A választási vereség másnapján sem igazán sikerült még lehiggadnia Jakab Péternek, a Jobbik elnökének – derül ki abból az interjúból, amit az ATV-nek adott.

Jakab: "épp eleget mostuk Márki-Zay Péter szennyesét, hogy én most már ezt ne akarjam tovább megtenni"

Jakab az Egyenes beszéd című műsorban folytatta vasárnap éjjeli kirohanását Márki-Zay Péter ellen, és a közös ellenzéki miniszterelnök-jelölttel kapcsolatban úgy fogalmazott,

 "nagyon sok hibát elkövetett, amit sajnos a választók megbosszultak. És nemcsak jobboldaliak, hanem baloldaliak is".

A Jobbik elnöke kijelentette, országjárása során nem a Fidesz politikáját kellett megmagyaráznia, hanem Márki-Zay rosszul vagy kiforgatható módon megfogalmazott mondatait.

Azt is leszögezte, a Jobbik marad a néppártosodás útján – enélkül nem is lehetett volna tagja a párt az ellenzéki összefogásnak. Az eltűnt ellenzéki szavazókkal kapcsolatban Jakab Péter úgy vélekedett, 

akik vonzalmat éreztek a régi Jobbik sok esetben a szélsőséges kijelentéseket is megtűrő kommunikációja iránt, elmentek a Mi Hazánkhoz vagy a Fideszhez. 

Jakab Péter közvélemény-kutatások alapján arra a megállapításra jutott, hogy a Jobbik 250 ezer bizonytalan szavazót tudott becsatornázni az ellenzéki együttműködésbe. Mint elmondta, rájuk szerinte a miniszterelnök-jelöltnek kellett volna vigyáznia.

Az elmúlt fél évben pedig hiába jártuk a vidéket, hiába hordoztuk a véres kardot, hogy most szavazni kell, mert most van itt az esély, nem tudtuk megmagyarázni Márki-Zay Péter hibás kijelentéseit

- mondta a Jobbik elnöke.

Arra a kérdésre, hogy miért nem ment el vasárnap este az ellenzék eredményvárójára, azt felelte:

"Úgy éreztem – és mérges is voltam –, hogy az elmúlt hat hónapban épp eleget mostuk már a miniszterelnök-jelölt úr szennyesét ahhoz, hogy én most már ezt ne akarjam tovább megtenni."

Arra a kérdésre, hogy nem szándékozik-e lemondani, Jakab Péter azt válaszolta: nem mond le. Négy éve Vona Gábor Jakab szerint „csúnyán és gyáván levonult a csatatérről”, „cserbenhagyta a sajátjait” – fogalmazott a Jobbik elnöke.

Forrás: atv.hu

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
Hova tunek a jobbik szavazok? Egy korzetet se tudtak behuzni egyeniben. Azert Jakab helyeben elgondolkoznek ezen is.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
verőce21
Lehet egy erős tippem? egy dk-jobbik vs. mszp-párbeszéd-lmp-momentum szakadásra? :)
Gazella
Jogosan rohant ki Jakab!!
Igaza van hogy ennek a kétdurranásos balfasz rohadt narancs érzelmű geci majzaynak a szennyesét kellett megmagyarázni.
Én eazem szerint amikor az első baklövését megcsinálta ezaz undormány majzay, azonnal kiállitottam volna a pörgésből.
Igaza van Jakabnak, hogy a rengeteg ellenzéki szimpatizáns (legtöbben a DK-sok) intett be ennek az unszimpatikus majzay fördeménynek.
verőce21
Az ATV-n már tegnap megfejtették, a rossz idő sokat segített a Fidesznek a győzelemhez...! :)
dr. prédikátor
DE TE SE MOSDASD MAGADAT!!! EGY SZEKÉREN ÜLTETEK, MINDANNYIAN FELELŐSEK VAGYTOK AZÉRT HOGY ISMÉT A FITYMASZ NYERT!!!
Pálinkás Pál
@Béla333: látod, megint a te embereden bukott a dolog...18-ban szélbernin, most a makimajmon...keresd vissza..,tavaly írtam neked, maki a bukta záloga
Dr. Proktor
@dr. prédikátor: Mindegyik párt önmagát fényezte, nem az összefogást tolta...
Dr. Proktor
Csúnya beszólás volt régebben de igaz: összefosás volt...
ESCOBAR
"Késő most már mindezt újra átgondolni,
Elkésett a békevágy.
Késő már a múltat újra értelmezni,
Kényszerpályán a világ..."
Dr. Proktor
@dr. prédikátor: A legjobb hadvezér is elveszti a csatát megfelelő hadsereg nélkül, pláne ha nem a legjobb!
Itt mindenkinek megvan a saját felelőssége!
Túlbecsülték a népesség kétharmadát, ők csak jelszavakat képesek befogadni, a náci és a kommunista politikusok ezt tökéletesen alkalmazták! "Tanulni, tanulni, tanulni", "A zsidók elveszik az élettered" "Arccal a vasút felé"...
A piktor utódja Viktor pedig "Háború vagy béke?"
Eladott Ország
"Az ellenzék lényegében a választást követően megszűnt létezni, hiszen olyan politikai vereséget szenvedett, amit már nem lehet mivel magyarázni. A választók akár így, akár úgy, de arról döntöttek, hogy nekik nem kell egyik párt egyik jelöltje sem. Vagy a nulláról kezdik teljesen ismeretlen, ámde fiatal emberek, vagy ez az ellenzék még vegetál pár évig, és négyévente felveszi a fizetését, úgy tesz, mint aki harcol Orbán diktatúrája ellen, de pontosan tudja, hogy soha nem érhet el semmit. De igazából nem is neki kellett volna ezt elérni, hanem a szavazóknak, akik előtt megvolt az esély arra, hogy örökre megváltoztassák ezt az országot. Mondjuk ezt meg is tették, csak nem pozitív értelemben, hiszen mostmár a legtöbb épeszű demokráciában úgy gondolnak ránk, mint Európa fekete lyukára, és sajnos okkal. A diktátorok előbb-utóbb, de mindig elbuknak. Sokszor akár nem várt módon, annak ellenére is, hogy korábban óriási támogatottságuk volt. A legnagyobb mozgatórugó egy valódi, súlyos válság tud lenni, amely miatt még a vidéken is megéreznék azt, hogy a kormány valamit elbaltázott. Ha nem lenne tűzifa, nem lenne elég nyugdíj, vagy munka, akkor nagyon gyorsan fordulna a kocka. Kérdés, hogy okozott-e akkora hiányt most Orbán, hogy az hamarosan megszorításokhoz vezessen. Borzasztóan le vagyok törve és nem is tudom, hogy mit érezzek, de feladni akkor sem lehet, mert Magyarországon nem csak kétmillió Fidesz szavazó él, hanem közel 10 millió ember."
Dr. Proktor
@Eladott Ország: Másfél millió ember nem szünhet meg létezni, ergo az ellenzék marad! Le kell vonni a tanulságot a vereségből, újraszervezni magukat és megerősödve újra színre lépni, ez a megoldás!
A vezetők buktak csak meg, mert képtelenek megújulni, képtelenek az általuk képviselni akart tömegek akaratát megismerni, önmagukkal szemben elnézők, társaikkal szemben pedig vehemensen kritikusok, lásd Jakab kirohanása.
Hibás a második sor is a vezetők mögött, ők többnyire az áhított politikai és/vagy gazdasági koncért hajtanak.
Márki-Zay-t nem hibáztatom, ő kihozta azt ebből az ellenzéki katyvaszból amit csak lehetett, nem hibátlanul, de majd tanul belőle és legközelebb, Hódmezővásárhelyt majd profitál belőle...
Yoda69
Hova tunek a jobbik szavazok? Egy korzetet se tudtak behuzni egyeniben. Azert Jakab helyeben elgondolkoznek ezen is.
ómió
Pedig igazán "sikerrel" harmadoltad meg a saját frakciódat, Parizer efftárs! "Bizalommal várhatod" az elnöki újraválasztásodat!
jesz
Jakab (is) rábaszott..nem lett miniszter(se)...
Toller Béla
Igaza van, ez az ember a kampány idején lett valaki ! De nehogy átessen a másik oldalra, a Jobbiktól sokan elpártoltak, és nem csak a szélsőséges fasiszták, hanem számos egyszerű kispolgár is. Csak ezeket érdemes visszaszerezni !
Csizmás Kond
...ha már vége a parizerzabálásnak, a krumliszezonnak a gatyamosásnak na meg a családjának, most mihez kezd ez az ugribugri ?
pécsi
@Csizmás Kond: Remélem elmegy a keleti végekre, osztja az észt és a parizert a menekülőknek- szigorúan "társadalmi munkában". És még vigyen egy zsák krumplit is magával.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.