Az oltástagadók vezetője múlt hét kedden hibázott vezetés közben, és belehajtott egy másik autóba – tudta meg a blikk.hu.

Gődény Györgynek autóbalesete voltGődény György/Facebook

A blikk.hu egyik olvasója küldte be az információt és a baleset fotóit a lapnak, amelyekből kiderül, hogy Gődény György autóbalesetet okozott. A baleset Budapest XIV. kerületében, az M3-as autópálya kivezető szakaszán történt egy benzinkút közelében – itt ütközött a pártelnök kocsija egy másik autóval. Senki nem sérült meg.

Rommá törte egy többgyermekes anya nehezen megteremtett kocsiját, és azóta semmilyen keresésre nem válaszol

– írta a lapnak a szemtanú. Hozzátette: a kis Renault Clio személygépkocsi úgy megsérült, hogy a karosszériaelemek törése mellett az alváz is eldeformálódhatott, hátsó futóműve kitörött Budapest közelében, a körgyűrű keleti részén az autópályán.

A lap időközben elérte Gődény feleségét, Gődény Melindát, aki beismerte, hogy a férje valóban részese volt egy közúti balesetnek, melyben saját tulajdonukban levő, közel két tonnás, 11 éves, 530 XD BMW-jük is úgy megsérült, hogy autómentővel kellett elszállítani.

A pártelnök neje a felelősséggel kapcsolatos kérdésre konkrét választ nem adott.

Kovács Károly közlekedésbiztonsági szakértő szerint ha nem volt rendőri intézkedés – sem a vétlen fél, sem Gődény Melinda nem tett erről említést és a képeken sincs ennek nyoma – az amellett, hogy senki nem sérült meg, arra utal, a felek megegyezhettek.

Forrás: blikk.hu

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.