Fuzik Zsolt, a zuglói parkolási botrány gyanúsítottja poligráf által is megerősített vallomásában azt mondta, minimum 250 millió forintot adott át Tóth Csaba szocialista képviselőnek, amiből annak párttársa, Horváth Csaba zuglói polgármester is részesült – számolt be róla az Index.hu.

"250 millió forintot adtam át Tóth Csabának" – havi 10-15 millió kenőpénz kaphattak a szocialisták Zuglóban

Fuzik a találkozások pontos helyről és idejéről is beszámolt az ügyészség nyomozóinak.

A vallomásból az is kiderült, hogy Horváth Csaba polgármesteren kívül Tóth Csaba szocialista képviselő is részesült a zuglói parkolási botrány kapcsán kifizetett kenőpénzekből.

A Magyar Nemzet a birtokába került tanúvallomásra hivatkozva szombaton azt írta

két szocialista politikus a zuglói parkolási cég profitjának felét tehette zsebre, de ezen felül Horváth Csaba külön is kért vesztegetési pénzt.

Mint ismert, a legfőbb ügyész befolyással üzérkedés és más bűncselekmények gyanúja miatt kezdeményezte Tóth Csaba mentelmi jogának felfüggesztését.

A két szocialista politikus Fuziknak azt mondta, akkor nyerheti el az általa képviselt SIS Parking Kft. a zuglói parkolás-üzemeltetési munkákat, ha a cég profitjának a felét visszaosztja.

- írja az Index.

Fuzik Zsolt a vallomásában így fogalmazott:

Elhangzott ezen a megbeszélésen, hogy a kiírás a mi instrukciónk alapján, az általunk átadott műszaki anyagokkal és gazdasági feltételekkel történik meg.

A SIS Parking Kft. ezután két szerződést is elnyert Zuglóban.

Az egyik alapján a cég 2017 és 2019 júliusa között karbantartotta, tisztította és kiürítette a parkolóautomatákat, és szállította az azokban összegyűlt pénzt. A másik megállapodás egy parkolási szoftvert üzemeltetésére vonatkozott.

Fuzik Zsolt arról is beszámolt, hogy Horváth Csabával később volt még egy négyszemközti találkozója, amelyen a szocialista politikus közölte vele, hogy ő külön további havi hárommillió forintot szeretne kapni.

A Magyar Nemzet cikke szerint

Fuzik vallomásából kiderült, hogy a SIS Parking befolyásos munkatársa jegyzeteket készített a vesztegetési pénzek átadásáról, helyéről és a pontos összegekről is.

Tóth Csaba havi 10-15 millió forintot kapott, amelyet a Budakeszi úti Öko Lakópark egyik ingatlanában vett át.

A pénzek átadásakor más tanú nem volt jelen, ám a parkolási cég ügyvezetője, Sz. Zoltán Fuzikkal közösen számolta át az összegeket, és tudta, kinek adják át azokat.

Fuzik Zsolt vallomásában kifejtette, Horváth Csaba elintézte, hogy SIS Parking által kibocsátott számlák mindig rendesen, időre ki legyenek fizetve, és segített más nehézségek elsimításában is. 

Látszott, Tóthnak komoly befolyása van az önkormányzatnál. Számomra teljesen egyértelmű volt, hogy amit ő mond, az úgy is történik

– válaszolta Fuzik Zsolt az ügyészek Tóth Csaba szerepét firtató kérdésére.

Ősszel a parkolóhelyekre rengeteg falevél hullott, ennek eltakarítása a szerződés szerint a SIS Parking feladata lett volna, ám nem kellett megcsinálni, mivel ennek magas költsége csökkentette volna a nyereséget és így a vesztegetési pénz mennyiségét is

– említette példaként vallomásában Fuzik Zsolt az általa megvesztegetett szocialista politikusok hozzáállásával kapcsolatban. 

Fuzik Zsolt, és hozzátette: azt nem tudja, hogy a két szocialista politikus milyen arányban osztozott a kenőpénzen.

Az üggyel kapcsolatban Molnár Zsolt, az MSZP pártigazgatója azt mondta, hogy választási kampány zajlik, és az ügyészség ilyenkor mindig fontos szereplőjévé válik a politikai életnek. Emellett arról is beszélt, ha bármilyen bűncselekményben érintett, akkor bevonul a börtönbe.

További részletek itt olvashatóak.

Hadházy Ákos közösségi oldalán pénteken azt írta:

Élénken emlékszem, hogy a tavalyi előválasztási vitán Tóth Csaba azt bizonygatta, a zuglói parkolási rendszer beszerzésénél minden rendben volt. Akkoriban már sokan gondoltuk úgy, hogy nem volt rendben, és a zuglói választók nagy többsége is megerősített ezt. Mostanra – milyen véletlen: alig több mint egy hónap van a választásokig – az ügyészség is eljutott odáig, hogy ezzel foglalkozzon.

Hozzátette:

Ha Tóth képviselő úr és Horváth polgármester úr nem érzi magát bűnösnek, a bíróság előtt majd előadják védekezésüket, néhány év múlva remélhetőleg ki fog derülni, mi az igazság. Persze, sok terhet levennének az ellenzék válláról, ha az eljárás idejére megválnának mandátumaiktól.

Hadházy szerint az ügynek van egy "titokzatos harmadik szereplője is". Úgy gondolja

ügyészség közlemények és a szóvivő nyilatkozatai alapján a figyelmes olvasó/hallgató rájöhet, valójában kettőnél több szereplő van, csak valakit megpróbálnak elrejteni a nyelvi bűvészkedéssel.

Úgy gondolja:

Tóth képviselő úr nyilván nem „volt politikus”, hiszen ma is aktív képviselő. Nem valószínű, hogy ő lenne az, aki havi hárommillió forintot kért, hogy befolyásával ne akadályozza az üzletet.

Hadházy szerint az ügyészségnek nyilvánosságra kellene hozni az összes szereplő kilétét

az elkövetés módját és azt, hogy milyen bizonyítékokkal rendelkezik

- írja bejegyzésében.

Az nem egyenes kommunikáció, hogy a milliárdos számlagyár, a SYS IT ügyében főkolompos F. Zsolt vallomásának részletei megjelennek a kormánylapban.

Hadházy szerint "itt lenne az ideje befejezni a szokott, sunyi szivárogtatást és megnevezni mindenkit, aki érintett lehet az ügyben!"

Forrás: Index.hu, Magyar Nemzet, Facebook

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Megmondták neki, hogy mit kell vallani. Gyorsan kell egy anti-Völner ügy. Erősen ""kabátlopás"" szaga van.
A híradások is megtelnek és mégse a fideszesről szólnak.
(olvassatok Moldovát, már vagy 20 éve megírta ezeket a fideszes forgatókönyveket //csak ő még katonákkal//)
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Emmersson71
̶S̶z̶i̶j̶j̶á̶r̶t̶ó̶ Tóth Csaba cáfol: "Ez hazugság, ilyen nem történt"
Gazella
Összetákolt koholmánx fidesz módra.
kereső
A fideSS sajtónak nem hiszek, de Hadházynak igen. És mert igy van, kérem az mszp-t, vegye le molnárt a közös listáról.Még akkor is, ha kormányzat ezzel a támadással egy nagyobb kormányzati csalást és botrányt akar takargatni.
"Nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani"!Ne kompromitálják ezzel az ellenzéket.
kereső
@kereső: Nem molnár-t, hanem horváth!!-ot
Eladott Ország
Teljesen világos, hogy ahol a választási kampány idején jut eszébe a hatóságnak befolyással üzérkedést, költségvetési csalást és korrupciót felderíteni, az ellenzék soraiban, az qrvára nem jogállam! Április után Poltot és a többi fideszes szarházit, a bűnöző román ( többgenerációs migráns) cigánnyal az élen bíróság elé kell állítani! Oszt' jónapot!
kereső
Ja, és azt a mandátumot az mszp adja át az LMP-nek, őket illeti.
Nyírfa
Ne örüljön a fidesz, mert, amíg köztük nincsen tisztességes ember, addig az ellenzék csak a szocilisták miatt kerül címlapra.
ómió
Újabb efftársi mutyi bukott ki? Ezt a "meglepit"!
jesz
fasza... Ezek úgy adták el magukat, mintha szent emberek lennének...nem lehetne ezeket most tüstént picsánrúgni, hogy a taknyukon csússzanak a politika szemétdombjára?

A Horváth igencsak régóta lophatja a közpénzt, és csak most bukott meg?
Hol van a pártelnök, és a pártja vezetése?
Hol vannak a nagyarcú jelöltek?
Csak mem csapdát szimatolnak?
Tehenész
Már megint nyitva hagytam a karám ajtaját és kiszabadultak a kedvenceink. Lacsaptak a bizonyíthatatlan és lehet, hogy kreált infóra, mint tyúk a takonyra.
namihami
Megmondták neki, hogy mit kell vallani. Gyorsan kell egy anti-Völner ügy. Erősen ""kabátlopás"" szaga van.
A híradások is megtelnek és mégse a fideszesről szólnak.
(olvassatok Moldovát, már vagy 20 éve megírta ezeket a fideszes forgatókönyveket //csak ő még katonákkal//)
bence
Ennyi év után miért csak most jutott eszébe Fuziknak ?! Nem más ez a jó pénzért megvásárolt vallomás , mint a fidesz szennyeseiről való terelés !
Rizikó
És van pofája a libsiknek Orbánt tolvajozni? Szarházi csürhe!
CsipkeRózsa
A gyanúsítottnak beígértek enyhébb büntetést, ha a szocikra tesz terhelő vallomást.
jesz
@bence: ...még csak most húzzák elő a kalapból az ütősebb bűnügyeket...piszkos, kemény harc fog következni...amelyik táborban élve marad valaki, az nyer.
TASzSz
Ellenzékben is lopnak, aztán meg mutogatnak! Na, ezért nem futotta 3 miniszterelnöknek 2 ciklus alatt 2002-2008 időszakban erre:

kepfeltoltes.zapto.org/public/20220227093556fiatalokért.jpg
Ludas Matyi
Ismerek egy nagy falut Vazs megyeben. Ugyan igy müködik a polgarmesternel, es az epitesi osztaly vezetöjenel. Ha kemenyen zsirozol gazdag lehetsz. A Müslümöknel es Kinaban az ilyen faszszaju ketszinü politikusoknak levagjak a kezet!
kissé felnőttem
@durbincs: te fénymásolóról dolgozól egy témába már 5 x jött üzenet lédy
kissé felnőttem
Minyimum madame mondotta a lengyel kereskedő is és ez egy nagy KAMU még én sem hiszem el mert bennetek a kisértés az 700% on dolgozik igy könnyű ám gyalázkodni elmenjek kivallassalak? nos? elfutnál mockbáig még ha lüdöznének is?@Ludas Matyi: csak a kezét kár az eszüket kéne higitani

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.