Százmillió lett, maradhat? Törvény kötelezi a tőzsdén lévő vállalatokat, hogy közzétegyék a vezetőik fizetését. A Telekomé és a Richteré már nyilvános is. Míg a nyugat-európai országokban már korábban sok esetben bevett gyakorlat volt a vezetői kar fizetésének nyilvánosságra hozatala, Magyarországon – a fizetések szinte tabutémaként elkönyvelt mivoltából – keveset tudtunk, tudunk arról, ki mennyit keres. A javadalmazási jelentések szerint mind a Richter, mind pedig a Telekom felsővezetése igen jó üzleti évet zárhatott: százmilliókat tehetnek zsebre a vezető pozícióban lévő munkavállalóik. Orbán Gábor, a Richter vezérigazgatója éves szinten 257 millió forintot, helyettese, Gulácsi Gábor pedig 116 millió forintot keresett – de szintén 120 millió forintos fizetéssel büszkélkedhet Bogsch Erik, aki a nagyvállalat kereskedelemért, nemzetközi és kormányzati kapcsolatokért felelős főigazgatója. A Telekom ennél már egy picivel szűkszavúbb volt az éves közgyűléséhez készült, vezetői...

Forrás: forbes.hu
Feltöltő: Horizont
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.