A nemzeti oldal álláspontja világos: a béke oldalán maradunk, Magyarország nem sodródhat bele a háborúba – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Hír TV Napi Aktuális Extra című hétfői műsorában.

Orbán: a magyar emberek pontosan tudják, hogy Nyugaton van "egy gender őrület"

A kormányfő az ukrajnai háborúval kapcsolatban kifejtette:

"Magyarországon a nemzeti oldal úgy fogalmaz, hogy ez egy orosz-ukrán háború, mi pedig a magyarok vagyunk, mi segítünk a bajbajutottaknak, de ugyanakkor egyetlen lépést sem teszünk, amely bajba sodorhatná Magyarországot". "Nem tudunk segíteni senkin úgy, hogy közben tönkretesszük saját magunkat"

- tette hozzá.

Úgy vélte, ha "bevonódunk egy háborúba, amely nem a mi háborúnk", semmit sem nyerhetünk, de mindent elveszíthetünk. A nemzeti oldal álláspontja világos: "a béke oldalán maradunk, nem szállítunk fegyvert, nem küldünk katonákat, és nem engedünk át Magyarország területén fegyvereket sem Ukrajnába" – jelentette ki.

Közölte: a baloldal álláspontja is világos, ők nem egy olyan konfliktust látnak, amely két másik nép közötti háború, hanem olyat, "amihez nekik is közvetlen közük van, és szerintük az lenne a helyes, ha Magyarország bevonódna ebbe a konfliktusba". A NATO pedig azt mondja, hogy minden tagállam független, a nemzeti kormányok eldöntik, hogy mit csinálnak; az a kérdés, hogy "van-e olyasmi, amit közösen fogunk csinálni", és erre az a válasz, hogy nem lesz ilyen akció, a NATO nem küld katonát és nem küld fegyvert – mutatott rá.

Orbán Viktor szerint attól, hogy a NATO-ban ez az álláspont, nem jelenti azt, hogy ne lennének viták,

és a NATO-ban vannak olyanok, akik "folyamatosan a magyar állásponttal szemben szeretnék a NATO-t beletolni ebbe a konfliktusba". A magyar baloldal pedig azoknak az országoknak akar megfelelni, amelyek inkább befele tolnák a NATO-t a konfliktusba

- mondta.

Hangsúlyozta: a helyzet nehéz, kockázatos, és ennek a választásnak a tétje a háború, mert ha a baloldal nyerne a választáson, megnőne azon NATO-országoknak a száma, amelyek a NATO-t és Magyarországot is "beletolnák ebbe a konfliktusba". Tehát "ha békét akarunk, akkor azt Magyarországon és a NATO-ban is csak a nemzeti oldal tudja képviselni" – emelte ki.

A miniszterelnök közölte: Magyarországnak van felelőssége is, a bajbajutottakon mindig segíteni kell, és "erőnkön felül segítünk" is, az európai segítségnyújtást tekintve "népességarányosan mi fogadjuk be a legtöbb menekültet, mi látjuk el a legtöbb embert". Tehát "mi nem pocsék, hanem nagyszerű nemzet vagyunk, amely erkölcsileg helyesen jár el" – fogalmazott.

Azt mondta: de "nem tudunk úgy segíteni az ukránoknak, hogy szétlövetjük Magyarországot", az nem segítség, ha elzárjuk az orosz gáz- és olajcsapot, és a magyar gazdaság megáll.

Úgy látja, a magyar érdek a béke mellett szól, és ez az érdeke az ukránoknak és az oroszoknak is. Emellett az ország biztonságát is meg kell őrizni, nemcsak katonai, hanem gazdasági értelemben is – magyarázta. Hozzátette:

ha nem jön energia, megáll a magyar gazdaság, ezért küzd az ellen az európai álláspont ellen, amely a szankciókat ki akarja terjeszteni a gázra és az olajra.

A kormányfő közölte: az a terv, hogy a következő évtizedben úgy alakítják át a magyar energiatermelés szerkezetét, hogy javarészben nukleáris forrásból származik majd, a másik része pedig napenergiából, és a kettő együtt kiteszi az energiaszükséglet több mint 90 százalékát. "Persze mindig lesz valamennyi Oroszországból érkező energiaforrás", de nem az a cél, hogy ne jöjjön semmi, hanem hogy "ne függjünk tőle, mindig legyen más, és ne legyünk kiszolgáltatva" – mutatott rá.

Kitért rá: Oroszország és Ukrajna két olyan ország, amely a világ gabonával való ellátásában kiemelkedő szerepet játszik, és most komoly esély van arra, hogy mindkét ország termelési mennyisége kiesik. "És akkor éhség van, mert ha nincs gabona, akkor éhség van" – mondta.

Úgy vélte, "bennünket az fenyeget, hogy miután a gabona ára majd nőni fog", előállhat az a helyzet, hogy "kiszippantják magas áron a gabonakészleteinket a külföldiek Magyarországról, és akkor itt nem marad, és akkor nekünk kell még magasabb áron importálni". Előfordulhat, hogy a háborúnak, ha elhúzódik, lesz egy olyan következménye az európai gazdaságra, hogy bizonyos élelmiszeripari termékek nem állnak elegendő mennyiségben rendelkezésre – fűzte hozzá.

Orbán Viktor kiemelte: "itt nagy ügyek vannak, nagy összefüggések vannak, komoly tétek vannak, nem szabad kapkodni, nem szabad össze-vissza beszélni, határozottnak és gyorsnak kell lenni, de megfontoltnak". Most nagyok a tétek, és ilyenkor kell a higgadtság, nyugalom, tapasztalat és a napi politikai viták fölé emelkedés képessége – vélekedett.

Arról is beszélt, hogy "ez a választás nem lefutott meccs", ez egy nyílt küzdelem. Azt tanácsolta mindenkinek, hogy feltétlenül menjen el választani és gondoskodjon arról, hogy ne csak ő menjen el, hanem azok is, akik hasonlóan gondolkodnak. "Ha mindannyian elmegyünk, akkor meglesz az eredmény, de csak akkor" – jelentette ki.

A népszavazásról elmondta:

a magyar emberek pontosan tudják, hogy Nyugaton van "egy gender őrület", amely az élet legalapvetőbb biztos pontjait kezdi ki, mozgatja meg, akarja átrendezni. Tudják, hogy "ez a baj kopogtat az ajtón", és ezért van az, hogy minden elemzés szerint a népszavazáson való részvétel magas lesz

- közölte.

Úgy látja, a hagyományos családfelfogás és életrend támogatottsága nagyon magas szinten van, és itt a baloldal-jobboldal választóvonal szinte egyáltalán nem működik, mert arról van szó, hogy "normálisan akarjuk-e továbbra is berendezni az életünket, vagy belemegyünk egy olyan kalandba, hogy a gyerekeinken keresztül fölforgassák azt, amit eddig biztos pontnak éreztünk". Az embereknek határozott véleményük van, itt is csak az a kérdés, hogy eljönnek-e és elmondják-e a négy nemmel a véleményüket – mondta a kormányfő.

Forrás: MTI

50 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Qqberci
Csútkány, akkor te most semleges nemű vagy? ("gender-free")
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Qqberci
Csútkány, akkor te most semleges nemű vagy? ("gender-free")
Nessy
Olyan büszke Orbán a jogi tudományára, de fogalma sincs arról, hogy mit jelent a "gender" kifejezés! Mint ahogy a "jogállam" is ismeretlen fogalom számára.Nincs senki a közelébe, aki elmeséli neki, hogy pl. a gender már az ősközösségben is létezett? Már akkor a közösség elvárásainak megfelelően nevelték a gyerekeket! A fiukat a vadászatra, a lányokat a gyűjtögetésre, a gyerekek nevelésére.Aztán ahogy változtak az idők, úgy változott a társadalom elvárása is. Más az elvárás ma országonként.
Nyírfa
Jó, hogy szóba hozta a népszavazást, még utána kell néznem, hogyan tudok biztonsággal érvénytelenül voksolni.
Lehet, hogy a jövőhéten megszabadulunk ettől a rémálomtól? Adja Isten!
namihami
""Pityuka vagyok, Pityuka vagyok!""
Krbánt hallgatni nem több, mint egy betanított papagájt hallgatni. Azt a 3-4 mondatot képes variálni. És érzi, hogy lassan az összes változat elfogy.
Persze, nem kéne félnie. A rajongói éppen olyan szintűek, mint ő. Holnapra már törlődik a mai Orbán álláspontja.
karma1
B+ te szerencsetlen, a magyar emberek azt sem tudjak,hogy a pirezek letezo szemelyek vagy csak kitalacio? Mivel nyelveket nem beszel a magyarsag legnagyobb szazaleka, akkor honnan tudna, hogy mi folyik nyugaton, plane "gender-oruletkent"?
Agyalagyult skizofren idiota vagy - ha valami csoda folytan megvalasztananak, legkozelebb mar csak sajatmagadba haraphatsz bele, mint a kisgomboc mesejeben! (Tudod, ami a telhetetlensegtol felrobbant vegul es minden felfalt szemely es targy kiszabadult a feneketlen bendojebol!) Ugyanez var rad is!
karma1
@Nyírfa: Ha minden rubrikaba X-et teszel, akkor az lehet az ervenytelen szavazat csupan! Az ellenzeki osszefogasban mar ezt leirtak, javasoltak. Nem erdemes uresen hagyni minden ablakot, mert abba kesobb ok azt irnak bele, amit akarnak. Es tenyleg erdemes vinni sajat kek, vagy fekete tollat! (Ezt olyan ember mondta, aki resztvesz a szavazatgyujtesben a korzetben). Nem art a tulbiztositas.
karma1
@csak úgy...: Sajnalom, hogy nincs rohogos szmajli... Erre azt kuldtem volna...:)
Gazella
@Nyírfa: mind kettőt ikszeled. Ezaz érvénytelenités módja.
kereső
Na ezért kell sötét butaságban tartani az embereket, a jövő nemzedékének okitását meg az egyházakra, főleg a katolikus egyházra bizni. Lassan, de biztosan majdcsak beérjük a középkort.Felvilágosodás? Üldözendő.
Gauntlet
Nem vagytok nemzeti oldal!
Szokjatok le róla!
RonaGyuri
@RonaGyuri: Egy „matematikai” esély

szokásos firkászi fordulat a már csak matematikai esélye van része a hétköznapoknak

Ami arra céloz, hogy nincs nagy realitása, de elvben akár elő is fordulhatna, pl. az ellenfelek megfelelő arányban keresztbe verik egymást.
Elolvasván a hvg360 cikkét „Olyanok dönthetik el a választást, akikről senki nem tud semmit” belegondoltam. Na nem új, csak most érett meg arra, hogy reagáljak rá.
Mint ismert a semjén matyarok milliós táborából bő fél millió szavazatával számolhatnak a fideszesek. Szó szerint: ennyivel számolnak el, akár esik akár fúj, akár szavaztak akár nem! =)) A „hozzáértők” szerint – túl a durva csaláson – nem érdekes, mert csak egy képviselőt eredményezhet.
Mindeközben szinte ugyanezen „hozzáértők” megállapították (legalább is ezt mondják): „Van néhány százezer ember, aki hezitál, és nem lehet tudni, merre hajlik”, ezért kiszámíthatatlan az eredmény! =))
simmering73
Genderőrület a ti agyatokban van meg a birkanyájban.
Nyírfa
@karma1: 02.24

Soha nem használom a közös tollat, egyrészt higiénés okok miatt, másrészt, mert nem bízom az általuk kitett eszközökben: pl. eltűnhet az x az ellenzéki jelölt neve mellől.
Azért a szavazólapot áttanulmányozom, a mostani akkora slejfni, hogy nem a fülkében akarom keresgélni, hol vannak az én preferáltjaim.
Macskaszem
@Shikari: Te futóbolond, ha a nyugati élet annyira szar, akkor az emberek mért nem Oroszországba, Kazahsztánba, Azerbajdzsánba vándorolonak ki? Ja, mert ordasat hazudtál mint mindig.
driv3r
Gender őrūletet eddig csak a Pesti Tv-én tapasztaltam.
Pipás
Magyarországon van egy fideSS által gerjesztett gyűlöletkampány. Nyugaton nincs ilyen. A felszított érzelmű emberek nem gondolkodnak racionálisan és könnyebben irányíthatóak.
134.bátor
@Nyírfa: Magam is ezengondolkodom. Talán mindent be kell ixelni:). Sajnálatos,hogy az ellenzèk ezt nem kommunikálja a választói felè,nekünk kell utánanèzni
134.bátor
@Nyírfa: Arra is gondoltam,csak az üres boritèkot bedobni,a szavlapot eltenni,otthon szèttèpni
Nyírfa
Orbán egyfajta magyar embert ismer: saját magát. Pontosabban még magát sem, de ezzel nem lövöm le a mondanivalómat, ami vele kapcsolatban nem más, nem több mint: heló, röfi!
Én magyar ember nem a trágyában hempergek, a kezem nem disznóláb. Én magyar ember, a továbbiakban csak ember nem közösködöm Röfivel, a moslékától felfordul a gyomrom, ha röfög, befogom a fülem. Nem vágom le, mert tisztelem még a röfik életét is, de, ha kimúlik, mementóul, hogy élt egy disznó, amely embernek tartotta magát, és meg akarta változtatni a világunkat, örökös kiállítási darabja lesz a Terror Háza Múzeumnak.
Nyírfa
@134.bátor: 8.33, 8.35

A tévében láttam a szavazólapot, akkora darab, hogy egy pillanatra elhűltem! :)
Úgy rémlik, hogy ömlesztve van minden, amire szavazhatunk, és ez a fidesznek kedvez, hiszen a nem tudatos, felkészült választó elveszítheti a tájékozódási képességét a fülke magányában.
De, ha külön lapon van a népszavazás, akkor minden rendben, beikszelem még a múlt századot is. :)
karma1
@134.bátor: Semmi esetre sem uresen visszatenni ezt a gender-baromsagot, mert akkor azt ok kitoltik ugy, hogy nekik tetsszen a dolog! Mind a 4 ablakot be kell ikszelni - azzal a vilagon semmit sem tudnak kezdeni!
magyar1
Ismerősék Svédországból elköltöztek mert annyi a mirgáns, hogy az őslakosok nem tudnak békében, biztonságban élni.
Tökéletesen látják a háborúval kapcsolatos dolgot, de eközben szeretném ha a végrehajtók büntetése is nyilvános lenne, kméti végrehajtó cég miért jár Hollandiába - csokiért nem az biztos.
Dr. Proktor
Nem a nyugaton hanem itt van gender őrület! Orbán szeret harcolni minden kitalált külső ellenséggel, ezekkel bátor mert nem kell kevlár ellenük!
... bár azt még az óvodába is felveszi!
nezelodo
Bizony a gender őrület az uralkodónk zavaros agyában van, és ezt a zavart ülteti be a híveik faék egyszerű gondolatvilágába. Egyikkel vitatkozva erről a baromságról, mivel érvei nem voltak, a hollandiai gyerek nemátalakítási törekvésekről hadovált. Csak annyit mondtam neki, mert kár volt rá a szót pazarolni, hogy legyen az a hollandok gondja, a mi vezérünk inkább a 400 Ft-os árfolyamot nyaldosó Euróval és a tíz százalékot már meghaladó inflációval foglalkozna idehaza, és ne Európa vezére akarjon lenni. Időnként pedig összeszámolhatná, hogy mekkora államadósságot hoztak össze és ne visszafelé mutogasson, mert tragikus állapotban van az államháztartás.
colibri
Ez a gender őrület már teljesen elvette a maradék eszét! Állítom, hogy a vidéki és hasonló barna bőrű szavazói abszolút nem is értik miről beszél!
Nyírfa
Apa csak egy van. Anya is. És a két emberből gyerek lesz. Olykor olyan mint Orbán.
Ezért nagyon fontos, hogy a gyermekeink társadalmi neme ne sérüljön sem a szülők, sem a mindenkori környezet, sem a politikai érdekek kénye- kedve szerint, hiszen látjuk, mit szül a tudatlanság, a rosszindulat , a mérhetetlen egoizmus.
Kellenek a társadalmaknak orbánok? Persze, ha másképpen nem értenek a szóból, és csak akkor hajlandóak valamicskét fejlődni, ha már az életükről van szó. Egyébként a cél, az evolúció célja az orbánok meghaladása, ami tőlünk nyugatabbra és északabbra egyre fejlettebb gendereket hoz létre.
Még egyszer , csak a fidesznek és híveinek: a gender nem szexuális irányzat, nem káoszelmélet, hanem a társadalomban a biológiai nemünk szerinti megjelenésünk, szerepvállalásaink, értékorientációink, azaz a társadalomtudományok kutatási területe.
Szegény Viktor , míg forog önmaga gendersége körül, elmegy mellette a világ, és lemarad mindenről. De hát ez az ő választása.
ómió
Hát, bizony! Egész, mig az efftársak teljesen jelentéktelenné nem fogják tudni hazudni!
karma1
@magyar1: Latom, a migrans-fobiad masszivan megmaradt, mindegy, hogy megvaltoztattad a nevedet itt a Propin. Mindenesetre en SZEMELYESEN voltam Svedorszagban, az uppsalai baratainknal, (meg Finnorszagban is ), es semmi olyanrol nem szamolhatok be, amivel te riogatsz itt, - holott meg szerintem a varosodon kivul sem jartal soha, elo migranst meg Magyarorszagon sem lattal! Fel kene hagynod mar ezzel a teljesen beszari kommentelgetessel, mert csak magadat rohogteted ki.
karma1
@Nyírfa: Ja, es az sem megoldas, hogyha egy ures boritekot dobsz be, mert akkor ok megszamoljak, hogy hany ures - igy ervenytelen - boritek, szavazat volt, es beletesznek egy kedvukre kitoltottet. Ez igy nem jo. Ikszelj be mindent - azzal teljesen ervenytelenited - nekik azt benne kell hagyni a szavazatok kozott, es mint ervenytelent kell figyelembe venni a szamlalaskor. Drukkolok Neked, nektek!
lampa laz
Ez a rohadt görény már mindenbe belekapaszkodik a győzelem reményébe, mert nincs egyetlen értelmes mondanivalója sem a választók felé. A hülyéknek meg pont az ilyen számukra felfoghatatlan dologra van szükségük, mert nem tudják felfogni, értelmezni, ezért félnek mindentől. Ezt kihasználva aztán ez az idióta csutkány előáll mint a nemzet megmentője. A saját táborát olyan mély sötétségben tarja, h arra már szavak sincsenek.
magyar1
@karma1: Te onnan távolról könnye locsogsz.
magyar1
@karma1: Na meg még ha fizetnek is érte, akkor értem.
Dr. Proktor
@ómió: Efftársaid a Fideszben ülnek! Soroljam?
Sztem úgyis tudod, hisz egy alomban nőttetek fel...
Macskaszem
Genderőrület nem nyugaton van, hanem itt orbanisztánban. Óriásplakátokon, tv reklámokban (a kislány- anyuka felhsználása különösen gusztustalan és visszataszító) folyton folyvást szembejön, teli pofával hirdetik azt, amivel eddig kb annyit foglalkoztunk, mint a bolha seggén levő pattanással.
A kúrmány a saját maga által folytatott genderpropaganda ellen szervez vépszavazást. Nooooormális???
C_3PO
Valóban! Túlzásba lehet ezt is vinni! Mint az evést, ivást, stb.
ómió
@Dr. Proktor: "Haladó módon" még mindig 40 évvel ezelőttnél tartasz, amire utólag akkor hamisíthattatok iratot", amire akartatok? Te, akkor, tényleg "haladó" vagy és vitathatatlanul efftárs is! Ezért hazudnád másra a tetves bolsiságotokat? Azokat sorold inkább, idiótája, akikkel "jeles alkalmaitokkor" az Internacionálétokat szoktad együtt harsogni! Ők az "alom", veled együtt!
Nessy
@magyar1: Feltételezem, hogy nem szavaz a mi sorsunkról egy levélben, mint a szomszédaink sok milliárdért! Tudod, messziről nézve azok a problémák is látszanak, amiket mi már fokozatosan megszoktunk, mint a lassan melegített katlanban a békák!
Nyírfa
@karma1: ma, 00.27

Tegnap előkerestem, hogyan néznek ki a szavazólapok, másra számítottam, egy lepedőre, minimum. Ne kérdezd, miért! :)
karma1
@magyar1: Nyuszika, en meg a 28ev utan jaro nyugdijamat SE kapom meg - es nem rajtam mulik a dolog! Egyebkent meg azt a "konnyuseget", ahogy elek, mas is megprobalhatja, ha tudja: tudod, egy idegen orszagba (normalisba, nem Magyarorszagra, letelepedesi kotvennyel) csak ugy lehet bejutni, ha : 1/ az embernek van valamilyen kezzelfoghato, igazolhato szakmaja 2/ nyelvtudasa 3/ es makulatlan eloelete, amit kokemenyen lenyomoznak!. Kepzeld, nekem minden megvolt, es meg igy sem olyan egyszeru a dolog! Lehet utanam csinalni, vagy azok utan, akik nyugatra tavoztak, mert nem birtak el azt az agyatlan politizalast, amit otthon ez a szerencsetlen kisebbsegi komplexusos, mindenfele mentalis betegsegben (sajat bevallasa szerint enyhe skizofreniaban is ) szenvedo egyen csinal.
Mondom, lehet irigykedni - amit elertem, azt kizarolag sajatmagamnak koszonhetem - de megvan a teljes anyagi, erkolcsi es szocialis biztonsagom egesz eletemre! Ezt nem sokan mondhatjak el otthon, plane ugy, hogy soha semmilyen partnak nem voltam, nem vagyok es plane nem is leszek tagja.
Csodakat latnal, ha kimozdulnal a fotelodbol, es elindulnal nyugatra - nem elni, csak korulnezni, Persze, valamilyen nyelv tudasa nelkul kurvanehez lesz. Mert csak a nyelvismeret segit ahhoz, hogy VALOS kepet kapjal, elsokezbol. Na, most kezdj el nyelvet tanulni, - de gondolj bele, hogyha otthon maradsz, akkor mar nem erdemes az angollal, nemettel bajlodni, : sokkal jobban jarsz, ha oroszul es/vagy mandarinul tanulsz, hogy a kinai es az orosz barataitokkal tudjal majd beszelni. Elsore persze eleg, ha megtanulod a "hleba" meg a "malako" szot (tudod, kenyer meg a tej), mert ezek alapelelmiszerek, es ezt fogsz a legtobbet kerni a kedves megszalloktol.
magyar1
@karma1: Ne azt meséld, hogy te hogy jutottál ki, hanem azt, hogy miféle szakmákkal rendelkeznek az afrikai migrásnsok? Miért jönnek Mo-on keresztül minden papír nélkül (nemhogy nyelvtudás meg szakma) No-ba, Ausztriába, stb?
De nem akarok én sem No-ba sem Oroszországba menni, nekem jó itthon, ide születtem csak normális megélhetés legyen és ne kelljen félni kimenni az utcára.
EGyébként minden országban rengeteg munkanélküli és hajléktalan is van a milliárdosok miatt, ahogyan Oroszországban is rengeteg szegény van azért,hogy Putyin és a milliárdosai jól éljenek.
danubeinstitute.blog.hu/2019/01/03/hajlektalanvalsag_sujtja_angliat
karma1
@magyar1: Senki nem akar Magyarorszagra JONNI! ahogy irod, mindenki csak ATMENNE rajta - na, ebben mi a rossz? Ha jobban kezelte volna 2015-ben is a menekult kerdest, de mar akkor sem annak tekintette, ami, hanem politikai toket akart csinalni belole. (Ami vegulis sikerult neki).
Ha nem Gyongyospatan laksz, akkor nem ertem, mitol kene felned kimenni az utcara? Talan ott meggondolando lenne, mert nyomorusagukban valoban lophatnak az emberek. de megsem az a jellemzo, hogy azonnal leutnek, ha kilepsz az utcara. Ahhoz, hogy valaki egy buncselekmeny aldozata legyen, - plane menekulte'! - annak ma Magyarorszagon nagyon kicsi az eselye.
Tudod, amikor meg otthon eltem, akkor a ceausescu elol menekulo GAZDAG ROMANOK (nem erdelyi magyarok!) tizesevel, huszasaval hoztak a roman szegenyeket, akiket a forgalmasabb utkeresztezodesekbe kiraktak koldulni, a fiatal lanyokat meg az ut szelere kurvanak. Este aztan mindenhonnan leszedtek a bevetelt - es mar ekkor is sintersanya volt a rendorfonok! , szoval lehetett volna tenni ellene, De nem tettek semmit!
Mondod az afrikai menekulteket, szaktudas nelkul. Hat igen, de ezek el sem jutnak Europaig, mert nincs ra penzuk! Sem megfizetni az embercsempeszt, sem magukat elelemmel ellatni a hosszu uton. Tehat ez sem igaz. Aki Magyarorszagig eljut, az valamibol tudott annyi penzt csinalni, hogy addig eljusson - es ha Ma.o.-n lett volna tisztesseges menekult-ellatas, akkor ezeket az embereket osszegyujtottek, regisztraltak volna, es a sajat keresuknek megfeleloen tovabbitottak volna a celorszag fele. Mert egy sem akart Magyarorszagon maradni. Ha valaki olyan szerencses volt kozuluk, hogy azonnal egy nyugati orszagba jutott, ott fogadtak oket, gyujtoallomason, tolmacsot kaptak, jogi felvilagositast, orvosi es szocialis kezelest, es/vagy munkalehetoseget. Magyarorszagon azonnal letartoztattak oket, nem kaptak sem jogi, egeszsegugyi, szocialis segitseget, de sokszor kajat SE. Nagyon sok mindent nem tudsz, csak attol rettegsz, amit a fidesz mond.
magyar1
@karma1: tolmacsot kaptak, jogi felvilagositast, orvosi es szocialis kezelest, es/vagy munkalehetoseget - írod, majd először az itt élő és ide adót fizető dolgozó "rabszolgák" kapják ezt meg és után jöhet az idegen.
De nem is érdekelne ez ha nem küldenék ide vissza nemzetközi jog szerint mint fogadó országba a sok segélyre áhítozót. Amikor nálunk 22.800.-ftot kap aki nem tud,bír dolgozni (ez fidesz bűne) addig ne a szomszéd "lovát" etessük míg a miénk éhezik.
RonaGyuri
magyar az, aki beveszi Orbán hazugságait! =))
Lepényleső
...itt viszont a gender őrület kevésbé magyaros neve; aki azt felvetette?
karma1
@magyar1: Magyarorszagon NINCS SEGELY! Plane nincs idegeneknek, akik nem magyar allampolgarok! Es eddig SENKIT nem kuldtek vissza, mert ismerik orban banasmodjat a menekultekkel.
Szoval te is es a hozzad hasonloan megtevesztett emberek teljesen ok nelkul para'ztok, csak azert, mert a fo"ni igy mossa az agyatokat!
Egyebkent orban 2015-16-ban ALAIRTA az EU-ban a kvotatorvenyt - ezek szerint 1294 igazolt menekultet kellett volna befogadnia Magyarorszagnak, NEM INGYEN, mert minden befogadott menekult utan fizetett volna az EU, nemcsak Magyarorszagon, hanem az osszes EU-s allamban megkaptak volna.
Ez a torveny - az elfogadasa ellenere - SOHA nem kerult bevezetesre, - de ezzel a kvotatorvennyel egyidoben orban a letelepedesi kotvennyel, fejenkent 300 000 euroert BARKIT beengedett, papirok nelkul, es adott nekik eletuk vegeig hasznalhato magyar-unios utlevelet, amivel potencialis terroristakat eresztett ra az Uniora.
Szoval az van, amit o mondott: "ne azt figyeljek, hogy mit mondok, hanem azt, hogy mit csinalok"
magyar1
@karma1: Azok a kötvényesek akiket beengedett nem láthatóak, nem balhéznak, nem robbantanak stb.
De azt meséld el nekem, hogy amit küldtem linkeket, az őshonos állampolgárok No-ban, Angliában hogy lettek földönfutók a saját országukban és miért nem azokat támogatják munkahellyel és segéllyel ahol lehet, hogy ledolgoztak már 20 évet?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.