Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács maga akarja összegyűjteni a levélszavazatokat. Kérdés, tiszta marad-e még így a választás?

Vádak és ellenvádak: választási csalásra készülnek Erdélyben?

Fotó: pixabay.com

A jelenlegi magyar kormányhoz lojális Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) rádiós hirdetésében és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) szórólapján arra kéri az április 3-i magyarországi választások erdélyi szavazóit, hogy ne bízzák a levélszavazatot a postára, keressék vele munkatársaikat – írja az Mfor.hu.

A Román Posta állásfoglalásában becsmérlőnek minősítette a magyar szervezetek kampányát. Megállapította, hogy – noha a társaság pontos neve nem szerepel a hirdetésekben – egyértelmű, hogy az utalás rá vonatkozik, hiszen nincsen más postai szolgáltató Romániában, amelyik a levélszavazatok célba juttatásával foglalkozna, jelentette az MTI.

Azt is közölte: a hirdetések elégedetlenséget váltottak ki a postai kézbesítők sorában, akik az elmúlt hetekben kifogástalanul célba juttattak mintegy háromszázezer választási levélcsomagot. A posta álláspontja szerint a következő lépés az lett volna, hogy a posta juttatja el a levélszavazatokat is a magyarországi választási hatóságnak.

Fotó: pixabay.com

Forrás: Mfor.hu

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

dr. prédikátor
INGYENÉLŐ SZARHÁZI ERDÉLYIEK!!! NANÁ HOGY CSALNI AKARNAK. BECSTELEN GERINCTELEN NÉPSÉG!!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
dr. prédikátor
INGYENÉLŐ SZARHÁZI ERDÉLYIEK!!! NANÁ HOGY CSALNI AKARNAK. BECSTELEN GERINCTELEN NÉPSÉG!!!
namihami
Eljött az idő a felvett pénzek megszolgálásának.
Tisztában vannak vele, hogy a Fidesz veresége az ő aranyviláguknak is a végét jelenti. Kűzdenek is, foggal-körömmel.
(és /szerintem/ a csapok elzárásának drasztikus elzárása egy esetlegesen választott új kormány felé alapvető elvárásunk kell, hogy legyen és el is várjuk)
orsos vendel
A Roman-Magyarok, ha itt adoznak szavazhatnak, kulönben NEM !!!
rokker33
@Macskaszem: de még milyen sokba fog kerülni! És mindegy hogy Orbán vagy Márky nyeri meg ez fájni fog...
namihami
@rokker33: Azért nagyon bízom abban, hogy egy esetlegesen megválasztott új kormány első dolgai között lesz a csapok örökre történő elzárása. És, abban is reménykedem, hogy pl ennek elmaradása rövid időn belül már a saját bukásukkal járna együtt. A nemfideszesek alapvető elvárása ezeknek a piócáknak leépítése.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.