Főoldalon hozza a keddi Békemenet promóját a hirado.hu, és aki lemaradt volna a tévéműsorról, vissza is nézheti a szervezőkkel készített beszélgetést.

Erődemonstráció a Békemenet fő célja – így reklámozza a közmédia a fideszes rendezvényt

Az évi 130 milliárdból működő közmédia az ellenzéki rendezvényéről egy szót sem ejt, cserébe elhangzik, hogy

a szervezők szerint a Békemenet a közösség erejét akarja felmutatni, célja pedig a béke minél hamarabbi elérése.

Történelmi jelentőségűnek nevezték a keddi békemenetet a szervezők. Fő üzenetük, hogy Európáért és Magyarországért vonulnak fel a nemzeti ünnepen. A Civil Összefogás Fórum szerint az idei békemenettel igent mondanak a magyarok érdekeit képviselő stratégiai nyugalomra és nemet a baloldal háborús uszító kampányára – hangzik el a műsorban.

Ifjabb Lomnici Zoltán, a CÖF-CÖKA szóvivője elmondta, hogy a baloldal 1989 előtt és az után is a magyar emberek érdeke ellen politizált, és kizárólag a saját érdekeit nézte, most pedig fegyvereket küldenének Ukrajnába, amivel fenyegetnék Magyarország biztonságát; az orosz gázról való lemondás, illetve a gazdasági kapcsolatok megszakítása – álláspontja szerint – egyértelműen Magyarország érdekei ellen valók

- számolt be a magát pártatlannak valló közmédia.

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Istenakinincsen
Erődemonstráció???Akkor indulás békét teremteni Kijevben!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Istenakinincsen
Erődemonstráció???Akkor indulás békét teremteni Kijevben!
Ábel
Soha nem a békéért gyalogoltak? Sima provokáció, megfélemlítés az ellenzéknek! Az a bolond aki beveszi.
Al X
Remélem, hogy olyan kevesen lesznek, hogy csak közeli képeket mutat a "királyi" TV!
RonaGyuri
a minap írtam, de erre talán még egyértelműbb:
Az „kiegyensúlyozott tájékoztatás”-rúl

egy kis „statisztikai elemzés” a derék matyar közmédiáról, különös tekintettel az m1-re

Maga a megfigyelés egy barátomtól származik – aki egy kis baleset miatt néhány napig fotelba kényszerült -, én csak az értékelés/értelmezés (vagy ahogy Churchill mondotta volna, ha mondta volna: doktorációja) feladatát vállaltam.
A kérdés a kormánypárti vs. ellenzéki politikusok szereplése. Pontosabban legyünk nagyvonalúak és pártpolitikusokról beszéljünk. Annál is inkább, mert torzítana a dolog, ha a kormánypotentátok szerepléseit is számolnánk, hiszen ők vannak hatalmon (na jó ennél is nagyobb mértékben szállták meg a közt!). S így igazából ők a tájékoztatási kötelezettségüket teljesítik!! =))
Hasonlóképp nem számítandók a „független szakértők” szereplése sem, hiszen a gomba módra elszaporított műveletlen paraszt-suttyókkal teletűzdelt qurmányzati intézménynek is kell valami értelmet adni.
Így igazából csak az említés marad. Nos ebben pedig szinte teljes az egyensúly. Nagyjából azonos számban fordulnak elő a hírekben és a kis színesekben egyaránt. Az már csak egy fatális véletlen, hogy valami véletlen folytán úgy alakult, hogy a pozitív jelzők mindig a kormányzatiaknak jutnak. De ők megérdemlik. S tényleg unalmas lenne, ha a gaz ellen is dicsérteket kapna (s az is rény, hogy nem csak csupa derű az élet, bajok is vannak), így inkább őket mocskolják! =))
dr. prédikátor
AGYMOSOTT BIRKAMENET!!! NEM MÁS MINT GYŰLÖLETMENET!!!
justhpeter
A FideSS és a békesség. Ordas nagy hazugság. Orbán csicskái érzik a vesztüket. Ritka, soha vissza nem térő pillanatban vannak, mert nem az ellenzéktől tartanak, hanem mostanra esett le a tantusz az "elmút 12 évvel kapcsolatban" és most valóban még attól is félnek, hogy mi lesz ha nyernek. Egy dolgot nem tudnak, amit mi biztosan, hogy most van annak az ideje, mindkét magyarországi "politikai elit" atomjaira szétessen és új formáció jöjjön létre. A felismerésnek sincs semmi jelentősége, mivel a maradókat a gazdasági ellehetetlenülés úgyis ledózerolja. Ez az "ünnep" sem 1948-ról szól majd, hanem a hatalom megszerzéséről és megtartásáról.
Emmersson71
Ide vezetett a balos médiatúlsúly!
Meg kell állítanunk az ellenzék elnyomó propagandáját!
Ne hagyjuk, hogy a konzervatív-keresztyén hangoknak ne adjanak teret!
Stop Soros!
csipetke
Egy békemenet célja az erődemonstráció?! De egy putyin-barát vezetőtől mi mást is várhatna az ember?
ómió
De azért, ugye, az Oktogonon az a párezer "haladó" is "erődemonstrál" majd, ahogy legutóbb!?
Nessy
Bájosak ezek a régi kommunisták, akik a Kádár rendszert dicsérve éltek remekül, most Orbán talpát nyalva teszik ugyanazt! Csizmadia, Széles, Bayer, Bencsik stb. Pár éve, még a régi alapszervi párttitkár kollegám inivitált békemenetelni. Szegényt úgy "elnyomták"! Soron kívül lakás, telefon, autó. És most lelkes fidesz hívő, és szidja a kommunistákat. Még ma sem érti, hogy engem tényleg nem kényeztetett az akkori rendszer, miért nem vagyok fidesz tag. "Én sem értem! "
Eladott Ország
Csuda hogy kivan a szívem. Az uram nyilas volt, a fiam ávós, az unokám fideszes. A dédunoka meg fidelitasos.
uploads.disquscdn.com/images/62a7917b6babe784edebc59f0670925e563b72e9c1b52d1d2da41d7105bad27c.jpg
csipetke
@Horizont: 09:10 ...és úgy,hogy Bivalybasznád-alsóról nem ingyenbuszokkal szállítják Bélát,és Bélánét. Mert ez egy jó kis kirándulás, és nem vagyok benne biztos,hogy nem adnak esetleg még egy kis aprót is a részvételért

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.