Hatalomra jutása után 12 évvel hirtelen okosabb lett, ehhez "csak" egy orosz-ukrán háború kellett.

A 24.hu cikke szerint Orbán Viktor a Hír TV-ben beszélt arról, hogy a választási kampány jót tett a háborúról szóló vitának, mert leegyszerűsítette az álláspontokat. Szerinte immár teljesen világos, hogy az általa nemzetinek hívott oldal, és mindenki más (a baloldal, állítása szerint) közül ki a békepárti, Orbán szerint nem is kétség, hogy a nemzeti oldal. 

Orbán hirtelen rájött, hogyan lehetne kevésbé függni az orosz gáztól és olajtól

Fotó: Illusztráció/pixabay.com CCO

A kormányfő hosszan sorolta a cikk szerint a kormányzati propaganda érveit, majd arra jutott, hogy 

Ennek a választásnak a tétje a háború. 

A miniszterelnök úgy látja, a politika világában csak a felnőtt, érett lelki alkatú embernek van helye, és szerinte az ilyen, "aki nem azonosul a konfliktus egyik vagy másik szereplőjével."

Szerinte "nem tudunk úgy segíteni az ukránoknak, hogy szétlövetjük Magyarországot is. Az nem segítség, hogyha elzárjuk az orosz gáz- és olajcsapot, és a magyar gazdaság három nap múlva vagy négy nap múlva megáll – azzal nem segítettünk az ukránoknak"

Azt is hozzátette, hogy "ez nem a mi háborúnk."

A cikk szerint Orbán eztán hosszan beszélt arról, hogy miért is nem a "mi háborúnk" ez, magyarázott arról is, hogy Ukrajna oroszok általi lerohanásának milyen történeti, kulturális és geopolitikai alapja van szerinte, és azt is hozzátette, hogy ez két másik ország vitája. Arra is kitért, hogy örülne, ha lenne tengere Magyarországnak, mert akkor lehetőség lenne nagy tankerhajókban szállítani az olajat és gázt. De ilyen nincs, Magyarország csöveken keresztül kapja ezeket az energiahordozókat. 

Tehát lehet erről mesélni, meg mindenfajta fényes terveket szövögetni, de a realitás itt és most az, ha jön, van, ha nem jön, nincs. És nem tudjuk pótolni máshonnan. És ha nem jön, akkor nem az történik, hogy három-négy forinttal több lesz az energia ára, hanem egész egyszerűen megáll a magyar gazdaság, mert nem lesz olaj, nem lesz gáz. Ezért én nagyon, rendíthetetlenül szinte küzdök az ellen az európai álláspont ellen, ami a szankciókat ki akarja terjeszteni a gázra meg az olajra azért, mert ez Magyarország számára kezelhetetlenül súlyos következményekkel járna.

Ugyanakkor a 12 év óta kormányzó Orbán most arról magyarázott, hogy le lehet építeni az orosz energiahordozókat, méghozzá a következő módon:

Nekünk van erre egy magyar válaszunk. Tehát mi azt a választ munkáltuk ki, hogy a következő évtizedben úgy alakítjuk át a magyar energiatermelésnek a szerkezetét, hogy javarészben nukleáris forrásból származik majd, a másik része pedig napenergiából. És ez a kettő együtt kiteszi a mi energiaszükségletünknek több mint 90 százalékát. Ez egy belátható távolságban lévő időpont, ezen dolgozni kell, sok pénzbe is kerül, de lehetséges, meg lehet valósítani. Tehát nekünk van nemzeti tervünk. Persze mindig lesz valamennyi Oroszországból érkező energiaforrás, de nem az a célunk, hogy onnan ne jöjjön semmi, hanem az a lényeg, hogy ne függjünk tőle, mindig legyen más, és ne legyünk kiszolgáltatva

- mondta el.

A 24.hu emlékeztet rá, hogy Orbán Viktor napra pontosan 15 éve, egy fideszes konferencián az orosz energiafüggőség miatt bírálta az akkori szocialista kormány energiapolitikáját, és azt sürgette, hogy Magyarország kötelezze el magát a közös európai energiapolitika mellett. Arról is beszélt  a cikk szerint, hogy az orosz észjárás különbözik a magyartól és az európaitól, mert nem piaci alapú, hanem politikai természetű, az átláthatóság nem érték, és nem a verseny, hanem a monopólium a jellemző ott. Orbán 2008-ban a grúzok elleni orosz támadást is bírálta.

Forrás: 24.hu

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
Ezt azért már sok szakember ugatja évek óta. Minimum azóta, hogy beleállt a Paks 2-be, amiről már tudjuk, hogy eszméletlen pénzlenyúlás már most is. Valószínűleg erre találták ki.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
namihami
Csak a megfelelő emberhez kell fordulni és a világ gondjai máris megoldódnak.
A többi csak sertepertél, aztán jön a zseni és ...
puszt
" hogy javarészben nukleáris forrásból származik majd, a másik része pedig napenergiából"
Ez hülye... Paks2 gyakorlatilag befuccsolt, a napenergiát meg adóztatják ezerrel, ill. korlátozzák a lakóházas telepítések méretét (kb 5 helyett 10Kw kellene, h nullán lehessen egy ház), és nem veszik át csak szarér-hugyé...
Aki Én
Ezt azért már sok szakember ugatja évek óta. Minimum azóta, hogy beleállt a Paks 2-be, amiről már tudjuk, hogy eszméletlen pénzlenyúlás már most is. Valószínűleg erre találták ki.
driv3r
Már bedob mindent, a győzelem érdekében. Képes elmondani mindent és után az ellenkezőjét is hihetően, jól megmagyarázva. Döbbenet!
Al X
Csak ismételni tudom magamat:
"Az ellenzék kampányolhatna hatékonyabban is. Csak Orbán korábbi szónoklataiból összeállított eredeti hanganyagokat kéne bömböltetnie az országjáró autóikból."
propeller.hu/itthon/3788564-orban-vegre-komolyan-oszinten-melyen-akar-beszelni?all#c3317534
Aki Én
@driv3r: Az a döbbenet, hogy a buta szektája ezt nem látja.
Pipás
@KisTehen: Teljesen hülye vagy? Ilyet nem mondott senki!
Yoda69
@KisTehen: Volt 12 eve a tahonak hogy fuggetlenitse az orszagot a ruszkiktol. Ehelyett a keleti nyitast valasztotta es putyin pincsije lett. Total felrevetitte az orszagot, elvesztegetett 12 evet, es lehuzott a budin kb 50 ezer millard forintot, igaz annak nagy resze sajat zsebekbe vandorolt, es talan valamennyi visszarekviralhato belole, ha vasarnap jol seggbe rugjuk a diktatort.
Ehhez te is kellesz! Terj eszhez es szavazz a demokratikus osszefogasra!
Nyírfa
Hogy is van azzal a függéssel, Viktorka? Tudod, azzal, hogy az oroszok már nemcsak a spájzban vannak, hanem a számítógépeitek - számítógépeink - titkos dokumentumait olvasgatják ráérő idejükben, nagy-nagy élvezettel.
Szóval?
terlasz
"nem tudunk úgy segíteni az ukránoknak, hogy szétlövetjük Magyarországot is."
A szokásos kamu duma. Egy NATO-ország szétlövetése a 3. világháború kezdetét jelentené, amitől Putyin is ódzkodik.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.