Sok kárpátaljai bőröndökkel és táskákkal felszerelkezve, gyalogosan lépi át a magyar-ukrán határszakaszt Beregsuránynál – írja a helyszíni tudósítások alapján az MTI.

Gyalogosan, táskákkal megpakolva érkeznek a magyar határra a kárpátaljaiakFotó: MTI/AP/Vadim Ghirda

A reggeli órák óta legalább négyszázan-ötszázan léphették már át gyalogosan a határszakaszt, sokan a határállomástól néhány száz méterre lévő büfénél gyülekeznek arra várva, hogy a magyar oldalról értük jöjjenek a rokonaik vagy az ismerőseik.

Az emberek többségében két-három fős csoportokban, gurulós bőröndökkel a kezükben és hátizsákkal a hátukon várakoznak – már a határ magyar oldalán – a 41-es főút mellett, néhány száz méternyire a beregsurányi határállomástól.

A folyamatosan érkezők között sok a fiatal, többen családostól jönnek, babakocsit tolnak vagy karon ülő kisgyerekekkel érkeznek, majd várakoznak a főút szélén.

Az egyik fiatalember a határállomástól nem messze várakozó újságíróknak elmondta, a beregszászi járásból érkezett Magyarországra és a több éve itt élő testvérét szeretné meglátogatni. Eredetileg később, nyáron akart elutazni, de a háborús helyzet miatt úgy döntött, hogy előbbre hozza az utazását.

Tapasztalatai szerint a határ ukrán oldalán hosszú a járműsor, a feltorlódott autók többsége kárpátaljai rendszámú, de akad közöttük kijevi, vagy Ukrajna más megyéjébe regisztrált rendszámú autó.

Hozzátette, tart attól is, hogy mivel korábban katonaként szolgált, sorkötelesként behívhatják az ukrán hadseregbe.

Mások az mondták az MTI tudósítójának, Beregsuránynál – részben a nem messze fekvő Beregszász közelsége miatt – sokan inkább gyalogosan lépnek át a határon, autóval kevesebben érkeznek, mivel az ukrán oldalon hosszú a gépjárműsor, sokat kell várakozni a határellenőrzésre is.

A magyar oldalon egyébként folyamatosan érkeznek az autók, több autós az út szélére megállva veszi fel utasait.

Az egyik beregdédai fiatalember a barátnőjével szeretne Hollandiába eljutni, de a háborús helyzet miatt ők is hamarabb szánták rá magukat az utazásra.

Nem tudtuk, hogy meddig lesz a határ nyitva, ezért inkább elindultunk

– tette hozzá. Mint mondta, náluk volt elegendő készpénz, de sokan álltak sorban a bankautomatáknál, mivel korlátozták a készpénzfelvételt. Szólt arról, üzemanyagból is csak bizonyos mennyiséget lehet vásárolni a benzinkutakon, a határ közelében lévő töltőállomásokon tudomása szerint 700 hrivnyának (körülbelül 10 ezer forint) megfelelő mennyiségű üzemanyagot lehet egyszerre vásárolni.

Forrás: MTI
Fotó: MTI/AP/Vadim Ghirda

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
magyar1
@VESZ-ÉSZ: A mondatod első része igaz, kiegészítve, hogy jobb migráns mint a többi felsoroltad.
Ukrán se kéne, de jobbik rossz.
human
@KisTehen: Ne engem kérdezz. Orbán kormányoz már 12 éve teljhatalommal.
human
@Eladott Ország: Szerintem gazdaságilag nem tudja finanszírozni. Lengyelországot és Romániát kellene legyőznie. Abban a gazdasági helyzetben ez képtelenség. Ha megpróbálja a teljes Ukrajnát lerohanni abba is bele fog bukni. Ha megelégszik a keleti térséggel akkor még eladhatja győzelemként, de ha mohó lesz el fogja bukni.
magyar1
@Horizont: SEgítenék, de ott nem lőnek.
telegdilaci
@magyar1:Azt értem hogy Nők gyerekek elmenekülnek a háború elől de meglett életerős Férfiak miért nem ragadnak fegyvert próbálnák megvédeni a Hazájukat!
magyar1
@telegdilaci: Ez a véleményem a szírekről is. Azok meg még otthagyják a nőket, gyereket is.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.