A baloldal miniszterelnök-jelöltje Veszprémben került szóváltásba egy fiatal fiúval.

A fiatal egy veszprémi utcafórumon kérte számon Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölti programját. A fiatal azt mondta Márki-Zaynak, hogy „minden szava Orbánról szól”. 

Nem értem, maga milyen kampányt csinál, hogy minden szava Orbánról szól. Maguknak mi a programja? – kérdezte a fiatal férfi, a baloldal miniszterelnök-jelöltje pedig nem hagyta annyiban a felvetést, és rövid szóváltásba keveredett a szavazóval.

– Nem hallgatta meg? A programomról beszéltem. Itt volt végig?

– Persze, itt voltam.

– Hát akkor hiába beszél magának bárki, itt mondtam el a programom.

– 200 ezer forint lesz a minimálbér...

– De elnézést, önt átengedték az iskolában?

– Igen, átengedtek.

– Komolyan? Hát ez csodálatos. Milyen iskolák vannak ma Magyarországon...

– zárta le a vitát a miniszterelnök-jelölt, de azért még hozzátette távozóban:

Más dolog okosan hülyéskedni, mint hülyén okoskodni.

Forrás: Index.hu

Címlapkép: atv

63 hozzászólásarrow_drop_down_circle

mzp
A fiatalember felvetése okos dolog volt! Sajnos MZP nem volt partner ebben a vitában! Akkor hogy akar ő kiállni vitázni bárkivel is?!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
division
Öntelt majom. Nincs ma olyan ember ebben az országban, akire az ember szívesen tenné le a voksát áprilisban, így marad a Fidesz. Lehet, nem is baj látva a felhozatalt.
bfeco
@division: Ne nézz tükörbe és nem lesznek majmos látomásaid.Lesz ember böven aki a 6 párti ellenzékre voksol, MZP nem szerepel a listán. Azt reméled a fidessnáciktol , hogy tovább lophass,,,,?
division
@bfeco: Életemben nem loptam, te másik majom. Ezért regeltél be új névvel februárban? Nekem amúgy teljesen mindegy ki fog nyerni, eddig is mindegy volt, sosem a kormányok tartottak el. Téged igen?
Borsó
“ Nincs ma olyan ember ebben az országban, akire az ember szívesen tenné le a voksát áprilisban,”
Nem emberekre kell szavazni, nem arról szól a szavazás, hogy ki a szimpatikusabb, kellemesebb, szerényebb, bátrabb, okosabb. Az a tét, hogy ki merre viszi tovább az országot. Ki barátkozik oroszokkal és kínaiakkal, ki Nyugat-Európával és Amerikával. Ki duplázza meg az államadósságot (megint) ami miatt kilő az infláció, ami miatt az egekbe szöknek az árak (még jobban). Ki mennyit lop. Ki zülleszti le az egészségügyet és az oktatást (még jobban). Ki épít ki maffiahálózatot a bíróságon. Ki bújtatja a pedofilokat a törvény elől. Ki ugraszt össze szándékosan embercsoportokat. Ki uszít a kisebbségek ellen. Ki ültet bábokat minden fontos pozícióba milliókért, a mi adóforintjainkon. Ki hoz szégyent újra meg újra Magyarországra minden tettével. És így tovább. Az országunk jövőjéről kell szavaznunk, ne arra, hogy kinek ki tetszik.
Baker
Nem is kell hülyékre, trollokra több idöt szánni!
Bástya Béla Elvtárs
Ilyen iskolák vannak?! Ahol MZP tanított?! Beengedték oktatni az egyetemre?! Oh, dear!
Pálinkás Pál
sikerült ezzel a maki majommal lenullázni az ellenzéki esélyeket...
mzp
A fiatalember felvetése okos dolog volt! Sajnos MZP nem volt partner ebben a vitában! Akkor hogy akar ő kiállni vitázni bárkivel is?!
Pipás
@division: Én szivesen szavazok MZP-re, mert becsületes, nyílt szavú, megmondja a véleményét a dolgokról. A hülyébbeknek az kell, aki mézes-mázos, "agysebésznek", "különlegesnek" állítja be a primitív magyarokat közben pedig röhög a markába és szétlopja az országot! Tudom sok embernek nincs mivel gondolkodnia és egyszerű érzelmei vezetik és nem az értelme.
polgarb
Jól tette,hogy helyretette a fideszcsicska provokátort!! Én spec. pofán is b@sztam volna,hogy megértse miről is van szó!!
Málna
Az ellenzék programja tényleg Orbánról szól. Na meg persze némi minden alap nélküli ígérgetésről...
simmering73
A kormánypárt programja miről szól? Gyurcsány, Soros, Brüsszel. Na meg persze az esztelen pénzszórásról.
Baker
@Málna: mindenhonnan "miniferizés" ömlik, miről beszélsz? A Fidesznek nincsen programja, csupán azt hörgik, hogy "előre, nem hátra". Ez semmi, kb olyan, mint a korábbi választásnál a "folytatjuk".
Málna
@Baker: A Fidesznek nem kell semmit mondania, nem kell program. Láttuk, mit csináltak eddig, ezen az úton megyünk tovább. Ennyi. Az ellenzéknek kellene alternatívát nyújtania.
kormanyos63
@Pipás: Én meg nem szívesen szavazok MZP-re, pedig ellenzéki szavazó vagyok!
Természetesen a fideszre sem fogok, mivel sosem szavaztam a fideszmaffiára, és orbánpatkányra, és ezután sem fogok!
Tőlem MZP nagyon távol áll, mind emberileg, mind ideológiailag, ezért úgy döntöttem, hogy április 3.-án nem fogok elmenni a választásra!
Én MZP-t egy beképzelt, nagyképű, betegesen hataloméhes palinak tartom, akire nem tudnék jó szívvel szavazni!
Az utóbbi négy hónapban nagyon sok társadalmi csoportot megsértett, ami elfogadhatatlan!
Én Karácsony Gergelyt, Dobrev Klárát, de még Jakab Petit is alkalmasabbnak, és esélyesebbnek tartottam az orbán rezsim leváltására!
kormanyos63
@Pálinkás Pál: Ebben sajnos igazad van Pali, ezt én is így gondolom!
Ha nem fog az ellenzék nyerni(sajnos a közvéleménykutatóintézetek számai ezt mutatják) akkor ez a vereség egyértelműen MZP miatt fog bekövetkezni!
Jól írod, MZP-vel a győzelmi esély a nullához közelít!
Málna
@Horizont: De, ez az az út, amit az elmúlt években csináltak, nem változott semmi itthon. És ez nekem nagyon tetszik. Az alternatívájukat nyugodtan elmondhatná MZP, úgyis rengeteget beszél, nem értem, miért nem erről? Dehát ő tudja...Szerintem ez így kevés lesz.
A miniferizés meg nem nekem szól, hanem az olyanoknak, mint te, akiknek az utálkozás az életük. Sokan vagytok sajnos. Engem az érdekel, amit csinálnak, nem az, amit mondanak.
Pipás
@kormanyos63: Sajnos nem ismered személyesen. A te szived joga, hogy kire szavazol, de az ország és a te érdeked is azt diktálja, hogy a közös jelöltre adjuk le a szavazatunkat.
kormanyos63
@Pálinkás Pál: Annyit tennék még hozzá, hogy én az elejétől fogva alkalmatlannak, és esélytelennek tartottam MZP-t orbán leváltására!
Óriási hiba volt őt választani miniszterelnök-jelőltnek!
Vele óriási eséllyel nagy bukta lesz!
kormanyos63
@Pipás: Nem tudsz meggyőzni pipás, nem fogok elmenni szavazni, mert sem MZP-re, sem orbánra NEM szeretnék szavazni!
Egyiküket sem tudom elfogadni miniszterelnöknek!!
Ennyi!
Csizmás Kond
...ez már erőszakolja a kampányonrésztvevőket...
ómió
Pedig Maki efftárs tükör előtt ezt önmagától kéne megkérdezze!
kormanyos63
@Horizont: Te arra szavazol akire akarsz, a faszért kell másokat győzködni, hogy az ellenzékre szavazzon!
MZP teljesen alkalmatlan lenne miniszterelnöknek, ebben biztos vagyok!
És a közvéleménykutatóintézetek számai is azt mutatják, hogy esélytelen is, pedig azt szajkózta, hogy az ellenzék mellé fogja állítani a csalódott fideszesekek, és a bizonytalanokat!
Hát ez kurvára nem sikerűlt neki!
Én nem fogok elmenni a választásra, mert sem MZP-re, sem orbánpatkányra(sosem szavaznék rá) nem tudnék jó szívvel szavazni!
Pipás
@Csizmás Kond: Sok hülyeséget/hazugságot olvastam már tőled. Ez is egy a sok közül.
Galway
@ómió: Kihagytad Gyurcsányt, a migráncsokat, Prüccelt meg Sorost! Így viszont kicsiny próbálkozásod a csúfolódásra nagyjából annyira szellemes, mint egy kisegítős másodikosé!
lampa laz
@kormanyos63: Te is olyan vagy mint a fideszes szavazók, értetlen! Többször, többen elmagyarázták már, h nem MZP-re kell szavazni, hanem az ellenzéki összefogásra. Ha nem mész el választani akkor pedig egyértelműen a fideszre voksoltál, mert nekik az a kedvező ha kevesen mennek el majd szavazni. Így újra 2/3-dal fognak nyerni. Gondolkodj el, az nem kerül pénzbe, orbán keletfele a diktatúrába vagy az ellenzék nyugatfele a szabadságba.
Csizmás Kond
@Pipás: ...és most mit szeretnél ,...hogy dicsérjelek meg milyen szorgalmasan olvasod a beírásaimat ?...ügyes vagy...elég ennyi ?
Pipás
@Csizmás Kond: Nem szeretnék tőled semmit.
kormanyos63
@lampa laz: Nem vagyok kiváncsi az eszmefuttatásodra, és a kioktatásodra sem!
Én már döntöttem, NEM megyek el szavazni, mert egyiküket sem tudnám elfogadni miniszterelnöknek, mert mindkettőjüket alkalmatlannak tartom!
Felfogtad amit írtam???
kormanyos63
@Horizont: orbán egy pszichopata lótolvaj ótvar diktátor, aki az elmúlt 12-éves ámokfutása alatt teljesen tönkretette, és kifosztotta az országot!
Egyértelmű, hogy a történelem szemétdombjára való, annak is a legaljára!
Én tiszta szívből gyülölöm, és megvetem őt!
De mivel MZP-re sem tudnék jó szívvel szavazni(mikor megátom kiver a hideg veríték) ezért nem fogok elmenni április 3.-án szavazni!
A szlogenjétől pedig "csak felfelé" feláll a hátamon a szőr!!
Baker
@Málna: attól mentsen meg a jó ég minket!
Nyírfa
"Más dolog okosan hülyéskedni, mint hülyén okoskodni."

Jót mosolyogtam: mennyire igaz! :)
Málna
@Horizont: Én nem mondtam, hogy te nem szarod le a Fidesz plakátjait. Azt mondtam, hogy olyanoknak szól, mint amilyen te is vagy, nem azt, hogy neked. Érted?
Engem nem érdekel az államkassza meg az EU-s pénzek. Egyetlen dolog érdekel: a saját életszínvonalam. Ez a mérce. Na jó, van azért néhány elvi kérdés, ami fontos, dehát ezért szavazok a Fideszre.:-)
Az idődön meg nincs mit pazarolni, nyugdíjasként úgyis itt vagy egész nap...
Málna
@Horizont: Nem, nem érdekel. A saját kis életemmel foglalkozom, azzal foglalkozzanak azok, akiknek ez a dolguk. Ti is jobban élnétek, ha így tennétek...
Béla333
A maffia hívek szerint nem kell foglalkozni az elmúlt 12 évben ellopott pénzekkel, nem kell foglalkozni, hogy elárulták a hazájukat, kiszolgáltatva az oroszoknak, hajbókolva a kínaiaknak, ez mind nem tartozik szerintük a választóra.
Egészen jól halad a maffia az ország szellemi színvonalának a lerombolásával.
De igen! Foglalkozni kell, hogy hogyan élünk, mi van a hazánkban és a környezetünkben és hogy hogyan tudjuk azt jobbá tenni.
Ne legyünk Fidesz birkák!
ómió
@Galway: Nem baj! Majd te "szellemességileg kipótolod", mihelyt a "Zorbánra" hazudod a népzsebivel "fűszerezett" 2008-as efftársi államcsődötöket!
vacsi
@Borsó: Tökéletesen igaz! Ezért szavazunk mi a Fideszre.
Peller Anikó
@vaksi: igyot.
Mert orbán barátkozik oroszokkal és kínaiakkal, orbán duplázza meg az államadósságot ami miatt kilő az infláció, ami miatt az egekbe szöknek az árak. Orbán mérhetetlen közpénzt lop. Orbán zülleszti le az egészségügyet és az oktatást. Orbán épít ki maffiahálózatot állam az államban és a bíróságon. Orbán bújtatja a pedofilokat a törvény elől. Orbán ugraszt össze szándékosan embercsoportokat. Orbán uszít a kisebbségek ellen. Orbán ültet bábokat minden fontos pozícióba milliókért, a mi adóforintjainkon. Orbán hoz szégyent újra meg újra Magyarországra minden tettével. És így tovább, hatvanpuszta, kastalyak, jaktok, fél Magyarország, mészaros a vagyon?
Csizmás Kond
@Pipás: ...akkor próbáld megállni, hogy nem szórakoztatsz...
kormanyos63
@Horizont: Az én véleményem az, hogy mindenki arra szavaz akire akar, vagy az is egy lehetőség, hogy nem szavaz senkire!
Én így fogok tenni, mert sem MZP-t, sem orbánt nem szeretném miniszterelnöknek, bár tisztában vagyok vele, hogy egyiküket így is, úgy is megkapom!
Én mindkettőjüktől viszolygok, és akkor még nagyon finoman fejeztem ki magam!
kormanyos63
@Horizont: Én így gondolom, pedig nagyon szeretném, ha ez a mocsok aljas csuti dögevő lótolvaj diktátor eltakarodna a francba!
Én Karácsony Gergellyel(az első fordulóban rá szavaztam), Dobrev Klárával(a második fordulóban pedig rá szavaztam), de még Jakab Petivel is el tudtam volna képzelni orbán leváltását, és meggyőzödésem hogy akármelyikükkel sikerűlt volna!
De a közvéleménykutatóintézetek számai, felmérései(és nemcsak a fideszközeliek) azt mutatják, hogy MZP-vel bukni fogunk!
Én már elejétől fogva alkalmatlannak, és esélytelennek gondoltam MZP-t orbán leváltására, engem taszít az egész személyisége, a megjelenése, és a megnyilatkozásai is!
Óriási hiba volt őt jelőlni miniszterelnök-jelőltnek, ezt már nagyon sokan belátták, de már nem lehet mit tenni, nagy eséllyel a kormányváltás hajója elúszott!
lampa laz
@kormanyos63: yes! Most még úgy tűnik menthetetlen vagy, de reméljük kihevered 1x.
kormanyos63
@lampa laz: De te már menthetetlenűl idióta vagy lámpaláz, és attól félek, hogy ezt már nem fogod kiheverni!
Nyírfa
@kormanyos63: Abbahagyhatod, unalmas vagy. Szavazz vagy ne szavazz, legyen a te problémád, a miénket majd megoldjuk nélküled.
Apropó: pénztártól való távozás után reklamációt nem fogadunk el!

Ja: válaszra nem tartok igényt, ugyanis csak mantráznád, hogy ideológiailag és emberileg stb.
kormanyos63
@Nyírfa: Te meg még unalmasabb vagy nyírfalevél, nyugodtan kinyalhatod MZP szaros seggét, de orbánét is!
Legyen mindkét fostalicska politikus a tied, nekem egyikük sem kell!
Ja: és a hülye válaszaidra nem vagyok kiváncsi!
Macskaszem
@kormanyos63: Nem kell sem MZP-re, sem orbánra szavaznod, hacsak nem leszel parlamenti képviselő. Miniszterelnőköt az új parlament fog választani, és még az is lehet, hogy se orbán, se MZP nem lesz miniszterelnök. Úgyhogy nyugodtan menj el szavazni a körzeted képviselőjére. Arra, amelyiket a kisebbik rossznak gondolod, mert a kisebb rossz még mindig jobb, mint a nagyon rossz. Ennyit te is megtehetsz.
Eladott Ország
@kormanyos63: "Mond, te kit választanál?" Amikor szóba kerülnek az áprilisi választások, ismerőseim jelentős része azt mondja, jójó, de ha nem az Orbán, akkor ki? Ki lenne képes vezetni ezt az országot? Egy nevet mondj!
Nos, kérem itt alapvető tévedés van. Én nem országvezetőt keresek. Még csak arra sem vágyom, hogy engem vezessen valaki. Vezetni az autót és a birkát kell. Én a választásokra, mint állásinterjúra gondolok. Keresem azt a becsületes, józan, szorgalmas és jóindulatú közalkalmazottat, akit szívesen megbíznék, hogy 4 évig foglalkozzon azzal, hogy mindenki tehesse a dolgát, dolgozhasson, előre juthasson. Szeretném, ha a normál átlagember boldogulna és nem a Mészáros, Tiborcz strómanvilág dúlna. Köszönöm, nem kell megmenteni engem senkitől sem, nem kell támogatás, CSOK, babaváró, ingyenhitel. Munkával lehessen lakáshoz jutni, ne azzal, hogy gyereket szülsz. És nyugalom, lesz gyerek is, ha az emberek látják, hogy munkájuknak van értelme, nem a félhülye strómanokhoz kerül a pénz. Csupán annyit szeretnék, hogy a befizetett adómat ne lopják el, hanem a köz javára fordítsák. Legyenek utak, zöld energia, színvonalas oktatás, egészségügyi ellátás. Tisztes nyugdíj, közbiztonság. Erre keresem a megfelelő embert, pártot! Ha kicsi a választék, akkor a két rossz közül meg a kisebbik rosszat fogom választani. Nem kérek az önjelölt tábornokokból, akik mindenkivel háborúznak, a messiásokból, akik egyedül mentik meg a magyarokat a százszorosára felnagyított vagy kitalált ellenségektől. Olyan embereket keresek, akik szolgáljak a magyar népet és akkor a nép végre nyugodtan csinálhatja azt amihez ért. Az emberek, ha nem vezetik őket, elkezdenek dolgozni, vállalkozni, termelni, családot alapítani.
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/273573060_4831805380245179_4495417467355201520_n.jpg?_nc_cat=103&ccb=1-5&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=Hco52LnDjiQAX92Iryv&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT8IBg7eO292JSxgUW237J1AonGoIESdp9G_wt7UKdAC0Q&oe=623484FE
Nyírfa
@Horizont: 14.45

Ha igen, kellett, hogy legyenek informátorai, akik a továbbiakban is segíthetnek valakit, aki a helyére lépne.
De, valahogy nem érzem ezt az egészet. Ez a szál már tavaly ősszel beakadt valahol.
division
@Pipás: Te biztosan nagyon okos lehetsz. Összevethetnénk egyszer, csak nehogy meglepődj.
division
@Horizont: Ezzel nem Orbánt védtem, csak Márki előszeretettel szólogat be már lassan mindenkinek. Nem kell még egy öntelt miniszterelnök.
lampa laz
@Horizont: (14:45) Lehet, h ez áll a halála hátterében? Könnyen megesik, hiszen voltak itt már elég érdekes halálesetek a 12 év alatt.
lampa laz
@Horizont: Ha csak nem lesz egy tökös rendőr orbán bukása után aki kinyitja ezeket a dossziékat. Vagy, tényleg sohasem fogjuk megtudni.
mzp
@Horizont: Te hallottad az a programot?
Borsó
@kormanyos63: Az a baj, hogy aki nem szavaz (ellene) az akkor Orbánra szavaz. És robogtatja tovább az országot a szakadék felé…
Borsó
@kormanyos63: “ Nem tudsz meggyőzni pipás, nem fogok elmenni szavazni, mert sem MZP-re, sem orbánra NEM szeretnék szavazni!
Egyiküket sem tudom elfogadni miniszterelnöknek!!”

Hát pedig mindenképpen kettejük közül kerül ki. Akkor már nem okosabb dolog leadni a voksot valamelyik mellett, nem hagyni, hogy mások döntsenek helyetted? Az emberileg nem szimpatikus személy még okozhat pozitív meglepetést politikusként. Pláne ha csak a negyedét megteszi amit a programjában ígért, azaz a programjukban. Mert az ellenzék közösen fog együtt dolgozni, ők nem bábok egy ember körül, mint Orbánnál.
mzp
@Horizont: Sok a leállítjuk, megszüntetjük, stb.

A többi sima ígéret! Azzal meg tele a padlás részükről!
mzp
@Horizont: "Eddig azt hazudtad, hogy nincs programjuk."
1. Hol állítottam ilyet? Keresd vissza! Linkeld ide, légy szíves!
2. Én csak reagáltam a te listádra / LINKedre március 16-án 12:05-kor...
mzp
@Horizont: @Horizont: Arra voltam kíváncsi hogy TE személyesen hallottad-e??? Nekem ez ezt jelenti!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.