Amikor 2015-ben átalakult a köztévé, az újonnan létrehozott M1 hírcsatorna egyik arca volt az a Borsa Miklós híradós, aki saját maga egyszer került be a hírekbe. Amikor 2015 tavaszán Balatonfüreden felismerte egy felháborodott tévénéző, odalépett hozzá, megkérdezte tőle, hogy ő mondja-e a híreket a köztévén, majd az igenlő választ hallva “Most hazudj!” kiáltással ököllel arcon ütötte.

Szó szerint belebetegednek a közmédia dolgozói az általa terjesztett rengeteg hazugságba

MTI Fotó: Kollányi Péter

Mint a 444.hu írja a Válasz cikke alapján,  Borsa most nem egyszerűen elismeri, hogy hazudott, nem is egyszer, az állását féltve, de azt is elárulta, hogy a hírhedt megverés idején már távozni akart az MTVA-tól, éppen azért, mert szó szerint belebetegedett abba, hogy főnöki utasításra hazudnia kell.

"– Olyan volt, hogy jöttek a beolvasandó hírrel, én meg mondtam: hát hiszen ezt már megcáfolták.

– Erre?

– „Jól van az úgy, hagyjad.” Hiába mondtam, hogy ez egyszerűen nem igaz. Ilyenkor az ember két dolgot tehet. Vagy felmond azonnal és hazamegy, vagy felolvassa. Utóbbit néhányszor én is megtettem

- nyilatkozta Borsa.

Az interjú egyik legkeményebb pontján Borsa arról beszélt, hogy ő maga és több kollégája szó szerint belebetegedtek a kényszerű hazudozásba, sőt volt, akit szó szerint újra kellett emiatt éleszteni:

“Az viszont igaz, hogy mindenképpen felmondtam volna már abban az évben. Az utolsó időkben ugyanis már fizikai tüneteim voltak. Állandó gyomorgörcsök, alvásképtelenség, aztán torokfájás – a szervezet rájön, mi az, amitől tényleg nem tudsz bemenni dolgozni. És legyártja. Sok kollégám van bent, aki infarktust kapott, elvitte a mentő adásból… Van defibrillátor a tévében. Használják.”

Címlapkép: MTI Fotó: Kollányi Péter

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
,,Az M1-nél töltött időszakra visszaemlékezve felidézett egy kényelmetlen szituációt, amikor egy olyan hírt kellett beolvasnia, amit már rég megcáfoltak.

Ilyenkor az ember két dolgot tehet. Vagy felmond azonnal és hazamegy, vagy felolvassa. Utóbbit néhányszor én is megtettem. Volt olyan is, hogy fegyelmit kaptunk, amikor át akartunk valamit írni. A működés, az irányítás módja az azóta kiszivárgott hangfelvételekből már mindenki számára nyilvánvaló. A kormányról szóló hírek mind pozitívak, az ellenzékről szólók mindig negatívak. Egyetlen napon kilencszer játsszák le Orbán Viktor teljes beszédét, az ellenzék meg négy év alatt kap öt percet.”
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Aki Én
,,Az M1-nél töltött időszakra visszaemlékezve felidézett egy kényelmetlen szituációt, amikor egy olyan hírt kellett beolvasnia, amit már rég megcáfoltak.

Ilyenkor az ember két dolgot tehet. Vagy felmond azonnal és hazamegy, vagy felolvassa. Utóbbit néhányszor én is megtettem. Volt olyan is, hogy fegyelmit kaptunk, amikor át akartunk valamit írni. A működés, az irányítás módja az azóta kiszivárgott hangfelvételekből már mindenki számára nyilvánvaló. A kormányról szóló hírek mind pozitívak, az ellenzékről szólók mindig negatívak. Egyetlen napon kilencszer játsszák le Orbán Viktor teljes beszédét, az ellenzék meg négy év alatt kap öt percet.”
Aki Én
@sgl: Nyilván ez is segítette a megvilágosodásban.

,,Borsa Miklóst (46) tíz hónappal ezelőtt Balatonfüreden támadták meg, mert a verekedő szerint „hazug híradót” vezetett. "
VESZ-ÉSZ
Hazudik a szemét patkány,mert tart az esetleges kormányváltástól,de ezek megszokták a hazudozást és most is ezt teszik,mert a pénzért mindent megtesznek.
Németh István
Azon röhögök, hogy lassan kimúlik a baloldalinak mondott alapjaiban véve hazudós, nemzet-ellenséges média teljes stábja! nem viszek koszorút, de rá-hugyozok a helyre ahova elhintik őket!
ómió
Ezt a Borsa efftársat meg kell érteni! Hiszen ő egy olyan "makulátlan M1" hírnökeként csöppent a "hazudós MTVA M1-hez", amelyiket még a "hazudtunk reggel, éjjel meg este" krédó "szeplőtelen őszintesége" fogott meg és "vezérelt" addigi teljes pályáján! Hát, mi "hihetőbb" lehet még, ha nem ez a mocska!?
Lepényleső
Egészségükre,- meg vannak busásan közpénzből fizetve? Sokakat a sírás ezért elő nem venne?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.