A külgazdasági és külügyminiszter a csütörtöki brüsszeli rendkívüli NATO-csúcs után a közösségi oldalán jelentette be a hírt.

Szijjártó: már öt ország jelezte, hogy csatlakozna a magyar zászlóalj-harccsoporthoz Szijjártó Péter/Facebook

Szijjártó Péter a Facebook-oldalára feltöltött videóban azt mondta: Magyarország legfontosabb célja továbbra is, annak garantálása, hogy az ország „nem kavarodik, nem sodródik bele” a szomszédban zajló háborúba. A NATO csütörtöki csúcstalálkozója ebből a szempontból a magyar várakozásoknak és érdekeknek megfelelő eredményt hozott – jelentette ki. 

Sikernek nevezete például, hogy érvényben maradt a NATO azon álláspontja, amely teljes mértékben egybevág Magyarország nemzeti érdekeivel.

Azaz: a NATO nem hadviselő fél a szomszédságban zajló háborúban, nem is akar hadviselő féllé válni és „mindent meg kell tenni annak érdekében hogy ez a háború ne eszkalálódhasson, ne terjedhessen túl Ukrajna határain”.

Szintén pozitívum, hogy a NATO – a szövetség keleti, délkeleti szárnymegerősítse  céljából – egy „előretolt védelmi jelenlétet hozott létre”.

Ez azt jelenti, hogy nyolc zászlóalj-harccsoport jön létre a szövetség keleti, délkeleti szárnyán.

Ezek közül az egyik lesz az a magyar zászlóalj-harccsoport, amely már korábban létrejött. „Mi magyarok hoztuk ezt létre, a Magyar Honvédség hozta ezt létre, az magyar vezetés alatt áll” – hangoztatta, hozzátéve, hogy az egység eddig is a NATO keretében működött.

Szijjártó Péter közölte: megnyitották a lehetőséget, hogy ehhez a zászlóalj-csoporthoz más NATO-tagországok is csatlakozhassanak a saját katonáikkal.

Tájékoztatása szerint öt ország – az Egyesült Államok, Törökország, Horvátország, Montenegró és Olaszország – jelezte csatlakozás és katonák küldésének, delegálásának szándékát.

Előreláthatólag ezen országok néhány száz főnyi katonát delegálnak majd a magyar zászlóaljcsoportba. A tárcavezető kitért arra is, hogy ezen katonák a Dunántúlon fognak tartózkodni, ahol a honvédség bázisaiban közös kiképzéseken, gyakorlatokon vesznek majd részt a NATO-együttműködés keretében.

Forrás: MTI

26 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Qqberci
@Néro: Csak hülye, mint rendesen. "Magyarországra nem jönnek NATO katonák" ugatta még pár napja is. Most aztán szóltak neki, hogy kuss!...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
ómió
Mégis küldik az "erősítést"? Még szerencse, hogy csak idáig!
Németh István
Na most az igazságot ki, melyikőtök tudja!? A kormány álláspontja egyértelmű volt és az is maradt! Senki semmilyen körülmény az meg nem váltóztatta! Ez a hírköteg ugyan az a szemét mesterkedés amelyet a sorkötelezettséggel kapcsolatosan terjesztenek.
Különben nato elhárító egységek vannak 1990 óta Magyarországon, ezeket felügyelik kezelik, stb.
Miként az oroszok is hadgyakorlatot kezdtek a Kurir szigeteknél, nálunk a nato szövetség keretén belül miért ne lehetne egy felkészülési gyakorlat kialakítása! A Dunántúlon -távol az ukrán határtól!? Ahhoz, hogy az új cipődben járni tudj és az úgy működjön ahogy kell, akár otthon is fel kell venned és járni benne, hogy ne legyen később gondod!
kereső
Szerintem nem "jelezte", hanem a NATO döntött igy.Azt hiszi ez a nimand, hogy ő x@rta a spanyol viaszt?És , mi a tervetek a keleti országrésszel petyuska? Hm? Hatvanpusztát védje a NATO?, mi meg akik itt lakunk vagyunk leginkább kitéve az "átsodródó" diverzánsoknak? Minket ti védetek? Köszi, azt már ismerjük.
nyuggerpasi
Hülye vagy Peti! Az ilyen helyen nem úgy van ám,hogy ki jelentkezik a harci feladatra,hanem aki parancsot kap,az összecsapja a bokáját,tiszteleg és azt mondja: ÉRTETTEM.
Németh István
ÉS még annyit, hogy a magyar kontingens (gyakorlatilag a magyar zászlóalj csoport) védelmi stratégiát kell, hogy megvalósítson, amire elviekben nem lesz szükség, de felkészültnek kell lenni!
Ha valamelyikőtök volt katonai rendfokozatban akkor némi rálátása lehet egy alapvetően elő -és felkészítő tevékenységre!
nem kellenek a rosszhiszemű és rosszindulatú kötözködések! Az, hogy az usa, törökország, stb csapat képviselők jelennek meg ez a többirányú ismeretek hasznosítást vonja maga után! Így alakítható ki az egységes tevékenység! Mi a probléma!? Ha hiányoltátok a nato un. biztonsági jelenlétét > ám itt van! nem kell elkapkodni semmit! Nyugi > az Orbán Viktor mit is mondott volt >> ma a nyugalom stratégiájára van szükség! ÉS IGAZA IS VAN mert a helyzet folyamatosan váltózik és folyamatában kell kezelni minden eseményt, nem elkapkodva! ÁMEN!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.