A szombati Magyar Nemzetben jelent meg egy nagyinterjú a miniszterelnökkel.

Orbán az ellenzéki összefogásról: „Mindent kockára tettek, és vasárnap mindent el fognak veszíteni”MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Ha békét akarunk, akkor a nemzeti oldalt érdemes választanunk, aki háborút szeretne, támogassa a baloldalt

– üzente a miniszterelnök választóknak.

Orbán Viktor a kampányt úgy értékelte: nagy meglepetés számára, hogy a „cudar körülmények” ellenére Magyarország „józan állapotban van”, és az emberek a legbonyolultabb nemzetközi összefüggéseket is „kristálytisztán átlátják” – szemlézi a beszélgetést az MTI.

Pontosan értik, hogy ez a voksolás egyben választás háború és béke, belesodródás és kimaradás között, s közben ott segítenek az Ukrajnából menekülőknek, ahol csak tudnak

– mondta, de azt nem tette hozzá, ezt mire alapozza. Egyik politikai oldalnak sem célja ugyanis a háborúba való bevonódás.

Leszögezte: ez nem Magyarország háborúja, de bennünket érintő háború, hiszen a szomszédunkban tombol, és nemcsak eltévedt lövedékek, hanem megtervezett harci cselekmények is kerülhetnek kőhajításnyira a magyar határtól, például, ha fegyvereket szállítanánk Ukrajnába, akkor bármelyik pillanatban várhatnánk a szállítmányokat megsemmisítő katonai csapásokat.

Ukrajnával kapcsolatban felhívta a figyelmet, Magyarország emlékszik arra, hogyan bántak az ukránok a kárpátaljai magyarokkal,

és tudja, hogy azok a „nyugati képzelgések”, amelyek Ukrajnát mintademokráciának állítják be, a „terep nem ismeretéből” adódnak.

Oroszországgal kapcsolatban pedig úgy fogalmazott: „nem kétséges, hogy a felelősség a háborúért az oroszok vállát nyomja, bármilyen úton jutottak is erre a döntésre”.

Ugyanakkor  Magyarország segít Ukrajnának, de nem azért, mert a mi háborúnkat vívná, hanem azért, mert Oroszország háborút indított ellene és létében fenyegetett állam lett. Úgy vélte: vannak nyugati országok, amelyek úgy akarják elrendezni a háború utáni világot, hogy teljes szakadás álljon be nyugat és kelet között, de ez egész Közép-Európának, benne a magyaroknak is rossz lenne.

Arra a kérdésre, nem tart-e attól, hogy ezzel a távolságtartással kisebbségben vagy akár egyedül marad Európában,

úgy válaszolt: a magyar kormány álláspontja a többségi álláspont, hiszen a NATO is azt képviseli, hogy a háborúból ki kell maradnunk, nem vállalhatunk semmilyen fegyveres konfliktust a NATO határain túl. Hozzátette: az EU-ban bonyolultabb a helyzet, de a nagy országoknak, a németeknek, a franciáknak hasonló a véleményük, mint Magyarországnak.

Arra a felvetésre, hogy a visegrádi országok szövetsége viszont „megroppant”, a kormányfő úgy reagált: a V4-et mindig is kihívás elé állította az a tény, hogy a négy ország másként gondolkodik a keleti politikáról. De – szerinte – a V4 nem geopolitikai szervezet, nem is erre jött létre, hanem arra, hogy az EU-n belüli vitákban a közép-európai érdekeket közösen képviselje.

A V4 ezt az eredeti küldetését a jövőben is jól ellátja majd, e téren nincs semmiféle nézetkülönbség

– értékelt.

A miniszterelnök a gazdasági helyzettel és az inflációval kapcsolatban úgy fogalmazott: „felhős az ég”, ezért is biztat mindenkit arra, hogy szavazzon a Fidesz-KDNP-re, mert tapasztalt, higgadt, a nemzeti érdekekért mindig kiálló kormányra lesz szükség.

Orbán Viktor riasztónak nevezte, hogy a német infláció meghaladta a 7 százalékot, és 10 százalék fölé is ugorhat, a másik nagy gondnak pedig azt tartja, hogy a többféle válság – az infláció, a háború, az unió déli államainak eladósodottsága és a brüsszeli energiapolitika – most már összeadódik. Azt szorgalmazta: rá kell bírni Brüsszelt, függessze fel, hogy klímavédelmi célokból, előre megtervezetten emeli a hagyományos forrású energia árát.

Magyarország védi a családokat, de erőteljes európai inflációellenes politikára is szükség van, amelynek a középpontjában az energiaárak leszorítása áll –hangsúlyozta, hozzátéve, figyelnünk kell arra, Németország hogyan birkózik meg saját inflációjával, mert, „ha nekik nem sikerül, akkor nekünk is nehéz lesz”.

A gyermekvédelmi népszavazásról azt mondta: ezzel gátat vethetnek „a gender szóval eltakart politikai és ideológiai” nyomulásnak.

Orbán Viktor kijelentette: nem tart attól a felállástól, hogy a baloldal összefogott, és „egyetlen alakzatban” száll szembe a Fidesszel.

Mindent kockára tettek, és vasárnap mindent el fognak veszíteni. Össze nem férő programok, össze nem illeszthető értékrendek, egymást kizáró szellemi tartalmak, egymást korábban legyőzendő, sőt megsemmisítendő ellenségnek tekintő pártok gyűltek egy táborba, a morális önfeladást választva

– fejtette ki. Hozzátette: nincs nagyobb veszedelem bármely politikai közösség számára, mint ha elveszti az önazonosságát. Ezt a politikai hazárdjátékot egyetlen dolog tehetné elfogadhatóvá: a győzelem. De az a miénk lesz, ha vasárnap mind ott leszünk – szögezte le Orbán Viktor.

Forrás: MTI

50 hozzászólásarrow_drop_down_circle

lampa laz
"Ha békét akarunk, akkor a nemzeti oldalt érdemes választanunk,"...akkor már el is estél b+, hiszen te állandóan harcolsz minden és mindenki ellen.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Gazella
@Shikari: szharkari.. Zsirhájodék rendesen fogják a szavazatokat hamisítani az online világában..És ez nem tisztességes nyerés, hanem szavazat hamisítás.
Még valami. elfelejtetted, hogy az EBESZ minden hol jelen fog lenni a szavazóbázisokon.
Logogrif
Kecóka ! erre mondják máshol : "..be too big for ones' boots..." magyarul : kiskegyed egy nagyképű,aki még adja a bankot...
Nyírfa
@lampa laz: 16.45

Láttam! Egy áthúzásokkal tarkított sajtpapír! Igazi miniszterelnöki színvonal! :))))
verőce21
Az ellenzék annyira ki van szorítva a kommunikációból, hogy csak az ellenkezőjét tudta mindig mondani, mint a helyes kommunikációt folytató Fidesz!

Nem kétséges, hogy annyi hülyeség után, amit így összehordtak, bukásra vannak ítélve...
csak úgy....
@verőce21: szar lesz neked ha fölébredsz .. :) farkasom,a lopósok min te gályarabságra kerülnek! szántód -tihany között ti fogtok környezetbarátságosan evezni..
Lepényleső
Csak az ilyen biztos a dolgában aki már több hónapja ismeri a "választási eredménynek mondott adatot"?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.