Szilágyi Zoltán személyiségi jogi eljárást kezdeményez.

Fordult a kocka: Szilágyi Liliánát 30 millióra perli az apja@lilianaszulagyi/Instagram

2020 végén nagy port kavart Szilágyi Liliána Eb-ezüstérmes úszó, miután a nyilvánosság előtt beszélt arról DTK műsorában, hogy az apja zaklatta őt. A fiatal sportoló fizikai, mentális és szexuális abúzussal vádolta és vádolja az apját. Az üggyel foglalkozott az úszószövetség – a lánynak adtak igazat. Eközben a rendőrség is vizsgálódni kezdett, ám miután Liliána nem tett vallomást, nem indítottak nyomozást.

A blikk.hu most arról ír, hogy Szilágyi Zoltán beadott egy keresetet lánya ellen – adta hírül a 168.hu. Ezt az ügyvédje közölte Szilágyi exfeleségével. A lap úgy tudja, hogy a volt férj legalább három pert indított már az anya ellen házasságkötés felbontása miatt vagyonjogi, ingatlanokkal és céges kötelezettségekkel kapcsolatos ügyekben.

Most pedig Liliánával szemben kezdeményez – egy 30 millió forintos – személyiségi jogi eljárást.

Dr. Bacsek György ügyvéd szerint ekkora összeget aligha ítél meg a bíróság. Az ilyen perekben az alperesnek bizonyítania kell, hogy valós tényállítást tett. Ha a bíróság megállapítja a jogsértést, nyilvános bocsánatkérésre is kötelezheti az illetőt. A sérelemdíj összege több tényezőtől, például alperes anyagi körülményeitől is függ, de a jelenlegi bírósági gyakorlat által megítélt összeg az ötmillió forintot jellemzően nem haladja meg idehaza – részletezte az ügyvéd.

Forrás: 168.hu, blikk.hu

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
Ez így is, úgy is egy qrva beteg család.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
csipetke
@Pálinkás Pál: 12:54 Miért gondolod,hogy az?A faszi ügyvéd,gondolom,nincsenek anyagi gondjai, a felesége is csak egy biodíszlet volt mellette,akit bokszzsáknak is használhatott,ha úgy tartotta kedve. Gondolod,hogy a nő azért vált el tőle,mert nem ette meg a mákostésztát?Az egész családját gyepálta. És hogy a nagyobbik lányát még molesztálta is,hát rohadjon meg az ilyen.
Emmersson71
@CsipkeRózsa: Akkor miért nem tesz feljelentést?! Merthogy a nyomozóhatóság hivatalból vizsgálódott VOLNA, nem Liliána feljelentésére! Még arra sem képes, hogy reagáljon, ha keresik!
csipetke
@Emmersson71: 08:20 Láttam a D.Tóth Kriszta Magammal viszlek c.műsorában,és a Kadarkai interjúban is. Nekem mindenesetre őszintének tűnt.
Emmersson71
@csipetke: Az ún. "őszintének tűnt" nem sokat nyom a latban BIZONYÍTÉKKÉNT! Ha megtámogatná látlelettel, nőgyógyász szakvéleményével...hovatovább hiteles tanúkkal a vádjait, melyeket hivatalos feljelentéséhez csatol, még akkor sem jelenthető ki, kinek van igaza! Azt bíróság döntHETné el!
Az sokkal beszédesebb, hogy a kisebb lány az apával maradt! Pedig nyilván meghallgatták fiatalkorúként, hogy kivel élne és a bíróság hagyta az apjával, nem rendelt ki gyámot! Ez viszont TÉNY..a többi megérzés, szimpátia és feltételezés!
Emmersson71
@sgl: ...és mégis apuval akart maradni a kisebb leány! Ha nem akart volna - pszichológusnak meg kellett vizsgálnia -, akkor anyuhoz kerül.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.