A külügyminiszter szerint ha Magyarország nem tiltotta volna be a katonai fegyverek szállítását Magyarországon keresztül, akkor a nyugati fegyvereket Kárpátalján adták volna át az ukránoknak, így ottani célpontokat lőtt volna Oroszország.

Szijjártó Péter külügyminiszter hétfő reggel a Facebook-oldalán nyilvánult meg az orosz-ukrán háborúról – szúrta ki a Blikk

Épeszű ember nem akarhatja ezt! – Szijjártó szerint a baloldal a veszélyt jelent a magyarokra

Fotó: Facebook/Szijjártó Péter/videórészlet

A cikk szerint Szijjártó arról értekezett, hogy míg a magyar kormány azon az állásponton van, hogy nem küld se katonát, se fegyvert az orosz-ukrán háborúba az utóbbi megsegítésére, addig az ellenzék ezt követeli, sőt, hazaárulásnak tartja, hogy a Fidesz-kormány megtiltotta a Magyarországon keresztüli fegyverszállítást. (Szijjártó állítása a Lakmusz tényellenőrző oldal szerint nem állja meg a helyét, mert az ellenzék miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter amikor ezt említette egy beszélgetésen, akkor azt abban a szövegkörnyezetben tette, hogy ha a NATO ezt kívánja, akkor annak eleget kell tenni.)

Szerinte a lengyel határtól nem messze lévő javorivi katonai bázis elleni vasárnapi orosz légicsapás (melynek során ukrán források szerint 35 ember halt meg és 134-en sebesültek meg; az oroszok szerint 180 "nemzetközi zsodos" és jelentős nyugati fegyverszállítmány semmisült meg a támadásban) is azt a magyar álláspontot igazolja, hogy nem szabad fegyverszállítmányokat szállítani Magyarországon, mert azt az oroszok katonai célpontnak veszik és támadni fogják.

A magyar külügyminiszter a következőket írta hétfői bejegyzésében:

Amióta háború zajlik Ukrajnában, itthon folyamatosan vita tárgya az, hogy milyen álláspontot képviseljünk Magyarország békéjének, biztonságának megőrzése érdekében.

A kormány világos döntéseket hozott: nem küldünk sem katonát, sem fegyvert, és nem engedjünk azt sem, hogy rajtunk keresztül szállítsanak halált okozó fegyvereket Ukrajnába. A baloldal ezzel ellentétes álláspontot képvisel: ők küldenének fegyvert, sőt akár katonákat is, a fegyverszállítmányok áthaladásának tilalmát pedig egyenesen árulásnak nevezték.

Holott ez utóbbi veszélyességéről – ha korábban nem voltak vele tisztában – tegnap végérvényesen meggyőződhetett mindenki: az oroszok támadást intéztek egy Lengyelországtól alig húsz kilométerre fekvő támaszpont ellen, ahol szakértők szerint külföldről érkezett fegyverszállítmányokat tároltak.

Remélem, mindenki érti most már: ha nem tiltottuk volna be a fegyverszállítmányok áthaladását Magyarországon, akkor azok átadására a magyar-ukrán határon került volna sor, az pedig a tegnapihoz hasonló támadás veszélyét okozta volna Kárpátalja területén, a magyar-ukrán határ közelében.

Épeszű ember nem akarhatja ezt!

A fegyverszállítások betiltása a biztonságot, azok esetleges engedélyezése – ahogy a baloldal szorgalmazza – pedig a veszélyt jelenti. Mi világosan döntöttünk és ki is tartunk a döntésünk mellett: Magyarország nem sodródhat bele a háborúba!

Forrás: blikk.hu, lakmusz.hu

39 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Havanagi
Menj a francba,szemét.Arra válaszolj,hogy mi történt 40 percig?Robbanóanyag volt a drónon,átsétált a légtéren 40!!! percig figyeltétek,a hallgatással engedélyeztétek a "szállítást",akkor mi ez a süket duma???
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
bence
Akik itt veszíthetnének az a "fidesz" ! Az ellenzék hatalomra kerülésekor , megszűnnének a tovább lopható milliárdok számotokra Peti !
magyar1
Nagyon jól látja a dolgokat a külügyminszterünk. Mert hol máshol vittük volna a fegyvereket ha nem Kárpátalján, Putyin megmondta mindenre lővet.
kulabombaafityiszre
@ómió: ma, 09:23
Na mi van két szopás közt válaszolhatsz.töröld meg a szád mert rajta maradt a szijjártó túrója,gyagyás.
ómió
@kulabombaafityiszre: Túl vagy a Böszmeszopáson, bolsiék elmebetege!? És az ánuszából kihajolva, vagy pedig Internacionálé-éneklés közben abszolváltad? Az eszedből sajnos így se tért vissza egy miligramm sem!
kulabombaafityiszre
@ómió: ma, 08:55
Kommunisták fasszopója a gyagyás ómió.
Puszilgasd a párttagkönyvedet kommunisták fasszopója gyagyás ómió.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.