A külgazdasági és külügyminiszter a csütörtöki brüsszeli rendkívüli NATO-csúcs után a közösségi oldalán jelentette be a hírt.

Szijjártó: már öt ország jelezte, hogy csatlakozna a magyar zászlóalj-harccsoporthoz Szijjártó Péter/Facebook

Szijjártó Péter a Facebook-oldalára feltöltött videóban azt mondta: Magyarország legfontosabb célja továbbra is, annak garantálása, hogy az ország „nem kavarodik, nem sodródik bele” a szomszédban zajló háborúba. A NATO csütörtöki csúcstalálkozója ebből a szempontból a magyar várakozásoknak és érdekeknek megfelelő eredményt hozott – jelentette ki. 

Sikernek nevezete például, hogy érvényben maradt a NATO azon álláspontja, amely teljes mértékben egybevág Magyarország nemzeti érdekeivel.

Azaz: a NATO nem hadviselő fél a szomszédságban zajló háborúban, nem is akar hadviselő féllé válni és „mindent meg kell tenni annak érdekében hogy ez a háború ne eszkalálódhasson, ne terjedhessen túl Ukrajna határain”.

Szintén pozitívum, hogy a NATO – a szövetség keleti, délkeleti szárnymegerősítse  céljából – egy „előretolt védelmi jelenlétet hozott létre”.

Ez azt jelenti, hogy nyolc zászlóalj-harccsoport jön létre a szövetség keleti, délkeleti szárnyán.

Ezek közül az egyik lesz az a magyar zászlóalj-harccsoport, amely már korábban létrejött. „Mi magyarok hoztuk ezt létre, a Magyar Honvédség hozta ezt létre, az magyar vezetés alatt áll” – hangoztatta, hozzátéve, hogy az egység eddig is a NATO keretében működött.

Szijjártó Péter közölte: megnyitották a lehetőséget, hogy ehhez a zászlóalj-csoporthoz más NATO-tagországok is csatlakozhassanak a saját katonáikkal.

Tájékoztatása szerint öt ország – az Egyesült Államok, Törökország, Horvátország, Montenegró és Olaszország – jelezte csatlakozás és katonák küldésének, delegálásának szándékát.

Előreláthatólag ezen országok néhány száz főnyi katonát delegálnak majd a magyar zászlóaljcsoportba. A tárcavezető kitért arra is, hogy ezen katonák a Dunántúlon fognak tartózkodni, ahol a honvédség bázisaiban közös kiképzéseken, gyakorlatokon vesznek majd részt a NATO-együttműködés keretében.

Forrás: MTI

26 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Qqberci
@Néro: Csak hülye, mint rendesen. "Magyarországra nem jönnek NATO katonák" ugatta még pár napja is. Most aztán szóltak neki, hogy kuss!...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Néro
Mi a faxt hablatyol ez már megint ? Ki csatlakozna kihez amit létrehozott harccsoportot a nem háború okán. Mi van ?
Qqberci
@Néro: Csak hülye, mint rendesen. "Magyarországra nem jönnek NATO katonák" ugatta még pár napja is. Most aztán szóltak neki, hogy kuss!...
Nessy
@Qqberci: Épp most került a kezembe, hogy 2008--ban, amikor az oroszok megtámadták Grúziát, akkor élesen elítélte az oroszokat, és a NATO-nál lobbizott Grúzia és Ukrajna NATO tagságáért! Aztán mikor hatalomra került, és Putyin barátja lett, akkortól ott vétózott, ahol csak lehetett!
Néro
@Qqberci: Na most komolyan érti valaki ? Vagy hülyére rá kell hagyni hagy mondja ?
Baker
Eltanulta a kis g3czi a főg3czitől a pávatáncot.
driv3r
Miket zagyválsz itt össze-vissza, te gnóm, a testedben, lelkedben aránytalan, tévedésből embernek született?
Már megint hazudol, te beteg f@sz!
Az EU csúcsot is megnyerte Orbán Viktor egyedül (kétszer), és bár nem akarjátok, hogy a baloldal belesodorja az országot a háborúba, ti la biztonság kedvéért létrehoztátok a magyar harci csoportot (Csobot Adél fedőnéven), amihez a NATO is csatlakozhat, ha akar (ha nem akar, akkor nem kell), néhány ország jelezte, hogy delegál delegáltakat ebbe a harci csoportba, 1-1 fővel, mert fő a biztonság, meg minden is.
lampa laz
Na b+, eddig az ellenkezőjét szajkóztátok, most meg akár az egész NATO jöhet. Eddig is csak a sok vágóérett barom hitt nektek, rohadt hazug állatok.
Gazella
Ahh holnap meg már mást mondasz kakadu.
Pontositsunk... a NATO a psrancsnok, nembti kisverebek...
simmering73
Hogy eltűntek az illiberók (by kis tehén)
csagyi
@simmering73: Még nem diktálták le a agykavaró,semmitmondó karattyot.
Nessy
@bakcsubakka: Irigylem a gerinctelen embereket! Nem fáj a hátuk két elcsúszott csigolya miatt!
Néro
@Qqberci: Hát rendesen hülyék az biztos.
VESZ-ÉSZ
Na végre,ezt is megértük,a NATO csatlakozik a magyar honvédséghez,vagy a hülye gyerek most is hazudik?Így kell az agyament fideszeseket tovább hülyíteni,mert azok ezt is beveszik.
Baker
@Nessy: Inkább fájjon! Utálnám a tükrömet nap mint nap pucolni.
human
Azt egyébként nem árt tudni, hogy Orbán eddig is küldött katonákat háborúba. Irakban és Afganisztánban is szolgáltak magyar katonák és haltak is meg ott. Afganisztánban haltak meg a legtöbben.
Orbán nem nekem hazudik, hanem a saját szavazóinak azzal, hogy az sejteti, mintha ő nem küldene katonákat külföldre.
Nessy
@VESZ-ÉSZ: Drága külügyérünk már megint szereptévesztésbe van! Meg vannak győződve Orbánnal együtt, hogy ők pisilték a Csendes óceánt!
Béla333
"„Magyarország. Itt meg kell állnom, és őszintének kell lennem. Egyszer és mindenkorra el kell döntenetek, hogy kivel vagytok. Független ország vagytok. Voltam már Budapesten, imádom a várost. Többször jártam már ott, nagyon szerettem, vendégszerető, ahogy az emberek is. Tragikus dolgokat éltetek át. Elmentem a rakpartra, ahol láttam az emlékműveteket. Láttam a cipőket a Duna-parton, ahol tömeggyilkosság történt. Ott voltam a családommal. Figyelj, Viktor, tudod mi megy most Mariupolnál? Kérlek, menj a rakpartra, nézd meg azokat a cipőket, és akkor rájössz, hogy megint megtörtént a népirtás a világban. És ez az, amit Oroszország művel. Mariupolban ugyanilyen cipők vannak, és ugyanilyen emberek. Felnőttek, gyerekek, nagyszülők. Ezrek, és ezrek mentek már el. És te hezitálsz, hogy szankciókat vezessetek-e be vagy sem? És habozol, hogy átengedd-e a fegyvereket vagy sem? És habozol, hogy kereskedj-e Oroszországgal vagy sem? Nincs idő tétovázni. Itt az ideje, hogy máris döntsetek. Hiszünk bennetek, szükségünk van a segítségetekre. Hiszünk az embereitekben. Bízunk az Európai Unióban, és abban, hogy a döntő pillanatban Németország is velünk lesz” – mondta Zelenszkij a videóban, amelyet Facebook-oldalára is kitett."
telex.hu/kulfold/2022/03/25/zelenszkij-felszolitotta-orban-viktor-hogy-donton-mar-arrol-hogyan-kezeli-magyarorszag-oroszorszagot-europa-tanacs-1

Ezek ott a maffiánál csak pávatáncolni tudnak, nincs egy őszinte szavuk és még azt is hiszik, hogy ez egy brilliáns politika... Pedig csak aljas...
ómió
Mégis küldik az "erősítést"? Még szerencse, hogy csak idáig!
Németh István
Na most az igazságot ki, melyikőtök tudja!? A kormány álláspontja egyértelmű volt és az is maradt! Senki semmilyen körülmény az meg nem váltóztatta! Ez a hírköteg ugyan az a szemét mesterkedés amelyet a sorkötelezettséggel kapcsolatosan terjesztenek.
Különben nato elhárító egységek vannak 1990 óta Magyarországon, ezeket felügyelik kezelik, stb.
Miként az oroszok is hadgyakorlatot kezdtek a Kurir szigeteknél, nálunk a nato szövetség keretén belül miért ne lehetne egy felkészülési gyakorlat kialakítása! A Dunántúlon -távol az ukrán határtól!? Ahhoz, hogy az új cipődben járni tudj és az úgy működjön ahogy kell, akár otthon is fel kell venned és járni benne, hogy ne legyen később gondod!
kereső
Szerintem nem "jelezte", hanem a NATO döntött igy.Azt hiszi ez a nimand, hogy ő x@rta a spanyol viaszt?És , mi a tervetek a keleti országrésszel petyuska? Hm? Hatvanpusztát védje a NATO?, mi meg akik itt lakunk vagyunk leginkább kitéve az "átsodródó" diverzánsoknak? Minket ti védetek? Köszi, azt már ismerjük.
nyuggerpasi
Hülye vagy Peti! Az ilyen helyen nem úgy van ám,hogy ki jelentkezik a harci feladatra,hanem aki parancsot kap,az összecsapja a bokáját,tiszteleg és azt mondja: ÉRTETTEM.
Németh István
ÉS még annyit, hogy a magyar kontingens (gyakorlatilag a magyar zászlóalj csoport) védelmi stratégiát kell, hogy megvalósítson, amire elviekben nem lesz szükség, de felkészültnek kell lenni!
Ha valamelyikőtök volt katonai rendfokozatban akkor némi rálátása lehet egy alapvetően elő -és felkészítő tevékenységre!
nem kellenek a rosszhiszemű és rosszindulatú kötözködések! Az, hogy az usa, törökország, stb csapat képviselők jelennek meg ez a többirányú ismeretek hasznosítást vonja maga után! Így alakítható ki az egységes tevékenység! Mi a probléma!? Ha hiányoltátok a nato un. biztonsági jelenlétét > ám itt van! nem kell elkapkodni semmit! Nyugi > az Orbán Viktor mit is mondott volt >> ma a nyugalom stratégiájára van szükség! ÉS IGAZA IS VAN mert a helyzet folyamatosan váltózik és folyamatában kell kezelni minden eseményt, nem elkapkodva! ÁMEN!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.