Az Átlátszó birtokába került táblázat tanúsága szerint a Fidesz minden településre kiterjedő statisztikát készít a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 5. számú országgyűlési egyéni választókerületben Hörcsik Richárd, fideszes parlamenti képviselő szavazóiról és támogatóiról.

Elképesztően durva módszereket alkalmaz közmunkásokkal szemben a Fidesz a borsodi kampányhajrában

Fotó: Facebook

A táblázatból az derül ki, hogy a pártközpont 2022-es elvárása magasabb, mint a 2018-as eredmény. Most átlag feletti szavazatszámokat követelnek, és hatalmas mozgósításra készülnek a csatatérkörzetnek számító választókerületben.

A helyi Fidesz-aktivistáknak Kubatov Gábor is előadást tartott.

A lap birtokába került, március 1-i dátumú Excel-táblázat tanúsága szerint a helyi fideszes polgármestereknek, önkormányzati képviselőknek és aktivistáknak ki van adva egy irányszám a támogató aláírásokról, amit helyben településenként kell hozniuk. A táblázatban százalékosan szerepel hogy az egyes települések hogyan teljesítenek, helyi forrásunk szerint a helyi fideszesek

„feltehetően ennek alapján kapnak majd dicséretet és közpénzt, illetve dorgálást”.

Az Átlátszó informátora szerint

„valóban járnak is a falvakban, fenyegetik a közmunkásokat, hogy nem lesz közmunka, ha nem szavaznak Hörcsikre. Sőt, helyi önkormányzati képviselők kivételezett, megbízható közmunkásokkal, munkaidőben adatbázist gyűjtenek, illetve kiadják a kevésbé tájékozott, állásukat féltő embereknek, hogy kire kell szavazni.”

A támogató aláírásokkal gyűjtött személyes adatokat az országgyűlési választások napján mozgósításra is fel lehet használni.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye 5. számú egyéni választókerülete nem kevesebb, mint kilenc indulóval csatatérkörzetnek számít az Átlátszó Választás 2022 besorolása szerint. A kormánypártok Dr. Hörcsik Richárdot indítják újra, az egyesült ellenzék jelöltje Erdei Sándor Zsolt. A Magyar Kétfarkú Kutya Párt helyi jelöltje, Vincze Tamás érdeklődésünkre azt mondta, hogy ő is hallott már olyanról, hogy önkormányzati dolgozók gyűjtötték a támogató aláírásokat a kormánypártnak, a birtokunkba került táblázaton kiugróan magas szavazat-elvárással szereplő települések pedig mind „szegény falvak, ahol a közmunka lehet a megfejtés”.

Forrás: atlatszo.hu

Címlapkép: Facebook

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Röcsik Richárd az egyik legrohdtabb a sok fideszes gané' közül, ha lehet a sok tróger között választani! Ő a szegénység vámszedői között is a legganéjabb! Hörcsik Richárd , annyit tankolt a fideszes képviselő, hogy háromszor megkerülhette volna a földet. A 199 parlamenti képviselőből 125-en használják rendszeresen a közpénzből finanszírozott benzinkártyájukat. Mint a Blikk adatkéréséből kiderült, a fideszes Hörcsik Richárd a legnagyobb tankoló, tavaly január és idén április közt 3,6 milliót költött benzinre. Vagyis havonta átlagosan 225 ezret, de volt 289 ezres hónapja is. A lap további érdekes számításokat végzett, és arra jutott, hogy ennyi pénzből háromszor kerülhette volna meg a földet az egyenlítő mentén, 460-szor járhatta volna meg a Budapest-Sátoraljaújhely távot (Hörcsik az ottani választókerület képviselője),
- ez az összeg majdnem 10 ezer liter üzemanyagra elég.
A fidesz-frakció annyit írt az ügyről, hogy: „Minden képviselő a törvényben meghatározott értékig jogosult üzemanyagkártyára, a frakció pedig aktív és lelkiismeretes képviselői munkát vár el.”
olkt.net/evi-3-6-milliot-tankolt-el-a-te-a-mi-penzunkon/?utm_source=dlvr.it&utm_medium=facebook&fbclid=IwAR0Bt2pXkCvZsGH1Hnde_Sm492xxN2yvlObQauyxXHRfNqjSmQxn1NA-VSU
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Eladott Ország
Röcsik Richárd az egyik legrohdtabb a sok fideszes gané' közül, ha lehet a sok tróger között választani! Ő a szegénység vámszedői között is a legganéjabb! Hörcsik Richárd , annyit tankolt a fideszes képviselő, hogy háromszor megkerülhette volna a földet. A 199 parlamenti képviselőből 125-en használják rendszeresen a közpénzből finanszírozott benzinkártyájukat. Mint a Blikk adatkéréséből kiderült, a fideszes Hörcsik Richárd a legnagyobb tankoló, tavaly január és idén április közt 3,6 milliót költött benzinre. Vagyis havonta átlagosan 225 ezret, de volt 289 ezres hónapja is. A lap további érdekes számításokat végzett, és arra jutott, hogy ennyi pénzből háromszor kerülhette volna meg a földet az egyenlítő mentén, 460-szor járhatta volna meg a Budapest-Sátoraljaújhely távot (Hörcsik az ottani választókerület képviselője),
- ez az összeg majdnem 10 ezer liter üzemanyagra elég.
A fidesz-frakció annyit írt az ügyről, hogy: „Minden képviselő a törvényben meghatározott értékig jogosult üzemanyagkártyára, a frakció pedig aktív és lelkiismeretes képviselői munkát vár el.”
olkt.net/evi-3-6-milliot-tankolt-el-a-te-a-mi-penzunkon/?utm_source=dlvr.it&utm_medium=facebook&fbclid=IwAR0Bt2pXkCvZsGH1Hnde_Sm492xxN2yvlObQauyxXHRfNqjSmQxn1NA-VSU
Nessy
Nesze neked "tiszta, tisztességes, választás", jogállamhoz méltó! Viszont "átláthatónak" nagyon is átlátható a kormánypárt számára!
namihami
Na, kéremszépen, ezt hívom én ""narancsmagyarországnak""! Ha nem ""jól"" szavazol cigány (paraszt, helyi vállalkozó, lakos), akkor éhen döglesz!
Ugye, így már érthető a narancsszinű Magyarország térkép?
csak úgy....
a genya fideszék már jobbágyokat is tartanak!?
„feltehetően ennek alapján kapnak majd dicséretet és közpénzt, illetve dorgálást”.
Maxipocak
@KisTehen: nyugi, te már fent vagy a listán...
Eladott Ország
"Hála a jóistennek meg a fideszes országgyűlési képviselőnek, mert nem szakad meg az átadási lánc. Nem kell ide választás, most az adja az avatások aktualitását, hogy a fideszesek igyekeznek mutogatni magukat. Főleg ott, ahol ellenzéki polgármester, önkormányzati képviselő köpött bele az örökösnek hitt hatalmi levesükbe. A fideszes Hörcsik Richárd, Borsod-Abaúj-Zemplén országgyűlési képviselője, a megye 5. számú választókerületének elnöke éppen azzal dicsekedett, hogy mindenszentek napján Kovácsvágáson átadta az új temetőkaput. Vélhetően az élő lakosságnak, mert kötelességtudó ember Hörcsik. Na akkor ez most kipipálva. Várjuk a következő ollóvágást egy nyilvános budi előtt. Az lesz igazán nemes feladat egy fideszes országgyűlési képviselőnek, amikor leszedi a nemzeti színű szalagot a fabudiról, és megtapsolják. A büdös életbe!"
sp-ao.shortpixel.ai/client/to_auto,q_lossy,ret_img,w_960,h_638/https://kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2019/11/74507805_1011310019287445_2041293871551348736_n.jpg
driv3r
@KisTehen: Faszszopó geciláda orbánista sutyerák, senkit nem érdekel mit fosol, hánysz rá erre az oldalra !!!
Ebben a történetben már csak az agyomosott fideszes birkák vannak (aki szerint a pina fogdosó Trump is jó ember - Isten áldja meg!) és van mindenki más!
CsipkeRózsa
Azért kell őket rabszolgasorban tartani, hogy érezzék a kiszolgáltatottságot, és szavazzanak Orbánra. Gonosz Orbán, gonosz fidesz!
csak úgy....
@KisTehen: én is remélem,hogy áprilisban orbán gyöz,és azt is is ,hogy benneteket már májustól anyagilag nem fog tudni dotálni,- és ezért szép lassan kipúsztultok mint a dinoszauruszok,de elötte fölzabáljátok a veszteteket okozó üsdtököst.. :)
driv3r
@KisTehen: Véget vetettem a "kapcsolatunknak".
Soha többé nem merj hozzam szólni Putyinista diktátor imádó geciláda!

Megvetet, kitaszított pária vagy már csak, meg a gazdáddal együtt - a világ minden fejlett, demokratikus, szabad részén !!!
driv3r
Egy rozsdás vascsővel verem ki az összes fogad.
Ha nem sikerül, akkor a világvégén lesz véged, Jézus által!
Mit szólsz ehhez keresztény - hogy Jézus vet véget a világnak tűz által kipusztítva az emberiséget, mint anno víz által tette ezt Isten? (többszázezer 200-900 évig élő halt meg akkor és a többszázezer vagy egy-két millióból csak 8, azaz nyolc ember maradt életben...
Ezen gondolkozzá' te fasz, mert nemsokára eljön a világvége!)
Ez le van írva az Írásokban, vagyis igaz, mert eddig is megtörtént minden, amit a Biblia prófétált.
(KisEgér ne szólj hozzám, ne szólj a nagyok dolgához, te istentelen béna húgyagyú fasz !!!)

Jó napot kívánok!

Aki azt hiszi hülyülök, élete legnagyobb tévedésében leledzik!
Isten törvényének embere vagyok - mint MZP, 7, azaz hét gyereke, és aki előbb volt kejesztény-nemzetiszocialista, mint Ojbán Viktoj.

(Kezd tele lenni a faszom a politikával, de nagyon !!! - ez nem zokszó volt)
namihami
@KisTehen: 16.26:. Hogy mi lesz, azt (ugyebár) nem tudhatom. De egy ellenzéki győzelem esetén a nemcseléd polgármesterek is kapnának végre állami pénzeket. És ez igaz a falvaktól a nagyvárosokig. (pl. Budapest)
lusta
Megy a népbutítás. Az 5. sz. választókerület bla, bla, bla...Az ország nagy részén ez bizony így működik, működött.
simmering73
Ilyenekkel volt tele a birkamenet. Kötelező megjelenés.
ómió
Pedig, ugye, az "efftrsi segíjezettekkel szemben" fele ennyi "faxni" se kellett?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.