Érdekes közjáték zajlott Márki-Zay Péter és Varga Ferenc lakossági fóruma Apátfalván.

Egy nő kért és kapott szót (a videón kb. 58 percnél), és igyekezett Márki-Zay Péter fejére olvasni a kormánypropaganda által az emberek fejébe ültetett vádakat:

Miért sérteget egyes társadalmi csoportokat?

Miért akarja Indiába (!) küldeni a szembetegeket?

Hogyan jött haza Amerikából?

A nő előadását többször nevetés szakította meg, de végül hagyták, hogy végigmondja. Majd Márki-Zay Péter pontról pontra megmagyarázta és cáfolta a vádakat.

Forrás: Youtube

76 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nyírfa
Ezt a bevallottan fidesz-tag "hölgyet" hallgatva beugrott, hogy akár 1magyar is lehetne. Vagy vacsi.
Nagy türelmet kellett magamra erőltetnem, hogy kivárjam egy-egy mondatát, amelyek valahogy nem akartak összeállni, komoly problémái voltak a magyar nyelv használatával, logikát, érveléstechnikát , egyáltalán legalább egyetlen érvet hiába ne várjunk: csak állít, ismétli, amit hallott , amit hallani akar, mert az ő agya így működik: kétségbeejtően alacsony szellemi nívó.
Ez van, ilyen emberekkel is együtt kell élnünk, bár, lehetőleg minél távolabb tőlük, minél kevesebbet érintkezve.
Ja: Márki jó volt.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
surdilloFUJT
@Shikari: ...naaa a genetikai korcs román migráncsa orbanbasinak,megin okádott egy nagyot!
Baker
@Shikari: még szerencse, hogy van neked a kisz komcsid, akinek VV Putyin a tartótisztje!
Nyírfa
Ezt a bevallottan fidesz-tag "hölgyet" hallgatva beugrott, hogy akár 1magyar is lehetne. Vagy vacsi.
Nagy türelmet kellett magamra erőltetnem, hogy kivárjam egy-egy mondatát, amelyek valahogy nem akartak összeállni, komoly problémái voltak a magyar nyelv használatával, logikát, érveléstechnikát , egyáltalán legalább egyetlen érvet hiába ne várjunk: csak állít, ismétli, amit hallott , amit hallani akar, mert az ő agya így működik: kétségbeejtően alacsony szellemi nívó.
Ez van, ilyen emberekkel is együtt kell élnünk, bár, lehetőleg minél távolabb tőlük, minél kevesebbet érintkezve.
Ja: Márki jó volt.
Baker
@Shikari: nee..az számodra sértés, hogy összefüggésbe hozlak Orbánnal? Nem kapsz jutifalatot a gazdidtól :P
Bástya Béla Elvtárs
Világos! Tolerancia hiányzik belőled, MZP! Nem mindenki akarja levéltani Orbánt! Győzze meg őket, hogy szerinte le kell, és miért, ... és mi lesz utána! Kormányprogram...
Baker
@Shikari: @Azért nézd meg a videót, kínos lesz picit számodra, de tanulságos is :)
Peller Anikó
@csak úgy...: Jajj, az már nemzetbiztonsági kockázat, tudod: Rizikó.
Béla333
Érdemes megnézni a fórumot! Az elbutított tompa agyú maffia hívő tipikus példányát lehet látni!
Nyírfa
@csak úgy...: 20.54

Ez önpusztítás! :)
csak úgy....
ön ,hogy került haza amerikából...,öööö ! közben a nyanya leszarja,hogy orbán,hogy került ki oda és pld. oxfordba...,aranyos!
csak úgy....
én mzp helyében ledöftem volna a kontyost ! ez a csaj egy curva nagy szégyenflekk a fideszes mundéron! de lényeg,hogy magyarországon gyözött az m1 elbutító szervezet..
Nyírfa
@Baker: 21.05

Képzeld, ha ezt fejből kellett volna előadnia! :)
Látom Orbánt magam előtt előre megírt válaszok nélkül, ahogy néz bele Tordai videokamerájába.: )
Nevetek, de óriási szégyen, hogy ilyen elnöke van az országnak. Ha az lenne a végzetünk, hogy a fidesz maradjon hatalmon, akkor Magyarország kiürül, mert a fiatalok végleg elmennek, mi, öregek pedig kihalunk, és Orbán uralkodhat egy általa teremtett szemétdombon, barátok, szövetségesek nélkül.
csak úgy....
mint a mókus fönt a fán a fideszes oly vidám ,ajkáról ki sem fogy az ööööö...
csak úgy....
@Shikari: ez nagyon egy rizikós vélemény,föleg a fideszes kontyos nyanyára gondolva..
human
Nem kellett neki az 1 Millió forint :)
Nyírfa
@Horizont: 21.26

Néhány napig itthon volt a nagyfiam, el kellett intéznie valamit , és ment is haza. Szíven ütött, hogy a haza már Angliát jelenti.
Nyírfa
@csak úgy...: 21.28

Annyiszor megnevettetsz! :) Ma különösen jól esik az "okos hülyéskedés" -by MZP -, mert kicsit szomorkás a hangulatom. :)
Nyírfa
@csak úgy...: 22.02

Nem ismertem a dalt. Jó a szöveg, és nagyon szép a "lány". :)
csak úgy....
@Nyírfa: zsuzsit nem kezdte ki az idö vasfoga! a leg szebb emlékeim életemben a zsuzsikhoz köthetö,-volt belölük három darabom de egyiknek sem köllöttem igazán,hála istennek! :)
human
@Bástya Béla Elvtárs: Nem tudom mi bajod MZP toleranciájával. 30 perc ment el a fideszes nő álhíreire és így a többi lakos nem tudott kérdezni.
Elég toleráns MZP és azok is akik szerettek volna érdemben is kérdezni.
human
@Shikari: Te ezt a pórszívóügynök meg CIA hülyeséget el is hiszed vagy csak idejöttél szétszórni hátha valaki megeszi?
csak úgy....
@human: 22:17 amit a fidesz mond, ö mindent elhisz...,sött még ragozza is!
csak úgy....
@Nyírfa: 21:46 több mint 5 éve nem voltam "otthon" ,pedíg ezt a beteges honvágyam után nehéz volt elképzelni!
Nyírfa
@Horizont: 22.26

A szobát, amelyben lakott, a mai napig az övéként emlegetem. Ilyenkor még tanult vagy gitározott, mindig későn feküdt, és későn kelt, ezt a szokását kint is tartja.
Nem merek, és nem is akarok belegondolni, mit élnek át az ukrán, de akár az orosz anyák is, mert anyák, és elveszíthetik a gyermekeiket. Ezzel a félelemmel kelni , feküdni, lesni a híreket...
A háborúra nincs mentség, nincs megbocsátás, és olyan bosszúvágyat érzek, ami még nem kísértett meg.
Nyírfa
@csak úgy...: 22.30

Amikor elképzelem, hogy elhagyom az országot, nem érzek semmit, csak az örömet, hogy magam mögött tudhatom, legalább a fantáziámban. Aztán lehet, hogy én sírnék utána a leghangosabban. :)
Én '89-ig szerettem a hazámat, azóta csak a lakhelyem.
A honvágyad csak szelídült, vagy meg is szűnt? Nyilván az Orbán-éra segített az elszakadásban.
csak úgy....
@Nyírfa: semmi honvágy,sött a hideg kiráz ha arra gondolok,hogy egyszer majd menni kék..
mindent azért nem lehet orbánra kenni,persze ebben is benne volt rendesen a keze!
Nyírfa
@csak úgy...: 22.15

Bocs. elsiklottam felette!
Zsuzsika, nagyon kedves név. Szüzan, Szuzanna: csupa dallam, kellem, nem bánnám, ha a Zsuzsi valamelyik változata lennék. Pedig szép nevem van, de valahogy nem illik hozzám.
Nyírfa
@csak úgy...: 23.05

De azt mondtad, beteges honvágyad volt. Hogy múlt el?
csak úgy....
@Nyírfa: nem tudom mihez kötni pontosan de valamikor elegem lett,hogy már a csapból is a fidesz folyik,hogy az ötödik mondat után mindenki politizál és szidja a szerinte alkalmatlan,lopós hülyéket vagy az egekig dícséri öket.
Nyírfa
@csak úgy...: 23.25

Szóval, mégiscsak Orbán - vagy a fidesz, egykutya - a kiindulópont, és a rájuk adott reakcióink a folytatás. Cselekvés meg nuku. Elég kiábrándító, belátom. :)
Tegnap még elkapott a hév, hogy megyek a nagy összejövetelre, itt lesz a Tusk is, régen voltam utoljára ellenzéki megmozduláson. Aztán mára alábbhagyott a lelkesedés. Még él annak a 100 ezres tüntetésnek az emléke, amikor nagyon együtt voltunk, és nagyon el akartuk takarítani Orbánt a hatalomból. Ennek négy éve. Most valahogy nincs kedvem együtt gyűrődni sok ezer emberrel, meghallgatni ugyanazt ugyanazoktól.
Yoda69
Azert az felelmetes, hogy a fideSS ilyen merteku agymosast tudott veghezvinni a 21. szazadban, putyini modra. Es az is hogy lehetnek annyira buta emberek, hogy ezt a sok maszlagot minden ketkedes nelkul beveszik.
lusta
@Yoda69: Ez csak a kezdet. A rosszabb, hogy a konkrét cáfolat, a teljes igazság abszulút nem érdekes és nem is lehet az ilyen embereket meggyőzni. A tények szerintük nem tények. Ilyen állat pedig nincs, mondá a paraszt bácsi az állatkertben meglátván a zsiráfot.
szép új világ
... és ez volt az egyik legértelmesebb a térség fideszesei közül.
Galway
@Nyírfa: Ne már! Méghogy magyar is lehetne?! Ilyenek miatt szoktunk a zurammal kűfődön kűfődijül beszélni, nehogy már asziggyék, hogy bármi közünk is van egy ekkora marhához!
Galway
@Shikari: Nagyon próbálkozol! Az a baj, hogy mint minden síkhülye fideszesnek, neked sincs annyi eszed, hogy végignézd azt, amivel "vitatkozol", mert ha lenne, akkor tudnád, hogy pont ezeket az ostobaságokat cáfolta MZP pontról-pontra.
Így viszont elkérheted/visszakérheted Gyurcsánytól az "érvelő kártyát", hátha még azzal is jutnál valamire
simmering73
@Shikari: Szerintem meg te vagy egy orosz porszívóügynök. Rakéta van eladó?
Nyírfa
@lusta: 03.40

Némileg rezignáltan bólogatok: hát, ez az. És, hogy igazolják magukat, a zsiráfot elteszik láb alól, mélyen eltemetik a földbe, mintha sosem létezett volna. Csak aztán jönnek az újabb zsiráfok.
Nyírfa
@Galway: 08.21

Igazából mint jellegzetes fidesz-szavazót említettem 1magyart, illetve magyar1-et és vacsit, ők a társaink itt a Propelleren.
Amúgy, igen, ma már hátrányt is jelenthet a magyar szó.
Nyírfa
@sgl: 08.46

:)))) Erős volt mint a Zaporozsec, amivel sziklát is lehetett mászni!
Én az NDK-mosógépemet sajnálom, 10 évig ment azután, hogy letudott egy pelenkás korszakot. :)
Havanagi
Nos,ez a kétharmad színvonal.Ez kell orbánnak,legyen sötét ,mint az éjszaka ,akit lehet etetni az alja hazugságokkal,akikkel elárultatja az országot,akik ellenségei a saját fajtájuknak,akit megvesznek 1 kg krumpliért.Hajrá krumpli!!!
human
@Shikari: Nem ezt kérdeztem. Te el is hiszed, hogy porszívót árult MZP és CIA ügynök?
Pálinkás Pál
újabb bizonyíték a fidesz hívek szellemi színvonalára...
ómió
Na, ne! Pedig Maki efftárs mindig "roppant következetesen" szokott ellentmondani önmagának! Ja! Meg a józan észnek isI
Pálinkás Pál
@ómió: család?...kimenekítetted már?...:)
szegfue
@Nyírfa: 9:16 Én meg a Sokol táskarádióra emlékszem... birós darab volt az is. Egyszer 2 liter forró kakaóba beleesett, vizzel lemostam és tovább müködött.
Nyírfa
@Giovanni Alba: 10.09

Ostoba lennék? :)
szegfue
@Nyírfa: Szerintem a fideszes hölgyre gondolt... bár látom Te is rájöttél a nevetős jellel.:)
Giovanni Alba
@Nyírfa: ma, 10:31
Tudod jól, hogy nem úgy gondoltam, inkább egy kis derűt próbáltam becsempészni a hozzászólásokba. A KFT ilyen célra pedig kiváló.
Nyírfa
@szegfue: :))))

Nagyon megbízható készülékeik voltak! :))) Még a kempingezéshez vettük a kis Junoszt tévét, de, évtizedekkel később , amikor feldobta a talpát az Orion, elővettem, és azon néztem az első Megasztárt. :) Hihetetlen, mit ki nem bírtak! :)
Nyírfa
@szegfue: @Giovanni Alba: A dal vége nagyon pozitív: nem tud élni nélküle! :))
Kedvelem Laár Andrást, nagyon jó arc! :)
nezelodo
Ez a szerencsétlen nő miért akar Indiába menni szemműtétre? Elhitte a Rogán Hivatalnak? Sok helyre mehet, a korszerűsített eü. valóban Szegeden is működik, mehet oda vizsgálatra, és nem kell fél évet várni mint itt nálunk. Meg is operálják a hályogját, megvan az egész 300 000 Ft-ból. Ezt az összeget úgyis megspórolta neki a Viktor a csirkefarháton.
ómió
@Pálinkás Pál: Te, idiótája, családostul menekültél a Böszmeánuszba?
Pálinkás Pál
@ómió: nyomi..kopik az időtök...ápr 3...sokáig emlékezetes lesz...utána visszapaterolunk a havasokba..
Nyírfa
@Pálinkás Pál: 11.23

A próféta beszéljen belőled!
bencemacska
@Rockxy: tegnap, 20:44
Egyetértek.
Én MZP helyében a második mondata után kivezettettem volna a pi..át a rendezőkkel! Igaz nem is vagyok poitikusss!
ómió
@Pálinkás Pál: Még mindig az édes bolsi mese delíriumaid "kínoznak" téged, fajgörény!? Az efftársi vágyálmaid? Ezekbe pistultál bele? És agydonorod még mindig sehol?
Pálinkás Pál
@ómió: ismét eltelt egy nap...erősíted a nyakadat?..
ómió
@Pálinkás Pál: Bújj vissza a patkánylyukba! Még nincsenek itt a brüsszeli tankok!
Pálinkás Pál
@ómió: te hová fogsz menekülni,...ha sikerül?..
Borsodi
Ez egy felvilágosult fidesz szavazó! A baj az,hogy legtöbbje ilyen, elvégre az agyukat átmosta a hazug propaganda.Ezek fogják eldönteni a szavazatukkal az Országunk és gyerekeink jövőjét? [halkan megjegyzem ha Orbánnak tapad így neki a sok keresztény,lovag, összeveri és kidobja] és ő lenne a hibás.
www.youtube.com/watch?v=jH3mt028zIs
koszpeko
@sgl: Lehet találni ha beütöd a googliba, hogy rakéta pórszívó eladó.
Eladott Ország
@koszpeko: A rakéta porszívót füldugóval együtt árulják.
Eladott Ország
@KisTehen: Az elme az a hely, ahol meg kellene világosodni, de a sok fideszes nem találja a kapcsolót. Mert már azt is trombitának nézték. Mert a fideszesek alapból sötétek, mert az elme az hiánycikk. Persze hogy nem, mert rezsipacal csökkentést hirdetett.
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/258196123_2977325905858423_9162506241108015179_n.jpg?_nc_cat=104&ccb=1-5&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=Wj0DgHuLPy8AX9_vZVk&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT9xbjmBGYg5pQkcVMebqaqxPuTYTCfUNuEq9YyK_GxNVw&oe=62393B49
Borsodi
Hoffi mondaná ha Márki Zay porszívó ügynök! Orbán téged minek nevezzelek Népünk megmentője vagy egyszerűen hazaáruló.
Cucika
A sok hazugság miatt már be kellene ttiltami az M1 tv csatornát, mert sok ember van még mindig aki elhisz amit ott mondanak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.