Az akkor már halott felesége telefonjáról nagy valószínűséggel a gyilkos hagyott SMS-üzenetet Orsolya Gaal férjének. Howard Klein ekkor még nem tudta, mit jelenthetnek ezek a szavak: Te leszel a következő! A rendőrség csak az üzenet után négy órával értesítette a bűntény idején Michiganben tartózkodó férjet, feleségét előző éjjel megölték, feldarabolt holttestét egy jégkorongozó sporttáskában találták meg. A magyar származású 51 éves áldozat családját védőőrizet alá helyezte New York város rendőrsége.

A NYPD által kihallgatott tanúk szerint Orsolya Gaal nem töltötte otthon a szombat estét. Április 16-án, miután férje és nagyobb fia elutaztak elment hazulról, egy idegen férfival találkozott.

Sokkoló részletek derültek ki a New Yorkban meggyilkolt nő ügyében

Fotó: Facebook via Blikk.hu

Mire éjfél körül hazajött, 13 éves fia már aludt New York egyik elegáns kertvárosának zsákutcájában levő házuk tetőterében. Nem hallhatta a gyerek, ahogy anyja hazaért, mint ahogyan azt sem kivel. A nyomok alapján a nő maga engedte be gyilkosát, aki saját házuk alagsorában megölte a nőt, majd feldarabolta. Térfigyelő kamera felvételek vannak arról, hogy hajnali 4 óra körül egy táskában kivonszolta a tetemet, amit 8 óra 52 perckor talált meg egy kocogó. A táskából vér folyt, a rendőrök a nyomokat visszakövetve jutottak el a magyar származású nő házához. Az asszony mikrochip üzletágban dolgozó férje és nagyobb fia is megdönthetetlen alibivel rendelkeztek, a kisebbik fiút is elengedték a nyomozók, egyelőre nincs adat arra, hogy a családon belül végzett volna valaki a magyar származású nővel.

Arról, hogy Orsolya mikor járt utoljára magyarországon és hogy miként került New Yorka, a Blikk.hu cikkében olvashatnak.  

Forrás: Blikk.hu

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.