A benzinárstopot a napokban újabb három hónapra hosszabbították meg, ezzel az összes hazai kút túlélését kockáztatva.

A kormány kitart az üzemanyagárstop ellen, de a kis kutakkal egyeztetneFotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A kormány kitart az üzemanyagárstop mellett, de kész az egyeztetésre a kis benzinkutak képviselőivel – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára, György László miután egyeztetett a Vállalkozók Országos Szövetségével (VOSZ), valamint a Mobil Petrollal. 

Az MTI információi szerint György a sajtótájékoztatón elmondta: az elszabaduló energiaárak miatt egész Európában emelkedik az üzemanyagok ára, a rendkívüli helyzetben pedig rendkívüli intézkedésekre van szükség.

Hozzátette, a kormány a családok érdekében teszi az árstop-intézkedéseit – bár azokról a családokról nem ejtett szót, akiket ezekkel megkárosítanak.

A kormány ugyanakkor nyitott arra, hogy meghallgassa a kisvállalkozások szempontjait, ezért tartottak egyeztetést hétfő délelőtt a VOSZ és a legtöbb, minden méretű településen kis benzinkutakat működtető Mobil Petrollal. Erről azt mondta, előremutató tárgyalásokat folytattak. Megállapodtak abban, hogy a kialakult helyzetet konstruktívan kezelik, és közös céljuk az infláció féken tartása, a magyar családok védelme a külföldről begyűrűző áremelkedéssel szemben.

A benzinárstopot a napokban újabb három hónapra hosszabbították meg, az így május 15-éig érvényben marad.

György László arról is beszélt, az egyeztetésen a Mobil Petrol képviselője jelezte, hogy a kúthálózat nem kíván részt venni „az autós demonstrációban és petíció aláírásában, hiszen nem a helyzet elmérgesítése, hanem a konstruktív megoldása a céljuk”. Hozzátette: a cég képviselői felajánlották azt is, hogy képviselik a többi kisvállalkozás szempontjait is.

Az államtitkár előrevetítette: a tárgyalások a továbbiakban is a VOSZ és a Mobil Petrol benzinkúthálózat részvételével zajlanak „abban a konstruktív mederben, ahogyan a koronavírus-válság kitörése óta az elmúlt két évben minden lényeges kérdésben meg tudtunk állapodni”.

Forrás: MTI
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kereső
@lusta: Multik által üzemeltetett kutak száma: 1000
Kisvállalkozás/családi vállalkozásak által : 1100
csak úgy....
észbe kaptak,hogy ez is egy hülye ötlet volt ? -kétlem..
de legalább erösödik a bolond lennék a fideszre szavazni hangulat...
Emmersson71
A kormány nem tesz semmit! Böffent egyet, hogy na, mától ennyiért adod a termékedet, vagy elveszem! A kormánynak szinte semmibe sem kerül, miközben a benzinkutasok és a polgárok fizetik meg az árstop hozadékaiból keletkező többletköltséget!
Rövidebben: hazudnak, mutyiznak.
Emmersson71
@KisTehen: Ne tőlünk kérdezd! Orbánt kérdezd, hogy min egyezkedik?! Ő akar tárgyalni :P
lusta
@Emmersson71: Igen, ez így van. Olvasom egy narancsködöstől, hogy ne panaszkodjanak a benzinkutasok, mert a kávétól kezdve minden megdrágult náluk. Közben elfelejti, mint a csirkeszárnyvégnél, az árusnak valahol máshol be kell hozni a kiadást.
ómió
"A kormány kitart az üzemanyag árstop ellen"? Azt, azért, legalább érteni illene, ám, amit leírtok!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.