Roma politikusok buzdítanak az ellenzék támogatására, teljes fordulat jöhet – írja a Népszava.

Az ellenzéki lista támogatására buzdítja a cigányságot az Országos Roma ÖnkormányzatFotó: Facebook/Országos Roma Önkormányzat

A lap birtokába jutott közleményben az Országos Roma Önkormányzat így fogalmaz:

„Az elmúlt tizenkét év kormányzása bebizonyította, hogy a társadalom alsó harmadában élők csak rabszolgasorsra és megaláztatásokra, nyomorra vannak ítélve. A választás azonban lehetővé teszi, hogy a „nemzeti együtt lopás rendszerét” felváltsa a „nemzeti felemelkedés rendszere”.

Majd azt írják, az ellenzéki összefogással lehetőség van „egy boldogabb, sikeresebb, eredményesebb Magyarországot építeni”. Ennek részeként – hangsúlyozza a felhívás – a romák majd részt tudnak venni a szakmai, felzárkóztatást segítő roma programok előkészítésében, megalkotásában, végrehajtásában és ellenőrzésében. Romaügyi államtitkárság felállítása, családi kedvezmények bővítése, roma vallási gyülekezetek és kisegyházak támogatása, az oktatás és az egészségügyi ellátás fejlesztése – sorolja az ellenzéki program tartópilléreit a szöveg. Az ellenzék a lakáshelyzeten is javítani szeretne, és az infrastrukturális fejlesztések „valódi végrehajtását” ígéri.

„Tisztelettel kérjük roma és nem roma honfitársainkat egyaránt, hogy az ellenzéki lista támogatásával vessünk véget az elmúlt ezer év legkorruptabb kormányzásának!”

– áll a felhívásban.

Forrás: nepszava.hu

57 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Al X
A FIDESZ-nek fájni fog a romák támogatásának a hiánya, ha bekövetkezik!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Rockxy
és mivel?
krumplival, vagy karalábéval?
jesz
Sajnos csak az tűnik fel, hogy az álló férfi milyen kövér...baromi nagy hasa van...így nehéz meggyőzően prédikálni
Al X
A FIDESZ-nek fájni fog a romák támogatásának a hiánya, ha bekövetkezik!
csak úgy....
@jesz: pedíg orbán sem soványka,oszt 12 évig sikerült neki..
Gazella
Nah ez valamire való jó tett. Jó lépés.
kedvelem a NERtelenséget
Ha komolyan gondolnák, akkor azt jelentették volna be, hogy minden helyen akadályozni fogják a láncszavazást és a lefizetést.
Pipás
Farkas Flóri hány milliárd forinttal rövidítette meg a cigányságot?
csak úgy....
fideszéknek a 100 tagú cigányzenekar húzza el a nótát, a szintén 100 tagú rajkókkal! :)
csak úgy....
@Shikari: te a magad marhaságaidon kívül kit és mit szeretsz? -na jó, a ruszki és a náci segg még mindíg lázba hoz..,oszt befellegzett!
csak úgy....
@Pegero: tán maga orsós viktorod lányos zavarában,kit soros tanítattott...
csak úgy....
a cigányok szaporodnak , hála orbán viktornak...
csak úgy....
@Shikari: 17:22 "Azt a hülye cigány fajtátokat, idióták! " ez elküldöm a nevedben orbánnak a facebookon,had lássa át a vén cigány a nemzetét ...,no meg,hogy mit tett veletek!
Béla333
A cigányoknak sem kell már a maffia alamizsnája...
Nagyon helyes!
Málna
Hát igen, a baloldal szereti mások pénzét segélyként szétosztani. A cigányok meg szeretnek segélyből élni. Összeillenek...
Béla333
A maffiózók meg szeretik mások pénzét ELLOPNI. A cigányok meg szeretnének végre emberibb életet!
A kettő nem egyeztethető össze!
CsipkeRózsa
@Pipás: 1,6 milliárd Ft, egy címen, a többiről nincs kimutatás.
csak úgy....
@Shikari: @Málna: @Pegero: hej rigó rigó,részeges ló... :)
csak úgy....
setét az utca setét a város,holnapra meglátjuk ki lesz a káros...na majd a 2 hetes pintér ... :)
csak úgy....
@Shikari: a napokban még az orbáni szólásszabadsággal dicsekedtél te ütödött!
csak úgy....
@Málna: piros volt a paradicsom nem sárga,-orbán viktor pénzért ismét ágyékon csókolta az uniót! :) már a cigányok krumplija miatt is koldulnia köll a dübörgös miniszterelnöknek?
Málna
@Béla333: Az emberibb élethez dolgozni kell. Mondd már meg nekik...
csak úgy....
@Málna: ezt te tapasztnyaltad vagy szoptad valahonnan?
ila51
na pont a cigányok tartanak számot a csikari szeretetére , hisz még magatokat is lenézitek , nem tisztelitek
Béla333
@Málna: tegnap 20.33
Van olyan kollegám, aki cigány származású és dolgozik. Szorgalmasan! És olyan is van, aki "magyar", de alkesz, megbízhatatlan.
Nem bőrszín és nem származás kérdése!
Málna
@Béla333: Egy szóval sem mondtam, hogy csak a cigányok szeretnek ingyenélni. Itt is látszik, mennyi magyar kommentelő várja, hogy újra munka nélkül járjon a segély...
ómió
Ha az ötszörös gázár őket nem is annyira érinti, akkor, talán a fizetős egészségügy, vagy a minimálbér eltörlése, netán a "segíjrendszer" várható visszatérése "fogta meg őket a programból"? Esetleg elég volt szimplán kisnyilasék cigóútálata is?
Gazella
@Pipás: milliárd... sok sok milliárd
Málna
@bakcsubakka: Ez most hogy is jön ide?
Istenakinincsen
@Shikari: tegnap, 17:22 Ilyet nem mondhatsz,hisz a királyod is cigány.:))
Istenakinincsen
@KisTehen: ma, 19:26
Miért Őfelsége nem cigány?...Ráadásul a legrosszabb fajtából,dolgozni nem akar csak törvényekkel megtámogatva szabályosan észrevétlenül lopni.Fehérgalléros nyakkendős bűnöző.
ómió
@bakcsubakka: Újabb rohamod volt a diliházban, bolsiék szarkupaca!? Szedáltasd magadat!
Istenakinincsen
@KisTehen: Elárulok egy nagy titkot:Senki sem fog nyerni.
Te is nyögni fogsz és közben nyeríthetsz és akkor azt fogják hinni hogy ló vagy...nyííííhhhahhaaa:))
Pipás
@KisTehen: A szakértelmed a kérdésben olyan színvonalat képvisel, mint amilyen a hozzászólásaid. Egy rakás szar! :)
Gyurka80
@Horizont: Az szép, ha a cigányok alakítják a sorsunkat. Segélyeket a libbantak ígérnek nekik,a FIDESZ munkát, akkor megint beindul a gyerekgyártás.
Pipás
@Gyurka80: Elég sokan vannak már az országban. Fontos, hogy értelmes megoldások szülessenek a témában. A fideSSes Farkas Flóri azt pénzt is ellopta, ami a felzárkoztatásukra szántak. Még mindig szabadlábon van!
Aki Én
@Shikari: ,,Azt a hülye cigány fajtátokat, idióták!"

Hogy lehetsz így orbánista???

@Gyurka80: ,, Az szép, ha a cigányok alakítják a sorsunkat."

Hát, láthatod.
Aki Én
A sok orbánista, hogy elkezdett cigányozni.
Ezt a képzavart...
Gyurka80
@Horizont: de véded a segélyeseket!A dupla családi nem az? Ami most van normális, hogy van az és adókedvezmény, mert aki dolgozik az vállaljon gyereket.
Gyurka80
@Pipás: És a többi cigányszervezet is ellopta a pénzt. Tanulság nem szabad pénzt rájuk bízni!
Pipás
@Gyurka80: A többi? Én csak a fieSSes Farkas F-ról tudok. Ne általánosítsunk, mert elfedjük a valóságot!
telegdilaci
@Horizont:Itt az ideje hogy észre vegyék 12-évi Fidesz kormányzás után semmibe vették őket,Szégyen hogy a saját fajtájuk Flóri lopta meg őket,magát gazdagította az Embertársainak szánt Híd-a munka világába,támogatásokkal,munka az nem lett a Romáknak de a Börtöntöltelék következmények nélkül ellophatta a pénzüket,Ő és a családja viszont a Romáknak szánt nyomorúságos pénzükből luxus körülmények közt élt!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.