A Fővárosi Főügyészség hat ember ellen emelt vádat, akik a vád szerint a jachton készült felvételeket készítették.

Borkai-féle szexvideók: Megvannak a kompromittáló felvétel készítői és a zsarolók – Hat ember ellen emeltek vádat

A Fővárosi Főügyészség hat ember ellen emelt vádat, akik a vád szerint a jachton készült felvételeket készítették

– írja az atv.hu.

2019 októberében hozott nyilvánosságra egy szexuális tartalmú felvételt az „Ördög ügyvédje,” amin Borkai Zsolt, Borkai ügyvédje és barátja, Rákosfalvy Zoltán, valamint több más férfi láthatóak egy jachton.

Rákosfalvy akkor feljelentést tett a rendőrségen.

A Fővárosi Főügyészség most arról tájékoztatott, hogy az „ördög ügyvédjeként” ismert ügyhöz kapcsolódó zsarolási ügyben összesen 6 személlyel szemben nyújtottak be vádiratot a bíróságra.

Az ügy 6 vádlottjai 3 férfi és 3 nő, akik egymással rokoni, illetve baráti kapcsolatban állnak

– tudta meg a Blikk.

A vádirat szerint az ügy egyik női vádlottja 2018 májusában egy horvátországi tengeri hajóúton készítette a fénykép- és videófelvételeket. Erre két vádlott-társa – a barátnője és annak férje – kérték fel, amiért cserébe 100.000 forintot ígértek neki.

A felvételek készítését kérő két vádlott célja az volt, hogy az egyik szereplőt majd a felvételek nyilvánosságra hozatalával zsarolják.

A Fővárosi Főügyészség személyes adattal visszaélés, illetve különleges személyes adattal visszaélés vétsége, valamint zsarolás bűntette miatt a Győri Járásbíróságon emelt vádat. A főügyészség a szexuális tartalmú felvételeket készítő nővel szemben pénzbüntetés kiszabást indítványozza a vádiratban, a zsarolással is vádolt öt társával szemben pedig végrehajtandó börtönbüntetés, valamint pénzbüntetés az ügyészi indítvány.

Forrás: atv.hu, Blikk

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Borkai Zsolt nem a róla megjelent szexvideó miatt volt kénytelen lemondani, hanem amiatt, amit egyébként ezzel egyidőben lehozott nem csak a szivárogatásért felelős blogger, de a fél hazai sajtó is. Az Audi telekszerzése, a korrupció-gyanús üzletek tucatjai, az állítólagos kenőzpénzek kifizetése, a család megmagyarázhatatlan gazdagodása – élén Borkai Zsolt feleségével – és még egy rakás olyan történet került napvilágra, amelyek miatt már jóval a választások előtt le kellett volna mondania Borkainak. Nem a szexvideó áll a lemondás hátterében, hanem az, hogy százmilliók tüntek el nyomtalanul! Ha nem Polt Péter lenne a legfőbb ügyész ma Magyarországon, gyorsan kiderülne az is, hogy ezek a pénzek hova lettek, de mivel a Fidesz emberét választotta, pontosabban nevezte ki újra a fidesz, így erre még várni kell. Borkai Zsolt egy korrupt politikus, aki pozícióját a saját és családja gazdagodására használta fel. A maffiaállamnak az volt a fontosabb, hogy a leszámoljanak a videók készítőivel.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kereső
@Maccska: Ismersz? Nem. Akkor ne találgass.
namihami
Tehát, nem a közpénzen történt kefélés és keféltetés plusz drogozás és csónakázgatás a bűnügy, hanem az, hogy ezt nyilvánosságra merte valaki hozni.
Fideszes jogszolgáltatás. De sebaj: ""Majd jönnek a jogászok...""!
Eladott Ország
Borkai Zsolt nem a róla megjelent szexvideó miatt volt kénytelen lemondani, hanem amiatt, amit egyébként ezzel egyidőben lehozott nem csak a szivárogatásért felelős blogger, de a fél hazai sajtó is. Az Audi telekszerzése, a korrupció-gyanús üzletek tucatjai, az állítólagos kenőzpénzek kifizetése, a család megmagyarázhatatlan gazdagodása – élén Borkai Zsolt feleségével – és még egy rakás olyan történet került napvilágra, amelyek miatt már jóval a választások előtt le kellett volna mondania Borkainak. Nem a szexvideó áll a lemondás hátterében, hanem az, hogy százmilliók tüntek el nyomtalanul! Ha nem Polt Péter lenne a legfőbb ügyész ma Magyarországon, gyorsan kiderülne az is, hogy ezek a pénzek hova lettek, de mivel a Fidesz emberét választotta, pontosabban nevezte ki újra a fidesz, így erre még várni kell. Borkai Zsolt egy korrupt politikus, aki pozícióját a saját és családja gazdagodására használta fel. A maffiaállamnak az volt a fontosabb, hogy a leszámoljanak a videók készítőivel.
kereső
Vesztegetés miatt nyomozás/vizsgálat folyik a pénzügyminisztérium három munkatársa ellen.
namihami
@Maccska: 14.49:. A ""haragosa"" szervezett egy kúróhajót? Akkor biztos a TEK rabolta el, vitte a tengerpartig és vonszolta fel a csónakocska fedélzetére, a qrvák pedig rárontottak a védtelen, ellenállásra képtelen, de a felállásra azért képes Borkaira. Első rémületében és persze az életveszélyes fenyegetések hatására inkább megdugta a testi épségét veszélyeztető ""hölgyeket""! És, nehogy el tudják fecsegni, inkább ""betömte"" a szájukat. Csak így lehet elképzelni a ""védtelen"" győri legény kálváriáját.
Kicsit kezdesz durbincsosni...
terlasz
Muszáj csírájában elfojtani az ilyen paparazzi felvételek nyilvánosságra hozatalát, mert a fél-fidesz csapdába esne.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.