Törvénysértőnek tartja Czeglédy Csaba a bíróság eljárását, amely tárgyalás nélkül ítélte el őt az ördög ügyvédjeként. A DK-s politikus szerint az volt a cél, hogy még a választások előtt meghozzák a végzést, ő viszont tárgyalást kér. 

Ördög ügyvédje ügy: Czeglédy tagad, tárgyalást kér
Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselő, a Demokratikus Koalíció európai parlamenti (EP-) képviselőjelöltje a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) ülésén a Nemzeti Választási Iroda (NVI) Alkotmány utcai székházában 2019. május 7-én. MTI/Balogh Zoltán

Elindult a nyomozás, Borkai megzsarolása és felelőssége ügyében is. A Fővárosi Főügyészség 2021. októberében vádat emelt Czeglédy Csaba DK-s politikus és egy társa ellen. A vádiratban az állt, hogy az „Ördög ügyvédje” maga Czeglédy, ám a politikus ezt többször tagadta.

Az ügyet a Pesti Központi Kerületi bíróság kezdte tárgyalni, akkor a bíróság kimondta, hogy az ügy „nem egyszerű megítélésű”, majd illetékesség hiányában később Szombathelyre helyezték át, ahonnan összeférhetetlenség miatt Veszprémbe került.

A Veszprémi Járásbíróság keddi közleménye szerint az ügy mégiscsak „egyszerű megítélésű”, így azt tárgyalás nélkül bírálták el. A közleményben az áll:

a bíróság a bizonyítékok alapján a váddal egyezően megállapította, hogy Czeglédy Csaba és bűnsegédlettel vádolt, többszörösen büntetett előéletű társa követte el a kilenc rendbeli különleges személyes adattal visszaélés vétségét.

Czeglédy 1 millió, társa pedig 500 ezer forintos pénzbüntetést kapott. A végzés ellen nem lehet fellebbezni, tárgyalást viszont kérhetnek az érintettek.

Nem jogállami, hogyha a tárgyalás nélkül akarják bárkinek a felelősségét megállapítani főleg egy ilyen ügyben, amelyben többek közt azt is meg kéne vizsgálni, hogy mi a nagyobb értek, az állampolgárok tájékozódáshoz fűződő joga, lásd Borkaiék korrupciós ügyei, vagy esetleg az ő személyes adatukhoz fűződő védelem

– hangsúlyozta Czeglédy.

Az érintettek kérésére azonban a bíró hatályon kívül helyezi a végzést, és áttérnek a rendes eljárás szerinti büntetőeljárásra.

Forrás: ATV

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

jesz
Czeglédyn nem találnak fogást...április 3.-a után meg felejtős...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
jesz
Czeglédyn nem találnak fogást...április 3.-a után meg felejtős...
nezelodo
Azt a Borkai ügyet se lenyelni, se kiköpni nem tudják a fiúk, (pedig az csak a fideszes jéghegy picike kilátszó csúcsa), tetejébe még a Szájer és Kaleta ügy is fennakadt a korábbi elakadt falaton! Lehet, hogy az Olaszországban meghalt író halála is felesleges "találgatás" volt? Alighanem Czeglédyvel törököt fogtak a dakoták.
Béla333
Ez valami olyasmi, mint a középkorban, amikor a földesúr egyszemélyben, tárgyalás nélkül döntött a jobbágyai ügyeiben?
Baker
Vissza kell hozni azt a rendszert, amikor a vádlott kell bizonyítsa, hogy ártatlan! Sőt, az ítélkezést az egyház jogkörébe kell vonni!
Hajrá eresztény agyarország, hajrá balfaszok!
ómió
Áfáról meg, nyilván, még nem is hallott!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.