Facebook-posztban foglalta össze gondolatait Török Gábor, Magyarország egyik legismertebb politikai elemzője.Török Gábor elemzett: ez várható a vasárnapi választáson
Fotó: ATV

Mint írja, látszólag kétszereplős verseny, de valójában döbbenetes az aszimmetria.

A kormány és az ellenzék helyzetét nem lehet egy lapon említeni. Erőforrásokban, lehetőségekben, szervezettségben, hangerőben, propagandában, professzionalizmusban ebben a kampányban (és ebben a ciklusban) is felborult a pálya. Éppen ezért egészen más körülmények között kampányolt az egyik és a másik oldal, egészen különböző kihívásokkal szembesült és más feladatokat kellett (volna) megoldania

- írja Török.

Úgy véli, az ellenzék egyetlen területen mérhető a Fideszhez: a szavazótáborok nagyságában. Orbán Viktor tartja össze a Fidesz táborát, és Orbán Viktor viszi el szavazni a kormányváltást akarók táborát is. 

Török Gábor emlékeztet: az előző három parlamenti választás előtt  a kutatások átlagban 5 százalékpontot is meghaladóan felülmérték a Fideszt.

Ha most is ez a helyzet, a listás végeredmény szoros lehet,akár még enyhe ellenzéki fölény sem elképzelhetetlen.

Ha nem, akkor a Fidesz győzelme valóban megközelítheti akár a kétharmados parlamenti többséget.

Forrás: Facebook

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Béla333
Nem értem miért nem merik/akarják kimondani az u.n. elemzők, hogy amit látunk választás név alatt az egy közönséges csalás, bűncselekmény. A törvénnyel ellentétben a Fidesz és a kormány milliárdokat költ az emberek meggyőzésére plakátokon, szórólapokon, stb. Akkora a média felülete, annyi TV, rádió isteníti a bűneiket, amivel szemben csak a lelkesedés van.
De így is sikerülni fog! Sikerülni kell!
Hiszen eddig már 16 évet éltünk ennek a bűnözőnek az arrogáns kormánya alatt, ami alatt lecsúszott, elszegényedett az ország! Elég volt belőlük!
Változást akarunk!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Béla333
Nem értem miért nem merik/akarják kimondani az u.n. elemzők, hogy amit látunk választás név alatt az egy közönséges csalás, bűncselekmény. A törvénnyel ellentétben a Fidesz és a kormány milliárdokat költ az emberek meggyőzésére plakátokon, szórólapokon, stb. Akkora a média felülete, annyi TV, rádió isteníti a bűneiket, amivel szemben csak a lelkesedés van.
De így is sikerülni fog! Sikerülni kell!
Hiszen eddig már 16 évet éltünk ennek a bűnözőnek az arrogáns kormánya alatt, ami alatt lecsúszott, elszegényedett az ország! Elég volt belőlük!
Változást akarunk!
Eladott Ország
Török Gábor világ életében egy köpönyegforgató seggnyaló volt. Ha most más lenne hatalmon, akkor meg ott nyalizna. A nyalizás a lényeg Töröknek, nem más, de majd megy a levesbe, megkapja valós jussát, mint a többi szarházi szemforgató. Ugyanolyan megélhetési gyökér, mint pl. a tv2-ős lotyó Marsi Anikó és rársai , aki Fosványoson’ az első sorban tapsikol a kokós kocsmás Pistával. Török egy szimpla megélhetési megmondóember, az Orsós-diktatúra bukása után, azt is letagadja, hogy valaha a fideSS nek a zsúrpubija volt. Íme a teniszbajnokok ...
sp-ao.shortpixel.ai/client/to_auto,q_lossy,ret_img,w_960,h_720/https://kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2018/08/tenisz.jpg
Németh István
Ez a török gábor nevezetű senkiházi, politikai szélhámos, a hazugságaiból élő - csoda, hogy ezért fizetnek neki, ráadásul nem is keveset - szóval senkiházi valóban elhúzhatna, a lópaci farka alatti likba!
Arról nem akar viszont regélni senki, hogy a mai államigazgatási rendszerben valójában az államhatalom felelős vezetői >> a megválasztottak miért nem intézkednek egy agyzavart, nyilvánvalóan orvosi eset, többszörösen önmaga részéről bizonyítottak alapján elmebeteg állatkert mint a maki-zaj (nehogy mán nemest csináljak belőle egy "Y"-al) a megérdemelt helyére kerüljön! Persze elég neki a csempés vízsugaras szoba napi 24 órában, hogy a szájából kifröcsögő zaj mindig ellegyen takarítva!
Szóval a kormánynak ki kell vizsgáltatnia,hogy az orvosi társadalom megfelel-e az elvárásoknak, a saját hivatásaikat leszarva, semmibe vesznek egy súlyos kezelést igénylő helyzetet! mert ugye végtére is valami élő sejtféle veszélyezteti az emberiséget! Ez az orvosoktól minimum emberi, bocsánat HUMANISTA elvárás! (ha ugye egy kutya kínzás 3 év, akkor a valós emberek zavarása minimum 5 év! Nem?)
134.bátor
Mint az idöjárás jelentès...lehet eső,lehet szèl...
RonaGyuri
elemzett volna???
az elemzés jelentése (Encyclopædia Britannica): "a detailed examination of anything complex in order to understand its nature or to determine its essential features"
Németh István
Na mivel a válaszomat a geci propeller törölte basszátok szájba a hazaáruló kurva anyátokat!
Úgy látszik ez a stílus kell, mert a normálisan megfogalmazottakat amelyből okulhatnátok is, azonnal TŐRLIK!! Úgy hogy tubákoljatok a hosszú cickóból de a paripáékéból!
vitriol
Török Gábor elemzése: "Lehet eső, lehet hó, de lehet napsütés is!"
justhpeter
Egy elemző, aki nem jut el odáig, hogy ki fog nyerni, mennyivel és miért, az csak egy primitív pénznyelő jósda. Nincs vesztenivalója, legfeljebb valamiért nem jön be az elemzése, de ebben az esetben az elemzés a semmitmondással nem helyettesíthető.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.