A választás tétje, hogy marad-e az új magyar gazdaság, vagy vissza fogunk menni a régi gazdaságba – erről beszélt Orbán Viktor szombaton a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitóján.

Orbán Viktor: a választás tétje, hogy marad-e az új magyar gazdaságFotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

A kormányfő az évnyitó beszédében kiemelte: 2010 után a gazdaságban is fundamentális változásokat indítottak el, és az a gazdaság, amelyről ma beszélünk, nem ugyanaz, mint amelyben 2010-ig éltünk. Hozzáfűzte:

a választás tétje, hogy „az újban maradunk, vagy visszamegyünk a régibe”, mert „a kihívóink” fundamentálisan tagadják mindazt, ami 2010 után történt.

A miniszterelnök szerint az új gazdaságnak igen jelentős stressztesztjét, terheléspróbáját jelentette a válság. Az volt a kérdés, hogy „kibírja-e az a gazdasági rendszer, amit 2010 után építünk föl, azt a nyomást és terhelést, azt a sokkot, amit az egész világ számára egy két évig tartó pandémia okozott.”

Orbán úgy véli, hogy kibírta. 

A válságkezelés Magyarországon sikeres volt, a kilábalás gyors és erőteljes –tette hozzá a miniszterelnök.

Arról nem szólt, hogy a válságkezelés nyomán milyen példátlan államháztartási hiányt halmoztak föl, illetve hogy ennek ellenére is rengetegen tönkrementek állami támogatások híján az utóbbi két évben.

Beszédében kitért arra, hogy szerinte a jövőben öt olyan csapdahelyzet állhat elő a magyar gazdaság számára, amelyekbe „beleszaladhatunk, ha időben nem hozunk meg döntéseket”.

Az első ilyennek a magas külföldi tulajdon csapdáját nevezte, a másodiknak pedig azt, hogy az exportáló nagyvállalatoknak domináns szerepe van és nincs megfelelő mennyiségű és minőségű kis- és középvállalkozó az exportáló cégek között.

A miniszterelnök úgy látja: a harmadik csapda a negatív profit egyenleg csapdája, a negyedik a dualitásé, az ötödik pedig a vidék lemaradása.

Forrás: MTI
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

33 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csak úgy....
@KisTehen: az okosok és értelmesek elmennek szavazni ellene! :)
a dokik,ápolók,pedagógusok,kutasos ,boltosok, melósok ...stb. körében már kiverte a vikitek a biztosítákot! -akiket a 12 év alatt átbaxtak,ha elmennek ellenük szavazni,akkor oda a 2/3.-ad ..
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Peller Anikó
@csak úgy...: Az újmagyar gazdagék aggódnak. Nemis tudom, inkább fosnak. Már a teheneket is ráállították a kamupányolásra, a halak csak tátognak, a rizikós németek meg csápolnak ha csikar a hasuk. Pardon, nem németek hanem románok, bár a verőce az szerb. A fertelmesék meg csak simán fertelmesek.
Béla333
A választás tétje, hogy meg tudják-e tartani az ellopott cuccot? Igen! Maffiaállam vagy inkább egy élhető ország?!
Néro
Orbán Viktor: a választás tétje, hogy marad-e az újmagyar gazdagság. Na így már világos mi a tétetek.
csipetke
A magyar gazdaság a külföldi autó-összeszerelő gyárakból áll.Ha ezek gondolnak egyet,vagy nem lesz kinyalva a seggük,mint eddig,gondolnak egyet,és elcuccolnak innen,akkor a magyar gazdaságnak lőttek. Ezek a gyárak elképesztő kedvezményeket kapnak/kaptak, viszont a nyereségüket kivitték az országból. Szívesebben nyomorgatja orbán a magyar cégeket,lásd:- most épp a benzinkutak,és kisboltok szívnak.Ez olyan szempontból nem rossz,hogy már ez a réteg se fog orbánra szavazni, a pedagógusokkal,az egészségügyi dolgozókkal együtt.
ómió
Hát, bizony, minden efftársi "kormányzás" - az a "majd' beledöglöttünk" típusú - gazdaságvisszaeséssel, csőddel járt!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.