Arra hivatkoznak, hogy nem vette át a kitüntetést, így a szabályzatuk alapján nem számít díszpolgárnak. De a biztonság kedvéért a következő szenátus ülésen felfüggesztik az erről szóló határozatot.

Az orosz-ukrán háború kezdete óta több kritika is érte a Debreceni Egyetemet amiatt, hogy 2017-ben a szenátus 90 százalékos többséggel döntött úgy, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnöknek díszpolgári címet ad – írja a hvg.hu. Ezt akkor a paksi atomerőmű-bővítéssel, illetve a projektben az egyetemnek szánt jelentős szereppel magyarázták.

Több napnyi hallgatás után kibökte a Debreceni Egyetem, hogy Putyin nem is díszpolgár náluk

Fotó: wikipedia CC BY 4.0/kremlin.ru

Azonban az intézmény március elsején a honlapján azt közölte egy közleményben, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök nem díszpolgára a Debreceni Egyetemnek – olvasható az MTI hírében.

Az egyetem sajtóirodája közleményében azt írta, "a Debreceni Egyetem szabályzata szerint a civis honoris causa kitüntetésre javasolt személynek nyilvános ünnepélyes szenátusi ülésen kell átvennie kitüntetését". Akinek az oklevelét az egyetem nem adta át, az nem birtokosa a címnek, így nem jogosult annak viselésére – közölték.

Az egyetem szenátusa soron következő rendes ülésén napirendjére tűzi a kitüntetés odaítéléséről szóló határozatának hatályon kívül helyezését is – írták.

Forrás: mti.hu, hvg.hu

26 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Béla333
Részinformáció a maffiózók szerint, hogy Putyin kitüntetést kapott tőlük:
2017. 09. 13. 21:41
"Szerencsétlen balfácánnak nevezte a debreceni rektor a Putyin kitüntetése ellen tiltakozókat"
"Az intézmény szenátusa Civis Honoris Causa címet ítélt az orosz államfőnek,..."
"A rektor azt mondta, Putyin Debrecenben fogja átvenni a díszoklevelet. "
24.hu/belfold/2017/09/13/szerencsetlen-balfacannak-nevezte-a-debreceni-rektor-a-putyin-kituntetese-ellen-tiltakozokat/#

Ez nyilván semmi más, mint részinformáció!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Sámannus
Ennyi! És akkor petya kitüntetését is elveszik ám! Mint a tolmács a tollat. Petyából kirázzuk a lélegeztető és a vakcinák árát is
namihami
De hiszen eddig az egyetem urai szerint az volt!
Akkor most igsn? Vagy mégsem? Hogy is állunk akkor?
Debrecen (Orbánfalva), hatádozzátok el végre...
Rizikó
@nemkati: Abból következik, hogy liberálfasiszta álláspont, hogy a nyugat ezt képviseli.
A buzi, blm, gender, nemzetellenes vonalat tolják, azoknak a véleménye a librálfasiszta oldal véleménye.

Sztáliné sem fasiszta és Hitleré sem volt kommunista álláspont. Ez ennyire egyszerű.
petike
@Rizikó: Akkor a geci fideSS is a "liberálfasiszta" oldalt képviseli?
Márhogy emlékezzünk meg kaletáról, borkairól, és főleg szájerről!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.