Ha a baloldal nyer, másnap megindulnak a fegyverszállítmányok, és támogatni fogják azokat a javaslatokat, hogy zárják el az Oroszországból érkező gáz- és olajvezetékek csapját – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Fidesz-KDNP kampányrendezvényén pénteken Székesfehérváron, ahol azzal vádolta a baloldalt, hogy már meg is állapodtak az ukránokkal.

Orbán: ha a "baloldal" nyer, másnap megindulnak a fegyverszállítmányokFotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

A Fidesz elnöke a székesfehérvári Városház téren összegyűlt hallgatósága előtt kifejtette: négy évvel ezelőtt is itt találkoztak, "Fehérvár, a mi szerencsehozó talizmánunk", négy éve is "nagy győzelem lett a vége a fehérvári találkozónknak". A statisztikák alapján ha Fehérvár belső részében nyernek, akkor az egész országban nyernek – magyarázta.

Megjegyezte: ez nem kampányzáró összejövetel, hanem a kampányhajrát megnyitó esemény, és a kampányhajrá a legfontosabb része a kampánynak.

Közölte:

"tizenhárom óránk lesz arra, hogy győzzünk vasárnap reggel hattól este hét óráig". Mindent előkészítettek, és az ellenfél is "számunkra kedvező állapotban" van: megbillent állapotban

– mondta.

Úgy vélte, jól állnak a csillagok, de ez semmit sem ér, ha az utolsó nap rendelkezésükre álló 13 órát nem használják ki. "Volt már olyan választás, amikor szombaton nyertünk, aztán meg hétfőn is, de vasárnap vesztettünk" – idézte fel.

"Tegyünk rá még egy lapáttal"

Kiemelte: "Tanuljunk 2002 leckéjéből", legyenek ott és tegyenek rá még egy lapáttal, hogy vasárnap nyerjük meg ezt a választást!

Közölte: sokan mondják, hogy az ellenfél csal. "Mi ebben a meglepő?" – vetette fel.

Úgy vélte, olyan csalást azonban, mint amilyen most történik, "még sosem láttunk".

A mérete megdöbbentő, többmillió embernek összegyűjtik engedély nélkül az adatait, külföldre elviszik, onnan visszahozzák, és az ember anélkül, hogy engedélyt adott volna, egyszer csak mindenfajta üzeneteket kap – magyarázta. Hozzáfűzte: ez nyilvánvaló és egyértelmű törvénysértés.

Orbán Viktor kijelentette:

"nekünk ilyen nehezített pályán, ilyen akadályok mellett is nyernünk kell".

A kampányba október 23-án "álltunk bele igazán", akkor a békemeneten mondták ki, hogy "a mi legnagyobb fegyverünk az összefogás, hogy mi egymásra számíthatunk, ez a mi igazi hátországunk". Továbbá "azt mondtuk akkor október 23-án, hogy harcolni fogunk, nincs annyi dollár, euró, hiába a liberális világsajtó, Gyuri bácsi összes aktivistája, meg a jó ég tudja, mennyi brüsszeli bürokrata, mi, ha összefogunk, a legvastagabb falon is át fogunk menni" – fogalmazott.

Emlékeztetett: a kampány elején azt gondolták, arról kell majd meggyőzni az embereket, hogy két lehetőség között választhatnak.

"Visszatérhetünk a bukott múlthoz, vagy folytathatjuk azt a munkát, amit 12 évvel ezelőtt kezdtünk el"

– mutatott rá.

"Háború vagy béke"

Közölte: azt gondolták, arról kell majd meggyőzni az embereket, hogy "valójában Gyurcsány a főnök, valójában ugyanazok az ellenfeleink", akik mindig is voltak. Úgy érezte, ha ezt jól elmondják, akkor meg tudják nyerni a választást, de aztán kitört a háború, ami mindent megváltoztatott, "a mi kampányunkat is megváltoztatta" – mondta.

A kérdés úgy hangzik Magyarország számára az ukrajnai háborúval kapcsolatban, hogy háború vagy béke

– jelentette ki.

Hangsúlyozta: azt gondolta volna, hogy Magyarországon pártállásra való tekintet nélkül mindenki a béke oldalán lesz majd. Azt gondolta, hogy mindenki azt fogja majd mondani: ez két másik nép háborúja, ez egy ukrán-orosz háború. Mi pedig magyarok vagyunk, ezért nekünk az a dolgunk, hogy ebből a háborúból kimaradjunk – tette hozzá.

Kijelentette, csak a nemzeti oldal adja azt a választ erre a kérdésre, hogy ez két másik nép háborúja, Magyarországnak pedig ki kell abból maradnia.

"A baloldal azonban úgy gondolja, hogy Ukrajna a mi háborúnkat vívja"

– mutatott rá, hangsúlyozva: ez tévedés!

Ez nem a mi háborúnk, amiben mi semmit sem nyerhetünk, de mindent elveszíthetünk – jelentette ki. Azt is mondta: kimaradni úgy lehet, ha nem küldünk katonát, sem fegyvert és nem engedünk át fegyverszállítmányokat az országon.

Hangsúlyozta: az ukrajnai háború kockázata összehasonlíthatatlanul nagyobb az 1999-es jugoszláviaival, mivel két hatalmas ország vívja, amelyek egyike atomnagyhatalom.

Arra is kitért: megértik az ukrán elnököt, aki mindent megtesz, hogy minél több európai országot belevonjon a háborúba, mert ettől remélheti, hogy csökkenteni tudja a vereség mértékét vagy akár el is kerülheti azt. Szerinte a kormányoldalnak nem is az ukránokkal, hanem a magyar baloldallal van vitája.

"És bajunk van azzal, hogy bizony a hátunk mögött már meg is állapodtak az ukránokkal"

– hangoztatta.

Kijelentette: ha a baloldal nyer, másnap megindulnak a fegyverszállítmányok, és támogatni fogják azokat a javaslatokat, hogy zárják el az Oroszországból érkező gáz- és olajvezetékek csapját. Úgy fogalmazott: "ezt nem engedhetjük meg", Magyarország érdekét meg kell védeni.

"Megáll az ország"

Arra figyelmeztetett: ha szankciók alá veszik az energiaszállítást, ha elzárják a csapokat, akkor megáll az ország.

"Feléljük gyorsan a tartalékainkat", és nem lesz üzemanyag, be kell zárni a gyárakat, és nagyon sokan elveszíthetik az állásukat

– tette hozzá.

Leszögezte: "nem kérhetik tőlünk az ukránok, hogy úgy segítsünk rajtuk, hogy közben tönkretesszük saját magunkat, és azt sem akarhatják, hogy ők mondják meg nekünk, hogy mi hogyan segítsünk rajtuk, amikor ők vannak bajban".

"A szívünk velük van", de Magyarországnak ki kell állnia az érdekei mellett, és ki kell maradnia ebből a háborúból – mondta Orbán Viktor. Kiemelte: Magyarország eddig közel hatszázezer menekültön segített már, ezért nem igaz, amit Gyurcsány Ferenc mond, hogy "pocsék ország lennénk". Mi egy nagyszerű ország vagyunk, amely segítséget nyújt, mindent megad azoknak, akik futnak a baj elől – jelentette ki.

A mostani helyzetben a nyugalom, a tapasztalat és a kiszámíthatóság aranyat ér, ne most kísérletezzünk – jelentette ki a miniszterelnök.

Orbán Viktor a nehézségek között azt említette, hogy

az ország mögött van egy világjárvány, mellette egy háború és előtte egy egyre súlyosabb helyzetbe kerülő európai gazdaság.

Hozzátette: a kormány már látott néhány válságot, 2010 óta komoly erőpróbákat kellett kiállnia, megemlítette a vörösiszap-katasztrófát, a dunai és a tiszai árvizet, a menekült- és a migránsválságot, a Covid-járványt, valamint a háborút.

A Fidesz elnöke azt mondta, mindig is támogatta a kezdőket, szereti, ha valaki hátulról fut előre, nem született mindenki ezüst kanállal a szájában. A kormányfő megjegyezte, hogy ő is egy kisfaluból származik.

Úgy folytatta, miért ne jöhetne az Alföldről is bárki, aki úgy gondolja, átveszi az ország kormányrúdját, de ma "veszélyes időket élünk".

Azt javaslom a magyaroknak, ne most kísérletezzünk, ne most próbálkozzunk, most inkább hagyatkozzunk a tapasztalatra, a kiszámíthatóságra és hallgassunk a kipróbált képviselőkre

– közölte, majd a kormánypártok két székesfehérvári jelöltjének támogatását kérte.

"Az anya nő, az apa férfi"

A politikus a gyermekvédelmi népszavazást legalább olyan fontosnak nevezte, mint a parlamenti választást.

Orbán Viktor azt mondta:

"világosan ki kell mondanunk vasárnap is, hogy az anya nő, az apa férfi, a gyerekeinket pedig hagyják békén, meg kell védeni a családjainkat. Meg kell állítani azt a genderőrületet, amely jól láthatóan egyre nagyobb bajokat okoz tőlünk nyugatra".

Szerinte ez a népszavazás egy nagyon fontos kérdést hosszú időre elrendezhet Magyarországon.

A pártelnök azt mondta, a világnak elment az esze, olyan divatok ütik fel a fejüket, hogy az ember csak néz és sose gondolta volna, hogy bele kell írni az alkotmányba, az apa férfi, az anya nő, a házasság pedig egy férfi és egy nő között megkötött, életre szóló szövetség.

Hozzátette:

"a barátaink Nyugat-Európában elaludtak", ott is úgy kezdődött, mint Magyarországon egy-két évvel ezelőtt, egy furcsa divatként, amikor minden összekeveredik mindennel.

Elmondta, ezzel nincs is baj addig, amíg a felnőtteknek okoz ez kihívást. Úgy fogalmazott: "nem vagyunk már mai gyerekek, rólunk már lemaradtak, mi már úgy élünk, ahogy élünk".

De "a gyerekek az egy vörös vonal", a felnőttek majd elszámolnak az életükkel a Jóisten előtt – közölte, kijelentve: nem szabad megengedi, hogy a gyerekek nevelésének jogát bárki elvegye a szülőktől.

Tenni kell a győzelemért

Orbán Viktor úgy értékelt, ha a következő napokban elvégzik a munkájukat, akkor megnyerhetik a népszavazást, a parlamenti választást és megőrizhetik Magyarország békéjét, sikerülhet kimaradni a háborúból.

Kiemelte:

"még két nap van hátra, és aztán partraszállás". Háromnapnyi kemény munkával "megnyerhetünk négy évet, nyerhetünk magunknak négy békés, nyugodt és biztonságos évet"

– fogalmazott.

Kijelentette: 39 óra múlva el kell mennünk, és "el kell vigyük a barátainkat, a munkatársainkat, a családtagjainkat, hogy ott legyenek azon a választáson, ahol eldől Magyarország következő négy éve".

Hangsúlyozta: a munkát becsületesen elvégeztük, lelkiekben, fizikailag felkészültünk, egyetlen feladat maradt.

"Győzzük le az ellenfeleinket, védjük meg a családjainkat, védjük meg Magyarországot, védjük meg Magyarország békéjét és biztonságát!"

– hangoztatta Orbán Viktor.

Forrás: MTI

55 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ábel
Ha a baloldal nyer, másnap megindulhat a csomagolás a várban.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Ábel
Ha a baloldal nyer, másnap megindulhat a csomagolás a várban.
namihami
És, ha a Füstös nyer, akkor még a fuvarkoltseget is megspórolhatjuk, mert orosz barátai behozzák kézben. Némi '44-es és '56-os spéttel...
A Putyuli haverja kisegíti a fuvar árával.
Béla333
Ha a "baloldal" nyer, akkor a maffiózók szerint a Nap hétfő reggel nem kel fel, a Föld forgása leáll.
És ezt a sok birka el is hiszi a főkolomposnak!
Pedig csak egy szebb jövő reménye lenne a hétfő reggel...
Gazella
Hogy lehet minielnök léttére ennyire primitiv legalja roma román geci...olyan baromságokat hirdet, hogy égnek áll annak a haja aki egy kicsit is gondolkodik...
Béla333
A maffia teljes pánikban van! Valamit tudnak az esélyekről, ami nyilván nem kedvez nekik!
Azért vonyítanak ilyen keservesen!
Béla333
Vonyítsatok maffiózók! Fostok a hétfő reggeltől, mi?
134.bátor
Aki rèszt vesz ennek a hazug baromnak a kampányrendezvènyèn,az mind elhiszi!
Különben nem lenne ott... Azèrt valahol elkèpesztő,hogy program nèlkül 12 ève kampányolnak,a gyűlöletkampányukkal. Eddig nyertek is...sajnos a szavazóik mindent elhisznek nekik.
Pokróc
@KisTehen: Ne baxál ki velünk ,annak kampo ,ha egyáltalán volt és nem szemfényvesztésnelk lettél áldozata . Nézzed már a keleti történéseket könyörgünk ! Miről bexélsz egyáltalán ?
Béla333
A maffiózók kihagyták azt a pénzkereseti lehetőséget, hogy bebizonyítsák, hogy Márki-Zay nem mond igazat, hiszen felajánlotta annak a maffiózónak, hogy 1 millió Forintot ad, aki bebizonyítja, hogy hazudott.
De senki nem jelentkezett a pénzért.
Egy mocskos hazudozó banda, a nemzet ellenségei a Fideszesek, egy hazaáruló kormányt szolgálnak ki.
Pokróc
2 napod van szélhámos . Magyarország sosem volt még ilyen pitiáner és szánalmas mint 12 év regnálásotok alatt . Ebből tovább nem kérünk!.Ez nem Magyarország . Magyarország nem ilyen !
Béla333
Hol van itta az O1G által meghirdetett stratégiai nyugalom? Csak hisztérikus uszítást és kiabálást olvasni a maffiózók részéről!
Pokróc
@KisTehen: Konyhapénzen nem fogadok ,érted kis geci ?
Pokróc
Én kérek bocsánatot hogy ezt a szélhámos paraszt trágya álgecit végig kell hallgatnotok néznetek évtizedeken keresztül miközben 1 cm-t nem haladtunk előe.
Pokróc
@KisTehen: Idefigyelj te félignemnormális !
Itt se katona sem hadsereg sem fegyver nincsen amit oda lehetne vinni . Értsed+ szépen .Itt semmi nincsen , mi van nem tájékoztattak erről ?
Pokróc
@KisTehen: Nem nekem kell haladni hülyegyerek ! Az ország nem halad .1 helyben áll 15 éve kb Nemvettedészre ?
Pokróc
@KisTehen: Nagy büdös xar ! Xarabb mint valaha volt ! Ez 1 nagy xarhalom ami itt van .:-(
verőce21
Példátlan az a küzdelem, amellyel eddig megtartottuk a várat, s példátlan az a gyalázat, amely itt a
lipsiket eddig is érte.

Bízom keresztény népünkben, bízom a lelkünk erejében, bízom Szűz Máriában, aki Magyarország patrónája, bízom Szent István királyban, akinek a lelke vele van mindig a magyar nemzettel, és legjobban bízom magában az Istenben!
Induljunk, keresztény-konzervatív értékekben hívő testvéreim!

4x Nem
2x Fidesz !
Nessy
Vitéz Háry János, és Münchausen báró együtt nem tudnak akkorákat lódítani, mint a fidesz, élén Orbánnal!
Pokróc
: Nem nyugatra te Nagyökör (@KisTehen)! Keletre te barom ,olvassad már el a cikk címét legalább ahová írkálsz .
verőce21
A HAZA nem háborúba küld minket, hanem szavazni...!
Nekünk gombáknak ez a csatánk! :)
Nessy
@verőce21: Isten nevét hiába szádra ne vedd! Egyébként ezt is elénekelheti a fidesz, ha már az égiekhez fordul segítségért: " Isten, hazánkért térdeplünk elődbe, rút bűneinket jóságoddal född be!"
Pokróc
@KisTehen: Persze , kivárnak a választási eredményekig mert egyébként térdenrúgják sajátmagukat . Nem tehetnek mást mert kárt okoznak sajátmaguknak . Hülye teljeen nem vagyok itt élek ,érzékelem minden 1-es nap mi az ábra.
Nessy
Apropó, aztán milyen "fegyvert" szállítanánk? Mikor mi is épp most vásárolunk nyugatról, hogy legyen.
verőce21
@Nessy: (19:07) De fogadni mernék, nem ismertél rá Dobó István - átírt - fogadalmára, az utolsó ostrom előtt...! :)
Nessy
@KisTehen: Idéztem a Tízparancsolatból, és egy régi magyar templomi ének első sorait! Nem azt kértem, hogy támogassa bármelyik oldal választási győzelmét.
Nessy
@verőce21: Csak itt nem a törökökkel, hanem saját népükkel szemben kérik az égiek segítségét, ami egy kissé tisztességtelen.
verőce21
@Nessy: Segítséget kérünk, a hazaáruló ellenzékkel szemben...!
Valamit félremagyarázol..., az a tisztességtelen! :)
Nessy
@KisTehen: Na jó, további kellemes jobboldali, keresztényi kampányolást Legyen szép estéd.
Pokróc
@KisTehen: Meguntam a témát .Cső .nemvoltvilágos ?
Béla333
Milyen érdekes, hogy a Propi csak Orbánt ajnározó híreket ad be, de például ezt a hírt nem engedte beküldeni:

"Márki-Zay: 12 év agymosás után is valódi esélyünk van leváltani Orbánt és rendszerét"
telex.hu/valasztas-2022/2022/04/01/marki-zay-peter-rendkivuli-beszed-valasztas-2022

Vajon miért cenzúrázza a Propi ennek a hírnek a beküldését?
kulabombaafityiszre
A fidesz ha nyer másnap a dagadt behívja az oroszokat.
fergeteg
NÉMETORSZÁG MÁR megszorít.
Nem lesz sem gáz sem olaj őszre ha Zajos nyer.
Béla333
Akár meg is indulhatnának, hiszen a Magyar Közlöny szerint a O1G által vezetett kormány erre engedélyt adott.
Egy aljas mocskos hazudozó!
csipetke
Undorító,ahogy orbán hazudozik..Közben a fegyverszállítmányok meg már most mennek rajtunk keresztül. A NATO ellenében orbán nem tehet semmit.Gusztustalan hazug farok.
csipetke
Van egy mondat ebben az idióta rizsában,amit orbán nyomott,hogy .-"az apa férfi,az anya nő,a házasság pedig egy férfi és egy nő között megkötött életre szóló szövetség". A hordájában tisztán látszik,mennyi ilyen "életre szóló szövetség van. Melyik szól egy életre? A második,vagy harmadik házasság?Ha csak rogántonyót,vagy dajcstompit veszem alapul, de ott vannak még a többiek...
ómió
Az efftársak megint legatyásítanák a honvédségünket!
Yoda69
O1G HAZUDIK!
A fegyverszallitas mar reg folyamatban van. Mis is adunk, sot rajtunk keresztul is megy a szallitmany.
csipetke
@Yoda69: 11:27 Most meg már letagadni se tudja,mert megjelent a határozat a Magyar Közlönyben. Nem kapkodták el,hogy hivatalosan is megjelenjen,mert már febr.25.-én engedélyezték,hogy fegyvereket szállítsanak rajtunk keresztül.
Gazella
@KisTehen: nagyon ostoba... zsirháj marad megszünteti a rezsirizsát, a babavárót, a csók-t az árstopot. mert nincs az a pénz amivel ellensúlyozná a milliárdos nagyság rendű államadóságot. a 13 havi nyugdij is csak egyszeri volt.
ómió
@Horizont: Figyu, Barom efftársnő! "Lemaradtál" Maki efftársad - ő az "ellenzék"(!) - "homíliáiról"? Ezért nincs lövésed se, mit akar az "ellenzék"? De miért kell ezt másokra hazudnod? Úgy az efftársi?
Eladott Ország
Az ukránoknak fakardot sem küldünk, de ha az oroszok rajtunk keresztül akarnak fegyvert szállítani, az rendben van. Orbán ismét megmutatta, hogy Putyin csicskája, és kész hátbaszúrni Európát.
ezalenyeg.hu/data/articles/183/1833/article-183338/signal_2022_03_01_14_09_23_378_focuspointscale_w800_h450_fx0_fy0.jpg?key=dc0006e2c1ce2d93aa16e83052808459
De az oroszoknak nagy mázlia volt, hiszen nem messze volt egy csicskájuk, Orbán Viktor, akit nem zavar egy kis árulás. Szívesen hátba szúrta az EU-t, a szomszédokat és az egész nyugati világot, hogy jóban legyen Putyinnal. A fegyverek pedig szépen meg is érkeztek a szerbeknek.
ezalenyeg.hu/data/articles/183/1830/article-183001/cikk_buksi_2_focuspointscale_w800_h450_fx0_fy0.jpg?key=da8d4e7eb444354a1308258a3dd83f2f
ómió
@Horizont: Túl rekedt a gigád, Barom efftársnő! Csak nem túlzottan elszorítja Böszme efftársad ánusz-záróizma? De, ne izgulj! Nagyobb agyhalott már sehogy sem lehetsz!
fergeteg
Nem mer Márki sem küldeni fegyvert.
Csak leáll a 3. metró,gáz helyett fával fűts,kocsit csak hétvégére,húst az ukrán katonának.
Érezd a baloldali összefogás erejét.
Ftomi
Orbán Viktor saját kezűleg írta alá az a Kormányrendeletet, mely szerint SZÁLLÍTUNK FEGYVEREKET HAZÁNKON KERESZTŰL
Ha ők nyernek szinte biztosra vehető, hogy belesodródunk a HÁBORÚBA!

Magyarország mindig az aljas "hintapolitikusai és vallási vezetői" miatt került HÁBORÚBA, melyekből mindig VESZTESEN kerültünk ki!

Én a BÉKÉT választom!
Béla333
Béla333: ha a maffia nyer, holnaptól folytatódik az ország lerablása! Hogy törjön el a keze az összes bűnöző politikusnak!
Galway
@KisTehen: Ha a baloldal nyer, levágják a teheneket!
ómió
@Horizont:(14:05) Barom efftársnő! Tükörbe nézve mindig így "bíztatod magadat"? És mégis képtelen vagy kusikálni?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.