Élő beszédében igen elszántnak tűnik az ellenzéki jelölt. 

Márki-Zay: "szeretném megszabadítani Magyarországot a gonosztól, felszámolva a kormányzati szintű lopást és a megfélemlítést”

Fotó: JOHN THYS / AFP

"A politikusok többségével ellentétben én nem az iskolapadból kerültem a közéletbe. Közgazdászként és villamosmérnökként 22 évet töltöttem el a vállalati szférában, jórészt vezetőként. Dolgoztam Magyarországon és a tengerentúlon is”

– sorolta Márki-Zay maga mellett szóló érveit, kifejtve, hogy választhatott volna magának nyugalmasabb életet.

„Egy olyat, amiben békén hagyják a családomat. Egy olyat életet, amelyben gyermekeimnek nem kell olyan plakátok között közlekednie, amiken kistermetű főgonoszként ábrázol a pártállami propaganda. Egy olyat, amelyben nem azt keresik, hogyan fordíthatják ki minden egyes szavamat. De én ennek ellenére is a hazám szolgálatát választottam. Először szűkebb hazámét, Hódmezővásárhelyét, most pedig mindannyiunk közös hazáját, Magyarországot szeretném megszabadítani a gonosztól, felszámolva a kormányzati szintű lopást és a megfélemlítést.”

Forrás: Blikk.hu 

Fotó: JOHN THYS / AFP

36 hozzászólásarrow_drop_down_circle

orsos vendel
" Magyarországot szeretném megszabadítani a gonosztól" Ezt mar 2006-ban kellett volna, amikor az orsos vezette "ertelmisegiek" megprobaltak megbuktatni a kormanyt !!! orsos akkor is eltunt, mint szar a fuben !!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Gyurka80
@percsi: Nem is rakok fel olyan okádék képet, mint te!
csak úgy....
@Gyurka80: gyermeteg vagy gyurka és piszokul buta!
Gyurka80
Csak az a kérdés zayospeti melyik hazáját szeretné szolgálni, mivel kanadai-magyar kettős állampolgár!
verőce21
A baloldal miniszterelnök-jelöltje MZP, ”azokat a Gyurcsányékat akarja hatalomra segíteni, akik egyszer már tönkretették a magyar gazdaságot, elvették a 13. havi nyugdíjat, egekbe emelték a rezsi árát..., munkanélküliséget és megszorításokat hoztak a magyarokra.”!
csak úgy....
@verőce21: te is gyurcsány fóbiás? -én is ! :) persze én nem hiszek a te és a fidesz meséjében! neked sokkal jobban állt a sorosozás.. :)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.