A Tapolca-központú Veszprém 3. számú választókerületben fényes győzelmet arató veterán fideszes politikus a KeLjfeLjancsi című rádióműsorban szellőztette meg párttársa, Lázár János kormányzati terveit.

Kikotyogta a veterán fideszes: Lázár János vidékfejlesztési miniszter lehet az új Orbán-kormányban

Lázár János, a Hódmezővásárhely-Szeged tram-train mintaprojektért felelős kormánybiztos, a Fidesz országgyűlési képviselője beszédet mond az első tram-train szerelvényt bemutató sajtótájékoztatón Szentesen, a MÁV Járműbiztosítási telephelyén 2021. január 20-án. Fotó: MTI/Ujvári Sándor

Navracsics Tibor mintegy mellékesen jegyezte meg Fiala János KeLjfeLjancsi című rádióműsorában, hogy milyen pozícióra pályázik kollégája, Lázár János az újonnan, várhatóan májusban megalakuló kormányban – írja az Index.

Navracsics Tibor szerint Lázár János most vidékfejlesztési miniszter szeretne lenni.

Lázár János kormányba való visszatérésének felvetésére Orbán Viktor múlt hét szerdai nemzetközi győzelmi sajtótájékoztatóján elmondta: nem tartja lehetetlennek. Ahogy azt sem gondolja kizártnak, hogy kiszorítják itthonról a külföldi kiskereskedelmi láncokat.

Címlapkép: Fotó: MTI/Ujvári Sándor

Forrás: index.hu

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

VESZ-ÉSZ
De hiszen Lázár egy hülye,mert az sem tudta,hogy egy vadászkastély épült a birtokán.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
VESZ-ÉSZ
De hiszen Lázár egy hülye,mert az sem tudta,hogy egy vadászkastély épült a birtokán.
magyar1
Éppen erre gondoltam, Lázár tökéletesen alkalmas rá.
jesz
fiala műsorában? Na akkor Lázárnak reszeltek..
magyar1
Vidéki származású, ismeri a vidéket, okos, értelmes és harcos fazon.
Gauntlet
Pont Lázár. pont vidéket.
"aki szegény annyit is ér"
emléxünk rád Jani, mi nem vagyunk olyanok mint a Hódmezővásárhelyi körüli falvak!
justhpeter
A legjobb megoldás, hiszen Jani a magyar vidék legnagyobb tahója.
namihami
Egyedül a Lézer? És a Kósa? A Kósa már sehol? A Kósa le van sz@rva? Mondjuk pl az vihetné a disznóvonalat.
Pedig milyen szuper minisztérium lehetne a kettőjük keze alatt...
vitriol
Annyitisér jános 72 milliárdot szórakozott el, az üzemképtelen tran-train létrehozásával. Ez épp úgy örök blama lehet neki, mint dajcsnak a beléptetőkapu. Tudnak ezek a fidesznyikek nagy dolgokat alkotni! És a BIODÓM-ról még nincs semmi döntés!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.