A vasárnapi országgyűlési választás listás szavazatait tekintve eddigi legjobb eredményét érte el a Fidesz, mely siker települési szinten is szembetűnő.

Iskolázatlanság, mélyszegénység, közmunka: ezért tarolhattak Orbánék a választáson
Kép: Facebook/Orbán Viktor 

3200 településből csak 351-ben csökkent a kormánypárt támogatottsága. Ehhez képest az összefogó ellenzék közel 900 ezer szavazatot veszített.

A tíz legszegényebb településen a listás szavazatok közel 95 százalékát söpörte be a Fidesz, de a kormánypárt listás eredményei települési szinten is összefüggést mutatnak, a szegényebb településeken a Fidesz rendre jobb eredményt ért el.

A Fidesz listás eredménye az iskolázottsággal függ össze egy adott településen. Ez annyit jelent, hogy minél nagyobb a legfeljebb általános iskolai végzettségűek aránya a 15 évesnél idősebb felnőtt népességben egy adott településen, annál valószínűbb a Fidesz magas listás támogatottsága.

Tehát a több érettségizett vagy azután is tovább tanuló felnőttel egy adott településen alacsonyabb Fidesz-támogatottság jár együtt, és fordítva.

Ahogy a magyar oktatás elmúlt 20 évét különböző mutatók mentén értékelő cikksorozatunkban is írtak már róla:

bár az elmúlt két évtizedben pozitív tendencia volt, hogy 28-ról 32 százalékra nőtt az érettségizettek aránya, és nőtt a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya is, az adatsorok alakulását a társadalom elöregedése és az ebből következő összetétel-változás is magyarázhatja.

Erre utal, hogy az iskolai lemorzsolódás például nőtt: Magyarországon 2002 és 2010 között 12,2 százalékról 10,8 százalékra csökkent, aztán 2020-ra újra 12,1 százalékra ugrott vissza a korai iskolaelhagyók aránya.

A G7 szerint Fidesz listás eredménye összefüggést mutat a helyi közfoglalkoztatottak, illetve az álláskeresők arányával is. Az derült ki, hogy mindkét esetben jelentős az összefüggés:

minél többen voltak a helyiek arányában a közfoglalkoztatottak és az álláskeresők, a Fidesz annál nagyobb eséllyel ért el jó eredményt az adott településen.

Elképzelhető, hogy egyszerűen arról van szó, hogy az alacsonyabb jövedelmű, kevésbé iskolázott választók szavaztak nagyobb arányban a Fideszre, közöttük pedig nagyobb arányban vannak a közfoglalkoztatottak és az álláskeresők.

 A 442 fős Csenyétén, a 211 fős Bódvelenkén, a 426 fős Fájon, a 182 fős Szakácsiban, a 616 fős Tornadáskán a legfeljebb általános iskolai végzettségűek aránya 91 és 97 százalék között mozog, a Fidesz listás támogatottsága pedig 97 százalék fölött volt.

A lap szerint a fenti erős összefüggés egyébként már a 2018-as országgyűlési választáson kirajzolódott. Akkor azt írtuk: ahol a nagykorú népesség többségének legalább érettségije van, ott a Fidesz szinte egyáltalán nem tudja áttörni az 50 százalékos eredményt.

Forrás: G7

105 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
A lebutított, félelemben tartott emberek előtt tudta előadni elsősorban a nagy megmentő szerepét! Már sok ezer évvel ezelőtt is így működött. A másik nagy műsora a divide et impera!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Gazella
Éveken keresztül erre hajtott a zsirháj.. tönkre tette az oktatást.. megkapta a lebutitott társadalmat. Romák iskolázottsága full alacsony.
Gazella
@KisTehen: retek vagy de nagyon!!!
Menj tiszántúlra... pl Borsod megye... te agyatlan kis picsa
Nessy
A lebutított, félelemben tartott emberek előtt tudta előadni elsősorban a nagy megmentő szerepét! Már sok ezer évvel ezelőtt is így működött. A másik nagy műsora a divide et impera!
fergeteg
Igy van igazuk van. Meg van egy gombafajta amitől elmúlt az orbánfóbia.
Meg hát a ballibsik olyan undorító gagyi,idétlen hirdetési reklámokkal cseszték szét a YOUTUBON nézhető
történelmi és romantikus fiilmeket hatalmas pénzért,hogy nekünk vidékieknek elment a kedvünk
ilyenekre szavazni.
Rockxy
az iskolázatlanság az iskolákban kezdődik.
Levendula
Én a választások óta ezt hallgatom inkább. Legalább a kedvem jó lesz!

Deep Purple - Highway Star

www.youtube.com/watch?v=UAKCR7kQMTQ&ab_channel=NEAZIXNH
Aki Én
@vacsi: ennyi?
A felmérésekből egyértelműen látszik, amit régóta tudunk.
Egy bizonyos szint felett értik az emberek a fideszt. Ezért nem szavaznak rájuk.
Persze a jelenlegi ellenzékre sem szívesen.
Nem véletlen, hogy az ország nagyobbik fele nem fideszes még így sem.
134.bátor
Az a szomorú,hogy ezek a munkanèlküli,földbuta analfabèták döntenek 4 èvre az ország sorsáról. Kiszolgáltatottságukat, butaságukat maximálisan kihasználja a fidesz
Sámannus
Az oroszok győztek a vasárnapi választáson, ezért húzza be mindenki a farkát. Észre sem veszik, hogy mit baltáztak el, és legfőképpen holA szétfutó ellenzék gyáván és maga mutogatóan mutogat másra élükön gyurcsánnyal. Szokták mondani egy fecske nem csinál nyarat. Amikor még dolgoztam az év nem egy munkanapból állt négyévente. A népünk is telefosta a gatyáját mint a gecik, hogy kimaradjanak minden küzdelemből
Gauntlet
@134.bátor: Városban kevesebb ilyen ember van, mégis az összes város - megyei, etc - oda. :(((
Nessy
@Gauntlet: Nekik intő példa, hogy Orbán hogy áll bosszút a "bűnös fővároson"! Ezt ott fogja folytatni, ahol pár hete abbahagyta! Lám, Debrecen, a hűséges város mennyi pénzt kap, és mennyi kedvezményt! Igazán oda költözhetne a kormány, aztán építsenek neki egy kolostort erkéllyel, Meg egy palotát a nem létező köztársaság elnökének!
levarosbukta
@Mirabilis: Meglepődnél ha tudnád mennyi értelmes, az un. "elithez" tartozó ember fideszhívő vidéken. Nem csak a tanulatlan, megfélemlített réteg szavazott rájuk.
division
@Mirabilis: "Az elit, képzett emberek Budapesten élnek"
Jó nagy butaságot írtál, nem ártana gondolkoznod mielőtt koptatod a billentyűzetet.
division
@levarosbukta: Pontosan. Mirabilis lenézi a vidéki elitet úgy néz ki, persze nem képes mindenki a gondolkodásra.
Yoda69
Igy nyer ertelmet orban a tanarok ellen inditott haboruja. Teljesen degradalni akarja a magyar oktatasi rendszert, kiveve nehany maganiskolat, ahova majd a NER elit porontyai jarnak. orbannak nem kellenek tanult es iskolazott emberek. Neki jobbagyok kellenek a foldekre, akik ejjel nappal robotolnak ehberert. Es ez sikerulni is fog, mert aki tud el fog innen huzni, es igy meg kisebb esely lesz ezek a szarrago gecik levaltasara.
tothjani
" A fasizmus tömegbázisát mindig a lecsúszott társadalmi rétegek adják. Ez az egyik oka annak, hogy a legkönnyebben a gazdasági válság idején képesek hatalomra kerülni. A vezér részben állandó ellenségképpel és fenyegetettséggel, másrészt pozitív énképpel fanatizálja a tábort. A felsőbbrendűség a fasiszta államban a “nemzet” mítoszában ölt testet. A nép minden nehézséget elfogad a vezértől, mert a bajaikra hihető okot talál, ami mindig valaki másban testesül meg. Ez a tömegtámogatás alapja." (2011)
Macskaszem
@KisTehen: A második kerületben Tordai Bence nyert. Vagy volt más is?
dr. prédikátor
A következő KOSSUTH díjas??? felkészül győzőke???
Dr. Proktor
@sgl: "Totális baromság! Ha igaz lenne miért van sok értelmiségi fidesz szavazó?"
A válasz egyszerű, nekik magasabb a jövedelmük, ők tudnak kedvezőbb egysávos adójukból ezt-azt levonni, ők tudják rezsicsökkentett gázzal fűteni a medencét, árammal a szaunát, stb, stb... tehát a Fidesz rendszerének szegről, végről haszonélvezői.
Én is közéjük tartozom, nevezzük felső középosztálynak, csak én mindezek ellenére szolidáris vagyok azokkal, együttérzek velük, akik méltánytalanul élnek, mások viszont lesz&rják ezeket az embereket ezekért a vélt vagy valós előnyökért, de főként a poziciókért!
Dr. Proktor
... továbbá: a balfék ellenzék engem szólított meg, aki amúgy is rájuk szavaztam volna, nem azokhoz szólt akik bedőltek a Fideszz bülbül szavú rószákkal teli kommunikációjának!
Pálinkás Pál
orbán a félanalfabéták, meg a cigók vezére...ha némi intelligenciához ,netalán érettségihez kötnék a szavazati jogot.,még a parlamentbe sem kerülnének be...
Eladott Ország
„Halyrá” fidesz! Hát „HALYRÁ” „Lyézusmárja” A hülye fidesz mintájára. „Hüje!” Annak aki ki írta: Üzenem, csókoltat Lőrincze Lajos (édes anyanyelvünk) ! Ha hülye vagy elég, ha szóban elmondod ! Ékes bizonyítéka annak, hogy milyen szellemi színvonal jellemzi a fitymasz szekértolóit. Így van. Reklám az istálló falán. A látottak alapján úgy gondolom, hogy Schmitt Plagizáló Pali írta! De fideszes az biztos!
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.18169-9/28166249_1602390649845632_6615922510947051980_n.jpg?_nc_cat=109&ccb=1-5&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=0Bowk7G1VDkAX8gFhUt&_nc_oc=AQmFAycn8QrFfNCs6CZ95tTO0axeUDwYj6QWMTG_izVT5rz7xfWj3ZrU3b9fdp3Qywc&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=00_AT-0d7WNGknIXiYKJnQ5hIbw9iqbL6u3gB-f57jAIsZ1Gw&oe=6275D7F5
szaboria1
A felmérések azt igazolják a kistelepüléseken bizony azt teszik amit a település vezetőik mondanak.
Dr. Proktor
@szaboria1: A plebános elengedő szózatát se feledd...
szaboria1
@Dr. Proktor: Igazad van azt ki is felejtettem. Nálunk is az úgy nevezett Önkormányzati újság felét a pap írja.
kereső
@Eladott Ország: 07:17 "nyelvében él a nemzet".
szaboria1
Nagyon az iskolázatlanság felé tereli ez a kormány a fiatalokat. Lásd az egyetemi felvételhez katonai szolgálatot akar. A kötelező iskolába járást sem akarja18 évre vissza állitani neki jobb az iskolázatlanság.
kereső
@szaboria1: Nem tudom, hogy ki mikor fogja felismerni, hogy a falvakban a "tanszabadság" felszámolásának milyen következményei vannak, és lesznek!
szaboria1
@kereső: Még nem olvastam el a megszűnő OKJ helyett milyen képzést akarnak. itt a környezetembe baromfi feldolgozókat képeztek ki de a 80 % nem akar benne dolgozni a kevés fizetésért.
kereső
@szaboria1: Igen, nem könnyű és ráadásul félig-meddig hűtőházi körülmények között végzett szalag munka, és a 12 óráért hazaviszi jó esetben a nettó minimálbért. Rabszolgamunka na!, ahol legtöbb munkáltatónál el kell felejteni, hogy van fizetett szabadság is a világon, és több műszak van. Érthető nem? Hogy nem akar és nem is fog ennyiért igy, ilyen körülmények között munkát vállalni.
emerencia
@levarosbukta: tegnap 23:17 A tanult emberek közül azok a fideszhívek (pl. nálunk itt a megyeszékhelyen) akik évek óta nagyobb falatot kaptak az orbáni pénzből, jogtalan előnyökből, stb. Közülük a legnagyobb réteg azon eleve módosabb családosok (és a "sikereiknek" örülő idősb. felmenőik) akik éveken át folyamatosan maxolni tudják az orbáni kiváltságokat és az ez által bezsebelt, a lakosság többségétől lerabolt anyagi javakat.
Jozefina
Ezek orbán hátországa???!! Tragikus.És az is lett a vége.
emerencia
@szaboria1: ma 8:20 folytatás: és a fertőzésveszélyért a kegyetlen munkakörülményekért, a gyakorta tisztességtelen munkahelyi elbánásért. Beszéltem ilyen emberekkel, megértem őket.
Málna
@szaboria1: 07:54 A katonai szolgálat az egyetemi felvételhez nem feltétel lesz, csak egy lehetőség a pontszerzésre. Az meg nagyon helyes, hogy lejjebb vitték a tankötelezettség korhatárát. Akiket erre kötelezni kell, csak visszahúzzák a többieket is. Biztos te sem szeretnéd, hogy a 10 éves unokád mellett egy 14 éves primitív állat üljön az iskolapadban...
Dr. Proktor
@szaboria1: Hát jobb is a közmunka! Ugyan kevés a pénz, de lehet a lapát nyelét támasztani egész nap...
emerencia
@sgl: ma 0444:37 A fidesz töretlenül alkalmazza néhai Arthur Jay Finkelstein ocsmány módszereit. Az ellenzéknek ehhez nem volt gyomra, vesztettek.
Dr. Proktor
@Málna: Más meg nem szeretné hogy 14 éves unokája mellett egy 10 éves primitív állat üljön...
szaboria1
@Dr. Proktor: Már azt is itt nálunk leépítették.
Málna
@Dr. Proktor: Hát akkor tegyen róla, hogy ne bukjon meg a 14 éves unokája.
Dr. Proktor
@Málna: Te is tehetsz róla! Én is előitéletes vagyok, de a nyomodba sem érek...
Málna
@Dr. Proktor: Én? Semmi közöm hozzá. A saját gyerekemért felelek, nála pedig nem állt fenn ez a veszély.
Málna
@Dr. Proktor: És ez nem előítélet, hanem tapasztalat.
szaboria1
@Málna: Ki tehet arról teszerinted, hogy 14 évesen primitív? 14 évest miért nevezed állatnak? Mert akkor te is egy primitív vagy.
Dr. Proktor
@Málna: Nálunk, a fiam osztályában volt ilyen, de a többi szülő összeállt és fogadtunk egy korrepetítort a leányzóhoz, hogy ne bukjon tovább!
Sajnos a mai iskolarendszer csak az évszámokra figyel, nem az érettségi fokra...
Málna
@szaboria1: Azért nevezem annak, mert az. Van ilyen sajnos. Nyilvánvalóan a szülei tehetnek róla.
Málna
@Dr. Proktor: Nálunk is volt ilyen, nem is egy. Menthetetlenek voltak.
Dr. Proktor
@Málna: ... vagy inkább a társadalom és a társadalmi környezet!
Málna
@Dr. Proktor: Nem hiszem. Minden lehetősége adott ezeknek az embereknek egy nomális élethez, hogy szakmát tanuljanak. Ők nem élnek vele.
ómió
Csak nem a magyar bálinti "oktatás" hat ma "iskolázatlanságnak"? A "bolsi jólét" óta megharmadolt mélyszegénység, meg az efftársi "segíj" többszörösét kitevő közmunkabér viszont "haladóilag" tényleg maga a "romlás"? Konzekvensebb hazudozást, efftársak!
Málna
@Dr. Proktor: Nem, nem viccelek. Mitől ne tanulhatnának?
nyuggerpasi
Az ész megáll! Analfabéták,leszegényített,megfenyegetett falusiak döntik el,hogy maradjon a szegénység,az iskolázatlanság,az egészségtelenség. Meddig türi ezt az EU? Lehet,hogy ebben a ciklusban kicsapják Magyarországot,mint macskát sz...i.
Dr. Proktor
@Málna: Tudod az utálat nem segítség...
nyuggerpasi
@Málna: Élnének vele,de Orbán ügy véli,hogy akkor már nem őt támogatnák,ezért inkább dagonyázzanak a szegénységben.
Dr. Proktor
@nyuggerpasi: Megvezették őket azzal, hogy az ellenzék háború, a fidesz béke!
Az ellenzéknek ezt tromfolnia kellett volna, mert a vidék csak a jelszavakat érti: "a fidesz oroszai megerőszakolják lányaitokat, asszonyaitokat, lerombolják házaitokat!"
Máris nem rohantak volna a fideszre szavazni...
Málna
@Dr. Proktor: Nem a kérdésemre válaszoltál...
Málna
@nyuggerpasi: Ezt nem értem. Orbán akadályozza meg, hogy tanuljanak?
Dr. Proktor
@Málna: Fusd le a 100 métert 10 másodperc alatt!
Csizmás Kond
@Nessy: Te mennyivel hiszed magad okosabbnak bárkinél..pl tőlem ?
Csizmás Kond
@KisTehen: ...azok. csak azokat dékás szarral etetik...
Dr. Proktor
@Csizmás Kond: Hahaha... a helyedben hallgatnék!
Málna
@Dr. Proktor: Úgy érted, annyira primitívek, hogy egy egyszerű szakmát sem tudnának kitanulni?
Dr. Proktor
Elnézést kérek, mától befejeztem trolljaink etetését!
Aki Én
A választási eredmény is igazolja, hogy orbánnak a kevésbé képzett, kevésbé tájékozott tömegre van szüksége.
Ezért tudatos lehet az oktatás leépítése.
Dr. Proktor
@Málna: Nem, de az iskolarendszerünket úgy kellene átalakítani, hogy figyelembe vegye az eltérő rasszok eltérő fizikai és szellemi fejlődésbeli különbségeit!
Engem ezért meghurcoltak, feljelentettek anno mikor kiálltam vele szegregációnak bélyegezték, pedig logikus. Máskor kezdik az iskolát Afrikában, máskor Indiába, más a tanmenet, de a kihozatal a végén ugyanaz! Nálunk a matematika tanszék vezetője indiai volt, a biológia tanszék vezetője nigériai... Más rasszok, más tanmenet, ugyanolyan eredmény...
Málna
@Dr. Proktor: Nekem sem válaszolsz? Még nem fejeztük be a vitát.
Málna
@Dr. Proktor: Látom. Egyszerre írtunk.:-)
Nessy
@Csizmás Kond: Semmivel, csak kicsit szélesebb körben tájékozódom, és értem a számokat, azoknak a következményivel együtt, azokkal szemben akiknek csak a királyi média a non plusz ultra. Nem ők tehetnek róla.
Dr. Proktor
@Nessy: A non plus ultra számukra a TV2 tehetségkutatónak álcázott vetkőző show-ja! Isszák a sört, kapkodják a popcorn-t és két böffentés között elméletben sunázzák a lányokat!
Eladott Ország
@kereső: ma, 07:51 ♦ De nyelvével még senki sem nemzett. Hát ebből sem lesz demográfiai fordulat! A lényeg nem látszik, hogy kire szavazott? A szavazófülke magányában... uploads.disquscdn.com/images/c5217b0fb4bfa6c7c66567f690b9d4037395b5889006365858da2f845dc0d0dd.jpg?w=800&h=1493
Málna
@Dr. Proktor: Magam is a szegregáció híve vagyok, csak más okból, mint te. De hogy a kihozatal a végén nálunk ugyanaz lenne - hát azt kötve hiszem. Ha nem is direktben, de vannak szegregált iskolák nálunk (az elromásodott falvak iskoláiból aki teheti, a közeli városi iskolába viszi a gyerekét), de ettől a falusi roma gyerekek még nem fogják utolérni soha a többieket. Mert nem arról van szó, hogy később érnek, hanem hogy soha nem érnek be. Nincs rá igényük, akaratuk.
Csizmás Kond
@Nessy: ..tehát csak azt hiszed hogy más hülyébb..miből gondolod hogy én nem tájékozódok, vagy miből tájékozódok, vagy csak beszopom a mittudommit stb.
Az az ember aki csak a saját elveit hiszi sokkal butább annál akinek semmi tájékozódási lehetősége nincs.
Biztos hogy nem vagyok mittudommilyen okos vagy mindentudású, meg világlátó, viszont amikor már eleve bizonyos körök letíltanak különböző információkat csakazért hogy a saját híreit ne cáfolja senki az magában több egy hazugságnál...és abból ezret olvasni annyi mint egy, mert ugyanaz. A tájékozottság az amikor mind a két felet elfogulatlanul meghallgatod a z eltelt következményekkel összevetve értékeled az eredményt...persze ez is lehet mesterkélt mert soha nem lehet számolni az agyafúrtsággal és mesterkedéssel viszont igazabb mint csak az egyik oldal okossága.
Csizmás Kond
@Dr. Proktor: ...akkor állj a helyembe és hallgass.
csak úgy....
@Csizmás Kond: cirmim,neked nincs ki a négy kereked és a 8 osztályod! :)
te elolvastad,hogy miket zagyváltál már megint ide?
Dr. Proktor
@Málna: Egyik docens kollégám is roma - erről ennyit...
Yoda69
orban szepen visszavezeti az orszagot a feudalis viszonyok koze. Van egy elit reteg, amelyik lopasbol gazdagodott meg. Nekik kijar minden, jo suli a gyerekeknek, szuper egeszsegugy. Es van a szegenyreteg (jobbagyok, vagy ha ugy tetszik rabszolgak). Nekik marad a romokban hevero allami oktatas es egeszsegugy hosszu varolistakkal. Kozepreteg teljesen el fog tunni, mert aki teheti elmenekul az orszagbol.
division
@Pálinkás Pál: "ma 7:08"
Ebben az esetben a Mi Hazánk be sem kerülhetett volna, ugye 5%...
Pálinkás Pál
@division: leszarom a mi hazánkat...pártol titeket,románokat, ezért trágya társaság...
division
@Pálinkás Pál: Kezeltesd a románozós mániádat szerintem amíg nem késő, mert ebbe is beleőrülsz lassan, mint a covidba.
Pálinkás Pál
@division: én ugyan egyikbe sem...mert egyik sem érint..a covidtól nem lett semmi bajom,román meg te vagy,nem én...
division
@Pálinkás Pál: Oké, legyen román te nem normális gyerek, hátha megnyugszol végre. A covidtól meg remélem lesz később még bajod. Apropó, asszony már emelte a bolti árakat? Valamiből meg kell élni, lehet a kommentek is kevesebbet fognak már érni lassan...
Pálinkás Pál
@division: te nyomi...én nem pénzért kommentelek...kösz jól vagyunk...az üzlet az az asszony biznisze, nem nagyon érdekel, amíg nem veszteséges..persze nem is lehet...akkor adok neki tanácsot..
division
@Pálinkás Pál: Persze, mindig elfelejtem hogy te csak élősködsz más dolgozó embereken, sorry...
Pálinkás Pál
@division: még így is több hasznot hajtok mint te,meg a sikamika brigád..
division
@Pálinkás Pál: Azt kétlem, bár a másokon való élősködés jól tud jövedelmezni, ez tény.
Málna
@Dr. Proktor: Lakosságarányosan kb. minden tizediknek annak kellene lennie.
division
@Mirabilis: Paraszt vagy te, szerencsétlen hülye. Ha csak a negyedét meg tudtad volna annak csinálni eddigi életed során mint én, most professzor lehetnél. Kicsit unalmas már a vidéken élők vegzálása. Tudod te azt, hogy a legtöbb paraszt éppen Pesten él?
division
@Mirabilis: Szóval te is csak egy pesti paraszt vagy. Sosem nézem az M1- et, általában a Film+ - t szoktam, már amikor időm engedi. Egyébként egy vegyesvállalat megalapítója, résztulajdonosa és vezetője vagyok, amit nagy részt én hoztam létre, és leszarom bármilyen kormány is van éppen hatalmon, nem tud izgatni. Amúgy ugye tudod, hogy ami Pesten kívül van az mind vidék? Orbán azért nyert, mert sokkal többen szavaztak rá mint az ellenzékre, és amíg csak ilyen Márki, Dobrev, Gyurcsány félék lesznek, ez nem is lesz másképp.
drrotf
A mostani választáson már amit a cikk leírt nem jelenthető ki egyértelműen a következők miatt:Ha az iskolázatlanság, mélyszegénység és közmunka miatt tarolt volna Orbán Viktor , akkor a több százezres lakossággal rendelkező városokban nem győzhetett volna.Ha ránézünk a térképre akkor sajnos azt láthatjuk, hogy Budapesten kívül csak Pécsen és Szegeden vannak többségben a magasan iskolázottak , a jobb módban élők, és ott nincs közmunkás, ami ugye nem igaz.Lehettek okai a tarolásnak a fentebb említett körülmények de szerintem más okok is közrejátszhattak az "óriási" győzelemnek.Én például ezek közé sorolnám a félelmet a háborútól, és azt hogy az emberek féltették a most meglevő biztonságukat, amit ugye nem az ellenzék teremtett meg.Eluralkodott az az érzés amit a nóta így ír le, hogy "félteni kell , a biztosat is félteni kell...", és sajnos Márki Zayban nem látták az emberek azt a vezetőt aki ezt biztosítani tudja.Nem számított nekik ,hogy az EU-ban a második legszegényebbek vagyunk, hogy a legtöbben a járványban nálunk haltak meg létszá arányosan, hogy a pénzünk vásárló ereje egyre romlik, csak az számított hogy élünk látszólag biztonságban, és ezt a biztonságot az ellenzéki összefogás nem tudná biztosítani!Szerintem nagyon sokan tudják és ismerik, mert tapasztalják azokat a hiányosságokat , elkövetett bűnöket amit ez a most regnáló kormány csinált illetve elkövetett, de ezeket most a háborús helyzetben nem vették figyelembe. Azt gondolták hogy lehet hogy nem Orbán a legjobb miniszterelnök, de azért még élünk!Az is lehet hogy olyanok is voltak akik azt mondták, hogy Orbán csinálta a gazdasági visszaesést, ő okozta az óriási inflációt és hiányt, most akkor Ő vezesse ki az országot ebből a rossz helyzetből, s ha nem tudja viselje a következményeket. Ez utóbbiaknak nem adok igazat, mert szerintem is igaz az hogy aki tüzet okoz arra ne bízzuk a tűzoltását!Az előzőeket pedig méltányolom, de nem értem, mert az ország biztonságát Orbán nem tudja egyedül biztosítani, csak a NATO...
division
@Mirabilis: Pesten nincsenek parasztok??? Ugye ezt nem gondoltad komolyan. Ja, és nem véletlen írtam te okostojás, vegyesvállalat. Kizárólag külföldi piacaink vannak, félig külföldi maga a cég, semmi közünk a hazai tenderekhez meg hasonlók, amiből következik, hogy Orbánhoz mindössze annyi közünk van, hogy ide fizetjük azt a rengeteg adót, járulékot, de megtehetném, hogy az egész kintről működjön, ide meg egy kanyit sem fizetnék, de én magyar vagyok, és ezért magyaroknak akarom a megélhetését biztosítani, és nem szándékozom más országnak sem az adót fizetni. Az RTL Klub egy szenny csatorna, akkor már inkább az ATV meg a Hír tv.
division
@Mirabilis: Már bocs, de nem én veszekszem veled, most is ki írt vagy 6 hozzászólást? Késő este felnézek kicsit, még akkor is elvárnád hogy dolgozzak? Az RTL meg alapvetően mindig is egy szenny csatorna volt, politikától függetlenül is, de te úgysem látsz annál tovább. Visszatérve a pesti értelmiségre, szóval ott nincsenek parasztok. Meddig teszed magadat még nevetségessé ezzel?
division
@Mirabilis: Még egyszer megkérdezem: Szerinted ilyen tájban is az üzleti élettel kellene foglalkoznom? Éjfélkor? Amikor már a család is alszik? Már írtam, éjjeli bagoly vagyok, nagyon keveset alszom. Akkor átfogalmazom kicsit a kedvedért: sok a bunkó Pesten. A paraszt valóban kétértelmű szó, mert aki a földet műveli az is az, nem csak aki paraszt módjára viselkedik.
division
@Mirabilis: Nem munka után, hanem ilyenkor, éjfélkor. Nem fogod fel ugye, hogy max. délután 4 - ig dolgozom, majd a család következik, és amikor már ők alszanak, és megnéztem a kedvenc filmemet is, csak utána reagálok a paraszt pestiek hozzászólásaira?
Én vidéken élek, és javaslom nekem mint "értelmiségi" pestinek, hogy éjszaka menj el sétálni, sok klassz park van ott, aluljárók, stb., tele vannak nem parasztokkal...
Istenakinincsen
Gyengébbek is megérthetik,hogy miért nem értik a "nyakkendősőket":www.netflix.com/hu/title/80994011.
division
@Mirabilis: Hülye pesti tanulatlan tahó vagy, a paraszt szót inkább már nem használom, mert azok között nagyon sok az értelmes, földművelő ember. Egyébként meg jól melléfogtál, mert sosem biztos, hogy a Fideszre szavaztam életemben először, főleg mivel nekem teljesen mindegy, ki van kormányon, mert nem tőlük függök, mint te, aki csak egy tanulatlan, alpári pesti tahó (nem paraszt, ők értelmesebbek mint te).
division
@Mirabilis: Vagy te tanult a fenéket! A hozzászólásaid mindent elárulnak rólad. Csak egy buta, zsörtölődő nyugdíjas lehetsz. Ja, és valóban ugyanúgy fogok élni mint eddig is, ebben az egyben igazad van, csak éppen jólétben, és nem szarban. A pici agyaddal mikor fogod már fel, hogy engem nem érdekel ilyen szempontból ki van kormányon? Szerintem majd te fogsz sopánkodni inkább, meg sírni.
vacsi
Pl. mi a környezetemmel egyik csoportba sem tartozunk, mégis Orbánt választottuk. Miért, ki kellett volna?!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.