De hozzátette, hogy sikeresen tudták érvényesíteni a magyar érdekeket.

Orbán szerint a NATO-csúcs „nehéz szülés volt” Orbán Viktor/Facebook

A magyar álláspontot és a magyar nemzeti érdekeket sikerült érvényesítenünk. Magyarország nem küld katonákat Ukrajnába, elfogadták, hogy fegyvereket sem küldünk, sőt, Magyarország területén keresztül sem haladhatnak fegyverek Ukrajna területére

– jelentette ki Orbán Viktor csütörtöki videónyilatkozatában. Ezután úgy fogalmazott: hosszú tárgyalások fejeződtek be, „nehéz szülés volt, de sikeres”.

Értékelése szerint ezt azért tudták elfogadtatni, mert a NATO-nak az lett a közös álláspontja, hogy a legfontosabb közös NATO-cél az, hogy a háború semmiképpen se lépje túl Ukrajna határait.

Közölte, hogy ezért elvetették a légtérzár a gondolatatát is.

Egy Ukrajna feletti légtérzár azonos lett volta a légi háborúval – hangsúlyozta, hozzátéve ugyanakkor, hogy ez nem fog megtörténni és ez jó hír Magyarország számára.

A miniszterelnök beszámolt arról is, hogy döntöttek az Ukrajnával szomszédos közép-európai országok – Lengyelország, Szlovákia, Magyarország és Románia – megerősítéséről is. Hozzátette: ide védelmi célzattal települnek majd NATO-erők. Erről részletesebben itt írtunk, Szijjártó beszámolója pedig itt elérhető. 

Forrás: MTI

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
simmering73
Bement a NATO csúcsra a saját véleményével és az ő véleményükkel jött ki.
Gazella
Először is te posvány dagadt zsitháj..kezdettől fogva nem akart a NATO katonákat küldeni Ukrajnába. Másodszor a fegyverek tudtotokkal akkor is M.O.-gon keresztül is eljutnak az ukránokhoz...
Harmadszor a narancs médián kivül vannak hitelesebb hír portálok akik pontosabban tudósitanak...
Béla333
Siker siker hátán! Sikerült ezt is elérni:
"Magyarország nem küld katonákat Ukrajnába"
Ekkora sikert... Az meg senkit se érdekeljen, hogy senki nem is akart katonákat küldeni Ukrajnába!
tudode
Az EU első dikTÁTORA tajsiker propagandája szerint sikerült megvédenie a nemzeti magyar érdekeket (((((azzal az érdekképviseleti képességével, amelyet már elpirospacsizott)))!!!
.
----- Magyarország nem küld katonákat Ukrajnába! - HÍR TV
www.youtube.com/watch?v=_tIuvhmuOoA
-------------
.
Szó sem volt senki részéről, hogy bármely szerv katonákat küldene az ikertesója által megtámadobb országba!!!
Pági
Mi volt a magyar érdek, amit érvényesített?
ómió
Pedig Maki efftársék "mit ki nem vívtak volna" nekünk!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.