A KSH korábbi elnöke, a Párbeszéd újrázó parlamenti képviselője a márciusi inflációs adatokról azt mondta, hogy azokból józan ésszel is kiolvasható, hogy a leginkább rászorulókat sokkal inkább sújtja, mint a tehetősebbeket.

Mellár Tamás: a Fidesz a szegényekre veti ki a többletadót, inflációs adó formájában

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Mellár Tamás szerint a magas és tartós infláció jelentősen csökkenti a bérek, jövedelmek, szociális támogatások reálértékét, valójában (a szakirodalomban jól ismert) „inflációs adót” fizetnek a magyarok. Szerinte az Orbán-kormány stabilizációs politikájának egyik fő eleme, hogy hagyja felpörögni az inflációt, amivel csendben megnyirbálja a jövedelmeket, kereseteket.

Mindeközben arra hivatkoznak, hogy ők nem vetnek ki többletadót a szegényekre, a dolgozókra, de ez nem igaz, mert az úgynevezett inflációs adó formájában valójában ezt teszik

– tette hozzá Mellár. 

Forrás: 24.hu

29 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
verőce21
Ez így igazságos és ösztönző!
A szegényeket mindig jobban meg kell adóztatni, hogy igyekezzenek tehetősebb, igyekvő, hasznosabb tagjává válni a társadalomnak.
Kapitalizmus van Röfik! Kimúlt az élhetetlenek társadalma a szocializmus!
Ébresztő...!
csak úgy....
a félnótás shikarik örömmel fizetik az orbáni cechet,mert ö nem a boros lajos! :)
csak úgy....
@verőce21: farkasom, te az orbáni/ efftársi fura kapitalizmusról beszélsz! :)
Eladott Ország
@verőce21: ma, 11.29 ♦ Ez nem kapitalizmus, csak egy posztkommunista tolvaj csürhe diktatúrája, kleptokratikus oligarcha, állami szintre emelt maffia!
„Megmentik újra és újra a hazát, Valahányszor profitjukat kell megmenteni...” ( Ady Endre)
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.18169-9/27545195_1921020838213591_7693674474978242207_n.png?_nc_cat=104&ccb=1-5&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=TEviw6dZ1csAX8hYNyi&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=00_AT8OOZb7__R1tt79t4VbIlkX1zVRG7lcmBSY2AO9NSmopw&oe=627BF2F2
„Mert így valóban úgy lesz , hogy a jövő térképén Magyaroszág helyén fehér folt lesz, ezzel a felírással: Ez Magyarország volt, de elsikasztották...” ( Ady Endre) A dátumot figyeljétek, az még a 19.század, most meg a 21.század van.
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/122468906_850872365657186_6208216683991364357_n.png?_nc_cat=109&ccb=1-5&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=Y-b6IaB9g-cAX-eOzCA&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=00_AT_am4HPjESTdfb9OpCfVelr_BfdKw2d45iZ3-n9rCfjJg&oe=627A8CAA
Nessy
@verőce21: Röfi kedves idős hozzátartozód! Mit gondolsz, ha a múlt század végén az akkori bérek miatt alacsony nyugdíjjal indulók, mi a fenét csináltak évtizedekig? Mi a frászt privatizéltetek volna, ha nem dolgozott volna senki? Az őseitek is lábukat lógatták? Hacsak nem hűséges pártkatonák voltak akkoriban is.
kereső
Nekem úgy rémlik, hogy a "hello röfi"-t orbán mondta. Tehát semmiképpen nem az ellenzéki szavazó a "röfi"- hanem a talpig fideSS-es.
ómió
Ez a Mellár efftárs megint megtalálta a kanálon a mélyedést?
kereső
Aki egy kicsit is konyit a pénzügyekhez, az tisztában van vele, hogy az infláció a "szegények adója". ma Magyarországon már nem csak a szegényeket sújtja,hanem a középosztály alsó rétegeit is.
Nessy
@ómió: A témával kapcsolatos cáfolat Mellár véleményével szembe? Nem 15 évvel ezelőtti, hanem a napjainkban fennálló helyzettel kapcsolatba, miután ő is arról beszél!
ómió
@Nessy: Senki nem cáfolt semmit! Az, hogy az infláció bármikor jobban sújtja a szegényeket, mint a többit, olyasmi, mint kanálon a mélyedés! És Mellár efftársad "megtalálta"!
Nessy
@ómió: Ezt tudjuk. Csak akkor kéretik a kormánypropagandában ezt elismerni, és nem arról mesélni, hogy a szegényekre és a dolgozókra nem vetnek ki "többlet adót". Mint ahogy a szegényebb csoportok szenvedik meg az unió legmagasabb ÁFÁ-ját is. Itt a dajkamese a bosszantó! Ahogy a költő mondja: Aki szegény, az a legszegényebb!
Gyurka80
@ómió: Miért választottak meg ilyen demens vénembert a libbantak? Ezt fogja szajkózni 4 évig az idióta!
Gyurka80
@Nessy: Te nagyon hülye "unió legmagasabb ÁFÁ-ját" ez a fogyasztás alapján van aki többet fogyaszt többet fizet!
Gyurka80
@Nessy: És tedd mellé a legalacsonyabb SZJA-t fizetjük!
Nessy
@Gyurka80: Nem szólitalak meg hasonlóan udvariasan! Valóban fogyasztási adó, de a végső árról van szó, ami nem mindegy, hogy mennyi bevételből kell az alapdolgokat kifizetni.Még az első Orbán kormány idején nyugdíj mellett dolgozva is 23% SZJA+ fizettem, a 15% már nem érint. Annál inkább a 27%.
Az Ördög Ügyvédje
@Eladott Ország: A fejétől bűzlik a hal / bal...
Gyurka80
@Nessy: De aki dolgozik azt érinti, böszmeferinél 38% SZJA volt!
Clavigo
@Gyurka80: Te tényleg ennyire buta vagy ? Az a " 80 "-as szám tényleg az IQ-hányadosod ???
Gyurka80
@Clavigo: Ezt már mondtad, újat nem tudsz idióta!
Nessy
@Gyurka80: Én a 23% sávban adóztam. Volt fölötte a 36%. Volt degresszív nyugdíj megállapítás. Minden forint után fizette a dolgozó is és a munkáltató is a nyugdíj járulékot, de a nyugdíjszámításba csak ha jól emlékszem, akkoriban 70% számított. Előtte években még kevesebb. Tudod, azonos végzettséggel, ledolgozott idővel ,beosztásban a jelenlegi bér tízszerese az akkorinak. Ezért nyílik az olló a nyugdíjak között, amit az azonos % emelés még szélesebbre nyit évről, évre! Ezek az anomáliák, ami miatt nem kevés az alacsony nyugdíjas. A közmunkások bére sem valami magas. És ezek a csoportok a bevételük nagyobb hányadát költik élelmiszerre, ergo jobban sújtja a magas élelmiszer ár, az infláció. Mellesleg nem hülyék!
polgarb
@Gyurka80: A minimálbérig adómentes sáv+alkalmazotti kedvezmény tényleg nagyon szar volt!
Gyurka80
@polgarb: Igen, szar volt 38%-ot fizetni!
ómió
@Nessy: Csakhát az inflációt - még, ha a bolsi propaganda (amit a túloldalra hazudnátok) így hazudja is - senki nem vetette ki! Azt a vírus miatti, majd a háború miatti gazdasági bizonytalanság hozta el világszerte, ám ti - immár Mellár efftársatokkal együt - azon "fáradoztok", hogy azt egy az egyben a "Zorbánra" hazudjátok! És még te óbégatsz "propagandát"! Amit meg a 2008-as államcsődötökkel "kivívtatok", az "Unió legmagasabb áfáját", azzal én inkább nem dicsekednék! Még az "érdemet" másra hazudva sem!
Eladott Ország
@Mirabilis: tegnap, 22:50 ♦ "Egy nemzet ereje a kiművelt emberfők sokaságában rejlik..." ( Széchenyi)
pbs.twimg.com/media/Eq-cOCqVQAE50R4?format=jpg&name=small
Franklin Delano Roosevelt: "Nincs biztonságban egy demokráciának a szabadsága, ha polgárai eltűrik, hogy akkorára nőjön a magánhatalom, hogy erősebb legyen, mint maga a demokratilus állam... "
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t39.30808-6/273531174_1281512375662000_6673680225037831747_n.jpg?_nc_cat=102&ccb=1-5&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=5ioM3H_r8doAX9QY6DH&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=00_AT_i5NifzESzI9B_nCevVuaKXDfQpI-oT8kPUBaXnlNm6Q&oe=625BC83B
Orbán üzenete a választóknak! A jó polgár nem gondolkodik. A gondolkodás ugyanis kérdésekhez vezet...
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t39.30808-6/273690040_2017045588500165_3721721472263658150_n.jpg?_nc_cat=110&ccb=1-5&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=aXdd2c1D73YAX8oLlWF&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=00_AT9z-wGjtVQ2L18nrCojqa77pH7ycAhK6_DQ76pc7U9nuQ&oe=625ADF55
Nessy
@Mirabilis: Hazánk nagyjainak a csemetéi itthon magán ovi, alapítványi iskola, majd a haldokló nyugati iskola, egyetem! Szakadjon rájuk az ég. Itthon meg lassan nem lesz értelmes tanító, tanár, de van helyette NAT, és felnő egy lebutított generáció! A jövő fideszes szavazóbázisa!
Nessy
@Mirabilis: Én itt a fovárosi ismerőseim nagy részének nem mondhatom, De ha valamelyik fidesz hívő kezd nyafogni a piacon, vagy a rendelőbe, azt hiszem, ha ismerős, közlöm vele, hogy ezt akarta, akkor most szilencium! Magyarul: kuss!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.