A volt pénzügyminiszter szerint káros a rezsicsükkentés, de a 13. havi nyugdíj bevezetése sem jó, és már jó tíz éve kellett volna csatlakozni az eurózónához.

Interjút adott a Népszavának Bokros Lajos volt pénzügyminiszter, akinek a nevéhez fűződik a 90-es évek közepén elszabaduló infláció elleni megszorítás, a Bokros-csomag, mely az ország gazdasági rendbetételét célozta anno. 

Bokros Lajos szerint a választás után hozzá kell nyúlni a rezsicsökkentéshez, mert tarthatatlanná vált

Bokros Lajos, a Modern Magyarország Mozgalom (MoMa) elnöke az Oktatási szabadságot csoport Élőlánc a CEU körül címmel meghirdetett demonstrációján, miután az Országgyűlés módosította a nemzeti felsőoktatásról szóló törvényt 2017. április 4-én.

Fotó, címlapkép: MTI/Kovács Tamás

Túlzott és kapkodó volt a kormány járványra adott gazdaságpolitikai válasza

Bokros Lajos kitért a mostani kormány gazdaságpolitikájára is, amit keresztülhúzott az elmúlt két évben a koronavírus-járvány. A volt pénzügyminiszter úgy látja, a kormány reakciói a járványhelyzetre ötletszerűek és kapkodóak voltak, és túlreagálták a dolgokat abból a szempontból, hogy a "célzott központi támogatás helyett túlzottan nagymértékű és mindenkire kiterjedő, általános költségvetési támogatásokat kínáltak."

Szerinte "felesleges és káros" volt a hitelmoratórium (amit a koronavírus miatti bezárások kapcsán elszabaduló gazdasági visszaesés miatt vezetett be a Fidesz-kormány), mégpedig azért, 

mert egyáltalán nem igaz, hogy abban az időszakban mindenki jövedelemhiányban szenvedett volna, és nem lett volna képes az aktuális kamatokat, illetve az esedékes törlesztést megfizetni. A bankok biztosan megegyeztek volna az átmeneti könnyítésről azokkal, akik elvesztették az állásukat. A hitelmoratórium terheit a kormány a pénzintézetek nyakába varrta, ami ugyan jól beleillett a magyar társadalom közismert bankellenes hangulatába, de teljesen értelmetlen, sőt káros cselekedet volt.

Ő inkább ténylegesen azokat a csoportokat támogatta volna a kormány helyében, akik közvetlenül voltak kárvallottjai a járvány miatti visszaesésnek, mint például a turizmusban és vendéglátásban dolgozók.

A járvány és azt kezelni igyekvő kormány gazdaságpolitikája kapcsán még elmondta, a felelőtlen túlköltekezés és keresletösztönzés is fűtötte már tavaly is az inflációt. 

Infláció, rezsicsökkentés, eurózóna

Az inflációról szólva a következőket mondta el a volt pénzügyminiszter a Népszavának:

Magyarország – más országokkal egyetemben – az elmúlt évtizedek legmagasabb inflációjával küzd, aminek nálunk egyidejűleg legalább öt oka van. Az egyik a nagymértékű költségvetési túlköltekezés. A másik, hogy a jegybank túlságosan laza monetáris politikát folytatott. Az alapkamatot mesterségesen alacsonyan tartották, s emellett a pénzkínálatot túlságosan gyorsan felszaporították. A harmadik a fedezetlen bérkiáramlás és béremelés, beleértve a minimálbér növelését is.

Tévedés, hogy a béreket az árakhoz kell igazítani. Emelésük a termelékenység növekedésével kell, hogy párhuzamot tartson. Ellenkező esetben fedezetlen bérkiáramlás jön létre, ami tovább fűti az inflációt és felborítja a pénzügyi egyensúlyt.

Szerinte a rezsicsökkentés az egyik legkárosabb intézkedés volt Magyarországon, ezt az álítását a következőképpen vezette le:

A termelést torzítja, komoly veszteségeket okoz az energiaszolgáltató vállalatoknak, amelyek lerongyolódtak és nem fejlesztenek, nem ruháznak be. Az energiahatékonyságot javító beruházások elmaradtak. Itt is a gazdagok fogyasztását támogatják.

Szerinte az árak hatósági szabályozása (ármaximálás) és a rezsicsökkentése is a szocialista korszakot idézi. Úgy vélekedett, a választás után bizonyára hozzá fog nyúlni az új kormány a rezsicsökkentéshez, mert a veszteségek már olyan szintet kezdenek elérni, ami akár mind az alapellátást, mind pedig a költségvetést is szétverheti akár. Szerinte a helyzet mostanra tarthatatlan, már csak azért is, mert a rezsicsükkentés bevezetése óta az energiaárak jelentős mértékben emelkedtek.

Hozzátette, már az 1970-es évek nagy olajválságakor is tévedés volt az az állítás, miszerint a külföldi infláció megáll majd Magyarország határain, mert az ország mindig megszenvedte a külföldről importált energiahordozók árának váltakozásait. A rossz gazdasági helyzethez pedig még pluszban hozzájárul a forint mélyrepülése, ezért kellett volna már jó tíz éve az eurót bevezetni inkább.

Hazánknak elemi érdeke az eurózónához való minél előbbi csatlakozás, aminek már tíz évvel ezelőtt meg kellett volna történnie. Ennek elmaradása óriási kárt okozott az országnak. A mostani infláció is mérsékeltebb lenne, ha már a közös európai pénzt használnánk, ráadásul a 400 forintig elszaladt euróárfolyam sem következhetett volna be. Ha igaz, hogy ez egyes spekulánsok műve volt, akkor is világos, hogy az euró mellett erre nem kerülhetett volna sor. Az euró bevezetésének elmulasztása jó néhány közgazdász bűne is, akik elhitették a magyar kormánnyal, hogy a monetáris függetlenség előnyös a számunkra. Kicsi, nyitott, teljesen konvertibilis valutájú országban azonban ez sohasem érvényesül, így nincs semmi előnye

- mondta a lapnak.

Értelmetlen és felesleges volt a 13. havi nyugdíj bevezetése

Bokros Lajos a 13. havi nyugdíj bevezetését is értelmetlen és felelsleges lépésnek tartja, az interjúban úgy fogalmazott, az "a költségvetési túlköltekezés része". A nyugdíj szerinte "nem rászorultsági alapon kimért szociális juttatás, hanem egy biztosítási rendszerben megszerzett váromány", aminek az adja az alapját, hogy ki mennyit fizetett be járulékként. 

S mivel Magyarországon senki sem fizetett 13. havi nyugdíjjárulékot, a 13. havi nyugdíj sem illet meg senkit. A kötelező nyugdíjjárulék adójellegű, s a befizetéseket egy elkülönített alapban gyűjtik össze. Ennek akkor van értelme, hogyha a célzott bevételek célzott kiadásokat finanszíroznak, és ennek egyensúlyban kell lennie. Magyarországon azonban ez nincs így

- fogalmazott a Népszavának a volt pénzügyminiszter, aki szerint a rendszer sebezhetőségét az adja, hogy a mostani nyugdíjak fedezetét a jelenlegi aktív munkavállalók járulékfizetéséből termelik ki. Ha viszont kevés a munkavállaló – aki még ráadásul keveset is keres –, akkor a jelenlegi nyugdíjasok kevesebbet kapnak. Erre föl vezették be 1998-ban a magánnyugdíj-pénztári lehetőséget, ám 

ezt a nyugdíjpillért azonban a jelenlegi kormány 10 évvel ezelőtt felszámolta. Ezáltal a felosztó-kirovó állami nyugdíjrendszer sebezhetősége tovább növekedett.

Az interjú végén Bokros Lajos még elmondta, az ellenzék részéről őt senki nem kereste, hogy vállaljon el valamilyen tisztséget, és a tanácsait sem kérték – de ha van bárkiben ilyen szándék, akkor megtalálják.

Forrás: nepszava.hu

36 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Béla333
Szegény Lajost úgy taccsra tették valamikot '17-'18-ban, hogy azóta sem lehetett róla hallani...
Azért a szakértelmére illik még ma is odafigyelni!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Béla333
Szegény Lajost úgy taccsra tették valamikot '17-'18-ban, hogy azóta sem lehetett róla hallani...
Azért a szakértelmére illik még ma is odafigyelni!
fergeteg
444, hvg !!! Márton holnap 10 kor. Addig mi o34kj56
csipetke
Bokrost bármennyit is szidtuk anno a Bokros-csomag miatt,ő mégiscsak egy szakértő,aki átlátja a káoszt. De szerintem azt mindenki tudta,hogy ez a fajta rezsicsökkentés sokáig nem tartható. A fidesz sokáig átverte vele az embereket,mert mikor az állam olcsóbban vette az energiát,nekünk akkor is drágábban adták,"rezsicsökkentett ár" címkével. Most,hogy égigérnek az árak, ahogy olvasni,akár államcsődöt is okozhat a rezsicsökkentés. Nyilván orbánnak az volt fontos,hogy kihúzzák így a választásig,aztán bárki nyer, áremelés lesz. A putyinnal-orbán talákozó óta az is kiderült,hogy orbán hazudott,--mily meglepő--,és a ruszki gázt mi se kapjuk kedvezményes áron. MZP azt mondta,hogy marad a rezsicsökkentés, de másképp. Azaz,a kiskeresetűek,rászorulók megkapják, de a Rózsadombi feszített víztükrű medencéket ne ezzel fűtsék, és ez teljesen rendben lesz. Ez egyfajta luxus-adó lesz a gazdagoknak
vacsi
Bokros a nemzet szégyene! Lehet, hogy tudása van, de emberileg nulla.
kereső
@vacsi: Bokros Lajos miért is a "nemzet szégyene"??? Semmi olyat nem tett, amivek kiérdemelte volna ezt a kitüntető cimet.
Ellenben orbán viktor vastagon kiérdemelte.
kereső
A rezsicsökkentés nem csak a legkárosabb, hanem a leghazugabb is!
verőce21
Bokros annyira jó szakember, hogy közismerten a lovon fordítva ülő ellenzék sem kereste meg a tanácsaiért...!
simmering73
@vacsi: A nemzet szégyene Orbán. Emberileg nulla és tudása sincs.
csak úgy....
valakiknek ki kell majd fizetni az orbáni ámokfutást..., és az nem az eu. lesz! @KisTehen: @Csizmás Kond: @vacsi: ...stb. " nagy gondolkodók" , pár hónap és ti orbát fogjátok köpködni! az üres has serkenti a gondolkodást.
Aki Én
@vacsi: @verőce21: @KisTehen: Nem nagyon értettétek meg, ami nem csoda.
Ti elaléltok a rezsirizsától, de nem figyelitek a másik zsebeteket. Ti már elhíztatok a propagandától, annyira zabáljátok.
Aki Én
Ha orbán marad, elkerülhetetlen lesz az emelés, és Brüsszelezni fog.
simmering73
"A rezsicsökkentés a legkárosabb intézkedések egyike Magyarországon. A termelést torzítja, komoly veszteségeket okoz az energiaszolgáltató vállalatoknak, amelyek lerongyolódtak és nem fejlesztenek, nem ruháznak be. Az energiahatékonyságot javító beruházások elmaradtak. Itt is a gazdagok fogyasztását támogatják.
A választások után bizonyára hozzá fognak nyúlni a rezsicsökkentéshez, ugyanis a veszteségek olyan szintet kezdenek elérni, amely akár szétverheti mind a költségvetést, mind az alapellátást. A helyzet tarthatatlan, különösen, ha hozzávesszük, hogy bevezetése óta az energiaárak jelentős mértékben emelkedtek."
nepszava.hu/3151514_bokros-lajos-interju-magyarorszag-gazdasag-orban-kormany-hitelmoratorium-euro
Pipás
@Béla333: Nagyon sokat köszönhet neki az ország! Kivételes szakember!
ómió
Megszólalt az "efftársi életszinvonálszakértő" is? Lenne itt veletek "bolsi jóvilág"! Koldusbottal!
vacsi
@Horizont: Ahol nincs szív, oda minek az ész?!
Pipás
@ómió: Látszik, hogy milyen buta vagy!
kereső
@vacsi: Milyen szivről beszélsz? Arról a szivről, amelyik úgy döntött, hogy az átlag nyugdijat kapó, és rezsicsökkentésből részesülő fizesse szijjártó péter ellektromos árammal fűtött, kifeszitett viztükrű medencéjét? Vagy arról, amelyik úgy döntött, hogy Gyurcsány Ferenc kötcsei házának fűtését is az átlag/átlag alatti nyugdijas fizesse, meg a két gyermekes család,vagy az életüket éppen most kezdő fiatalok?? Milyen "sziv" az ilyen?
kereső
Kéretik nem elfelejteni olvasás közben, hogy 1993-1994 ről szól az irás!(biztos???)
A közvetlen előzmények közismertek. A magyar gazdaság 1993–94-ben a kontrollálatlan egyensúlytalanság állapotába rohant. „A megbomlott külső és belső egyensúly, a hatalmasra duzzadt adósságállomány, valamint a gyorsan növekvő ikerdeficit kritikus helyzetbe hozta a magyar gazdaságot 1994 végére. Elkerülhetetlenné vált a gazdaság realizált teljesítményei és a végső felhasználás között tartósan megbomlott egyensúly helyreállítása. (A folyó fizetési mérleg hiánya 1994-ben már elérte a GDP 10 százalékát, az államháztartás konszolidált deficitje pedig meghaladta a GDP 8 százalékát. Az adósságszolgálati terhek – tőke- és kamatfizetési kötelezettségek – elvonták a forrásokat a beruházásoktól, teljesítésektől, öngerjesztő hatásuk elindította az adósságspirált.) Magas volt a gazdaság importigényessége, gyenge a versenyképessége, szűkösek voltak a potenciális exportkapacitások” – írja Lengyel László.[3] (A helyzet részletes gazdaságstatisztikai elemzésétől azt hiszem, itt el lehet tekinteni.) A helyzet katasztrofális volta ugyanis ténykérdés – legfeljebb a társadalom túlnyomó többsége számára akkor ismeretlen – volt, míg azok az elemzések, amelyek úgy argumentáltak, hogy „baj van, de azért nem akkora”, egyszerűen komolytalanok voltak.

A valós helyzet még annál is sokkal rosszabb volt, mint ami Lengyel László rövid sommázatából kitűnik. Az évtizedfordulón még szilárdnak látszó egyensúlyi helyzet ugyanis úgy romlott kumulatív (magyarul vesztébe rohanó) módon, hogy eközben a gazdaságot komoly sokkhatás nem érte.[4] Az ország saját jószántából vágtatott a külső és belső eladósodás felé, amikor a gazdaságpolitika hagyta felértékelődni a forintot (ezzel olcsóbbá téve az importot a hazai termelés ellenében, egyszersmind rontva az export jövedelmezőségét), mesterségesen leszorította a kamatlábat (ezzel elérve a megtakarítások csökkenését), ...
kereső
A közvetlen előzmények közismertek. A magyar gazdaság 1993–94-ben a kontrollálatlan egyensúlytalanság állapotába rohant. „A megbomlott külső és belső egyensúly, a hatalmasra duzzadt adósságállomány, valamint a gyorsan növekvő ikerdeficit kritikus helyzetbe hozta a magyar gazdaságot 1994 végére. Elkerülhetetlenné vált a gazdaság realizált teljesítményei és a végső felhasználás között tartósan megbomlott egyensúly helyreállítása. (A folyó fizetési mérleg hiánya 1994-ben már elérte a GDP 10 százalékát, az államháztartás konszolidált deficitje pedig meghaladta a GDP 8 százalékát. Az adósságszolgálati terhek – tőke- és kamatfizetési kötelezettségek – elvonták a forrásokat a beruházásoktól, teljesítésektől, öngerjesztő hatásuk elindította az adósságspirált.) Magas volt a gazdaság importigényessége, gyenge a versenyképessége, szűkösek voltak a potenciális exportkapacitások” – írja Lengyel László.[3] (A helyzet részletes gazdaságstatisztikai elemzésétől azt hiszem, itt el lehet tekinteni.) A helyzet katasztrofális volta ugyanis ténykérdés – legfeljebb a társadalom túlnyomó többsége számára akkor ismeretlen – volt, míg azok az elemzések, amelyek úgy argumentáltak, hogy „baj van, de azért nem akkora”, egyszerűen komolytalanok voltak.
), halasztotta az energiaárak egyébként elkerülhetetlen emelését, és ugyancsak halogatta a már 1992–93-ban is rohamosan növekvő költségvetési hiányt mérséklő takarékossági intézkedések véghezvitelét. E gazdaságpolitika eszközei – a forint felértékelődése, az alacsony kamatok a halogatott árkiigazítások egyaránt – az infláció látszólagos, mert hosszú távon tarthatatlan leszorítását szolgálták, valamifajta PR gazdaságpolitikát. Ha a gazdaság megrendülését erős külső sokkhatás idézte volna elő, akkor ugyanezek az eredmények (inkább eredménytelenségek) kevésbé nyugtalanítóak lettek volna...
drrotf
Sajnos a 13.-ik nyugdíjjal kapcsolatos véleménye teljesen helytálló, mert a nyugdíj ténylegesen nem szociális juttatás, az biztosítási alapon fizetett pénz, és annyit kell , és úgy kifizetni a nyugdíjasnak, amennyit ő befizetett ! A 13.-havi nyugdíjnak soha nem volt , és ma sincs pénzügyi alapja!Tetszik ez vagy nem az akkor is úgy van ahogy Bokros mondja!
Namely
@Horizont: "Ha kormányra kerül az ellenzék meghallgathatnák. "
:DDDDDDDDDDDDDDD
Akkor olvasd el azt, amit "programnak" csúfolnak, és rá fogsz jönni, hogy nem fogják meghallgatni, mivel nem az a céljuk, hogy bármit is megoldjanak.
ómió
@Pipás: Bolsiék gyagyása!Tükör előtt mindig így "bátorítod" magadat?
Galway
@sgl: Hát hogy kettőtök (te meg a Lajos) kinek van igaza, arról nem nyitnék vitát:
De
1. "Biztosítási rendszerben megszerzett váromány" ez a nyugdíj. Nem kegyelmi alap és nem fizetés. Biztosítási jellege abban áll, hogy miként azt igen helyesen megjegyzed, nem mindenkinek ígér örök életet (és ellátást) meg ingyensört.
2. "Biztosítási rendszer": igen, több tízezer forintocska minden évben a gépjárműmre. És csak fizetek, fizetek már több mint harminc éve. És nem török, nem zúzok. De ha egyszer mégis... akkor nem megy rá a házam.
3. Bokrosnak pont azokkal a gazdaságot gyengítő, esetlegességgel működő fideszes és orbáni esetlegességekkel van baja, amelyek ma szerte-széjjel szabdalják a magyar gazdaságot. Világos a képlet. Ha a gáz, az olaj, a csirkefarhát, a nyitott szívműtét ára annyi, mint amennyi, akkor azt meg kell fizetni. Minél inkább elterelik az árakat, annál elérhetetlenebb lesznek a szegények számára, és annál többet pazarolhatnak belőlük a gazdagok! A "rezsicsökkentés" nem a télre a konyhába költöző, csak ott fűtő nagymamát segíti, hanem azokat, akik olcsó gázzal fűtik a garázst!
4. Ha valamit nem látunk át, akkor jobb lenne arról elgondolkodni, a hangoskodás helyett: "BAKOT lőttél!! - mindemellet", mert a bölcsészbe oltott közgáztanár pirossal javítja az egy t-t kettőre!
Galway
@Galway: Javítás: Hát hogy kettőtök (te meg a Lajos) KÖZÜL kinek van igaza, arról nem nyitnék vitát:
Namely
@Horizont: ez hogy jön ide? írtad, hogy az "ellenzék" mit tenne. Erre reagáltam.
Erik567
A rendszerváltás után, az akkori MDF kormány többet ártott az országnak, mint a világháború.
Az utána következő Horn kormány tudta, hogy egydobásuk van a hatalmas csődtömeg rendezésére - rá is mentek. Most hasonló a helyzet, orbán és kormánya minden létező pénzt szétszórt, rengeteg hitelt vett fel, a kassza nemhogy üres, de súlyos adósággal terhelt.
A következő kormány nagy bajban lesz és megszorításokra kényszerül. Ha az ellenzék győz, lehet majd köpködni. A lopótök meg röhög a markába és készül a visszatérésre.
lampa laz
Lajos rendesen belefingott a "0"-ás lisztbe, jobbra is meg balra is. Az emberek zöme egyet is ért vele. A nyertesnek sem, de nekünk méginkább nem lesz mindegy, h ebből a csődből hogy mászunk ki.
kormanyos63
Bokros Lajost én mindig is nagy tudású pénzügyi, és gazdasági szakembernek tartottam!
Az úgynevezett csomagja a Horn kormány idején, rendbe tette az államháztartást, ezt meg kellett lépni, ez nem is kérdéses!
De öszintén, tegye a szívére a kezét az, aki nagyon megérezte a "Bokros csomag" hatását!
Én egyáltalán nem éreztem akkor semmilyen negatív változást az életszinvonalam tekintetében!
Viszont amit most mond,javasol, azzal teljesen nem értek egyet!
A 13.-havi nyugdíj valóban nem illett meg senkit(amúgy is egy évben csak 12-hónap van) DE, azt nem tette Bokros úr hozzá, hogy a nagyon alacsony nyugdíjakat EMELNI kell(felzárkóztatni) mert minden idős embernek jár a méltó, tisztességes megélhetéshez való élet!
A rezsicsökkentést valóban nem lehet a végletekig fenntartani, mert az súlyos gazdasági összeomláshoz vezethet(az energia ára a világpiacon már közel az 5-szörösére emelkedett) DE, itt is segíteni kell az alacsony nyugdíjjal, és az alacsony fizetéssel rendelkező családokat kompenzációval(ezt a szociálliberális kormányok helyesen meg is tették), viszont a tehetősek fizessék meg a piaci árat!
Abban viszont igaza van, hogy az Eurót már be kellett volna vezetnie Magyarországnak!
A brutálisan magas inflációt(és az ez miatt elszabaduló élelmiszerárakat) egyenlőre nem lehet másképpen orvosolni, mint a bérek folyamatos emelésével(és a nyugdíjak emelésével) bár ez megint egy újabb árspirált fog elindítani!
Én egy olyan Magyarországot szeretnék, ahol tisztességes, és a megélhetést fedező bérekhez , és nyugdíjakhoz jutnának az emberek, amiből a családjukat el bírnák tartani!
csipetke
@vacsi: 08:50 Ugyan magyarázd már el nekem,eccerű mezei halandónak, hogy Bokros miért a nemzet szégyene? És emberileg miért nulla? Szerintem te orbánról akartad ezt írni,mert ő tényleg nulla,sőt,dupla nulla. Emberileg meg, na arra már szavak sincsenek...
Nyírfa
Nem vagyok biztos benne, hogy időszerű volt a megszólalása, és akkor finoman fogalmaztam. Erre most úgy fog rárepülni a fidesz mint sas a kiszemelt áldozatára.
kormanyos63
@csipetke: Amit írtál, azzal teleljesen egyetértek!
Bokros professzort én sem tartom nullának, és a nemzet szégyenének, a csuti pszichopata lótolvajt viszont annál inkább!
Pálinkás Pál
@Horizont: ezért kell a fideszt elintézni...véglegesen...
Németh István
Ez a nemzet kártevője valószínű, hogy lerongyolódott, mert rájöttek hogy hót hülye és abból akar profitálni amit a polgároktól el akar vetetni! Ha ők, az ilyen kártékony állat félék gazdálkodnának pontosabban garázdálkodnának az országban akkor a nemzet kiürülne! lehet, hogy megismétlődne az egykori rongyos magyar módi! Zörgő csontokkal! Ezt, az undorító hülyét tessenek mán lecsukni!!!
Lepényleső
...csak addig volt tartható amíg a világpiaci ár a harmada volt mint amennyiért nekünk adták?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.