A hatpárti ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje megköszönte Gyurcsánynak, hogy a kampányban hátrébb lépett. Szerinte a kormányoldali propaganda volt a fő ok a vesztésükben, mert az 12 éve agymosást folytat, és így bármilyen képtelenséget is mond, sikerül azt sokakban elültetnie.

A Partizán vendége volt hétfőn Márki-Zay Péter, a hatpárti ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje, akitől a hvg.hu szemléje szerint Gulyás Márton először azt kérdezte, hogy mivel magyarázza a kormánypártok jelentős győzelmét.

Márki-Zay interjú: a baloldal szavazói megvoltak, a Jobbik viszont elvesztette a saját voksolói kétharmadát

Márki-Zay Péter, az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje, a Mindenki Magyarországa Mozgalom elnöke beszédet mond a az Egységben Magyarországért eredményváró rendezvényén, a Városligeti Műjégpályán az országgyűlési választás és gyermekvédelmi népszavazás napján, 2022. április 3-án  Fotó, címlapkép: MTI/Illyés Tibor

A cikk szerint a hódmezővásárhelyi polgármester egy országot járó ismerősének tapasztalatait összegezve válaszolt: 

Két okot mondtak, mi miatt a szavazók általában a Fidesz felé hajoltak. Az egyik az Gyurcsány – ez már nagyon régóta fennáll –, a másik a háború.

Úgy fogalmazott, most ennek ennyi a megfejtése, de megjelölte a valódi okot is, ami szerinte a propaganda volt, mert 

tizenkét év agymosás után bármilyen képtelen hazugságot úgy bele tudnak ültetni az emberek agyába, hogy sajnos nagyon nagy mértékben tudják befolyásolni a választásokat.

Márki-Zay Péter azt is elmondta, hogy mindenki más eredményt várt előzetesen, ekkora Fidesz-győzelemre senki nem számított. 

Volt egy halvány reményünk, hogy meg lehet nyerni ezt a választást, de senki sem gondolta, hogy kétharmadot szerezhet a Fidesz, még az exit pollunk (…) alapján is a listán többségben lett volna az ellenzék

- mondta el a műsorban.

A vereség stratégiai okaiként a cikk szerint a már korábban is említett propagandát és az ellenzéki összefogás modelljét jelölte meg a politikus, mivel elmondása szerint az ellenzéknek az volt a célja, hogy a 2018-as választás minden egyes problémájára megoldást találjanak.

Az egyfordulós választás okozta kihívásra volt válasz az összefogás, a csalások ellen az ellenzéki szavazatszámlálók delegálása, a propaganda ellen pedig igyekeztek mindent megtenni, hogy eljuttassák az üzeneteiket a választókhoz. 

Engem az taglózott le elsősorban, hogy ezekre mind megadtuk a választ, és az eredménynél ez sajnos nem látszik. Az eredmény ugyanolyan katasztrofális, mint volt négy évvel ezelőtt. A modell nem jó

- mondta el a Partizánban Márki-Zay, aki szerint ami 2019-ben az önkormányzati választáson működött, az most nem tudott. 

A műsorban felmerült, hogy az ellenzéknek közel egymillió szavazója tűnt el a 2018-as választáshoz mérten. Márki-Zay azt válaszolta, egy hónappal ezelőtt már ők is mérték, hogy a 2018-ban Jobbikra szavazók legalább egyharmadát nem tudják megszólítani, de a választás napján kiderült, hogy az arány valójában kétharmados. 

Igazából a Jobbik volt az, aki elveszítette a szavazóit, akinek a szavazóit mi elveszítettük

- mondta, és hozzátette, a kormányoldali folyamatos gyurcsányozás kifejezetten nekik, a korábbi Jobbik-szavazóknak szólt, ha pedig a

baloldalt veszítettük volna el, mint ahogy most egyes ellenzéki politikusok mondják, abszolút tévesen, akkor nem a Mi Hazánk került volna a parlamentbe most, hanem a Kétfarkú Kutya Párt.

A baloldali szavazók azonban a vásárhelyi polgármester szerint megvannak, és bár volt olyan aggályuk, hogy a baloldali szavazók öt százalékát az ő személye fogja esetleg távoltartani a választástól – januárban volt egy ilyen mérésük, arra alapozták ezt –, végül ez nem következett be, minimális volt a lemorzsolódás abból az irányból.

Azt is látjuk, hogy általában nem a Fidesz szavazatai nőttek – bár egy százezres bővülés van a listán például –, hanem az ellenzékre leadott szavazatok száma csökkent. De hát a Fidesz kampánya az elmúlt fél évben elsősorban az ellenzéki szavazók elbizonytalanításáról szólt. A személyes lejárató kampány is, de a háborús üzenet is

- mondta el Márki-Zay a Partizánban, aki köszönetet mondott Gyurcsány Ferencnek, a Demokratikus Koalíció elnökének, amiért nem szerepelt a közös lista látható helyén és a kampányolást is visszafogta.

Amit mi tudtunk tenni azért, hogy megnyugtassuk azokat, akiket Gyurcsány Ferenc személye zavart, azt megtettük

- magyarázta, és szerinte nem volt hiba ezt kérni az egykori miniszterelnöktől, mivel a méréseik azt mutatták, hogy 7-8 százalékot is veszített volna az ellenzéki listás szavazatokból, ha Gyurcsány neve is látható rajta.

A cikk szerint Márki-Zay a műsorban is párhuzamot vont a magyar kormányzat és a náci Németország propagandája között, és ismét elmondta, hogy Hitlert még 1945 áprilisában is megválasztották volna a németek, legalább kétharmaddal.

Elég volt a propaganda, ahogy a kommunizmus idején is elég volt a propaganda, és Orbán idején is elég a propaganda.

A műsorvezető Gulyás Márton többször rákérdezett arra, hogy nem gondolja-e,  hogy egyes üzenetei – a migránsszámláló vagy a fideszes politikusok vélt szexuális orientációja – elriasztotta a szavazók egyes rétegeit, de a volt miniszterelnök-jelölt ezt minden alkalommal visszautasította.

Az én véleményem szerint a stratégia rendben volt. Az ellenzék egysége megvolt, azokat a billegő szavazókat, akik a romák, a fiatalok és a konzervatívok, beállítottuk az egységbe, ott voltak a szavazatszámlálóink, 27 ezer önkéntes, ott volt az előválasztás, 106 győztes jelölttel indultunk. Négy év alatt a stratégiát fölépítettük. Lehet, hogy stratégiai hiba volt az, hogy nem volt ellenzéki MTI, ez az egy kérésem, követelésem nem teljesült, ezt nem tudtuk megcsinálni, de hogy a propagandán ment el a dolog, az agymosáson ment el a dolog, abban én biztos vagyok

- magyarázta és hozzátette, abban viszont tévedett, mikor azt gondolta, hogy Orbánt a saját rendszerében le lehet győzni.

Ugyanakkor Márki-Zay szerint nem azon múlott a vereség, hogy nem tudta érdemi szövetségesévé tenni az ellenzék két, eddig legerősebb pártját, a DK-t és a Jobbikot. Ha ugyanis nyert volna az ellenzéki összefogás, akkor ez a két párt "aratta volna le a győzelem anyagi és személyi hasznát, nem én" – fogalmazott. Azt azonban hozzátette, a pártok is többet tehettek volna azzal, ha minden üzenetet megosztanak, szerinte Orbán háborúellenes retorikáját is sikeresebben lehetett volna semlegesíteni, 

ha nemcsak én mondom el százszor, hanem az összes ellenzéki politikus is. Hát akkor ez az én hibám.

Arra a kérdésre, hogy miért a családjával állt a színpadra vasárnap késő este, miért nem álltak mögötte politikusok, azt felelte, hogy azt az üzenetet akarták átadni, hogy "tessék itt maradni Magyarországon, küzdjünk együtt, ne adjuk föl".

A Partizán műsorában Gulyás Márton megkérdezte Márki-Zay-t arról, hogy beül-e az országgyűlésbe, vagy nem. A politikus azt válaszolta, határozott döntést még nem hozott, de ezt elsősorban városa, Hódmezővásárhely fogja eldönteni, ugyanis ott Lázár János egyelőre 150 szavazattal vezet, ám még visszavan a levélszavazatok megszámlálása, és bízik abban, hogy győzni fog.

Ha azt láttam volna, hogy mi Vásárhelyet mi kétharmaddal hozzuk, akkor nyugodtan mondhattam volna, hogy ott hagyhatjuk Vásárhelyet, mert Vásárhely rendben van (…). De egy ilyen kiélezett helyzetben azt gondolom, hogy Vásárhelyet nem lehet magára hagyni

- magyarázta, és hozzátette, hogy nem távozhat a politikából, mert sok százezer ember van, aki összefogott, amire nagyon nagy szükség van szerinte, mert nehéz idők jönnek.

Forrás: hvg.hu, Partizán

26 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
ómió
Szóval, akkor, nem az volt, hogy sem a "rezsicsökkentésedből", sem a "békepolitikádból" nem kértek a választók?
Csizmás Kond
..de mintha ő is letagadta volna a baloldaliságát ?...most akkor hogy is van ?...vagy csak azt a zagyva beszédet folytatja mint a kampányában ?
kereső
Egyet azért nem értek. Még az előválasztás időszakában, az első forduló után nézegettük az eredményeket , és teljesen érthetetlen volt számunkra Jakab Péter 4. helye- azután jöttek a hirek, hogy jobbikosok szerte az országban MZP-nek kampányolnak, és úgy nézett ki a dolog, hogy MZP lenyúlta Jakab mögül a jobbikot. Senkinek nem tűnt ez fel, az okosok közül??? Hogy itt valami nem gömbülyű, finoman fogalmazva?
Most, ha nagyon durva akarnék lenni, akkor azt mondanám, hogy ez volt a vezércsel- és ezt a fideSS boszorkánykonyhájában főzték ki, és ezért nyert MZP fideSS-es szavazatokkal a második fordulóban. ERz kellett ahhoz, hogy lejárassák Jakabot-és néppárti fordulatot hajtson végre a jobbik, és ezzel együtt lehet egy nagyot ütni a "baloldalon".
Összeesküvés elmélet? Lehetséges.
És mindehhez megtalálták a leggyenghébb láncszemet, Karácsonyt.
Sámannus
Pétert mindig radikálisabb hangvételre biztattam ez az ő igazi hangja. Az önkritika remélem ezt is jelenti.
Szevasztok
A nagy előjátéknak ,hatalmas szopás lett a vége.Ezek vagytok.
rokker33
A Jobbiknak óriási hiba volt belépni ebbe a csürhe csótány bandába! A szavazókat elveszitették a becsület odalett és a Mi Hazánk kapta meg ! Nekik külön gratulálok a jobbikra soha többé nem szavazok ,még ha kilépnek a csótány pártból akkor sem!!!
RonaGyuri
A legfontosabb ok:
az ellenzék le-baloldalazása duma átjött, vuszint az, hogy a választás tétje Putyin vagy EU elsikkadt! =))
nyuggerpasi
Gyalázat,ahogy a pártok vezetői mosakodnak.Az ővék a pártjaik egyéni jelöltjeinek kudarca. A Jobbiknak pl. hány jelöltje nyert a körzetében? Ezen múlott.
Gazella
@rokker33: nem csak mi hazank... hanem zom a fideszre szavazott...
Gazella
@sgl: kommunkációt csak a majzay csinálta.
A többi fönöknek kuss volt a neve. Erre illene emlékezned...
Németh István
Valahol azt észre kellene venni, hogy az ideológiák kora kezd lejárni! A nemzetek érdekszférájának egyre tisztábban érzékelhető elvárásai jelennek meg! Sajnos egy diktatórikus vezetésnél, mint a németeknél. pl- és nyugaton alapvetően a sajtó megfojtása és agyoncenzúrá-zása okán a nép meg van butítva! Leginkább csak hülye véleményeik vannak! Ezek meg sajnos ellenségeskedési hangulatot váltanak ki!
A magyarországi gyakorlat is egyértelműen ezt bizonyítja >> megfelelő program és nemzet-érdekű elképzelések, tevési tervek nélkül hatalomvadászattal bizalmat szerezni EGYSZERÜEN NEM LEHET!!! Aztán ha van hatalom és abból adódóan a nemzet polgárainak kisemmizése valósul meg - magyarul a polgárok rendre a hosszú cicit szívják az inflációtól kezdve az adóemelésig, a rezsinövelésig, a nyugdíjak és a fizetések megvonásáig, stb. ezzel nem lehet bizalmat kreálni! Mint ahogy azzal sem, ha folyamatosan alázzák azt az irányító, vezető szervezetet amelyik pontosan tesz és egyre többet tesz a polgárok érdekében! Aztán vannak sajátos akár egy témakörre leszűkített bigott hírverések, amelyek szakágazati szakmaiatlan hírverésbe realizálódnak - hangulatkeltési céllal! Pl. itt van a mi hazánk mozgalom, át-estek a ló túloldalára a covidos diktatúrájukkal! Undorító amit e téren csináltak! Volt, van védelem, aki igénybe vette az lehet szerencsésebb, aki nem annak az a saját gondja! De, hogy egy magát valamire való szervezetnek tartó gyülekezet, begyepesedjen egy voltaképpen állami döntési hatáskörben hozott nemzetvédelmi intézkedésbe és azt tegye amit ez a szerencsétlen gyülekezet csinált ez azért megdöbbentő! (persze ez egy példa volt)
Tehát a nemzeti érdekek a polgárok érdekeinek elsődlegessége a legfontosabb tényező! A választók azt látják, érzik, hogy a jelenük és várhatóan a jövőjük jobbítása várható-e, és milyen mértékben! Ezt, sajnos felmérni sem lehetett, de sejteni sem a kormány ellenes mindenféle szedett- vedett csoportosulásból. A téma az alázás, a gyanúsítgatások sorozata volt, a...
Gazella
@nyuggerpasi: figy.. a pártok nem kampányolhattak.. csak a jelöltek.. édes kevés az, hogy a virágszüz jelölt aki elsőnek indult , s mellette nem tudott kampányolni a fönök, mert nem engedte a majzay.
Gazella
Nem szabadott bna ennek a kethengeees hetgyerekes narancsos unszimpatikus fordeménynek engedni hogy o legyen az ellenzek minielnok jeloltje
Dr. Proktor
@Németh István: "Sajnos egy diktatórikus vezetésnél, mint a németeknél. pl- és nyugaton alapvetően a sajtó megfojtása és agyoncenzúrá-zása okán a nép meg van butítva!"
Hol német Orbán?
Dr. Proktor
@Gazella: Csak Gyurcsányt küldte hátra (okkal-joggal) - erre illene emlékezned...
Pálinkás Pál
temiattad te büdös bunkó...ugyanolyan okádék vagy,mint a puhos..
kormanyos63
@Gazella: Igazad van Gazella, teljesen egyetértek veled!
Én mindig is azon a véleményen voltam, hogy MZP alkalmatlan, és esélytelen az orbán rezsim leváltására!
Sajnos ez vastagon be is igazolódott, mert vele nagyon súlyos vereséget szenvedett az ellenzék!
Németh István
HE-HE-HE!!! senki nem teszi fel a kérdést melyik "JOBBIK"-ra gondolt! A jobb oldalra, vagy a jakab-féle jobbikra! Mert az egyik az a keresztény-demokrata polgári nemzetképviselet a maga konzervatív-izmusával! Ugyan is a baloldal az eleve a kommunista orientáció volna a maga moslék liberalista > fasiszta, nyilas, antiszemita, rasszista, valójával!! A "jobbik" az nincs az amolyan csőcselék forma > a jakabnak még azt is sikerült tönkrevernie amelyik a vonaféle seggfej által még megmaradt, és valamelyest számított volna!
kereső
Miért is nem álltak mögötte a "szövetségesek"??, amit a 444 és számosan mások is úgy hiányoltak/hiányolnak. Itt a megfejtés: ez is csak és kizárólag róla szólt. Mint az egész kampány- nem a hatpárti szövetségről, annak szükségességéről és előnyeiről, arról a "nemzeti minimumról", amely olyan elengedhetetlenül szükséges lenne az , hogy az ország kitörjön ebből az orbáni révületből, és bűvkörből.
Itt van ami a tudósitásból kimaradt:
"amikor a műsorvezető rákérdezett, mi az oka, hogy az esti eredményvárónál senki nem állt mögötte a színpadon, vajon egyetlen párt sem vállalta fel a vele való szereplést hiszen ez egy közös project volt, így a vereségnek is közösnek kellene lenni, arra MZP kategorikusan kijelentette, hogy ez az ő kérése volt, hogy csak a családja álljon ott körülötte, mert ezzel akarta jelezni, hogy nincs szándékában elhagyni az országot, mint azt sokan feltételezik. "Odaállítottam a gyerekeimet, azaz a családomat, hogy mindenki lássa, mi maradunk...(?)." A színpadképhez pedig csak MZP hatalmas portréi adták a díszletet. Ott állt tehát a hatalmas színpad, körben az ő kinagyított képe, rajta pedig a Márky Zay család apraja nagyja. Gyakorlatilag nem tette lehetővé, sőt nem is volt számára természetes, hogy miután ez a választás egy országról és a benne élők sorsáról, jövőjéről, azaz a változásról szólt, és ő az ellenzék azaz a pártok miniszterelnök. jelöltje volt, az a minimum, hogy az abban résztvevők, közreműködők alias sorstársak jelen legyenek - a "stábom" ugyan dolgozhatott, de nem mutatkozhatott, mert a kapitány másként akarta! Jól látható, hogy az ellenzék valamennyi pártját, elnökeit, és jelöltjeit saját stábnak tekintette csupán. akik fölé magasodva ő fényesen kiemelkedik és megdicsőül."
fergeteg
Igy van az amikor külföldről betelepített ügynök próbál nyilvánosan, egy elfogadott kormányt megdönteni.
A Jakab Péteretekre meg alig szavaztak. Szomszédom is fideszes lett. Egy részük meg Toroczkaira
nyomta.
fergeteg
Márki az am. Demokraták ügynöke.
Megnézem én meddig polgármesterkedik ezek után?
terlasz
"ami 2019-ben az önkormányzati választáson működött, az most nem tudott. "
Az volt a legnagyobb különbség, hogy te 2019-ben nem voltál ott minden bokornál csak H.m.vásárhelyen. Gy. akkor intenzívebben volt jelen.
Túl Zayos volt a mostani kisajátított önjáró kampányod.
Gazella
@Szevasztok: szopni akkor fogsz amikor megszunnek a családi támogatások.. és 2x annyi adót fogsz befizetni mint amennyi most van.
Lepényleső
Úgy tűnik itt mindegy mit akar a közakarat,- egy ember számlálja a voksokat,
s amely nem őt magasztalja égre-földre,- az dicsőítheti a szemetes kosarakat?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.