Ismét kormányzati spamet kaptak azok, akik a vakcinaregisztrációkor bejelölték, hogy a továbbiakban is kérnek e-mailes tájékoztatást. Kedden az Oroszországgal szembeni szankciókról és az azzal kapcsolatos kormányzati álláspontról küldött levelet a Kormányzati Tájékoztatási Központ.

Már e-mailen is közvetíti a kormány az Oroszországot ért szankciókat relativizáló csúsztatásait

Fotó: 123RF.com

Nemrég a Kúria kimondta, hogy a Rogán Antal vezette Kormányzati Tájékoztatási Központ megsértette a választási eljárásról szóló törvényt, amikor az oltásra feliratkozóknak küldött kampánylevelet, amiben ráadásul az ellenzéket ekézték. A múlt héten már óvatosabbak voltak, és csak utalásokkal kritizálták az ellenzéket, ezt a szokásukat a kedden érkezett levelükben is megtartották, de mellette az uniós vezetőkre is kitértek.

Arról írnak, hogy

„egyes brüsszeli vezetők mindenáron meg akarják büntetni Oroszországot, és olyan büntetőintézkedéseket is akarnak, amelyek további kifizethetetlen terhet raknának az európai, így a magyar állampolgárok vállára”.

Külön kitérnek az Európai Bizottság alelnökére – igaz, név nélkül nem említik Frans Timmermanst, de rá lehet jönni, kiről van szó –, aki szerintük amellett érvelt, hogy csökkentsük az Oroszországból érkező gázszállításokat, és az emberek tekerjék lejjebb a fűtést az otthonukban.

Utána azzal folytatják, hogy

„a magyar közéletben is vannak olyan szereplők, akik támogatják ezeket az elképzeléseket, és akár a gázcsapokat is elzárnák”.

Az elmúlt hetek kormányzati üzenete is belekerült az e-mailbe. Azt írják: továbbra is elítéljük az orosz katonai agressziót, kiállunk Ukrajna területi épsége mellett. Ahhoz azonban ragaszkodunk, hogy a háború költségeit ne a magyar családokkal fizettessék meg.

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Néro
Kormányzati félre Tájékoztatási Központ , le vele. Egyszer és minden korra.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Szevasztok
Sokkal jobb lenne gáz és olaj nélkü, lezárni azonnal.
driv3r
Viszont vannak olyanok is, akik kinyitnák a gázcsapot...
(nem tudom, folytassam, vagy is érthető)
Macskaszem
@szegfue: Nem kellett volna beixelni. Tudható volt, hogy mire kell nekik.
Én nem ixeltem, nem is küldtek semmilyen levelet.
szegfue
@Macskaszem: Én még mindig naiv vagyok... Magamból indulok ki és most már látom, hogy nem szabadott volna. :((
percsi
Én nem regisztráltam vakcinára, és mégis tudják az email címem, kapom a leveleket. Sejtésem van, honnan szerezték meg: posta, bíróság, kormányablak.
ómió
Ez az öcsi-bácsi ki/letiltása efftársilag már "relativizáló csúsztatás"? Hazudjátok már meg nékünk a "valódiakat" is, efftársak!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.