Úgy tudjuk, a Roszatom az orosz-ukrán háború kezdete után levélben jelezte a magyar kormánynak, hogy elállna a paksi atomerőmű bővítésétől – írja a 24.hu.

Befellegzett a Paks II-nek, az oroszok elállnak az erőmű bővítésétől – állítja a 24.hu

Alekszej Lihacsov, a Roszatom orosz állami atomenergetikai konszern vezérigazgatója (k) az orosz fővállalkozó, az ASZE Mérnöki Vállalat paksi telephelyén, ahol találkozott Süli Jánossal, a Paks II. beruházásért felelős tárca nélküli miniszterrel 2019. november 5-én. MTI/Sóki Tamás

A cég ezt cáfolja, és azt hangsúlyozza, hogy az elvégzett munkáért a kifizetés Oroszország területén történik meg a 10 milliárd eurós hitel terhére, ezért a szankciók nem befolyásolják a projektet.

Valójában a szerződés felmondás nélkül is elhalhat, ha a felek nem állapodnak meg a következő időszak hitelkeretéről.

Ellehetetlenült a Paks II projekt – a 24.hu információi szerint ezt tudatta nemrég az orosz fél a magyar kormánnyal.

A portál oroszországi forrása úgy tudja, Alekszej Lihacsov, a Roszatom orosz atomenergetikai konszern vezérigazgatója levélben jelezte elállási szándékukat vis maiorra hivatkozva.

A nem hivatalos magyarázat úgy szól, hogy az orosz-ukrán háború árnyékában Oroszország nem szorgalmaz az Európai Unió területén befektetést, mert az ugyanúgy szankciók áldozata lehet, befagyhat, mint a bankszámlákon pihenő orosz pénzek vagy éppen az orosz jegybanki tartalék egy része.

Mint ismert, a két kormány közti megállapodás alapján a 12,5 milliárd euró költségűre tervezett atomerőmű-beruházásából 10 milliárd eurót fedez orosz hitel, és a kölcsönt 2046-ig kellene visszafizetni.

Süli János, a bővítéséért felelős tárca nélküli miniszter és a Miniszterelnökség a 24.hu cikkének megjelenéséig nem reagáltak a projekt bedőléséről szóló hírre.

A Bács Zalán vezette Rosatom Central Europe Kft. viszont azonnal cáfolt:

A Paks II projekt megvalósítása az ütemterv szerint folytatódik. A Roszatom az orosz-magyar kormányközi hitelmegállapodás alapján teljes terjedelemben teljesíti a szerződéses kötelezettségeit, beleértve a projekt finanszírozásának biztosítását.

Fotó: MTI/Sóki Tamás

Forrás: 24.hu

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

ómió
Mit meg nem adnának érte az efftársak!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Toller Béla
A pénz elköltése a magyarok által felvett hitel terhére tovább folytatódik, az építkezés meg eddig sem ment. Hja, a pénzeket át lehet venni orosz földön, leginkább Kamcsatkában, ha a levonások után még maradna valamicske. Mert az oroszok mindent a szerződések szerint tesznek.
Qqberci
@lusta: A pénz ellopása az ütemterv szerint folytatódik, aztán vagy lesz erőmű, vagy nem... Reméljük, a jelenleg tervezett formájában nem...
rokker33
@lusta: @Toller Béla: @Qqberci: ti ostoba papagájok! Oroszország adja a hitel 95% át akkor mit lopnak el? Ha nincs atomerőmű,akkor nincs visszafizetési kötelezettségünk sem! 2.5 milliárdot még nem fizettük ki,de az apró pénz a 10 milliárd euróhoz képest!
Csizmás Kond
...szerintem nagyon buta ember kell legyen aki a saját kárán örvendezik.
ómió
Mit meg nem adnának érte az efftársak!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.