A háromnegyedük gondolja úgy, hogy Gyurcsány visszavonulása javítana a kormányváltás esélyein.

Már az ellenzéki választók is elkezdtek „gyurcsányozni”Gyurcsány Ferenc/Facebook

A 21 Kutatóközpont megbízásából az Iránytű Intézet készített felmérést az ellenzéki és a bizonytalan szavazók körében – 852 embernek tették fel a kérdéseket. A kutatás eredményeit a 24.hu tette közzé.

Az első kérdés arra irányult, hogy melyik jellemző ellenzéki magyarázatot gondolják inkább igaznak:

azt, hogy a Fidesz erőforrásfölénye volt a döntő, vagy az, hogy az ellenzék nem tudott meggyőző alternatívát felmutatni? A közvélemény megosztott volt. A relatív többség, 47 százalék elsősorban magát a rendszert (a Fidesz anyagi és médiafölényét) okolja a vereségért, de minden második válaszadó legalább részben az ellenzéket is felelőssé teszi. A DK szavazói voltak a legkevésbé kritikusak az ellenzékkel, ők túlnyomórészt a Fidesz túlhatalmát érzik döntőnek.

A válaszadóknak a vereség személyi felelőseit is meg kellett nevezni.

26 százalék úgy nyilatkozott, hogy a vereségéért mindenkit egyformán terhel a felelősség az ellenzéki oldalon. A leggyakrabban (20, illetve 19 százaléknál) Márki-Zay Péter és Gyurcsány Ferenc neve került elő.

A felmérésben arra is rákérdeztek, hogy Gyurcsány hipotetikus visszavonulása javítaná-e az ellenzék esélyeit.

A nem kormánypárti szavazók háromnegyede úgy látja, hogy több esély lenne a kormányváltásra, ha Gyurcsány visszavonulna. Ebben a pártok szimpatizánsai között is konszenzus mutatkozik.

Ugyanezt a kérdést kellett megválaszolni Márki-Zay Péterrel, az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltjével kapcsolatban is.

Ebben a kérdésben megosztottabb volt az ellenzéki tábor: 49 szerint Márki-Zay visszavonulása az országos politizálástól javítaná az ellenzék esélyeit, 46 százalék szerint azonban nem. 

A felmérést április 8 és 13 között telefonon végezték, 1850 fős mintán, azonban az elemzésben taglalt kérdéseket csak annak a 852 válaszadónak tették tették fel, akik nem a Fideszre szavaztak, vagy nem szavaztak egyáltalán.

Forrás: 24.hu

35 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kereső
Nem megy nekünk ez a demokrácia. Hagyni kéne a fenébe.Ahol egy demokratikus ellenzéki párt vezetőjét , magukat demokratikusnak és ellenzékinek mondó más párt/pártok vezetői arra szólitanak fel, hogy vonuljon ki a közéletből, mert nekik nem tetszik a "képes fele"-és hadjáratot inditanak ellene, most már a választókon keresztül is- az ne mondja magáról, hogy demokrata.
Kérem, immár 2009 óta szabad a pálya. Gyurcsány akkor mondott le . Lehetett volna már felépiteni egy demokratikus-liberális, szoc.dem,jobbközép-vagy amilyet akartok-pártot. Csak az qrva nagy meló- az meg ugye smakkol. De, az aki ezt megcsinálta, az mostmár tényleg tűnjön el, mert MI! nem tudunk "érvényesülni".
És, mi van, ha "eltűnik"? A pártja tagjai szimpatizánsai majd tódulnak azokhoz, akik a demokrácia minimumát nem képesek betartani? Tényleg? Ezen múlik, hogy a jobbik, a párbeszéd, vagy a szocik tábora nőni fog-e? Nem azon, hogy az érintett pártok majd jobban csinálják, és vonzóbbak lesznek a választók számára , mint az akit el akarnak tüntetni?
És, mi van ha eltűnik? Majd a fideSS nem fog "gyurcsányozni" , versenyben az eltüntetőkkel? Ne már. Soros György nem volt a magyar közélet szereplője, mégis sorosoztak fideSSék. Ennyire bugyuták vagytok, vagy csak simán ennyire számitóak, és orbán kiszolgálók. Gyanitom, mindkettő.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Béla333
2006-hoz képest még csak 16 év telt el... Ráér még gondolkodni a visszavonuláson..
Emmersson71
Egyelőre Gyurcsány vezeti az ellenzék legerősebb pártját. Demokráciákban nem úgy van ám, hogy kijelölünk egy ellenszenves pofát és azt mondjuk neki, hogy húzz el!
Tessék alternatívát állítani! Lehet felépíteni egy olyan pártot, amelyre többen szavaznak. És még mindig ott tartunk - mint említettem, demokráciában -, hogy akkor is Gyurcsány döntése a visszavonulás, ha a DK (DEMOKRATIKUS Koalíció) esetleg nem jutna be a parlamentbe!

Talán épp ezért nem sikerül nímandéknak nagyobb támogatást elérniük, mert a demokrácia alapjait sem értik?!
Emmersson71
@Horizont: MZP kérésére hátra lépett Gyurcsány. Nem kampányolt. Aztán mire mentek?!
És most arra lapátolják át a szart az idióták, aki nem felelősebb, mint bármelyik párt vezetője a hatpárti összefogásban!

Ha teljesen visszavonulna, akkor is menne a gyurcsányozás, legfeljebb úgy, mint Sorossal - "a DK-t Gyurcsány és Dobrev irányítja a háttérből, a vezetője mini-feri és csak egy bábja Fletónak!"

Ismét: ellenszel.hu/2022/04/08/friderikusz-sandor-aki-gyurcsannyal-magyarazza-az-ellenzek-kudarcat-mondom-meg-egyszer-az-16-eve-orban-foglya/
nemsemmi2
Mindenkire hat a "közmédiából" és a kereskedelmi fidesz médiából áradó agymosás.
kereső
Nem megy nekünk ez a demokrácia. Hagyni kéne a fenébe.Ahol egy demokratikus ellenzéki párt vezetőjét , magukat demokratikusnak és ellenzékinek mondó más párt/pártok vezetői arra szólitanak fel, hogy vonuljon ki a közéletből, mert nekik nem tetszik a "képes fele"-és hadjáratot inditanak ellene, most már a választókon keresztül is- az ne mondja magáról, hogy demokrata.
Kérem, immár 2009 óta szabad a pálya. Gyurcsány akkor mondott le . Lehetett volna már felépiteni egy demokratikus-liberális, szoc.dem,jobbközép-vagy amilyet akartok-pártot. Csak az qrva nagy meló- az meg ugye smakkol. De, az aki ezt megcsinálta, az mostmár tényleg tűnjön el, mert MI! nem tudunk "érvényesülni".
És, mi van, ha "eltűnik"? A pártja tagjai szimpatizánsai majd tódulnak azokhoz, akik a demokrácia minimumát nem képesek betartani? Tényleg? Ezen múlik, hogy a jobbik, a párbeszéd, vagy a szocik tábora nőni fog-e? Nem azon, hogy az érintett pártok majd jobban csinálják, és vonzóbbak lesznek a választók számára , mint az akit el akarnak tüntetni?
És, mi van ha eltűnik? Majd a fideSS nem fog "gyurcsányozni" , versenyben az eltüntetőkkel? Ne már. Soros György nem volt a magyar közélet szereplője, mégis sorosoztak fideSSék. Ennyire bugyuták vagytok, vagy csak simán ennyire számitóak, és orbán kiszolgálók. Gyanitom, mindkettő.
Emmersson71
@Philip Marlowe: Mennyivel jobb is a pingvin-forma mini-szterelnök, amint pálinkázva a fehérvári huszárok hágásairól danolászik! Milyen erkölcsös... Ez egy igazi életkép a fidesznyik lélekről és intelligenciáról.
Katalina62
Gyurcsány Ferenc alig volt jelen a kampányban, kár ezt az ő nyakába varrni!
Emmersson71
@KisTehen: Orbán lényegében be sem iratkozott :P
kereső
Érdekes dolgok vannak ebben a fene nagy demokráciában-ellenzéki oldalon. Csesztetik a Kutyapártot, tűnjön el a legnagyobb ellenzéki párt vezetője(aki nem mellesleg tényleg demokrata), de egyetlen szavuk nincs amihazánk nácijainak parlamenti indulása, jelenléte ellen. Nem akarják toroczkai(tóth/tutsek) lászlót eltüntentetni a magyar közéletből- holott már a párt léte is megkérdőjelezhető a 47-es békeszerződés alapján. Talán nem ártana újragondolni a "demkorataságuka" ezen pártoknak, és azon megmondóknak, akik a háttérből személyes inditattásból is táplálják ezt a folyamatot.
ómió
Miközben a Böszmepártból csinálták a legerősebb "ellenzékit"? Hát, ez "sajátos"!
kereső
@KisTehen: Ha nem haragszol, Neked/nektek ebben a témában nem igazán kéne megszólalni. Ti tárgyaljátok ki a fideSs demokrataságát. És, most ne gyere azzal, hogy mi "orbánozunk"- igen, fogunk is mert az ország miniszterelnökéről van szó, amely mindenkit érint, és mindenki életét befolyásolja. Ez a másik meg a demokratikus ellenzék vitája- amihez, nincs semmi közötök.
kereső
@KisTehen: Dehogynem. Konzervativ kereszténynek hazudjátok magatokat- miközben ócska fasiszták vagytok.
kereső
@KisTehen: Akarta a fene. Én meg pláne nem. Én csak egy választó vagyok semmi több, aki mer kritikát megfogalmazni a sajátjai felé is, ami nálatok elképzelhetetlen.
Béla333
@kereső: 08.33
Azért ez így nagyon mártírszerű beírás. Nem azért, mert nem igaz, ami benne szerepel, hanem azért, mert a DK-sok nem tartják magukat az általad leírtakhoz.
Elég csak 2018-os választási kampányra visszaemlékezni, ahol a DK-s szimpatizánsok és magy Gy.F. is a Fidesz leváltásánál is fontosabbnak tartotta más ellenzéki pártot és annak vezetőjét gyalázni.
Amit a DK-sok szeretnek a pártjukban, az a szerénység... Igaz?
kereső
@Béla333: Béla, a Te dk/gyurcsány fóbiád nem érdekel.
kereső
@Béla333: Amúgy miben nincs igazam? Talán teljességgel demokratikus amit csináltok? Bizonyára. Én qrvára haragszom MZP-re(alkalmatlannak is tartom), Karácsonyra, FGYA-ra, Kunhalmira-és sorolhatnám a névsort GyF-ig bezárólag, mégsem mondom egyikre sem, hogy tűnjön el a magyar közéletből. Egyetlen van,- na jó kettő- toroczkai és pártja.( a másik orbán, ami ugye nonszensz, mert momentán 13. éve miniszter elnök).
Nyírfa
Leiratkoztam a DK hírleveléről. Tegnap levittem a szelektívbe a négy éve őrzött, a 2018-as választások előtti nagygyűlésen kapott táblát, amelyen Karácsony volt a főszereplő, és az összes ellenzéki párt neve ott díszelgett. Már akkor is. És, ahogyan akkor sem tudtak közös nevezőre jutni a vezetést, a titulusokat illetően, úgy most , egy reménykeltő, várakozásteli együtt indulás után, de minden várakozást alul múlva, szétszaladnak, és egymásra mutogatnak mint a gyerekek. Egy ember van köztük, aki ugyan maga is mutogat, mégis, kvalitásainál fogva magasan fölöttük áll. Hát, persze, hogy ő a hibás. Mit akar kitűnni, elégedjen meg az ellenzék átlagának szerény kis képességével, álljon be a sorba, sírjon a többivel, és szaladjon felvenni a parlamenti mandátumot, fizetésestől, a négyévnyi biztos jövedelem tudatában. És ő, ha nem is szalad, de, némi eleganciával, a szokott flegmatikus mosollyal az arcán, bevonul felesküdni Orbán Viktor kormányának, ezzel eljátszva azt a lehetőséget, hogy egy valódi ellenzék egy megbecsült vezetőjeként példát mutasson tisztességből, a szabadság méltóságából, a demokrácia építőköveiből.
Hiába a haladó szellem, hiába az értelem, ha az nincs a köz szolgálatába állítva, erejét veszti. Gyurcsány Ferenc minden idők legkiemelkedőbb politikusa lehetett volna.
C_3PO
@kereső: Periklész már megmondta rég...
kereső
@Nyírfa:" És ő, ha nem is szalad, de, némi eleganciával, a szokott flegmatikus mosollyal az arcán, bevonul felesküdni Orbán Viktor kormányának, ezzel eljátszva azt a lehetőséget, hogy egy valódi ellenzék egy megbecsült vezetőjeként példát mutasson tisztességből, a szabadság méltóságából, a demokrácia építőköveiből."- ezért haragszom már 2018 óta!
Gazella
Majzay a legfelelősebb ebben a kampányban!!! Meg is lett az eredménye!!
Mi az hogy a 6 párt nem kampányolhat??!!
Választás estéjén ezért nem lehetett látni a pártfőnököket a majzay háta mögött...ha már kampányolni nem lehetett akkor vigye csak nyugodtan a majzay a hátán az egészet..
Nyírfa
@kereső: 10.20

Gusztos István közíró már 2014-ben elfogadhatatlannak tartotta, hogy az ellenzék felesküdjön az Alaptörvényre. Én akkor még hezitáltam, elvileg igazat adtam, de a gyakorlatban mégis vártam a termékeny parlamenti politizálást. Természetesen, hiába, naivitás is volt a részemről. Milyen abszurd, hogy az ellenzékünkkel kapcsolatban természetesnek nevezem a hiábavalóságot.
Pálinkás Pál
tegyük fel..gyurcsány visszavonul...mi változik??? a 3 millió gyengeelméjű megmarad orbánnak...
Nyírfa
@kereső: 10.46

Már néztem, de nem szívesen olvasom a fekete alapon fehér betűs cikkeket. Majd azért neki veselkedem. :)
Nyírfa
@kereső: 10.51

Egyelőre nem. És később?
Akkor tudnék újból bizalommal fordulni feléjük, ha aktív , parlamenten kívüli, utcai politizálást folytatnának, közösséget építenének. Ennek lehetne két stratégája Gyurcsány és Jakab.
Béla333
@kereső: 09.59
Nem lehet ilyen rövid a memóriád!
Milyen mocskot kapott 2018-ban az LMP csak azért, mert néhány dolgot másképpen gondolt, mint a DK/Gyurcsány?
Az a minimum volt, hogy egy aljas áruló csapat és hogy takarodjanak a közéletből.
Már elfelejtetted volna? Vagy a DK-nak lehet, a többieknek meg nem?
kereső
@Béla333: Ha jól rémlik, akkor 2018-ban a dk lépett vissza Szél Bernadett javára- amit nem viszonzott az lmp- többek között Bpesten sem, ahol a dk-s jelöltnek volt nagyobb esélye.És a dk is támogatta Csárdit az 5. kerületben- és sok más helyen is az lmp-s jelölteket. És ott úszott el a 2/3. Ha valakinek csak ennyire telik mint Neked a memóriából, akkor ne mutogass másra. Ne nézz már mindenkit demensnek-csak azért, mert neked meg szelektiv a memóriád.
terlasz
A középszer szívesen eltakarítaná az ellenzéki oldal legkiemelkedőbb politikusát, hogy labdába tudjon rúgni, de erre is tehetségtelenek.
telegdilaci
@kereső:Sajnos hogy Orbán sikeresen lejáratta Gyurcsányt,elkövette ellene a karakter gyilkosságot,annyi szajkózta hogy Gyurcsány éjjel,nappal hazudott hogy meg utáltatta az Emberekkel Gyurcsányt,de legalább Ő bevallotta hogy hazudtunk,na és melyik politikus nem hazudik Orbán is folyamatosan hazudik nem csak éjjel,nappal,a saját érdekében csak annyi különbség van kettőjük között hogy Gyurcsány gerincesen bevallotta,amit Orbán soha nem fog megtenni,szégyentelenül félre vezette most is a választókat,hazudott,riogatással nyerték meg a választást,ami eléggé gerinctelen gátlástalan!
kereső
@telegdilaci: A hazudozás, riogatás- azaz egy "félelmi helyzet" felhasználása, nem gerinctelen gátlástalanság, hanem a világ demokartikusabb felén- választási csalásnak minősül. Mert ezt maga a kormány követte el, felhasználva a média túlsúlyát, egy párt érdekében, közpénzen.
CsipkeRózsa
Gyurcsány visszavonulása nem oldana meg semmit, Orbán megtalálja mindig a soros ellenséget, aki ellen uszíthat, hazudhat. Sőt, csalni is mindig tud. Haláláig ő marad az ország vezetője.

És miért is kellene Gyurcsánynak visszavonulnia?
evacica
Gyurcsányt az egész kampány során Márki Zay kérésére nem is lehetett látni!!! Akkor miért is ő a felelős?! MZ kizárólagosan magához ragadta a kampányt, ezt hagyták a pártok az eredmény meg ez lett!Karácsony lemondott MZ javára, hogy ne hogy Dobrev nyerjen, pedig ő lett volna a legalkalmasabb!
Yoda69
@kereső: Abszolut igaz amit irsz. Ha vissza is vonulna (nem fog), akkor is ugynaugy gyurcsanyozna a veres szaju fideSS-tabor.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.