Szerintük természetesen Gyurcsány Ferenc és Márki-Zay Péter.

A Magyar Nemzet ismertette a Nézőpont Intézet felmérését, amely szerint Gyurcsány Ferencet és Márki-Zay Pétert egyaránt az aktív szavazók közel háromötöde, azaz 57 százalék tartja felelősnek az ellenzéki összefogás választási vereségéért – olvasható a 24.hu cikkében.

A Nézőpont Intézet megtalálta, hogy ki a felelős az ellenzéki összefogás bukásáért

A Fidesz választási plakátja Debrecenben 2022. március 31-én. Április 3-án tartják az országgyűlési választásokat és a kormány által kezdeményezett gyermekvédelmi népszavazást. A plakáton Márki-Zay Péter, az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje és Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, volt szocialista miniszterelnök látható.

Fotó, címlapkép: MTI/Czeglédi Zsolt

A közvélemény-kutatásuk szerint Gyurcsányt 28, Márki-Zayt pedig 27 százalék nem tartja felelősnek az ellenzéki összefogás bukásáért.

Az ellenzéki pártok összefogását az aktív szavazók körében kisebb százalékban (46 százalék) okolták a vereségért, az ellenzéki szavazók körében ez az arány 25 százalék volt.

A Nézőpont szerint a kutatásból az is kiderült, hogy még a saját szavazóik egyharmada is felelősnek tartja a két politikus valamelyikét a kudarcért. Az ellenzéki szavazók 33 százaléka Gyurcsányt, 35 százaléka Márki-Zay Pétert okolja a vereségért. Az ellenzéki aktív szavazók 53 százaléka szerint azonban másban látta a kudarc okát. 

Egy 1-től 5-ig terjedő skálán, ahol az 1-es az "egyáltalán nem felelős", az 5-ös pedig a "nagymértékben felelős" válaszopciókat jelentette, az aktív szavazók Márki-Zay Péter vereségben játszott szerepét átlagosan 3,4-re, míg Gyurcsány Ferenc szerepét átlagosan 3,9-re értékelték – derül ki a cikkből. 

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

laja70
Akkor nem az ellenzék fideszes lejárató kampányának, háborúval fenyegetésének, hanem a szokásos Gyurcsány fenyegetettségnek köszönhető az ellenzék veresége. Nem akarom a fidesz sóhivatalát minősíteni, de ostoba egy banda, ha csak ennyit tudott kitalálni!!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
ómió
Csak nem az a "programdús Orbángyűlölet"?!
tudode
A napnál is világosabb, hogy ki a hunyó!
.
A pénz beszél, a nagykutyák ugatnak, azaz idővel a gazdi idővel hasonlít a kutyájára, azaz
.
----- 150 milliárd (!) forintot költhet propagandára a kormány
444.hu/2020/02/20/150-milliard-forintot-kolthet-propagandara-a-kormany
-------------------
.
Amelyből már ebben az évben
.
----- Csak idén 21 milliárd ment kormánypropagandára, szórják a tízmilliókat a Fidesz-közeli „civileknek” is
telex.hu/belfold/2022/02/04/miniszterelnoki-kabinetiroda-rogan-antal-szerzodesek
--------------------
.
stb., stb.
.
-----Orbán nagyon fél, mondja a pszichológus - A rezsim bukása után kiderül, hogy Sancho Panza királyságában éltünk
.
www.vasarnapihirek.hu/fokusz/sancho_panza_kiralysaga

""""Először társai, majd mi is idomultunk Orbán „stílusához”, de előbb-utóbb szembefordul vele a népe.
- Az egykor megrugdosott gyerek ma is félelemben él, és egyszercsak összeroppan.
- Az évtizedek óta nagy hatalmú vezetőkkel dolgozó neves pszichológussal, dr. Varga Zoltánnal beszélgettünk."""
----------------
.
Mi minden belefért az emúttizenkét évbe a közjogilag érvénytelen alkotmányozástól kezdve a demokrácia eltemetésén át a sehova nem vezető diktatúráig, a számkivetettségig!
.
Az ellenzék valójában azzal ártott hazájának, hogy jelenlétével legitimálta/ja az egyeduralkodó diktaTÚRÁJÁT, miközben karaktergyilkolás áldozatai lettek a pártokon kivül mindazok akiknek nem tetszett a Soros ösztöndíjas miniszterelnöknek a frizurája!!!
------------------
.
Mi ebből a tanulság?
.
A vasútnál nem csak nézni, látni is kell, mert különben tömegkatasztrófa az ára!!!
namihami
A ""göbbelszizmus"" egy percre sem pihenhet. Megvan a veszélye, hogy ha csak egy percig leállna a kavarás, a kevésbé ""tudatos"" narancsmagyar talán eljuthat a tisztánlátásig.
A többi marad, ami---olyan ""igazimagyar"",!
vitriol
A mézőpont ne keresgélje a bukás okait, mert az mindenkinek, - még a külföldi megfigyelőknek is - teljesen egyértelmű: Az ellenzék soha nem győzhet ennyi aljas fideszes csalás mellett!
Lepényleső
...mint amikor mindenféle ármánnyal,erőszakkal tipornak el valakit,
majd a földön fekvőt rugdossák fölényesen,s továbbra is becsmérlik,
s mindezt ők hősies,nemzeti tettnek ítélik,- ebben lényük mutatkozik?
evacica
A napnál is világosabb, hogy mindenért Gyurcsány a felelős ami rossz történik ebben az országban!Ez a birka nép meg el is hiszi! Orbánék karakter gyilkosságban nagyszerűek! Ezt lehet látni az állandó Gyorskorcsolyázással, és a sok balga meg is eszi! Kiszúrták a szemüket választás előtt a nagy pénzosztogatással, nem gondolva arra, hogy ezért nagy árat fizetünk! Orbán ravasz mint a róka, és gátlástalanul miden felhasznál hatalma megtartására! Nem gondolta volna, hogy ennyire szűklátókörűség ez a nép! Megérdemeljük, hogy ilyen tolvaj korrupt emberek vezessék ezt az országot!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.