Úgy vélik, hogy csak a kormányváltás lehet kiút a történelmi zsákutcából, ezt bizonyította a Fidesz Novák Katalin államfővé választásával.

„Novák Katalin soha nem lesz minden magyar köztársasági elnöke” – vallja az ellenzékFotó: Márki-Zay Péter/Facebook

A DK, a Jobbik, az LMP, a Mindenki Magyarországa Mozgalom, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd által jegyzett közlemény szerint a papírforma érvényesült a mai államfőválasztáson azzal, hogy a Fidesz Orbán Viktor miniszterelnök jelöltjét, Novák Katalint választotta meg Áder János köztársasági elnök utódjának – írja az MTI. Az ellenzéki pártok szerint az új államfőre szavazók között nyilvánvalóan ott voltak

a Fidesz köztörvényesei, Völner Pál, Simonka György és Boldog István is, hogy kétszeresen is aláhúzzák: Novák Katalin a korrupt, Putyin-párti orbáni hatalom jelöltjeként válhat köztársasági elnökké, és soha nem lesz minden magyar köztársasági elnöke.

Utaltak arra, hogy Róna Péter, az egységes ellenzék közös köztársaságielnök-jelöltje parlamenti beszédében rögzítette, a magyarok a Nyugathoz, az EU-hoz és a NATO-hoz, nem pedig a putyini Oroszországhoz akarnak tartozni.

A közlemény szerint a köztársaságielnök-választás világosan megmutatta, hogy kormányváltás nélkül nincs kiút abból a történelmi zsákutcából, amelybe az Orbán-kormány 12 év Putyin-párti külpolitikája kormányozta Magyarországot.

Április 3-án, az országgyűlési választáson két világ fog szemben állni egymással, az EU-hoz, NATO-hoz tartozást és a békét az Egységben Magyarországért képviseli

– hangoztatták.

Forrás: MTI
Fotó: Márki-Zay Péter/Facebook

32 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
A rendszerváltás után voltak jobboldali köztársasági elnökök, akiknek a politikán kívüi is volt nemzetközi reputációjuk, nem voltak csicskák, megfeleltek a vállalt tisztségüknek. Sok dologban nem értettem velük egyet, de nem kérdőjeleztem meg a tisztességüket
Novák Katalin Orbán csicskája volt és lesz akármilyen köntöst adnak rá. Ő lesz Schmitt Pál és Áder János után a harmadik golyóstoll, Orbán a NER és Farhátisztán köztársasági elnöke.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
CsipkeRózsa
@Shikari: 12:13

Akkor Novák Katalin merje kimondani, ne általad mondassa ki.
ómió
Mit tegyünk, ha az efftársi ideál máig is a tetübolsi!?
CsipkeRózsa
@Shikari: Nem ő kért meg rá, önkéntesként vállaltad.
CsipkeRózsa
@Shikari: Magyarország köztársasági elnöke, nem csak az általad magyarnak tartottaké.
CsipkeRózsa
@Shikari: Nem muszáj minden politikust szeretni, mindenkinek joga van eldönteni, kit fogad el szívesen, kit nem. Ez vonatkozik az ország összes lakójára, akár magyarnak tartod, akár nem.
kereső
A világ vezetői közül az elsők közt gratulált Novák Katalin államfővé választásához Vlagyimir Putyin orosz elnök – közölte a Ria Novoszty orosz hírügynökség a Kreml honlapján közzétett közlemény alapján.

Eszerint az elnöknek volt ideje arra is Ukrajna ellen két hete indított háborúja mellett, hogy kifejezze reményét, tovább fog erősödni a mindkét fél számára előnyös együttműködés Oroszország és Magyarország között.

„Kedves Novák asszony, kérem fogadja őszinte gratulációmat ahhoz, hogy Magyarország államfőjévé választották. Remélem, hogy elnöki működése is hozzájárul majd ahhoz, hogy tovább erősödjenek a kölcsönösen előnyös orosz–magyar kapcsolatok” – áll Putyin köszöntőjében.

No Comment!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.