Növekszik a pesszimizmus az ellenzéki eredményváron. 

A sörpadoknál mérte fel a 24.hu az ellenzéki szimpatizánsok hangulatát.

A rosszkedv annak tudható be, hogy a jelenlegi állás szerint kétharmada lesz a Fidesznek.

Próbálok optimista maradni, de mindjárt öngyilkos leszek

– nyilatkozta egy egyetemista a lapnak.

Másik két fiatal is eléggé ki van borulva.

Ez rosszabb, mint négy éve

-így az egyik.

Négy éve az volt, hogy lefeküdtem este tízkor, és amikor felébredtem narancsban volt az ország. Most ugyanez néz ki

A másik azt mondja: “Ez egy vicc. Nincs egyetlen nem ellenzéki ismerősöm, erre a Fidesznek van kétharmada.”

Nagyon el vannak keseredve, de több asztalnál is ehhez hasonló beszélgetés hallható a 24.hu szerint.

Mindeközben a Fidesz és a Mi Hazánk eredményváróján vidám a hangulat, amiről ITT írtunk. 

Forrás: 24.hu

34 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kormanyos63
@Nyírfa: Félrebeszélsz, és hülyeségeket írkálsz Nyírfa már megint!
Leírom amit gondolok, hátha megérted!
MINDEN szavazókörben VOLT ellenzéki számlálóbiztos, tehát ott nem tudtak csalni, mivel azokat az adatokat, eredményeket viszik fel a szerverre, amit többször többen is átszámolnak, és leokéznak!
Tehát nem volt semmiféle adatközlési anomália, csak próbálod megmagyarázni, és relativizálni a súlyos vereség okát a buta fejeddel!
Ezt MZP miatt buktuk el, ez nem is kérdéses, mégha ezt egyesk nem is akarják elfogadni!
Rossz döntés, óriási hiba volt őt választani miniszterelnök-jelöltnek!
Látszott, hogy igazából az ellenzéki pártvezetők sem álltak mögötte, mellette, és akkor még az ellenzéki szavazók egy részéről nem is beszéltem, akik soha nem tudták őt elfogadni!
Én is köztük voltam!
MZP mostantól egy politikai hulla, és nagy valószínűséggel az ellenzék is atomjaira fog hullani, csak idő kérdése!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
volvós
megmutyizták...mint az eddigi " választásoknál " !!!
Macskaszem
Meghekkelték az oroszok. Nem hiába nyalta Putyler seggét a geci.
Pálinkás Pál
nem kellett ehhez semmi hekkelés...elég volt márki...én már tavaly ősszel mondtam, mindenki lehurrogott...mégis igazam lett...
levarosbukta
@Pálinkás Pál: Pontosan! No meg az sem tesz jót, hogy Gyurcsány nem tűnt még el a porondról. Neki köszönhet az újabb 2/3-ad.
division
@volvós: @Macskaszem: Félrebeszéltek, itt most nem volt semmiféle mutyi.
division
@Pálinkás Pál: Nem hurrogott le mindenki, ez nem a vírusról szól most. Számomra egyértelmű volt a Fidesz győzelme, de ekkorára azért nem számítottam.
Nyírfa
@Macskaszem: 22.42

Ki is ellenőrzi a választási informatikai rendszert? Csak nem a 4iG?
Nyírfa
@levarosbukta: 22.59

Ha olyan okos, felvilágosult ember lennél, mint Gyurcsány, akkor ez a kommented nem született volna meg. De nem vagy sem olyan okos, sem olyan felvilágosult, mint ő, ezért nem is érdemelsz jobbat mint a fidesz.
FLETÓ
"Négy éve az volt, hogy lefeküdtem este tízkor, és amikor felébredtem narancsban volt az ország. Most ugyanez néz ki..."

Most még jobb!
volvós
@division: ááááááááááááá, tényleg nem volt, csak a sok " idegen " szavazó pár kiló krumpliért, ugye ??
Yoda69
Egy végtelenül lebutitott, agymosott, ostoba emberekből álló ország lettünk. Szomorú látni hogy hova süllyedt ez a büszke öntudatos nemzet. Meg rosszabb belegondolni hogy most mi vár ra. Nagyon nagy árat fogunk a rovidlatasunkert fizetni.
kormanyos63
@Nyírfa: Most biztosan nem hekkelték meg a szervereket, mint 2018-ban!
Az összes szavazókörben voltak ellenzéki szavazatszámlálók, így a csalás lehetősége teljesen ki volt zárva!
Óriási földindulásszerű gyözelmet aratott a fidesz, még nagyobb arányban győztek, mint 2018-ban!
Újra 2/3-duk van, és bejutott sajnos a náci mi hazánk mozgalom is a parlamentbe!
Én már az előválasztás után mondtam, és írtam, hogy MZP alkalmatlan, és esélytelen arra, hogy leváltsa az orbán rezsimet!
Karácsony Gergőt, vagy Dobrevet sokkal esélyesebbnek tartottam, és Óriási hibának tartpttam, amikor Gergő visszalépett MZP javára!
Igaza lett Lézer Jankónak, amikor pár napja azt nyilatkozta, hogy MZP vasárnap este már politikai hulla lesz!
Bejött neki, most MZP visszakulloghat Vásárhelyre polgármesternek!
Az ellenzék valószínű hogy ezekután szét fog darabjaira hullani, mert hiába fogtak össze, nem voltak képesek leváltani orbánpatkányt, és a fideszmaffiát!
Ezek után nyugodtan mehetnek a kukába!
Nyírfa
@FLETÓ: 23.57

Azt hiszem, lájkoltalak, de, kérlek, hagyd figyelmen kívül, totál téves.
percsi
@Nyírfa: Azt olvastam (nem hivatalos), hogy Lölő cége ellenőrizte a választást, számolta a szavazatokat.
Nyírfa
@percsi: Igen. De nem ő a közvetlen tulajdonos, hanem , azt hiszem, Jászai. A cég a 4iG.
Oly könnyű "tévedni" a barátok javára. Egyébként azt olvastam is, hogy több helyen adatközlési anomália volt.
percsi
Ekkora győzelem csak csalással lehetséges. Ezelőtt nem járta az országot az ellenzék, most megtette, mindig sok ember vette körül őket, kizárt a tiszta 2/3-s győzelem.
Mi lesz velünk? WC papírra való sincs a kasszában!
kormanyos63
@Nyírfa: Félrebeszélsz, és hülyeségeket írkálsz Nyírfa már megint!
Leírom amit gondolok, hátha megérted!
MINDEN szavazókörben VOLT ellenzéki számlálóbiztos, tehát ott nem tudtak csalni, mivel azokat az adatokat, eredményeket viszik fel a szerverre, amit többször többen is átszámolnak, és leokéznak!
Tehát nem volt semmiféle adatközlési anomália, csak próbálod megmagyarázni, és relativizálni a súlyos vereség okát a buta fejeddel!
Ezt MZP miatt buktuk el, ez nem is kérdéses, mégha ezt egyesk nem is akarják elfogadni!
Rossz döntés, óriási hiba volt őt választani miniszterelnök-jelöltnek!
Látszott, hogy igazából az ellenzéki pártvezetők sem álltak mögötte, mellette, és akkor még az ellenzéki szavazók egy részéről nem is beszéltem, akik soha nem tudták őt elfogadni!
Én is köztük voltam!
MZP mostantól egy politikai hulla, és nagy valószínűséggel az ellenzék is atomjaira fog hullani, csak idő kérdése!
division
@volvós: Idegenek is jártak itt krumpliért? Basszus, nem láttam az űrhajójukat:-)
Pálinkás Pál
@division: nem a fidesz fanokról beszélek
levarosbukta
@Nyírfa: Semmi köze ennek az én okosságomnak, de látszik a hsz-edből hogy azért világosabban látom a szomorú tényt. Nagyon sok ember szemében Gyurcsány maga a patás ördög és bármilyen jó az ellenzék ha mögötte ott van. Ami vigasztalja MZP-t, hogy Dobrev is pont ezért nem nyert volna.
Nyírfa
@levarosbukta: Ha világosan látnál, akkor látnád azt a szomorú tényt, hogy minden valamire való ellenzékit addig karaktergyilkol a fidesz, amíg az elbizonytalanítható, manipulálható réteg el nem hiszi a vádakat. És, amíg a társadalom olyan szinten megvezethető mint azt a tegnapi választások eredménye mutatja, addig a kormányzó párt nem fog felhagyni a bűnbakképző stratégiájáéval.
Tudod, mi a tisztánlátás? Hogy mindig keresed az okot, mi miért történik, és felméred, hová vezethetnek az okozatok. Tény, hogy ehhez a vizsgálódáshoz nem árt , ha a birtokunkban van az elfogulatlan, befolyásmentes gondolkodás képessége.
Toller Béla
Alaposan elemezni kell ezt a pofára esést, és négy év múlva könyörtelenül ki kell irtani a fekélyt az orszgból ! Ennyike ! Hja, ha még akkor marad belőle valami !
csak úgy....
ennek a fidesz gyözelemnek ismét nagy ára lesz, a tanult fiatalok tömegesen fogják elhagyni az országot ,- oszt maradnak a nyugdijasok és a shikari féle buta parasztok!
Nyírfa
@csak úgy...: Tömören és velősen ez a lényeg. Ha ebben az évben nem történik gyökeres fordulat, akkor ennek az országnak lőttek.
Tudod, milyen nehéz, milyen fájdalmas azzal szembesülni, hogy ilyen szerény intelligenciájú a magyar nép?
De mondok ennél cifrábbat is: egyszer el kezdtem kutatgatni, hogy a megalapozott, megérdemelt hírnévre szert tett magyarok valójában milyen nációhoz tartoznak. Miután javarészt erdélyiek, szlávok akadtak a horgomra, felhagytam a keresgéléssel. Ennyit az ősmagyar legendáról, az ezeréves büszkélkedésről.
Tele van a hócipőm vele.
ómió
Szuicid késztetés? Látjátok, efftársak! Még Ukrajnába se kell mennetek!
vacsi
"A sörpadoknál mérte fel a 24.hu az ellenzéki szimpatizánsok hangulatát."
Na, ez mindent elmond az ellenzék híveiről...
Aki Én
,,Növekszik a pesszimizmus az ellenzéki eredményváron. "

Már a várfalon vannak?
division
@Pálinkás Pál: Nem vagyok Fidesz fan, sőt nem keveset agyaltam azon, kire szavazzak. A pedagógusokhoz és a víruskezeléshez való hozzáállásuk nagyon nem tetszett, majd meglátjuk most miként kezelik majd.
fergeteg
Kisfiaim ez Magyarország ! Lehet tanulni,dolgozni és jól élni.
Na látjátok ezért kell gyorsan az általunk finanszírozott egyetemjeiteket,ahová jártok felülvizsgálni.
S kiirtani a túlzott libsi,neomarxista LMBTQ tanoknak az írmagját is.
Mos ez meg fog történni.
Ha nem tetszik szabad a külföldi tanulás,munkavállalás. De itt nem kavarjátok a nyugati szart.
Nyírfa
@FLETÓ: tegnap 21.06

Tény, hogy ittam egy liter Rooibost. Te viszont válthatnál terapeutát, mert nem látszanak az eredmények.
FLETÓ
@Nyírfa: Inkább neked kéne egy szemész szakorvos! Talán még rendbe hoz! Utána tisztán fogsz látni!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.