A szocialista EP-képviselő úgy látja, az új Orbán-kormánynak létre kell hoznia egy önálló egészségügyi tárcát, ez nemzeti minimum.

Húsvétvasárnap a Facebook-oldalán jelentetett meg egy közleményt Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője, amelyben arra szólította fel az új Orbán-kormányt, hogy a következő ciklusban hozzanak létre önálló egészségügyi minisztériumot (ez volt az ellenzéki összefogás egyik választási ígérete is) – írja a 24.hu.

Ujhelyi szerint önálló egészségügyi minisztériumra van szükség, a vezetésére Káslert alkalmatlannak tartja

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a székesfehérvári osszárium ásatásainak eredményéről tartott sajtótájékoztatón a minisztériumban 2022. április 13-án. Kásler Miklós bejentette, hogy a székesfehérvári osszáriumból vett mintákból két Árpád-házi személyt azonosítottak a Magyarságkutató Intézet kutatói, akik Corvin János és családja csontjaiból meghatározták a Hunyadi-család származását is.

Fotó, címlapkép: MTI/Kovács Tamás

A cikk szerint Ujhelyi felhozta, hogy Orbán Viktor a következő kormány szerkezetében és személyi összetételében jelentős változásokat ígért, szerinte akár jól is dönthet a miniszterelnök, de azért adott ehhez egy-két tanácsot. 

Az önálló Egészségügyi Minisztérium szükségessége mellett ezeket a fő érveket sorakoztatta fel a szocialista EP-képviselő:

- Covid-járvány;

- globális egészségügyi fenyegetések;

- átalakuló és szorosabb kooperáció kiépítése az európai egészségügyi rendszerekkel;

- a hazai ellátórendszer nagyon le van maradva, ezt nem lehet tagadni;

Ujhelyi a szerinte már "nemzetbiztonsági kockázatot jelentő" várólistákat is felhozta érvként, mint ahogy az egészségügyben dolgozók körülményeit is, de a magyar lakosság egészségügyről szóló lesújtó véleményét is hozzátette

A közleményében leírta, ezek miatt kellene szerinte önálló, felelős minisztériumot létrehozni, és annak a vezetésére egy "alkalmas, felelős" miniszterre van szükség. 

Ujhelyi leírta, hogy Kásler Miklóst, az Emberi Erőforrások Minisztériumának  (ezen csúcsminisztériumhoz tartozik a sport, az egészségügy, a kultúra, az oktatás, a szociális ügyek többek közt) vezetőjét orvosprofesszorként tiszteli, azonban az egészségügy irányítására alkalmatlannak tartja. 

"Elképzelhetetlen, hogy továbbra is ő irányítsa az egészségügy működtetését. Mert politikusként egyértelműen megbukott ebben a feladatban. Kétharmados felhatalmazással a háta mögött sem volt képes megnyugtatóan rendezni az egészségügyben dolgozók munka- és életkörülményeit, elvtelen kompromisszumokra kényszerítette a kizsigerelt szakembereket, nem tett meg mindent annak érdekében, hogy az általa – ráadásul orvosként kiemelten – képviselt ágazat megkapja a neki járó figyelmet és a kormányzat végre érdemben növelje (a jelenleg az uniós átlag alatt lévő) állami finanszírozás mértékét.

Cserbenhagyta az adósságban fulladozó kórházakat, hidegen hagyta az üresen álló háziorvosi praxisok egyre növekvő száma, hagyta, hogy az ágazati reformot kiszervezzék alóla és egy másik tárca végezze el ennek szakmai feladatát.

Kásler Miklós legnagyobb politikusi bűne ezzel együtt mégiscsak az, hogy asszisztált a kormányzati arrogancia és törvénytelenség tobzódásához. Az illetékes állami adatvédelmi hatóság elmarasztalása ellenére sem volt hajlandó közérdekű adatokat kiadni, minden lehetséges pitiáner és aljas eszközzel gátolták, sőt most is gátolják a nyilvánosságra tartozó információk megismerését.

Kásler tudatosan vagy tudatlanul (döntsék el melyik nagyobb baj) lényegében asszisztált ahhoz, hogy bizonyos fideszes politikusok és érdekköreik konkrétan milliárdokat nyerészkedjenek a rekordhalálozással járó covid-járvány eszközbeszerzésein.

De ő az a miniszter is, aki ráadásul onkológusként, a mai napig megtagadja a kormányzat által állítólagosan elkészített nemzeti rákellenes stratégia megismerését. Pedig azért próbáltam meg több alkalommal is kikérni ezt a dokumentumot, hogy EP-képviselőként segíteni tudjak összehangolni annak céljait az európai rákellenes stratégia kereteivel és eszközeivel. Az Európai Egészségügyi Unió programjának egyik kezdeményezőjeként számos alkalommal tettem javaslatokat az egészségügyi kormányzatnak, de minduntalan csak pökhendiség volt a válasz"

- írja.

Ujhelyi szerint az önálló egészségügyi minisztérium létrehozása nemzeti minimum, aminek az élére egy hatékony, kooperatív és tisztességes szakembert tudna elképzelni, és bár az ezen kategóriákba beleférő saját "jelöltjeit" nem nevezte meg, de úgy látja, hogy Kásler Miklós ezen kritériumoknak már csak részben tud megfelelni.

Forrás: 24.hu

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Baker
@Maccska: Te mindegyik Hazafias Népfront 98%-nak tapsoltál!
csipetke
@Csizmás Kond: 13:28 Nem bennem okozott kárt,hanem úgy általában az embereknek. Pl az indokolatlan kórháziágy kiürítés a járvány kezdetén,és a rakás elhibázott intézkedés. Mit gondolsz,a 45 ezer halottat a szél hordta össze?Persze ehhez kellett a béna kormányzat is. Vagy pintér sándort miért ültették kásler nyakába, az utóbbi időben,hogy ellenőrizze, mit művel a vénember. Ha káslernek lenne gerince,már magától le kellett volna mondania.
Gazella
@Shikari: nem is érted miért is kiváló EU-s politikus a Dr. Újhelyi István.!
Bleeeeeee szharkari..
Csizmás Kond
@csipetke: ...A halottakat leginkább a nagyfejúség hordta össze...oltatni emlékszel ? Ami az ágyakat jelenti...volt aki helyette trezort akart beszerelni...vagy olyan is volt aki egyharmadára csökkentette csak ugye az már régebb volt.
Eladott Ország
@Maccska:ma , 12:39 ♦ Majd akkor lehet csodálkozni, ha az EU lezárja a pénzcsapot, és a pénzszórás cunamit nem lesz mibő pótolni és kirúgnak az EU-ból. Mert a hatalom megtartása érdekében semmi sem számított. De nem fogjátok kihúzni a négy évet, az hétszenység. Európában ezzel kurva, tolvaj, bandával már nem állnak szóba a V-4 szintén leszarja a fideszt, sőt Lengyelország kitiltotta a kormányt az országból is. A fák sem nőnek az égig és ez a rogadt tróger banda a börtönben végzi és a tötrténelem trágyadombján!
ómió
Újhülye efftársnak még mindig Hordágy Ágnes allűrjei vannak, vagy csak a "széfberuházása fogta meg"!?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.