Ungár Péter stratégiai hibának tartja, hogy jobboldali jelöltje lett az ellenzéknek – hangzott el ATV Egyenes beszéd című műsorában.

Ungár Péter: hiba volt Karácsony Gergely visszalépése

Az  LMP politikusa szerint a fő problémája az ellenzéknek az, hogy nem igazán ismerik azt az országot, amiben politizálnak, azokat a kérdéseket, amik foglalkoztatják az embereket.

Nem hiszi, hogy a választás azon múlt, hogy a jobbikos szavazók nem mentek el szavazni, hiszen olyan körzetekben veszített az ellenzék, amelyeket a baloldal fellegvárának tartottak eddig, és korábban Medgyessy Péter vagy Gyurcsány Ferenc nyert.

Ungár stratégiai hibának tartja, hogy Karácsony Gergely visszalépett, és  jobboldali jelöltje lett egy baloldali centrumú közösségnek. „Az Orbán-kormánynak nincs jobboldali ellenzéke, mert az a jobboldal.” 

Szerinte Márki-Zaynak is van felelőssége abban, ami történt. Hibának tartja azt is, hogy a programba bekerült például az a pont, hogy privatizálnak az egészségügyet, miközben „ez egyszer már a baloldal végét jelentette”.

Az LMP is alakíthat frakciót a következő Országgyűlésben – erről beszélt képviselőjük, Ungár Péter hétfőn az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

Az ellenzéki politikus elmondta: úgy állapodtak meg a DK-val – "és magabiztos vagyok, hogy ezt tartani fogják" –, hogy

Gyurcsány Ferenc pártja kisegíti az LMP-t, ha nem lenne elegendő képviselőjük a frakcióalakításhoz.

Erre a vasárnapi eredmény tükrében szükség lesz, hiszen egy országgyűlési képviselőcsoport létrehozásához minimum öt parlamenti képviselő szükséges. Az LMP az egyesült ellenzék listájáról három helyhez juthat, míg Csárdi Antal egyéni választókerületben szerzett mandátumot Budapesten.

Ungár Péter azt is elmondta, hogy a közös listán a soron következő LMP-s jelölt Bakos Bernadett, így várhatóan vele alakíthatnak frakciót.

Forrás: MTI, atv..hu

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
""De utólag már sopánkodni kár...""
Már mikor mondtam?
""Kiugrott jobboldali fideszkatolikus kutyából nem lesz ellenzéki szalonna!""---megintvírom és nem vesztett semmit magából. Ahogy az se, hogy ""Orbántégla"".
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
namihami
""De utólag már sopánkodni kár...""
Már mikor mondtam?
""Kiugrott jobboldali fideszkatolikus kutyából nem lesz ellenzéki szalonna!""---megintvírom és nem vesztett semmit magából. Ahogy az se, hogy ""Orbántégla"".
human
Ha Karácsonnyal jár így az ellenzék, akkor meg Karácsony volt hibás választás, ugye?
Qqberci
@Kanji: Karácsony visszalépésével megbicsaklott az egész előválasztás. Lehet, hogy akkor ott nekik jó ötletnek tűnt, de akkor is az előválasztás hitelességének megkefélése volt...
verőce21
Összefoglalva: A sok vidéki agyhalott, nyomorog, de a Fideszre szavaz...! :)
Gazella
Valóban hiba volt Karácsony vissza lépése.
Macskaszem
Karácsony maga mondta, hogy ő nem is akart miniszterelnök lenni, csak rábeszélték, mert egy akaratgyenge f@sz. Félszívvel nem lett volna szabad elvállalni a jelöltséget sem. Rendesen megkönnyebbült, hogy átadhatta MZP-nek. Neki pont megfelel a polgimesterség, nem is akart ennél többet. Kár érte siránkozni.
ómió
Most meg már mekkmesteri "sikerekre" vágytok, efftársak!? Azokat a dugók meg a "méhlegelők" hírdetik!
kereső
@Macskaszem: Mindettől függetlenül, ahogyan az a "visszalépést" intézték, az gyomorforgató volt- és nagyon fideSS-es stilusú. Ne bántsuk MZP-t még most sem? Akkor nem kellett volna dicsérnie a NER-t, és orbán-t amit megtett számtalanszor, hergelve ezzel is a valóban ellenzéki balos szavazókat. sorolhatnám még napestig- de minek.
Dr. Proktor
@sgl: Igazad van, de ugyanaz a hibája mint az egyesült ellenzék pártjainak, nem választani akarják a jelöltet és finnyáskodni, hanem kiválasztani! Ezért is buknak míg meg nem tanulják a leckét...
Macskaszem
@kereső: Elismerem, nekem sem tetszett több megnyilvánulása, de nem finnyáskodtam, elmentem rájuk szavaztam, mert még így is százszor jobb lett volna, mint ami lett.
kereső
@Macskaszem: Én is szavaztam.Ezért is van jogom kritizálni az ellenzéket- egytől -egyig. Mindet-és mindegyiket , majd ha arra kerül a sor. Nem vagyok Varga-Damm Andrea, aki most az fb.-n osztja az eszét, persze időben kiszállt- mert neki nem derogál az a jakab féle jobbik, miközben vastagon benne vannak a fideSS ilyen nagy arányú győzelmében. A helyében, és sokak helyében inkább hallgatnék.
justhpeter
Karácsony kiugrása nem bűn volt hanem árulás. Pontosan azért, mert a kiugrás pillanatában Márki-Zay mögött még a pulikutya sem állt. Egyszemélyes "párt" sokára tud csak társadalmi támogatást szerezni, annyi idő meg nem volt hátra.
Nyírfa
Szóval, beültök a Parlamentbe. Azt hiszitek, ennek e döntésnek a nyomán nem fog tovább csökkenni az ellenzéki tábor? Lehet, sőt, valószínű, hogy titeket tényleg le kell váltani. Nem Márkival, majd, egy új generáció megcselekszi.

Gergely, ha felelőst keresek, a kiinduló pont te vagy. Te voltál a gyökér, amiből kinőtt a bukásfa. Felteszem, nem vonod le a konzekvenciát. Lehet, hogy veled vagy Klárával, netán Jakabbal is veszítettünk volna. De ekkorát, biztos, hogy nem.
Most bent fog ülni az ország házában, ami szent kellene, hogy legyen, 142 fasiszta.
És ezek mellé képesek vagytok besorolni? Nem hiszem el, hogy még ezt is meg kell érnünk.
puszt
@Nyírfa: Gyalázat volt, h az "összefogás" nem bírt ki 6-7 hónapot, h ne basztassák egymást!
Gyalázat volt, ahogy MZP-t a megállapodások ellenére a szánkba tolták egyértelműen Dobrev helyett!
Gyalázat az eredmény, amit összehoztak, de lehet, h jobb is, m ezek bemutatták, hogyan jöttek volna ki egymással kormányon!
Ezek után nincs mivel foglakozni, várni kell a jelszót, talpra, kaszára!
Nyírfa
@puszt: Higgadj le! :) Most gondolkodni kell.
Yoda69
Az sem segített volna, hogy ha karácsony nem lép vissza és dobrev nyeri az elválasztás.
Két oka volt a bukasnak:
1. A Jobbik elvesztette szavazóinak 60-70%at akik a fidesszre illetve a mi hazánkra szavaztak
2. A hazug háborús retorika miatt a 10% bizonytalan szavazo nagy része a fidessre x-elt

Ezen a két tényen egy valami tudott volna segíteni a független tájékoztatás, ami viszont nincs. Úgyhogy felesleges azon rugozni mi lett volna ha. Nézzünk előre, hogy de a parlamentbe NEM SZABAD BEMENNIE az ellenzéknek, hogy legitimaljak a diktatúrát
Havanagi
@Nyírfa: És a favoritja MZP még felajánlotta az együttműködését Orbánnak.Kari Geri az Egyenes beszédben semmi megbánást nem tanúsított,az Egonnal folytatott beszélgetés alatt,teljesen hidegen hagyja a vesztés.Rüheltem akkor is,amikor az előválasztásnál ráborult MZP-re,ölelgette.Mit mondjak,két geci.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.