„Nyilvánvalóan politikai üzenetről van szó” – vélekedik Iványi.

„Politikai üzenetről van szó” – Lerohanta a NAV Iványi Gábor segítő szervezetét, miután államfőjelöltként felmerült a neveFotó: MTI/Kovács Attila

Hétfő reggel nagy erőkkel szállta meg a Nemzeti Adó és Vámhivatal a hajléktalanokat segítő Oltalom Karitatív Egyesület irodáit – írja a nepszava.hu. A helyszínen körülbelül harminc egyenruhás, sárgamellényes, fekete arcmaszkot viselő NAV-os jelent meg. Nyolc óra után érkeztek házkutatási paranccsal,

az ott dolgozókkal nem közölték, hogy milyen gyanúval vizsgálódnak, és azt sem, hogy mit keresnek.

A dolgozók elég kedélyesen fogják fel a dolgot, a razziának szerintük is a közelgő parlamenti választáshoz van köze. Ezzel az egyesület vezetője, Iványi Gábor is egyetért, aki a lapnak elmondta:

nyilvánvalóan politikai üzenetről van szó.

Ezt a kijelentést arra alapozza, hogy az utóbbi időben több kormánykritikus megjegyzést is tett, sőt, a személye felvetődött esetleges államfőjelöltként is.

Gyötörnek, sanyargatnak minket

– mondta az egyesület és a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezetője. Hozzátette: szerinte világraszóló botrány, hogy amíg ők segítik a hajléktalanokat, Magyarországon az üldözésüket az alkotmányban rögzítették.

Iványi a helyszínen ragaszkodott ahhoz, hogy a sajtó jelenlétében tárgyaljon a NAV-osok bűnügyi parancsnokával, amit a bűnügyi parancsnok nem akar. Azt a vállalkozó elismerte, hogy az egyesületnek valóban vannak problémái 2017 óta, és ő árulta el később azt is, hogy a NAV-osok jelenlétének az oka költségvetési csalás gyanú a Wesley János Lelkészképző Főiskolával és az Oltalom Karitatív Egyesülettel szemben.

Forrás: nepszava.hu
Fotó: MTI/Kovács Attila

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Clavigo
Nem semmi..!! Még szerencse,,hogy olyan becsületes embereket békén hagynak,,mint Völner,Boldog,,Farkas ,,stb...( remélem látni a kommentben az iróniát ). Hánynom kell ezektől...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
solidedge
Aki zsigerből utálja a demokráciát, az ki ne hagyja a Békemenetet.
134.bátor
A " Nyugati fènyen" megdöbbentő video van fent erről az aljasságról.!!! A NAV os fickók...hát nem tudom. Ehhez adni a nevüket? Mifèle emberek ezek?
Qqberci
"Iványi a helyszínen ragaszkodott ahhoz, hogy a sajtó jelenlétében tárgyaljon a NAV-osok bűnügyi parancsnokával, amit a bűnügyi parancsnok nem akar."

Nagyon helyesen kezeli a helyzetet Iványi. Azt meg ki nem szarja le, hogy a bűnügyi parancsnok (?) mit akar? ...
Clavigo
Nem semmi..!! Még szerencse,,hogy olyan becsületes embereket békén hagynak,,mint Völner,Boldog,,Farkas ,,stb...( remélem látni a kommentben az iróniát ). Hánynom kell ezektől...
Yeromos
Lehet, hogy Mészáros Lőrinchez akartak menni csak eltévesztették a címet?
penege
tehát ha Iványi vizsgálják az csak politikai lehet... Ha Völnert az viszont helyes.. :D
jesz
érdekes...sem Vitányi, sem völner esetében nem megy az utcára sem a DK, sem Szanyi, sem a többi, magát ellenzéki összefogásnak csúfoló gyülekezet...hol van a harcos Jakab? Vitányi megérdemelne annyit, hogy Jakab felszólaljon az érdekében...na nem a kocsmában, hanem minden nap valami eghatározó, ismert helyen..
kereső
@KisTehen: A kettőnek semmi köze egymáshoz. De majd akkor baromkodj, amikor a NAV a matolcsy alapitványokat vegzálja, és megvizsgálja a kis matolcsy lakhatási engedélyét a "kutatás" céljából vásárolt villába, és az 5 porsche eredetét.
kereső
@jesz: Nem Vitányi, hanem Iványi.Völner hogy jön ide?
Eladott Ország
Amíg én a szarba belefulladok, addig a fideszes haverok milliárdokat tesznek zsebre és gazdagítják rokonaikat!
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.18169-9/27459024_1917944885187853_6755289164880076822_n.png?_nc_cat=100&ccb=1-5&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=DVzpOWn6xRQAX-Emf7g&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT965Oh1mkvwCkTNRgaIsnhOGh4wbQI5K4knb6vyUBtw_w&oe=6237F693
A csodagyerek, még fenekén a tojáshéj, de már villája van a Balatonnál. És a NAV nem vizsgálódik?! Az apja lop helyette is! Meg az apuka vadászkastélya körül több hektár földje, meg Tokajban szőlője meg stb. Mert megérdemli! Mert jól tanul a gyerek! Ügyes vagy kisfiam! Csak így tovább! Tudod, mindenki annyit ér, amennyie van! ( Lázár fia)
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.18169-9/27459385_1917941845188157_4334209666121164033_n.png?_nc_cat=105&ccb=1-5&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=qZrsyzRwsPMAX_SI1Dt&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT8UDtYVKdeb6EdKtOhKZaDjoel-4AQhlmWedlf2njOPdQ&oe=6239A4B7
Milliárdos az apám, milliárdos a lányom, a vejem. Miliárdos a Lőrinc barátom. Csak én vagyok szegény.
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.18169-9/27654789_1918129908502684_4698171608673051909_n.jpg?_nc_cat=109&ccb=1-5&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=T8K2yUKgULMAX_qY65H&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT-HqIM3ppypKDybidBrNG8RsT1lo7bVUlu0A_Szl0Ru_Q&oe=623AFBB1
Rizikó
Egy köztörvényes csaló tolvajról van szó, aki elcsalta a járulék befizetéseket negyed millárd forint értékben.
Eladott Ország
@jesz: ma, 12:58 ◘ Vitányi Iván 2021. szeptember 6.- án meghalt. Demokratikus Koalíció (DK) néven, amiben az egyes számú párttagkönyvet kapta meg, és amelynek örökös tiszeletbeli elnöke lett. (Ezzel MSZP tagsága megszűnt.)
Eladott Ország
@penege: ma, 12:19 ♣ A józan ész nem ajándék, hanem büntetés, mert meg kell küzdened mindenkivel, akinek nincs.
i.pinimg.com/originals/2d/61/20/2d61206997b0370f935769fad1fd11f8.jpg
ómió
A mutyi, efftársak, nálatok mindig "politikai üzenet"? Ahogy Czeglédy efftársnál is?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.