Kicsi, párszáz fős, borsodi településekről van szó.

Ez az a három falu, ahol minden szavazó a Fideszre ikszeltMTI/Balázs Attila

A 444.hu sorra vette a leginkább fideszes településeket az országban. 39 olyan települést találtak az országban, ahol a választók több mint 90 százaléka a Fidesz jelöltjére szavazott vasárnap. Érdekes, hogy ezek többsége az ország szegényebb régióiban található, tizenhárom Borsod megyében.

Nyolc erősen fideszes település van Baranyában, hat Somogyban, kettő Szabolcsban, kettő Szolnok megyében, egy Hajdú-Biharban, egy Hevesben és egy Zalában. De találunk két példát Vas megyében (Nemesmedves, Iklanberény), és egyet Győr-Moson-Sopronban is (Vadosfa) is.

Három településen – mindhárom Borsod megyei falu – Bódvalenkén, Fájon és Gadnán mindenki a fideszes Riz Gáborra és Demeter Zoltánra szavazott.

Többnyire kistelepülésekről és néhány száz szavazóról van szó. A Szolnok megyei Tiszabura az egyetlen kivétel, ahol ezernél többen szavaztak, a Fidesz mégis 90 százalék felett teljesített.

A kiugróan fideszes települések eredménye kilóg a statisztikából, de nem annyira, és a jelenség sem annyira gyakori, hogy ez rendszerszintű visszaélésre utalna. 

Forrás: 444.hu

36 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
@KisTehen: Megnéztem Pest megyét. A gazdagabb részek, gazdagabb választókerületek sok esetben nem fideszesek.
Viszont az ország legszegényebb, legelmaradottabb részei mind.
Budapest meg egyáltalán nem fideszes.
Ne bagatellizáljuk el ennek óriási jelentését.
És erre itt az egyik válasz:
,,Jogszabályi hiányosságok, nem azonos médiaviszonyok, sérülő szavazategyenlőség, nyomásgyakorlás, szavazatvásárlás, megfélemlítés, konstruktív viták hiánya, korlátozott hozzáférés bizonyos információkhoz, probléma a levélszavazatok ellenőrzésével, visszaélés az állami erőforrásokkal. Csak néhány probléma az ENEMO jelentéséből."
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
lampa laz
Olyan lepukkadt ország leszünk, h 4 év múlva mindenki a fideszre fog majd szavaz 1 kg húsért.
Eladott Ország
Mért mondjátok ezt Magyarországon nincs szegénység a fidesz felszámolta ez a kép is a lukszust mutatja 3 az egyben szoba, fürdő, WC, egyben ezt kívánom a 133 bátor politikusnak és slepjeinek . Ha reggel felkelnek ne tudjanak mást csinálni csak szarni járni egy ilyen helyen. Ez a XXI. századi magyar feudalizmus. B@sszátok meg!
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/176143544_1095098054303434_8630758038567377555_n.jpg?_nc_cat=101&ccb=1-5&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=OoHClSZAzkoAX-K7G2P&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=00_AT_vuuRpjPMpSrYlcg1SXiC7LF5yFy0HrHAiDU7XWyqTfw&oe=6270BB06
Az országban 4,1 millió háztartás van. Ezek közül 976 ezernek van villany, 554 ezernek gáztartozása. Magyarul 4-ből 1 magyar olyan háztartásban él, amelyik időben nem tud fizetni... lakhatási szegénység.
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t39.30808-6/274115259_486115733135386_6958554455431291296_n.jpg?_nc_cat=110&ccb=1-5&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=JRWMzu-xYokAX8oiHi7&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=00_AT8_sdEVyKTKRnqR_TXQx3jOofBgyCR92NU3C22H25ayTQ&oe=6252F1C5
Magyarországon a gyermekek 40,9%-a van kitéve a szegénység és társadalmi kirekesztés kockázatának. Ezzel a számmal a legmagasabb kockázatú országok között vagyunk Európában. Köszönhető a fideszes tolvaj, gazember hazaáruló bandának.
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/122875203_853321125412310_4539866886771779109_n.png?_nc_cat=101&ccb=1-5&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=2s1MlCb2DrMAX_cKgK-&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=00_AT9PBF1OtZydLXuj0aaBVzj18IfFgtAQLngWw4A5uqL_9g&oe=62716837
Bástya Béla Elvtárs
@Eladott Ország: Menj inkább moziba!!!

kepfeltoltes.zapto.org/public/20220406071239LES MISERABLES.jpg

Itt a következő valósághű alkotás!!!
Eladott Ország
@Bástya Béla Elvtárs: ma, 07:10 ♦ Önnek egy üzenete érkezett a SWIFT-rendszerből...
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t39.30808-6/273956327_4927176684037265_4189384522051677869_n.jpg?_nc_cat=106&ccb=1-5&_nc_sid=dbeb18&_nc_ohc=LvRhAJcerfwAX9Pvnfd&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=00_AT9tt3-463PyNVGQj70D3A5kbQDY1ijJ5DzyrUMNeP2ECg&oe=6251B91A
Szavazz a seggre!
a.disquscdn.com/get?url=https%3A%2F%2F64.media.tumblr.com%2F3572e6cb6c62313321d0bbb8ba3e0cb5%2Fb125cbf1044729ed-d7%2Fs540x810%2F9416271c36554491f998fc1d9a993b6ecb86dc60.jpg&key=QnqyfVd5p6HrkO7XTParRw&w=800&h=763
Pági
@Horizont: meg lúzerezi egy éppen a barátja jóvoltából háborúzó ország vezetőjét! Ez nem demokrata, hanem bunkóság.
Eladott Ország
@Bástya Béla Elvtárs: Ezekkel a képekkel kellene plakátolni, szórólapozni, de sehol semmi. Ő kell nekünk örökkön örökké, amíg a halál el nem választ. Ami lehet, hogy hamarabb is jön, mint gondolnánk a titkos várólisták miatt. Madarat tolláról, gecit barátjáról.
uploads.disquscdn.com/images/d8658db0ee81a04ca77ae82f01a974c9b995c0a189b7c7ff47ef5dda94cf0fd7.jpg?w=800&h=489
Haverok, buli, pravda , keleti diktátorok egymás közt
uploads.disquscdn.com/images/75d68f5b73c3f91d958174e11e1fc971fd6e090d636d6b6755c1ab32ba08688a.jpg?w=800&h=536
Majd "Viktója Lukasenka" vezeti a harcot, vörös Csepel nyúljáspacal felel neki, "nácítlanitani"...Ez ám a siker. Észak-Korea mikor fog gratulálni Viktor választási győzelméhez?! Kb. menjetek a halálfaszára, az összes szavazótokkal együtt. Putyin előtt nem gratulálhatott, be kell tartani a sorrendet. Kim Dzsongun gratulált már?! Európáig és kultúrállamokig még nem jutott el "Z"orbán jóhíre?! Duterte is jöhetne gratulálni! Még Erdogan hiányzik, meg talán a tálibok az ISIS harcosokkal.
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/135774203_3810516415646768_2379265502868238635_n.jpg?_nc_cat=101&ccb=1-5&_nc_sid=dbeb18&_nc_ohc=QT-lYqgfVWYAX-F-6yU&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=00_AT9DEnk5vAp4cZkPCcUB0dirysqJT9efRM2gvTgVreqDhg&oe=62711DC8
nezelodo
@Yoda69: ma 07:30. Na meg az adózáshoz...
nezelodo
Ja, és még mondja valaki, hogy nem hatékony a Dr, Flóri, csak nem a munka világába tereli a népét, hanem a szavazófülkébe, önkéntesen, és mély meggyőződésből.
Bástya Béla Elvtárs
@Horizont: Kicsoda??? Hát egymást cseszegetik! Bűnbakot keresnek... Szégyellhetik magukat! Helyettük sem kell neked! Teeeeee, Irgalmas Szamaritánus!!!
Bástya Béla Elvtárs
@Eladott Ország: Kezdjél Pesten plakátolni! Van 16 kerületed! 2 a miénk! Jaaaaa, a többit visszavesszük még 2024-ben!
szép új világ
@Yoda69: A Jobbik felvette már, hogy a szavazás jogát az általános iskolai végzettséghez kellene kötni. Azonnal lesöpörték a javaslatot. Na mit gondolsz kik ellenezték legjobban?
Sámannus
Mondtam már sokszor a fidesz hazudozása éppen ebben az esetben mutatja be gátlástalan aljasságát. A gyűlöletet szít azokkal szemben akik igaz szívvel szeretnének segíteni a szerencsétleneken, és szemérmetlenül aljas eszközökkel támadják azokat a makulátlanul tiszta erkölcsös keresztény embereket, akik mindent magtasznek a segítségükért.
Ne feledjük éppen ezek az emberek már zavarodottságukban kétségbeesésükben már az igazi segítési szándékot is támadásnak veszik, így tehetetlenúl kell néznünk ahogyan mindenkivel szemben bizalmatlanok lesznek.
Ez a kegyetlen zsarolás a fidesz részéről a putyini hatalom logikáját követi a putyini diktatúra kialakításával amikor a közmédia és a nyomtatott sajtó teljes mértékben a népe ellen politizál a hazugság propagandájával. Bizonyíték erre éppen a leg kifosztottab leg elszigeteltebb legrászorulóbb rétegek aljas gyilkos elárulása, a hazudság propagandájával. Amig ez a hazudozás folytatódik ez a nemzet orosz befolyás alatt marad. Orbán háborúja a világ és a magyarok ellen folytatódik.
Jó lenne ha ebből a háborúból Gyurcsány kimaradna, mert ha eddig képtelen volt a bizalmat megszerezni, arra továbbra sem lesz esélye, ezért a pártjának is szakítania kell vele, ugyanis azok a képviselők akiket bejuttattak a parlamentbe csak színpadi szereplésekre alkalmasak, ez pedig kevés lasz felvenni a kesztyűt ebben a harcban.
Ne feledjük itt ma emberek tízereinek halálát ozó, és az országot rettegésben tartó erőszak hatalmát kell megtörni ez nem olcó mulattság és komoly elszántságot kell tanúsítani minden ellenzékinek,
Havanagi
A primitiv csőcselék határozza meg az ország sorsát.Ez csak magyarisztánban lehetséges.
Aki Én
@KisTehen: Megnéztem Pest megyét. A gazdagabb részek, gazdagabb választókerületek sok esetben nem fideszesek.
Viszont az ország legszegényebb, legelmaradottabb részei mind.
Budapest meg egyáltalán nem fideszes.
Ne bagatellizáljuk el ennek óriási jelentését.
És erre itt az egyik válasz:
,,Jogszabályi hiányosságok, nem azonos médiaviszonyok, sérülő szavazategyenlőség, nyomásgyakorlás, szavazatvásárlás, megfélemlítés, konstruktív viták hiánya, korlátozott hozzáférés bizonyos információkhoz, probléma a levélszavazatok ellenőrzésével, visszaélés az állami erőforrásokkal. Csak néhány probléma az ENEMO jelentéséből."
Toller Béla
Ha nem teszünk ellene, az entrópia elnyeli ezt a sárfészket, örökre ! Van ellenszer, egy fizikai, meg nem fizikai ...
Aki Én
@KisTehen: Nem nagyon értetted meg amit mondtam.
verőce21
Butapesten pedig az izraeli chartergépeken érkezők segítették ikszelni szegény funkcionális analfabéta helyieket...! :)
ómió
"Csalhatatlan ízléssel megáldott falu" címet nekik!
Aki Én
@KisTehen: ,,A gazdagabb részek, gazdagabb választókerületek sok esetben nem fideszesek."
Aki Én
@verőce21: Ez igaz lehet?
Akkor még onnan is értelmesebb, tájékozottabb tömegek jöttek, mint ti?
És ezzel dicsekszel?
Aki Én
@KisTehen: ...eszméletlen ostoba vagy.
Eladott Ország
@KisTehen: ma, 09:23 ♦ Írod : "3,5 millióan szavaztak a fideszre" . Ez még a halotakkal és a lefizetett analfabétákkal bérszavazókkal együtt sem volt ennyi. 98,96 százalékos feldolgozottsági szint mellett ez a szám 2 717 309. Én úgy tudom, hogy hazánk lakossága közel tízmillió a többiek már elhagyták az országot?! Ne aggódj ezután még nagyobb lesz a kivándorlás. Volt több olyan szavazókörzet , hogy a fidesz szavazója a szavazóbizottságtól kérdezte meg, hogy a fidesz hányadik szavazólapon, hogy odaírja az X-et. A végeredmény az ország tragádiája lett! A nagy pofáresés pedig az EU-pénzek megvonása lesz, és akkor b@szhatja a fidesz az osztályharcot a mellveregetést, hőzöngést! Nem lesz mit lopni, csak a lakosságtól még többet lopni, és megnyomorítani!
Macskaszem
@KisKöcsög: Ismered a mondást, hogy a kivétel erősíti a szabályt?
Pest megyében sok jómódú család él, és mint tudjuk, a fideszre a haszonélvezők, meg a sötétben tartott gombák szavaznak. Pest megyében a haszonélvezők húzzák fel a fideszt, vidéken meg a gombák. Ennyike.
Málna
@Horizont:" A legyőzött ellenség Zelenszkij." Ilyet biztos nem mondott Orbán. Megint félrement valami...
Málna
@Horizont: Meghallgattam. Egy szóval sem mondta, hogy Zelenszkij ellenség lenne. Meg azt sem, hogy legyőzték. Hallgasd meg még egyszer...
Málna
@Horizont: Ellenfelekről beszélt, nem ellenségről. És nem ők lettek legyőzve. Mindent elferdítesz. Direkt vagy nem érzed a különbséget?
Málna
@Horizont: Ma, 07:31-kor írtad. Hűha...
Málna
@Horizont: " A legyőzött ellenség Zelenszkij. Beszarás...még orbántól is."
Ezt írtad, szó szerint. És amikor szóvá tettem, azt írtad, hallgassam meg én is...Az egy dolog, hogy öregszel, hülyülsz, de hogy a másikat akarod hülyének beállítani...:-)
Málna
@Horizont: Értettem, amit írtál. Nem tekertem ki, itt van minden, el lehet olvasni. Te próbálod félremagyarázni. Furán viselkedsz, az már biztos.
Lepényleső
...ahogy mindannyian csak,és kizárólag a vanília fagylaltot szereti mindenki?
Vajon e holdról is látható eredményhez mérhető-e Münchausen báró kalandjai?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.