Váratlan bejelentést tett ma a Mol.

A Mol mégsem kéri a kormánytól a tönkrement kis benzinkutakatFotó: MTVA/Bizományosi: Róka László

Egy korábbi cikkünkben már írtunk a kormány rendeletéről, ami kimondja: az a kút, amely egy hét során 48 órán túl „üzemszünetet” tart, átmenetileg köteles az egységet egy, az ITM által kijelölt másik cégnek átadni. Erre a feladatra pedig csak a Mol jelentkezett. Ez a rendelet természetesen a kisebb kutakat hozza a legnehezebb helyzetbe, akik egyébként is a bezárás szélére kerültek az üzemanyagárstop, majd még nehezebbe az orosz-ukrán háború miatt. Jelenleg a Moltól mint nagykereskedőtől a kisebb kutak nem kapnak utánpótlást. Eddig három olyan kútról értesültünk, ami amiett átkerült a Mol vezetése alá.

Azonban egy váratlan csavarral a Mol ma bejelentette, hogy mégsem veszi át a hatósági benzinár miatt bezárt töltőállomásokat – írja a 444.hu.

Jelenleg több kút működtetésére is felkérte a Mol-t a kormány, de a helyzetelemzést követően úgy látjuk: a felsorolt térségekben biztosított az üzemanyagellátás. Az érintett kutak 20 kilométeres körzetében egy vagy több üzemelő töltőállomás is található. Ez azt jelenti, hogy az érintett kutak átmeneti üzemeltetése nélkül is jut elég üzemanyag minden helyi lakos számára vagy MOL vagy akár versenytárs szolgáltatótól

– közölte a társaság a lappal.

Természetesen ha olyan további helyszínek merülnek fel, ahol nem biztosítható az egyenletes és könnyen elérhető üzemanyagellátás, a MOL a jogszabály értelmében átmeneti időre átveszi az adott töltőállomások üzemeltetését. Stratégiai vállalatként ezt akkor is megtesszük, ha ez többletköltséget jelent a vállalat számára

– jelezték előre.

Forrás: 444.hu
Fotó: MTVA/Bizományosi: Róka László

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

rokker33
Csak a jó helyeken vesszük át! Amelyik benzinkút nem termel hasznot az nem kell! Gondolom erre megy ki a játék!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
rokker33
Csak a jó helyeken vesszük át! Amelyik benzinkút nem termel hasznot az nem kell! Gondolom erre megy ki a játék!
VESZ-ÉSZ
Most még nem kell,majd ha kissé lanyhul a figyelem,
azaz a jövő héten.
drrotf
Átgondolt egy jogszabályt alkotott ez a" mi" Viktorunk!Egyszerűen a MOL beintett és nem veszi át a veszteségesen működő, és ezért bezáró benzin kutakat !Persze hogy nem hiszen ő egy vállalkozó cég és nem hülye!
Nyírfa
De talán az is benne van a döntésben, hogy gondol a jövőjére.
jesz
valószínű, hogy a részvényesek gondosabb része szólt a körözött főnöknek, hogy a saját farkával csapkodja az állami csalánt...és ugye, mint tudjuk, a részvényes az bizony részvényes(mondjuk ha nagyobb köteg van a zsebében)
rokker33
@justhpeter: senki ne gondolja azt, hogy azért nem kell nekik a benzinkutak, mert olyan jószivű a Csányi efftárs!! @ómió: csak az ami hasznot termel! A többi szemét megy a süllyesztőbe!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.