A miniszterelnök vasárnap Szentendrén arról beszélt, hogy Magyarország pontosan úgy jár el az ukrajnai háborúval kapcsolatban, ahogy erkölcsileg kell.

Orbán Viktor vagy nagyon nem figyel, vagy nem érti, mit hajtogat az ellenzékOrbán Viktor/Facebook

Orbán Viktor vasárnap Szentendrére látogatott, ahol találkozott a választókkal. Az eseményről egy összefoglaló videót is feltöltött a közösségi oldalára. A felvételeken azt láthatjuk, hogy Orbán boldogan rázogatja a férfiak, és csókolgatja a hölgyek kezét, az eseményen megjelent gyermekeknek pedig úgy örül, mintha a sajátjai lennének. A boldog, napsütéses felvételek alatt pedig elsősorban az orosz-ukrán háborúról és annak magyar vonatkozásairól beszél.

Azt mondja nekünk a baloldal vezére, Gyurcsány Ferenc, hogy mi egy pocsék nemzet vagyunk. Ha nem küldünk katonákat, nem küldünk fegyvereket, ha nem veszünk részt ebben a háborúban, akkor mi egy pocsék nemzet vagyunk

– szól az Orbán által mondott szöveg.

Mi egy nagyszerű ország vagyunk, amely pontosan úgy jár el, ahogy erkölcsileg el kell járnia, de azt senki sem kérheti tőlünk, hogy vegyünk részt akár emberélet árán is egy olyan háborúban, amely nem a mi háborúnk.

A miniszterelnök a beszédében teljesen figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy az általa következetesen baloldalként aposztrofált ellenzéki összefogás nem mondta, hogy magyar katonákat küldene Ukrajnába. Sőt, ők is azt az álláspontot vallják, hogy mindenképpen ki kell maradnunk a háborúból, mégpedig a nyugati szövetségeseinkkel karöltve – ezt pedig minden megnyilvánulásuk során hangoztatják el. 

34 hozzászólásarrow_drop_down_circle

drrotf
Vagy szelektív a doktorminiszterelnök hallása, vagy direkt félrevezeti a hallgatóságát!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
drrotf
Vagy szelektív a doktorminiszterelnök hallása, vagy direkt félrevezeti a hallgatóságát!
Al X
Viktort holmi tények nem zavarhatják meg a kinyilatkoztatásban.
fergeteg
Orbánfóbiásak !
Ugyan mit tennétek másként.
Fegyvert küldenétek gazemberek?!
Béla333
Hazudik, mint az állat! Egész életében ezt tette!
Aljas hitvány gazember!
Gazella
Ez van bele verve a nullszaldos fejébe...más szöveget nem tud mondani... ha nincs papír a kezében akkor csak Gyurcsányozni tud...
RonaGyuri
Igen ez Orbán állítólagos erkölcse! =))
Béla333
@sgl: 17.03
Aljas és hazudik! A valóságot figyelmen kívül hagyva fröcsögi a hazugságokat és ezt a sajátjai elhiszik neki.
Tudja hogy hazugság, de nem érdekli!
Nessy
@Gazella: Papírról is! Ez a kormány választási programja! Gyurcsány, Brüsszel, ellenzék! A hívek meg minden választás előtt szent áhítattal hallgatják!
percsi
@sgl: "1000* elmondta az ellenzék annak az ellenkezőjét amit a geczi hablatyol."
Sajnos az országban és Szentendrén is vannak olyanok, akik 1x sem hallották, őket kell meggyőzni.
lampa laz
Ez is azt jelenti, h akik körbeállták és akikhez szólt azok mind kizárólag fidesz szavazók. Ellenkező esetben biztos lett volna egy ember aki a pofájába vágja, h hazudik, ha nem is ilyen egyértelműen. De tudjuk, h a neki megszervezett kampányolás is egy ZRT. (zártkörűen működő társaság), oda nem mehet még hallgatóságnak sem más csak a kivezényelt birkák.
Pálinkás Pál
@KisTehen: bírd ki már ezt a pár napot...utána remélhetőleg csak a smasszer fog orbánozni
namihami
Volt anno a családnak rgy papagája, amelyik megtanult néhány szót, aztán azt hajtogatta. És ebből megélt.
Ha meghallom Viktorunk bárhol, bármilyen csoport, bármilyen ügyben történő megszólalását, mindig ez a madár jut eszembe. Csak annyi a különbség, hogy a Viki (talán) nem piszkít a padlóra. Mára már a repüiési vágyában se látok hiányt, annyi repülőt és helikoptert vetetett velünk.
Németh István
a gyurcsány elsősorban a családjával együtt és természetesen a bandájával nemzet, hazaáruló senkiházi! nem is ember! Aztán pocsék egy nímand az is biztos > aki a magyarokat a háborúba kívánja uszítani belőlük hulla hegyet gyártani, a családjaikból árvaházat csinálni! Aki a gázt akarja elzáratni mert neki van mivel kivédenie a gázhiányt, a Paksot tönkrevágni, mert az ott élőket is leszarja(munkahely) az ország érdekét fel sem fogja, nem hogy nem ismeri,AZ ILYEN NEM ÁLLAMPOLGÁRA A NEMZETNEK, hanem valami hülye szél idefújta szemét! Az ilyenek takarodjanak az országból, amíg nem késő, mert itt életterük nem lesz!
A @Béla333: @sgl: @Gazella: ti hány gyereket küldtök háborúzni, ja és mennyivel, mivel támogatjátok a menekülteket! egyikőtök sem volt még a Keleti,vagy a Nyugati pu. közelébe sem! Tudjátok hogy értékelnek benneteket ? > foskirályok!
lampa laz
@Emmersson71: Mi ezt tudjuk mert okosak vagyunk, de a síkhülye táborát csak az ilyen együgyű hazugságokkal tudja egybe tartani.
Toller Béla
Dehogy nem érti ! Bohóc pályája minden tapasztalatával érti ! Csak éppen ő egy cinikus genya, aki pénzt akar innen és onnan is, elvei peniglen nincsenek !
vacsi
Orbánnak tökéletesen igaza van! Az "ellenzék" meg tehet egy szívességet...
Béla333
Addig keverte a szart a fényestekinTETŰ, amíg csak összehozták Putyinkájával ezt a háborút.
Stratégiai nyugalom... hm.. miközben bombával megrakott drón repked Paks felett.
Egy hazájának ártó, hazájának ellensége ez az ember!
Aki normálisan gondolkodó keresztény ember, az a maffiára nem szavaz!
simmering73
Remélem 4.-e után graz-ból már nem fog pofázni.
tudode
Honnan is értené milyen módon működik egy önkormányzat, hiszen még fatornyos faluja sem helyezte bele a bizalmát, ebből következően
.
------ Van valami, ami még Orbán Viktornak sem sikerült soha
444.hu/2018/01/05/van-valami-ami-meg-orban-viktornak-sem-sikerult-soha
-------------------
.
Arról nem is szólva, hogy hajt az ötödik SS győzelmére azzal, hogy
.
""" hogy Magyarország pontosan úgy jár el az ukrajnai háborúval kapcsolatban, ahogy erkölcsileg kell."""
-
Azzal a renoméval, hogy azt írta az újság, hogy
.
----- 25 éve lett vége az ártatlan srácok korszakának
fidesz_szekhaz_botrany_mdf_tiszti_kaszino_1993_orban_viktor_simicska_lajos_varga_tamas
-------------------------
.
A tisztesség az a tulajdonság, amelynek NINCS PIACI ÁRA SEM, mert az idő kerekét nem lehet visszaforgatni!
.
Ha hatalomról van szó nem ismer se Istent, se barátot, sem embert, amelynek ekladáns példája Simicska Lajos, Fodor Gábor, és a többiek!
.
Figyelemreméltó Fodor Gábor esete
.
----- Orbán Viktor a Mokkának a Fodor Gáborral való találkozóról (2008. június 13.).
propeller.hu/itthon/3788662-orban-viktor-vagy-nagyon-nem-figyel-vagy-nem#comments
.
""""Orbán Viktor a TV2 Mokka c. műsorában. Téma: a Fidesz-elnök és Fodor Gábor közötti találkozó. (2008. június 13.)""
-----------------
.
Ha eljön a számonkérés ideje, a világháló nem felejt!
.
Csodával határos az, hogy még mindig vannak állampolgárok akik ebbe politikai széltolóba helyezik a bizalmukat!
.
???
tudode
Link javítás:
.
----- 25 éve lett vége az ártatlan srácok korszakának
index.hu/belfold/2018/01/10/fidesz_szekhaz_botrany_mdf_tiszti_kaszino_1993_orban_viktor_simicska_lajos_varga_tamas/
------------------------
.
Nem jegyzem a pasit!!!
tudode
Akinek ilyen barátja volt nincs szüksége ellensségre
.
----- Orbán Viktor a Mokkának a Fodor Gáborral való találkozóról (2008. június 13.)
www.youtube.com/watch?v=o2uvzJsSTdg&t=479s
--------------------
.
Béke, nyugalom lenne Fodor Gáborral, mint azzal a Soros ösztöndíjassal, aki lelejmolta a jótevőjét, aztán beletörtölte a felemás gumicsizMÁJÁT!!!
Aki Én
@vacsi: igaza?
Az a rész megvan, hogy HAZUDIK?
csipetke
Az meglepő,mikor orbán erkölcsről beszél, mert neki magának ilyen nincs. De biztos hallott már róla,hogy vannak emberek,akik erkölcsösek.
Yoda69
"Azt mondja nekünk a baloldal vezére, Gyurcsány Ferenc, hogy mi egy pocsék nemzet vagyunk. Ha nem küldünk katonákat, nem küldünk fegyvereket, ha nem veszünk részt ebben a háborúban, akkor mi egy pocsék nemzet vagyunk"

Nem a nemzet pocsek, csak te vagy egy sunyi geci, aki masok karabol hasznot huz.
45 ezren haltak meg a covidtol, es a fideSSes NER-tarsak csak gyarapodtak a maszk, vakcina es lelegezteto gep mutyikon.
Most az ukran háborúban halnak meg tizezrek (koztuk magyarok is), te meg meg mindig mutyi/putyinozol. Elmesz a jo k.anyadba te nemzetveszto szar. Aprilisban levaltunk, es onnan bortonbe mesz egyenesen.
ómió
Az "ellenzék nem mondta"? Hányat kell nektek "bejátszani"? A veres csellagos eget is lehazudnátok, efftársak!?
Aki Én
@ómió: Volt már bármi, amit megértettél, helyén tudtad kezelni, te beteges hazudozó bolsi?
ómió
@Aki Én: Már megint az idióta tetves bolsiságod másrahazudásán rugózol, bolsiék elmebetege! Elmúlt a szedáltságod?
Aki Én
@ómió: Nem érzed úgy, hogy megtanulhatnál egy-két új magyar szót, te elmebeteg bolsi csicska?
Yoda69
@ómió: Bolsi, tegyel mar fel egy uj lemezt. Ez unalmas.
ómió
@Aki Én: Nem szűnik rajtad a tetves bolsiságod másrahazudási rohama, bolsiék elmebetege!? Mire vársz? Szedáltasd már magadat!
ómió
@Yoda69: Még mindig képtelen vagy felismerni a saját efftársaidat, bolsiék gyagyása!? Ilyen súlyos az agyfogyatkozásod?
Aki Én
@ómió: Nem érzed úgy, hogy megtanulhatnál egy-két új magyar szót, te elmebeteg bolsi csicska?
Ezzel is csak azt igazolod, hogy egy fejlődésképtelen, buta bolsi csicska vagy.
ómió
@Aki Én: Ilyen tartósak szoktak lenni rajtad a tetves bolsi csicskaságod másrahazudási rohamai, bolsiék elmebetege!? És az ápolóid még így se képesek szedálni gyagyás efftársiasságodat?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.