Az ellenzéki összefogás által rendezett tüntetésen a főpolgármester is felszólalt.

Karácsony: „Szolidárisak vagyunk minden néppel, amit a zsarnokság fenyeget, pontosan tudjuk, milyen nehéz elviselni”Fotó: Karácsony Gergely/Facebook

Néhány napunk van arra, hogy eltávolítsuk a hatalomból azt az embert, aki elfelejtette a magyarok ezeréves álmát, és azt is, miről szónokolt a Hősök terén

– mondta Budapest főpolgármestere, miután hangsúlyozta, mi békében és biztonságban szeretnénk élni Magyarországon.

Karácsony arról is beszélt, hogy Orbán Viktor hozzájárult, hogy a hatalmi gépezet, ami most letarolta Ukrajnát, olajozottan működjön. 

Amikor április 3-án elmegyünk szavazni, azt nemcsak magunkért tesszük, hanem az ukrán barátainkért is. (...) Olyan vezetőt válasszunk magunknak, aki a szabadság és a béke, és nem a megosztás és a zsarnokság képviselője lesz a világpolitikában. Mondjuk ki azt, hogy az Orbán-kormány ma nem az eszköze, hanem az akadálya az európai békének

– emlékeztetett. Itt szögezte le, hogy kifejezetten Putyin ellen tüntetnek, nem az orosz nép ellen. 

Karácsony Gergely arról is beszélt, hogy Budapest is állást foglal az ukrán nép mellett, péntektől ugyanis az ukrán zászló színeivel fogják kivilágítani a Halászbástyát. Hozzátette, hogy végre itt az idő, hogy mi magyarok emberként viselkedjünk, és befogadjuk azokat a menekülteket, akik a háború miatt vesztítették el az otthonukat.

Ha lesznek olyan ukrán állampolgárok, akik menekülnek a zsarnok elől, Budapest be fogja őket fogadni.

A beszédét azzal zárta:

Szolidárisak vagyunk minden néppel, amit a zsarnokság fenyeget. Pontosan tudjuk, milyen nehéz elviselni.

Fotó: Karácsony Gergely/Facebook

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

ómió
Mutyigeri efftársat csak a saját bolsi zsarnokságuk nem zavarta soha!
Szevasztok
A külhoni magyarok most a könmyeikkel küszködnek,hogy végre valaki együtt érez velük. Vagy??
magyar1
Én fele életemet a szocializmusban éltem le a másik felét meg a kapitalizmusban, de ha választhatnék visszamennék a szoc-ba. A szoc. gondoskodott az emberekről,a kapitalizmus meg kizsákmányolja őket.
Melyik a zsarnokság?
ómió
Mutyigeri efftársat csak a saját bolsi zsarnokságuk nem zavarta soha!
SÍva
Szóval az ott élő magyarságot oroszokat és más nem ukrán nemzetiségű embereket nem fenyegette zsarnokság? Csak hogy egyet is említsek az ukrán nyelvtörvény! Na elmentek ti a jó büdös francba! Nem érdekel titeket senki az anyagi hasznon kívül!
SÍva
Ja és, hogy ki ne felejtsem a palesztinokkal is szolidárisak vagytok? Ja, hogy azokkal nem? Nahát!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.