A sztrájk alapjog – hangoztatták a felszólalók szombaton Budapesten, a pedagógusok "kockásinges" demonstrációján, amelyet a Kossuth téren tartottak.

Kifütyülték a kormánysajtót a pedagógusok demonstrációjánA Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) által szervezett demonstráció résztvevői az Országház előtti Kossuth Lajos téren 2022. március 19-én. A demonstrációt megelőzően, március 16-án határozatlan idejű pedagógussztrájk kezdődött. MTI/Bruzák Noémi

A demonstrációt a március 16-án kezdődött, határozatlan idejű pedagógussztrájk részeként tartották meg.

Nagy Erzsébet, a PDSZ ügyvivője a rendezvényen arról beszélt, hogy

a nyomorúságos bérhelyzet nem javítható a morzsaként odaszórt pótlékokkal, tömeges a pályaelhagyás, felesleges adminisztráció nehezíti a munkát, a minősítési rendszer pedig teljesen felesleges és alkalmatlan.

Mint mondta, a közoktatás rendszere már rég összeomlott, a pedagógusok hivatástudata tartja azt össze.

Hozzátette: ha annyi energiát fektetett volna a kormány a tárgyalásokra, amennyit a sztrájk megakadályozására, "már itt lenne a Kánaán". Véleménye szerint a kormány "fél egy alig látható sztrájktól", de főleg az annak hatására országszerte kibontakozott polgári engedetlenségtől.

Mint mondta, készek arra, hogy az Emberi Jogok Európai Bíróságához forduljanak.

Ki gondolta volna, hogy eljutunk odáig, hogy az oktatásban dolgozók békés, jogkövető munkavállalói ehhez az eszközhöz kénytelenek nyúlni?

- tette fel a kérdés Nagy Erzsébet. Hozzátette: 20 ezerrel többen sztrájkoltak, mint amiről Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter beszélt és ebben az adatban azok nem is szerepelnek, akiket megakadályoztak a sztrájkban.

Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) elnöke szolidaritásukról biztosította a pedagógusokat. Hangsúlyozta: új sztrájktörvényt akarnak.

Székely Tamás, a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke, a Magyar Szakszervezeti Szövetség alelnöke azt hangsúlyozta: ha nincsen szabad oktatás, nincs jövő. Több százezer szakszervezeti tag üzenetét tolmácsolva közölte: "veletek vagyunk, mellettetek állunk!"

"Most itt ti, holnap mi" – fogalmazott, hozzátéve: a sztrájk alapjog, annak elvétele diktátum.

Elég volt a diktátumokból, az arroganciából, a mérhetetlen cinizmusból, a jogtiprásból, a kiszolgáltatottságból

- jelentette ki.

A rendezvényen felszólaltak szülők, diákok, pedagógusok, más szakszervezetek és a Tanítanék Mozgalom képviselői is.

A 24.hu beszámolója szerint a demonstráción elég komolyan kifütyülték a kormánypárti sajtót, ami az egyik felszólaló szerint azt írta, hogy szerdán néhány száz diák vergődött csak a Kossuth téren.

Forrás: MTI, 24.hu

76 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nyírfa
"Elég volt a diktátumokból, az arroganciából, a mérhetetlen cinizmusból, a jogtiprásból, a kiszolgáltatottságból "

Igen! Nagyon!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Nyírfa
"Elég volt a diktátumokból, az arroganciából, a mérhetetlen cinizmusból, a jogtiprásból, a kiszolgáltatottságból "

Igen! Nagyon!
driv3r
Igen, vesszen az akárki.
Dugig van ez az ország akárkikkel!
Elég volt belőlük!

Azért utálom a kétfarkú kutya pártot, mert ők is hazudtak nekem - mindenkinek:

NINCS INGYEN SÖR
és
ÖRÖK ÉLET
Amit ők tudnak garantálni.
Innentől kezdve csak azt látom, hogy hazudtak, becsapták a magyar embereket!
verőce21
Igen, vesszen amárki...! :)

Azt én sem értem, hogy a pedagógusokat miért nem kiemelten bérezte a kormány...?
Az Ők kezükben van a jövő...! Ezt már Antall-tól, fő tanítómesterétől is elsajátíthatta volna... Elvett minden pótlékot és helyette "életpályamodellt" kaptak... Sok esetben ezzel kevesebb lett a bérük... Ráadásul "életpályamodellért" még nem hallottam, hogy adtak volna valamit a boltokban...! (De megcsinálta más szakágakban is, sajnos...)
Ez mind vesztett szavazat...

Ha csak fele annyi energiát és juttatást áldozott volna a kormány a pedagógusok bérrendezésére, mint a minimálbér emelésére kampányolt, több és értékesebb szavazatot szerzett volna, mint így...!
Mert az életpályamodellesek elmennek szavazni..., a minimálbéresek nem hiszem... :-(
Gyurka80
@Horizont: Nincs másik, ez a kormány marad.
verőce21
22:27) lemaradt még..., a minimálbéreseket mások fizetik ki, az "életpályamodelleseket" általában a költségvetés...! :)
Sajnos ez a keserű igazság...
driv3r
@verőce21: Csak egy geci vagy a sok közül.
Gyurka80
@verőce21: A pedagógusok szép béremelést kaptak, 50%-ot és nem rokkantunk bele mint megyónál.Csak a kommancs szakszervezet a választás miatt csinálja a balhét! Kevesebb munkával több bért akarnak,böszmeferi elvette a 13.havi fizetésüket és elbocsátott pedagógusokat!
verőce21
@Gyurka80: 22:23) Általában mindenben egyetértek veled, de ebben a "magyarázatban" nem!
Gyurka80
@verőce21: Pedig igaz, van pedagógus ismerősöm akit leépített a böszme.
Nessy
@Gyurka80: Személyesen Gyurcsány írta alá és adta át a felmondást?
division
@Gyurka80: Szerintem meg ne okoskodj olyan dologban, amihez nem értesz. Ma egy pedagógusnak minimum 500 ezer nettót kellene keresni, és akkor még keveset mondtam.
Gyurka80
@Nessy: Hülye kérdés! Az ő kormánya záratott be iskolákat, védd a védhetetlent libbancs!
Gyurka80
@division: Mire fel kellene annyit keresnie egy általános iskolai tanítónak?
Gyurka80
@division: Az online tanításba majd megszakadtak a pedagógusok, ja nem a szülők!
division
@Gyurka80: Látszik, hogy közöd nem volt soha a pedagógusok munkájához. Azt javaslom, ne is menj bele, de főleg pedagógus ne legyél soha. Én sem állok le veled vitázni ezzel kapcsolatosan, mert kicsi rá az esély hogy meg is értenéd. Ja, és mondom ezt úgy, hogy a rendszerváltás óta Fidesz szavazó vagyok, csak nem a szemellenzős fajtából.
Pálinkás Pál
több gerinc van a tanárokban ,mint a legtöbb értelmiségiben...lásd csicska orvostársadalom...
Eladott Ország
A pályakezdő oktatók, tanársegédek pedagógusok, bruttó havi fizetése. Ezért a szánalmasan nevetséges bérért nem lett Novák Katalin sem tanárnő. Ezt saját maga mondta. Élete nagy lehetőségét hagyta elveszni. Pedig milyen jó tanárnő lehetett volna... Orbán szerint Magyarország előre megy nem hátra, én nem úgy látom. Lassan már Bulgária sem ment meg minket az utolsó helyektől! Eddig még többnyire kihúzott minket a sz@rból❗Semmi gond! Előre megyünk és nem hátra.
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/272995853_2009574652580592_8707981010429394918_n.jpg?_nc_cat=103&ccb=1-5&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=b6j9DJrR--EAX_Wq-kB&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT-Dxd_Nvs5SkV-TjegW0PTEo9O26QwjwPZHCQcvV6Wgzw&oe=623C6D48
Nemzeti órarend! Hittan óra kipcsak dalokkal...
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/274676354_1292633731216531_5127855296796724264_n.jpg?_nc_cat=101&ccb=1-5&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=RAt9s6bcaLgAX8iYMpA&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT_ZLP_xa4Lve_21kvjY1OIgA6XX5xqz4yna4bi6A87Bvg&oe=623B10B6
Minek a pedagógus...
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/118320634_2582805128699552_6468541155337410719_n.jpg?_nc_cat=107&ccb=1-5&_nc_sid=dbeb18&_nc_ohc=hGLFEUrFO9AAX-vbjjY&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT9Sx-iWTIJU5WKXzK1sqICTy4sucu9jbyrr1W_kCME_rw&oe=625D1B15
Novák Katalin: Hálás vagyok a sorsnak, hogy nem ápolónőként vagy pedagógusként kell élünk röhejes jövedelemből. ( Novák Katalin 2010) ...és ilyen embert választottak köztársasági elnöknek szégyen. Ezt a " röhejes "jövedelmet ti hoztátok létre. Nem sül ki a szemed? Választások után repülsz banya!
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/275565852_1301090133704224_3861038485146063200_n.jpg?_nc_cat=108&ccb=1-5&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=cfaZJN9_kaIAX-d0PyU&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT9y54qX3MZLSbFTsU23Y8pgEccvTukii70nQRCoATBWFA&oe=623BBB4F
Pipás
@Gyurka80: És ennek mi köze van a tanárok követeléseinek? Mit is hibáztak itt a tanárok? Agyhalott fideSSnyik!
csipetke
@Gyurka80: 23:49 Na majd azt nézd meg,hány iskolát fognak bezárni,ha marad a dagadt puhos. Valószínűleg neked se gyereked,se unokád, mert különben tudnád,hogy lassan elkopnak az iskolákból a tanárok. Nálunk,(kisváros Pest mellett) a takarítónőkből "csináltak" pedagógiai asszisztenst, mert mégse írhatták a naplóba,hogy a takarítónő felügyel a gyerekekre.
A gazdádnak nem is az a célja,hogy érettségizett/és vagy diplomás nemzedék nőjön fel, mert az okos emberektől fél, mert azok átlátják ezt a nagyon gáz maffiarendszert,amit orbán kiépített. Az a célja a gazdádnak,hogy az összeszerelő-gyárakban a futószalagok mellé kerüljenek inél többen,ahhoz meg elég a nyócosztály..Többek közt ezért is van az ország a béka segge alatt
Csizmás Kond
Az ilyen egybeeső megmozdulások mindig is beletartozott a soros féle szarakodásba. Sztrájkolni szabad és ha szükséges kell is de azt amikor olyankorra időzítik amikor a szomszédba háborúznak az már nagyon nem a pénztelenségről szól, hanem inkább a zavargások fokozásáról.
Pipás
@Csizmás Kond: Majd még kitalálod, hogy büsszel, vagy soros szervezte a tüntetést! :D
csipetke
@Shikari: 07:22 Ki vitte bele a politikát?A kormánynak/orbánnak nem kellett volna kétkézzel szórni a pénzt,mint a bolond pék a lisztet, 1-2 egyébként is tökfelesleges puccos stadionnal kevesebb, vagy a külhoniaknak ömlesztett százmilliárdokat itthontartani,és meg lett volna a pénz a béremelésre. Aki politikát vitt bele,az a kormány,mert béremelés helyett törvényt hoztak,hogy a sztrájk nem volt jogszerű. Lehet,hogy a te szimpátiádat elvesztették,de milliókét megnyerték,és ez a lényeg
Gyurka80
@csipetke: Csak feltételezel! A böszme viszont iskolákat záratott be, ez tény! Munkaerő hiány mindenhol van orvosok (akikből 5000-el több van , mint 2010-ben volt) ápolók munkások stb.Böszmeferi idejében 12% volt a munkanélküliség!
Gyurka80
@Pipás: Az, hogy nem dolgoztak, de a fizetést megkapták értetlen gyerek!
csak úgy....
miért van az,hogy a fidesz "drukkrek" egytöl egyig seggfejek? :)
Pipás
@Gyurka80: Anyád nem dolgozott. Te tudod, hogy mennyi munka kell egy online tesz összeállításához? Szerinted az online anyagok rendelkezésre álltak mikor elindították az online oktatást? Látszik, hogy nincs pedagógus a családodba, csak mocsok, gondolkodásra képtelen szarjankó!
Csizmás Kond
@Pipás: Azt már kitalálták, ugyanis ha nincs pénzük semmire szerinted ki szervezett ekkora költségekkel járó felfordulást.
Gyurka80
@Pipás: Elképzelem az online testnevelés és ének technika órát és felröhögök.
Pipás
@Gyurka80: Akkor csak képzelődj! Azt úgy is szeretitek csinálni. Elég lapos már a föld?
csak úgy....
@Gyurka80: a képviselök,akik nem mennek be a parlamentbe,azok jogosan markolják föl a több milliós tiszteletdíjat?
csipetke
@Gyurka80: 08:12 Te honnan szeded ezt a sok baromságot?Mit gondolsz,miért van kilométeres várólista a rendelőkben? Mert van elég orvos,és szakszemélyzet? Se elég orvos,se szakszemélyzet..Nem értem,honnan szedsz ennyi hülyeséget
Gyurka80
@csipetke: Szövegértésed gyenge.Azt írtam mindenhol kevés a munkaerő, pedig 5000-el több orvos dolgozik ez tény!
csipetke
@csak úgy...: 08:18 Azt már sok felmérésben kimutatták,hogy a fidesz szavazók aluliskolázottak. Hát most láthatod itt is
Nyírfa
@Eladott Ország: 7.09

Annak a pihent agyúnak, aki összeállította a Nemzeti Órarendet, gratulálok, mert a nemzettel a béke szigetére átevező Orbán Viktor egész mivoltát belefoglalta.
No, ezt kéne óriásplakátokra tenni, a nap 24 órájában mantrázni, és hangosbeszélőn hirdetni az ország minden eldugott kis falvában is.
Ilyenkor látni, milyen fontosak a médiák, felfoghatatlan, hogy az ellenzék nem építette ki a maga erődítményeit.
Mához két hétre kiderül, hogy bevesszük-e a közszolgálati televíziót. hogy visszavesszük-e a köztársaságot, a jogállamot, hogy jó lesz-e újból magyarnak lenni.
Gyurka80
@csak úgy...: NEM! De megszavazzák maguknak! Emlékszem, hogy felháborodtam , mikor megyó első intézkedése az volt, hogy megduplázta a fizetésüket.
Pipás
@Gyurka80: Ha ennyire nem értesz valamihez, akkor inkább ne szólj hozzá! Várj, ja te hogy fideSSes vagy? Akkor te matolcsy féle agysebész is vagy. :)) Kuncze is megmondta: ti nyaljátok hegyesre a piramisokat. :D
Gyurka80
@Nyírfa: Nekem most is jó magyarnak lenni! Ha neked nem hallgass a böszme főnöködre és húzzál el.
csipetke
@Gyurka80: 08:30 Pontosan értettem,hogy mit írtál, mit gondolsz,hol vannak a szakmunkások,orvosok,ápolók? Külföldön, mert itt nemigen tudtak boldogulni. Azt írtad,hogy ötezer orvossal több van,mint 2010-ben. Na ez egy nagy baromság. Ha most ennyivel több orvos van, (de nincs,sőt) akkor az hogy lehet,hogy 2010-ben nem voltak várólisták, de most hónapokat kell várni 1-1 vizsgálatra,hogy a műtétekről már ne is beszéljük.
Pipás
@csipetke: Ez az embernek is alig nevezhető lény, pártérdek alapján szelektálja illetve torzítja a valóságot.
Gyurka80
@Pipás: kuncze az idióta (megélhetési) belügyminiszterrel jössz?Ez a tüntetés csak műbalhé, a kormány csak ügyvezető a parlament nem ül össze már a választásokig! Amúgy a sztrájkjogért tüntetnek de vészhelyzetben nem lehet, ezért bíróság mondta ki törvénytelenül sztrájkolnak.Ezek a megvezetett tanárok nevelik a gyerekeinket sajnos!
Gyurka80
@csipetke: 2010-ben nem voltak várólisták? Összevissza hazudozol és hülyeségeket írogatsz, befejeztem veled!
Nyírfa
@sgl: Karácsonyra semmiképpen nem mondanám, hogy szaralak, de, sajnos, gyenge.
Azt figyelembe kell vennünk, hogy a járványra hivatkozva mi mindent művelt a kormány, hogy éppen a szabad várásoktól vonta el a támogatásokat, illetve sarcolta meg őket az ellehetetlenülésig.
Elképzelek egy hosszú-hosszú pert, amely idő alatt a jelenlegi kormánytagok és tettestársaik előzetesben vannak, és az ügyész csak sorolja, sorolja megállás nélkül a vádpontokat,
Egyet sem szabad futni hagyni, a vádalkuval menekülők pedig soha többé nem kerülhetnek még középvezetői beosztásba sem. Van elég összeszerelőüzem, lesz munkájuk.
ómió
Hát, akik tömegben követelik egy havi fizujuk lenyulását és saját kirugásukat (ahogy azt visszavágyott Böszme efftársuk tette), azoktól az idiótáktól az ezzel egyet nem értők kifütyülése a minimum!
Nyírfa
@sgl: A zuglói polgármesterségét, mivel nem érintett, nem kísértem nagyobb figyelemmel mint az időjárást.
Van vele egy kellemetlen emlékem: sok évvel ezelőtt egy tüntetésen , még a kezdés előtt álldogált egymaga, odamentem hozzá, bemutatkoztam, és kifejeztem az örömöm, hogy részt vesz az ellenzéki megmozduláson. Nyújtottam a kezem, de nem esett jól a kézfogás, nem is a nedves tenyér, hanem az erőtlen, lagymatag érintés miatt. Mondtam is a velem lévő barátnőmnek, hogy ez némileg kiábrándító.
De: ahogyan gondolkodik, az nagyon rezonál az enyémmel. Értem ezalatt a szocializáltságát, a zöldpártiságát: számomra egyértelműen kiderült az évek során, hogy az indíttatása lélekemelő, de a megvalósításához nem elég erős a jelleme. Ezért is kevés az érdekérvényesítő képessége, inog, habozik, kompromisszumokat kötne ott is, ahol keményen bele kell állni a helyzetbe.
Új főpolgármestert kell választanunk , ha eljön az ideje, és Gergelyt meg kell hagynunk egy békés irodakukacnak, vagy, annak, amiben a legtöbb öröme telik.
Németh István
Az itt lévő pedagógusokat mind el kell bocsájtani és eltiltani az oktatási tevékenységeiktől! A szakszervezetek vezetőit statáriális eljárással falhoz állítani!
Nyírfa
@sgl: 9.39

Nem véletlenül maradt meg az emlékezetemben,akár írhattam is róla. Ha éveken keresztül beszélget az ember egy csoportban, akkor óhatatlanul ismétli önmagát. A kézfogás, igen, sokat elárul az emberről. A fogás ereje, a kézfej tartása, a test bemozdulása, meddig, merre és hogyan néz közben a szem, az arckifejezés. Mind hozzá tartozik.
csipetke
@Németh István: 09:20 Kicsit se zavar,hogy már alig van tanár? A gazdádat kéne statáriális bíróság elé állítani,aki azt hiszi,hogy szaré-húgyé fognak dolgozni a végtelenségig
csipetke
@Gyurka80: 08:42 Nálad igen nagy a baj.. Azé' egy orvosnak mutasd meg magad,már ha találsz..
Pipás
@Németh István: Téged kellene elbocsájtani. Ne legyél Lenin fiú!
Nyírfa
@Németh István: 9.20

Mi is lehetsz? Elmebeteg? Náci? Egy elmebeteg náci? Mivel nácivá normális ember nem válik, az utóbbi mellett döntöttem: elmebeteg náci vagy, következésképpen elmegyógyintézetben van a helyed. Nemcsak átmenetileg.
Nyírfa
@m73: 10.40

Ne keverd a szezont a fazonnal. Ha ők kommunisták, akkor én Napóleon vagyok. Nem, kedvesem, ezeknek az embereknek sérült az önképe, ezért olyan ideológiák felé vonzódnak, amely a fizikai erőt, az erőszakot, a militáris életérzést közvetítik.
Eladott Ország
@Németh István: Orbán: „Hálával gondolok tanáraimra, akik megpróbáltak embert faragni belőlem.” Minden szakmában van selejt. S egyáltalán nem biztos, hogy a dolgozó követi el a hibát. Lehet hogy egyszerűen az alapanyag rossz... Beletört a bicskájuk ebbe a tuskóba! SZAR ALAPANYAGBÓL CSAK SZART LEHET CSINÁLNI! EZ IGAZ!
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/274987202_1293990804414157_7257951166151566109_n.jpg?_nc_cat=103&ccb=1-5&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=MuA1Z6EG2swAX8Jtm0T&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT_53XH-CC3eAfFQwrI0kAkw5tvEP1FuSPAxJb2zimIzOw&oe=623CAD56
csipetke
@Shikari: 12:56 Fura logikád van. Vagyis,ha a pedagógusok nem tűrik a szerinted komcsi szakszervezeti vezetőket,akkor attól több tanár lesz,és jobbak lesznek a munkakörülményeik,,és magasabb lesz a bérük?
Gyurka80
@csipetke: Az orvosi vizsgálatra te szorulsz rá! Ha nem találsz böszmeferinél reklamálj ő záratta be az opni-t!
TASzSz
@Shikari: PDSZ illetve PSZ helyett egy kamara!
koszpeko
@Shikari: Vagyonőröknek volt kamaràjuk.
Arra kb. hogy egy pàr ingyenélőt eltartsanak az éves kötelező tagsàgi dijból.
A vàllalkozóknak is van kamaràjuk.
Szedik is az 5000 Forintot évente.
Csak itt se tudja senki, hogy mire.
Talàn itt is vannak igyenélők akiket el kell tartani.
Te ès "tanult kollegàd" is csak azért kukorékoltok, mert a P.D.Sz. tesz valamit a tanàrokért.
És ez igencsak bassza qrmànyotok és a ti csőrötöket.
csipetke
@Gyurka80: 21:40 Neked égett be az agyadba annyira Gyurcsány, hogy igen nagy a baj nálad, orbánnál ugyanez a gond
Pipás
@Shikari: Annyi szarból, ami már eddig belőled kiömlött ide fel lehetne építeni a Himaláját. 'libsi hányadék'? Az emberi jellem legalja vagy. Anyád, ha olvasná azt amit ide szoktál okádni sírva fakadna. Számodra nem vonzó egyetlen pozitív emberi tulajdonság sem! Egy jellemtelen, lelketlen talpnyalonc vagy!
Aki Én
@Gyurka80: Azért te is érzed, hogy neked kéne utolsónak megszólalni pedagógus, meg úgy általában oktatás ügyben, ugye?
Annyian mondták már, lassan komolyan vehetnéd, hogy ijesztően buta vagy.
division
@Pálinkás Pál: Azért remélem, egyszer neked is szükséged lesz majd egy "tanulatlan" orvosra...Most sem hagyhattad ki, hogy ne keverd ide burkoltan a covid témát, ami neked az életed 99% - át teszi ki.
Pálinkás Pál
@division: te barom?...hol a covid téma?...arra céloztam hogy a csicskák buktathatták volna orbánt, ha nem gerinctelenek..
division
@Gyurka80: Magadon kellene röhögnöd, vagy inkább sírnod. Egy szalag mellett állsz 12 órát 6 elemivel? Mert akkor megértem, hogy gyűlölöd az értelmiséget.
division
@Pálinkás Pál: A csicskák? Magadra gondoltál? Remélem nem az orvosokra.
Gyurka80
@Aki Én: Vannak olyan osztályok ahol 8-10 tanuló van, ahol kényelemes a tanítás.Fel kell emelni az osztálylétszámot, hiány megoldva.
division
@Gyurka80: Akkor csak kitartott lehetsz, mert okos és művelt ember nem mond ilyeneket. Hiába szavaztam mindig is a Fideszre, pedagógus fronton, víruskezelésben elég nagyot hibáztak. Tudod nekem van pedagógus meg immunológus hozzátartozóm is, nem is egy. Kétlem, hogy ezeken veled kellene vitáznom.
Aki Én
@Gyurka80: A 8-10 ötödikes mellé berakni 10-12 nyolcadikost.
Pálinkás Pál
@division: a magyar orvostársadalom vezetése pöcébe lökte magukat hosszú időre...
division
@Németh István: Téged kellene a falhoz állítani nem a pedagógusokat. Az nem az ő hibájuk, hogy téged alapból nem tudtak megtanítani semmire. Sajnos te nem szimplán egy Fidesz szavazó vagy, hanem csak egy fizetett bérenc, és ezt mint (megingó) Fidesz szavazó mondom.
division
@Aki Én: Elképesztő, hogy micsoda agresszivitás van itt egyes emberekben, falhoz állítani a pedagógusokat...Nem akarom elhinni. A butaság meg a másik, sokan azt sem tudják mit csinál egy pedagógus, de ítélkezni azt tudnak.
Németh István
@Nyírfa: @Gyurka80: @division:@Pálinkás Pál: @Aki Én: Csak úgy mondom,ha egy penakódisnak 10 órai felkészülés kelle amésnapi egy órás levezetett foglakozáshoz, bármilyentantárgy esetén az menjen a picsába! Magam is voltam nem képzett peddagógusként többször is előadó, de soha nem kellett külön készülnöm az adott témából -sőt a legváratlanabb kérdésekre is tudtam mindíg pontos választ adni! Ennyia szakmáról! Az hogy ez az egész církusz a pedagógus szakszervezetek korrupt kollaborálása a soros-intézmények akármelyikével az tuti! Normális pedagógus felmérve a hazánk jelen körülményeit, az ő adott helyzetét nem hőbörögne, megelgedne a félmillió forint feletti fizetésével! MERT ENNYIRE JÖNKI EGYÁTLAGOS BÉR minimum! nem ritka ennek a többszöröse!
Aki az agresszivítást meg a diktatúrát, a pedagógusok elnyomottságát, alulfizetését említi az egyértelműen kibaszatos nagy barom; és nemzet ellenes fasiszta, nyilas, antiszemita, rassszista, kommunista, sorosnyaló zsidó korcs!
Németh István
A kretén emberekkel, kreténül kell bánni! Mi több a nagyon selejtet és javíthatatlant kinyírni!
Ez érthető!?
verőce21
@csak húgy...: (08:18) Miért van az, hogy az ügynökök egytől egyig seggfejek...?
csak úgy....
@verőce21: ezt orbán ügynökmúltjából találtad ki? -igazad lehet!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.