Március 24-én, csütörtökön tartották az első ülést a 2020-as, Deák Ferenc téri kettős gyilkosság ügyében. Az ülést az index.hu szemlézte.

A földön rugdosták a haldoklót – Megrázó részletek derültek ki a Deák téri kettős gyilkosságrólillusztráció/MTI/Mihádák Zoltán

A bűncselekmény 2020 tavaszán történt, az ügyben a nyomozás tavaly novemberben ért véget, majd decemberben megtörtént a vádemelés. A per előkészítő ülését csütörtökön tartották. Itt mindhárom vádlott – a gyilkos, illetve a másod- és harmadrendű vádlott ikerpár – megjelent, és tagadták bűnösségüket.

Az index.hu információi szerint az ügyész az ülésen megdöbbentő részleteket árult el a gyilkosságról. Elmondása szerint

a társaság találkozása után a gyilkossággal vádolt férfi az egyik áldozathoz lépett, és a nála lévő kilenc centiméteres pengéjű késsel a neki háttal álló sértettet közepes erővel, irányított mozdulattal kétszer a hátán és az ágyékcsigolya tájékán, majd a felé forduló sértettet kétszer a mellkasán, annak jobb és bal oldalán megszúrta.

Utána ellépett onnan, a sértett – a 16 éves fiú – pedig összerogyott. Ezután az ügy másodrendű vádlottja, az iker fiatalabb tagja még odalépett az áldozathoz, és

közepes erővel, célzott rúgásokkal hatszor fejen rúgta a hanyatt fekvő, a rúgásokat elhárítani nem képes, a késszúrásoktól haldokló, de még eszméleténél lévő és nagy fájdalmakat fokozottan elszenvedő sértettet

– mondta az ügyész. A vádirat szerint az elsőrendű vádlott ezután késelte halálra a másik áldozatot, a 16 éves fiú húszéves barátját.

A gyilkos az ikerpárral együtt elszaladt a helyszínről, miközben a gyilkossághoz használt kést bedobta egy kocsi alá. 

Az ügyészség az elsőrendű vádlottra, ha beismeri a bűntettet, 23 év és 10 hónap börtönbüntetés kiszabását javasolta. Mivel azonban nem ismerték be bűnösségüket és nem mondtak le a tárgyalás jogáról, le kell folytatni a pert, aminek következő ülése májusban lesz.

Forrás: index.hu

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pálinkás Pál
koszos cigány, fajtástól ki kéne őket...
Pipás
Minden mocskos szúrkálónak életfogytiglant!
simmering73
Ilyen minősített esetben lenne szükség a halálos ítéletre. De minimum tényleges életfogytiglanra.
kormanyos63
@simmering73: Mivel már régen eltörölték a halálbüntetést, és nem lehet még minősített esetekre sem visszahozni, ezért én is azon az állásponton vagyok, hogy ennek a mocsok gyilkosnak tényleges életfogytiglani szabadságvesztést(TÉSZ) kellene kapnia, és nem 22-évet, amit én felháborítónak, és vérlázítónak tartok a bíróság részéről!
2-embert meggyilkolt brutális, és kegyetlen módon, atársai pedig még többször nagy erővel megrugdosták a haldokló srácokat!
Az ilyen állatnak nincs bocsánat, rohadjon el a rácsok mögött4!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.