Szabó Szabolcs végrehajtotta azt a bravúrt, hogy a csepeli-soroksári választókerületben 2014 és 2018 után harmadszor is legyőzte a parlamenti választáson Németh Szilárdot.

Szabó Szabolcs: a Fidesz előbb-utóbb nem tudja kontrollálni az általa keltett gyűlöletet

Fotó: MTI/Kovács Attila

Mint a 444.hu-nak adott interjújában elmondta, szerinte a pártoknak saját ellenzéki médiát kellene felépíteniük, a parlamenti vitákból pedig ki kellene vonulniuk teljesen.

Úgy látja, hogy ha Orbánék újabb nagyarányú győzelme miatt még többen elmennek az országból, akkor szellemi bázis nélkül marad az ellenzék, a képviselők pedig legfeljebb elszigetelt kis partizánokként működhetnek majd.

Az interjúban elmondta még, hogy szerinte a Fidesz-szavazók egyre inkább kontrollálhatatlanok lesznek.

Egyre inkább irányíthatatlanná fog válni Orbán szavazótábora. És ebből még óriási problémák lehetnek. Ez már nagyon jól érződött az orosz-ukrán háború kapcsán is, hogy akkor mi Oroszország és Putyin vagy Ukrajna és Zelenszkij mellett vagyunk vagy nem vagyunk, vagy ki a gonosz ebben a háborúban, azért az nagyon nem egyértelmű a saját választói körében sem

- jelentette ki Szabó.

A politikus szerint alapvetően érzélemvezérelt kampányt visz a Fidesz nagyon régóta. Nyilván Finkeltsteintől megtanulták, hogy a legegyszerűbben felkelthető érzelem a gyűlölet, ezért gyűlöletet keltenek.

És ezt előbb-utóbb a Fidesz nem fogja tudni kontrollálni. Attól félek, hogy mindez nagyon könnyen átcsaphat egy nagyon masszív EU-ellenes retorikába, és könnyen belecsúszhatunk abba, ami a britekkel történt. Ők is mindenért Brüsszelt tették felelőssé, a halászok Brüsszel miatt mentek tönkre, a whiskey Brüsszel miatt drágult. Egy hülye politikai helyzetben az tűnt jó ötletnek, hogy szavazzanak az uniós tagságról, és aztán nagyot néztek, hogy a kilépéspártiak kerültek többségbe.

- mondta Szabó.

A képviselő hangsúlyozta, hogy senki ne várja a független sajtótól, hogy direkt pártpropagandát közvetítsen.

"Az a legmegdöbbentőbb, hogy a 2019-es önkormányzati választás után volt arról szól, hogy mivel jónéhány jelentős település önkormányzatának vezetését vették át ellenzékiek, legalább azt a minimális lehetőséget, amit a nyilvánosság felé ez tud jelenteni, kihasználják. Az önkormányzati média egyfajta összecsatolásával kialakítanának egy független önkormányzati hírrendszert. De ez is elmaradt"

- mondta. Majd hozzátette:

most ott tartunk, hogy van egy nagy fideszes propaganda, amit én nem tekintek újságírásnak vagy sajtónak. Van egy viszonylag szűk független média és nincsen ellenzéki média. Sokan szokták emiatt piszkálni a független sajtót, dehát az a dolguk, hogy leírják, hogy mi történik, kérdezzenek, kritizáljanak, függetlenül attól, hogy melyik oldalon állnak.

Mindenkinek mondom, hogy ne várja egyik független sajtótól vagy újságírótól, hogy pártpropagandát toljon, mert nem az a dolga. Ha valaki pártmédiát szeretne, akkor azt föl kell építeni.

- jelentette ki Szabó Szabolcs.

Címlapkép: MTI/Kovács Attila

Forrás: 444.hu

58 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
Ezt a fokozódó, és egyre többeket érintő gyűlöletet ha meg is tudná valaki állítani, sok évnek kellene eltelni ahhoz,hogy ismét kicsit normalizálódjon a helyzet! Már családon belül is szembe állítja az időseket és a fiatalokat! Ahol olyan elhangozhat a kormánypárt részéről a parlamentben, hogy az idősek felélik a fiatalok jövőjét? Amikor ma már az ellenzék ellenség, amit nem kevesen kiirtanának, eltakarítanának etc.? Amikor a miniszterelnököt a bosszú, a paranoiás hatalom féltés,a pénzéhség, a pávatánc élteti?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Málna
@Horizont: Te örülsz annak, hogy szar világ jön - úgy is, hogy neked is szar lesz. Mi ez, ha nem gyűlölet?
Eladott Ország
@Pegero: A fidesz szavazói bizonyítékok arra, hogy hazánkban a fénynél is gyorsaban terjed a sötétség!
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t39.30808-6/277229394_1309914559488448_3469863347128096359_n.jpg?_nc_cat=103&ccb=1-5&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=EyqvYgh84G8AX8SyV5H&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=00_AT9q3B0zusMbAXUcly1M_5N8Ej2QjcGoRMVaMapTLm2RBw&oe=625475DE
Orbánnak, az üzbég krumplikutató átadása után megérkezett hazánkba a krumpliszaró automata. Magyarországon a krumpli komoly dolog, választás lehet vele nyerni.
giphy.com/gifs/r8MXjDhfXRpvO/fullscreen
kereső
Miért, akarja kontrollálni? Nem hinném.Nem arra van programozva.
fergeteg
Kár,hogy a pestiek nem kaptak ingyen a Fidesztől orbánfóbia elleni gombát.
fergeteg
Bolsitévét akartok? Van elég belőle.
csapnivalo
Az önkormányzati médiával kapcsolatban volt szándék annak megvalósulására. Össze is jött tízegynéhány polgármester, hogy megvitassák. Nos, a baj csak annyi volt, hogy ezek nem informatikusok, vagy nem lapkiadók voltak előző életükben. Nem érdemes részletezni a szakmájukat, de legyen elég annyi, hogy foggggalmuk sem volt arról, hogy miről is szólt volna a kezdeményezés. És mivel mindenki erős ember akart lenni és a saját - vadabbnál vadabb - elképzelését erőltetni volt egyszerűbb, minthogy megértsék a lényeget, így rögtön el is halt az egész. Nem beszélve arról, hogy pénzt egyik sem akart rá adni :)))

Ezt vagy valaki megcsinálja szó nélkül és amikor kész, odaadja, hogy tessék, lehet használni, vagy soha nem lesz belőle semmi.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.